Háromszék, 1998. október (10. évfolyam, 2460-2486. szám)

1998-10-24 / 2480. szám

ARNOLD OVERLAND (NORVÉGIA) Magyarország 1956-ban Ha elfeledjük Magyarországot, marad-e jogunk élni, s ki fog küzdeni majd éppen mi érettünk? Ki húzott választóvonalat a népek közé, hogy egyeseket észrevétlenül eltiporhatnak, míg másokat mindenáron meg kell védeni? — köztük Norvégiát is, természetesen? Megint láttunk elvérezni egy népet. Ismét kiabálhatjuk: Nem küzdöttek hiába, nem pusztulhatnak el! Szó, megszokott szó csak, mialatt dúl a harc, piaci fecsegés csak szégyellni való szóbeszéd, amiben senki sem hisz! Még senki sem hallgathat. Vonuló felhők borítják az éjszakai mennyboltot. Kit mutatnak a csillagok? A következő ki lesz? (fordította: Sulyok Vince) GLAES GILL Gloria Victis! Gloria Victis! Emlékezzetek az elesettekre, kik hült ajakkal ma is hirdetik: a győzelemnek végső percekig őrzött reménye életüknél mégis több nekik. Gloria Victis! Emlékezzetek, kik élni megmaradtak, a halállal is dacolva, mivel a gyermeküknek holnap enni kell, s szívük halk dobbanásán kívül semmi, semmijel. (fordította: Tollas Tibor) SEBASTIAN LÜBECK (NÉMETORSZÁG) Magyar­o­rszág Mély magyar víz, nagy folyó...! Dús habodnak áradása új erővel hömpölyögjön !kék regéi jóslatával sodra hozzon új tavaszt! Én pedig hadd énekeljem sorsotok, Ti bukni rendelt győztesek, ha majd a bosszú­s gyűlöletből tiszta rögből áldozattól véresen Márciusnak tűzhatalma győzhetetlen mozdul, ébred: tüskebokrok rebbenése, szürke szikla harsogása, kék patak-víz vad zenéje, ifjú bükkök lángja ég é s hadba állva jön felétek vértezetlen, néma győzők: vesznetek kell, hogyha majd a lágy virágok büszke dalba nőtt hatalma új erővel sújt le rátok győztesen. München, 1957. március 15. (fordította: Kocsis Gábor) Kilőtt rohamlövegek a Nagykörúton OTTO VON TAUBE (NÉMETORSZÁG) Az úszóhoz Hazádtól s templomodtól egyre távolabb A folyó idő elsodort magával. De a jelszó még mindig megmaradt: Szembe az árral! (fordította: Tollas Tibor) EVERT WERKMAN (HOLLANDIA) Ki ma kételkedik... Ki ma még kételkedik, nem hisz saját szívének. Akad-e föld, hol a jogot így megtaposták? Ím, ezer mély sebből vérzik Magyarország! Egy órán át örült a szabadságnak, fénynek a kínzott nép, a csúfolt, áltatott. S rideg Sötét a gyászos éjszaka. Érzed kínjait A népnek, kit gaz zsarnoka elárult, sírba vitt? Ha még ma is kételkedsz, hol van eszed s szíved?­­ Ennyi könny láttán mi ad vigaszt még? Az eszme? Jelszó? Zászló? Jajdulás? A népnek ezrein dübörgött át a túlerő, s lehengerelte. Hamis zászló leng ma ott, mi gaztettet takar. Vörös az Ég, vörös a Föld. De testvéreim, Higgyetek, szabad lesz még hazátok és magyar. (fordította: Kisjókai Erzsébet) JEAN CAYROL (FRANCIAORSZÁG) Vörös lap Cayrol, tedd félre gyönge tollad nézd a tüzet, égeti madarát, egy várost illet a szó ma némuljon szavad zaja hát. Magyar vörösbegy, sarjadékodra jól vigyázz. Mint egy szék üres a reggel Saint-Cheroni utamon, szaladnak a gyerekek tágra nyitott szemekkel zsebük golyóval teli; összefogják kezüket, csend az ajkukon; térképet láttak hol egy ország vére hull, a­­melynek neve mint pehely oly könnyű volt,­­ név, amelyet vöröslő acéllá pöröly kovácsolt. (fordította: Határ Győző) JEAN COCTEAU (FRANCIAORSZÁG) Szabadság, a mi szentünk 1956—57 SAINT-JEAN-CAP-FERRAT Kedves Garám, itt nem arról van szó, hogy magunkat ünnepeljük mások ünneplésének ürügyén. Arról van szó, hogy némán tisz­telegjünk egy nép előtt, amelynek legkisebb betűtudat­lanja is hőssé és költővé vált. Az egész magyar nép egy költőivel a Phönix madár misztériumában, mely megöli magát, hogy éljen. Jean Cocteau, a Francia—Magyar Liga tiszteletbeli elnöke RAMO CUE ROMANO (SPANYOLORSZÁG) Magadra hagytunk tégedet Kicsi húgunk, te drága! Magadra hagytunk Tégedet. Míg fényes nappal rád törtek gyalázva, S Európa szívéről letéptek rőt kezek. Keresztútján a művelt világnak Magadra hagytunk Tégedet. Szemünk láttára tapostak a sárba, Nem távoli őserdők megött, De Európa szívében, hol drága Múltunk őre a Fórum és a Parthenon meredt A dómokra, mely visszhangként hordta A vádat, amit Dante emelt érted, Hogy bölcsesség, jog széthullt darabokra S Beethoven dala kilencszer zokogja: Az életünk új barbár korba tévedt. S bár vállainkon húsz évszázad súlya, Elárultuk múltunkat és újra Vak félelembe fúlt a tett, S magadra hagytunk Tégedet. Kicsi húgunk, te drága Magyarország! A lelkünk mélye és a városok Jazz-hangos éje, karikás­ szemű hajnalok A vádat hordják. (fordította: Siklós István) Gombos Gyula (PÁRIZS, 1986) „Az európai hatalmi erőviszonyok csuszamlásával, mely méretében világtörténelmi volt, hazánk orosz hódoltsági területté vált. A két világháború közti kor, alig huszonöt év, teljes állami függetlensége után ismét elvesztettük függetlenségünket. Magyarország az Orosz Birodalom része. (...) Hazánk mai állapotának ezek a legfőbb meghatározói. S mindez nemzeti tudatunk kér­dését is óhatatlanul érinti.” Balla Bálint (NÉMETORSZÁG) „A hatalmat — mondja Max Weber — mindazok az esélyek teszik ki, melyek abból származnak, hogy valaki az akaratát az érintettek vonakodása ellenére is keresztül tudja vinni, függetlenül attól, min alapszik ez az esély.” (...) Nos, októberig Magyarországon a hatalom totális jellegű volt, hiszen birtokosai semmilyen jogszabály által nem korlátozottan és bárkivel szemben a legteljesebben ki tudták kényszeríteni akaratukat, mert a Weber által idézett hatalomgyakorlási esélyüket a gazdasági, poli­tikai és katonai eszközök teljessége biztosította. E totális hatalom mégis úgyszólván egyetlen éjsza­kán összeomlott, és pontosan ebben láthatjuk a transz­cendencia közbenjöttét, a numinózum felvillanását. SZÉCHENYI ISTVÁN: OLYANNÁ KELL TENNI A MAGYART, AMILYEN ALAKBAN A TEREMTŐ TERVÉBEN SZEREPELT. Összeállította: Czegő Zoltán

Next