Háromszék, 1999. január (11. évfolyam, 2536-2559. szám)

1999-01-04 / 2536. szám

i TORJA Az 1-es számú Általá­nos Iskolában 133 tanulót számolnak, 61 az alsó, 72 a felső tagozatra jár. A test­nevelés és a sportoktatás gondjait, feladatát András Mária tanárnőre bízták. Nem testnevelő szakos. Diákko­rában a kosárlabdának hó­dolt. Itt erre a szép sport­ágra — úgy tűnik — nincs igény, viszont van lehető­ség, hiszen az aszfaltozott kézilabdapályán a két kapu mellett van két kosárlabda­­palánk is. Ennek ellenére az osztálybajnokságok, az is­kolák közötti találkozók sportrendezvényei között nem említi a tanárnő a ko­sárlabdát. Itt is, ott is a kézilabda és a kispályás labdarúgás szerepel. Vélet­lenül kimaradt volna a ko­sárlabda? Bár csak igazam lenne. A tornateremben van egy kétszakaszos bordásfal, há­rom tornaszőnyeg, egy bak, egy svédláda, két tornapad, egy gerenda, egy pingpong­asztal. A labdakészlet: két gumi-, három focilabda. Na hát ezekkel nem kosaraz­hatnak, a kézilabdázás is olyan kényszermegoldásos művelet. De működik, hi­szen a tanárnő osztálybaj­nokságokat szervez a két sport­ágban: kézilabda és labdarú­gás. És e két sportág szere­pelt a futásfalviakkal, na meg a karatnai iskolával rendezett találkozókon is. —A gyere­kek nagyon igénylik a moz­gást— mondja András Mária tanárnő —, nem vagyok sza­kos, de látom, hogy tehetsé­gesek, ügyesen kezelik a lab­dát. Az alsó tagozaton Veress Enikő kolléganőm ritmikus tornát tanít a gyerekeknek, jó látni a kicsik lelkes hozzáál­lását, rátermettségét. Ez is bizonyítja a gyerekek sport­­szeretetét, mozgásigényét. — És még valami —­ egé­szíti ki az igazgató —: az évzárók igen jelentős részét képezi a tornaünnepély. Na de ha átfogóbb képet óhajt látni a torjai iskolai sport­életről, ne hagyja ki a felső iskolát, szóba kell állnia a 2-es számú iskola igazgatójával... Úgy van, a karatnaival. KARATNA Opra Vilmos igazgató és testnevelő tanár már várt. Tizennégy testnevelési órája van, a sportkörön a lányok ké­zilabdáznak, a fiúk fociz­nak. — Hogy milyen a sport­bázisunk? Szabadtéren van egy salakos kézilabdapályánk, mellette egy ugrógödör és egy nyújtó. Tornatermünk nincs, mert megszaporodtunk egy osztállyal és egy óvodás cso­porttal, így aztán a tornater­met fel kellett áldozni. Ami pedig a felszerelést illeti, van két kosárpalánk (felszerelés­re várnak), egy bak, egy dob­bantó, két tornaszőnyeg (rak­táron pihennek, nincs, hol hasz­nálnánk), vannak futball-, kézi-, prna- és medicinlabdáink. Egészen újak is... Hogy miért a focira és a kézilabdára esett a sportkörök választása ? Erre van lehetőségünk (pályánk), de ezt szeretik a gyerekek is, na meg aztán a tanfelügyelő­ség sportnaptára is ezt kéri... Erős, nagyon erős körzetben vagyunk, a kézdiekkel szem­ben egyszerűen összezsugo­rodnak továbbjutási esélye­ink. Ezért javasolom, hogy ezeket a megyei rendezvénye­ket válasszák­ szét, külön le­gyen a városi iskoláknak és külön a falusiaknak. Fontos ez már azért is, hogy a falusi gyerekek kevesebben vannak, a tehetségesebbjüknek egyfor­mán részt kell venniük a tan­tárgyvetélkedőkön, a tánc- és zeneversenyeken, s hogy ne legyen egy percnyi pihenésük, rájuk épül a sportviadal is. Nem, nem bírják erővel, ide­gekkel és idővel... Most itt a kemény tél. Jó ez nekünk, tu­dunk síelni, szánkózni. Búcsúzás előtt a terveiről, egy tornaterem építéséről beszélgettünk Opra Vilmos igazgató úrral. Na meg a falusi sportéletről. Utóbbiról nem sok jót tudott mondani. Fura helyzet van itt, Tor­ján. Az ide látogatót, közel a község központjához, egy szép sportbázis csalogatja. Futball­­pálya, előtte a hosszú épület­ben tekepálya... —A tekepá­lya mttt a múlté — így egy járókelő—, kantinvendéglővé alakították. Az én esküvőmet is ott rendeztük... És emlék, sajnos, a focicsapat is — te­szem hozzá —, hiszen na­gyon régen volt, amikor Tor­­ja­ együttese tagja volt a vi­dék, a megye labdarúgó-baj­­nokságának. Szinte hihetet­len, hogy egy ekkora község­ben nincs, ne lenne egy-két cég, vállalat, amelyik a fut­ballcsapat anyagi hátterét biztosítsa. Ha nincs vállal­kozó, ha nincs a futballra igény, akkor a fiatalsággal van a baj. Azonkívül pedig azzal a min­denkori testnevelési és sport­oktatással, mely nem tudta megértetni a tanítványokkal a mozgás szükségességét, mely nem tudta beleoltani a nebulókba a sportszerete­­tet. Áros Károly Meddig ér a takarónk? Mens sana in corpore sano — mondták az ókoriak —, azaz ép testben ép lélek — fordítjuk magyarra mi ebben a rohanó világban, amikor egyre nagyobb szükség van az egészséges munkaerőre, a nagy munkabírásra, a dolgok sűrűjében is tisztán látó elmékre. Mindezen kvalitások alapköveit az iskolai testnevelés rakja le. Az iskolai tornaórákon, sportkörökön alapozza meg mindenki fizikai erejét, ott kezdi formálni egyéni jellemét. Az ott megszerzett alap életre szóló. Jó tehát odafigyelni, hogy milyen alappal engedjük ki az életbe vagy küldjük felsőbb fokú iskolába a gyermekeket. Erre az alapra építeni kell. Ezekkel a gondolatokkal indultunk újra körútra, s kopogunk be az iskolákba. Nem azért, hogy tornaórát ellenőrizzünk, hogy tanácsokat osztogassunk a testnevelést tanító pedagógusnak, hanem egyszerűen azért, hogy felmérjük az iskolai testnevelés anyagi hátterét, hogy lemérjük az iskolai testnevelés és sportoktatás „utórezgését”, eredményességét az iskolán kívül. Egészen ponto­san, hogy mennyire szerették meg a tanulók a sportot, mennyire vált életelemükké a rendszeres mozgás. Sportvilág ATLÉTIKA, Sao Paulo. A férfiaknál a kenyai Paul Tergat, a nőknél pedig a jugoszláv Olivera Jevtics győzelmét hozta a Sao Pau­léban 74. alkalommal megrendezett szilveszteri utcai futóverseny, a Corrida —jelentették a hírügynöksé­gek. A négyszeres mezei futó-világbajnok, Paul Tergat 1995 és 1996 után harmadszor bizonyult a legjobbnak a 15 km-es távú hagyományos futóviadalon. Eredmények: férfiak: 1. Paul Tergat (kenyai) 44:47 perc, 2. Hendrick Ramaala (dél­afrikai) 45:05 perc, 3. Elijah Lagat (kenyai) 45:08 perc, nők: 1. Olivera Jevtics (jugoszláv) 51:35 perc, 2. Martha Tenorio (ecuadori) 51:55 perc, 3. Jane Ngotho (kenyai) 52:42 perc. ♦ Bolzano. A kenyai Paul Kosgei nyerte meg a 24. alkalommal megrendezett szilveszteri 10 kilométeres utcai futóversenyt. A 36 fős mezőnyben ott volt a mezeifutó Európa-bajnok ukrán Szergej Lebegy és a maratoni Európa­­bajnok olasz Stefano Baldini is, ám egyikőjüknek sem volt esélye a győzelem megszerzésére. Végeredmény: 1. Paul Kosgei (kenyai) 28:09.7 perc, 2. Lemma Alemayeux (etióp) 28:09.9 p, 3. Salah Hissou (marokkói) 28:10.3 p. * Madrid. A spanyol Fabian Roncero győzelmét hozta a hagyományos szilveszteri futóverseny. A 10 kilométeres távú viadalon a maratoni világbajnoki ezüstérmes spanyol Martin Fiz mind­össze egy másodperccel szorult a második helyre, míg hon­fitársa, a maratoni világbajnok Abel Anton a hatodik helyet szerezte meg. A dobogósok: 1. Fabian Roncero (spanyol) 29:13 perc, 2. Martin Fiz (spanyol) 29:14 p, 3. Isaac Viciosa (spanyol) 29:22 p. * Lisszabon. A portugál José Ramos nyerte a férfiak, honfitársa, a 10 000 méteres táv portugál bajnoka, Fernanda Ribeiro pedig a nők versenyét a lisszabo­ni szilveszteri 10 kilométeres távú futóviadalon. A férfiak: 1. José Ramos (portugál) 32:28 perc, 2. Luis Jesus (portu­gál) 32:30 p, 3. Worku Bukila (etióp) 32:32 p, nők: 1. Fernanda Ribeiro (portugál) 37:05 perc, 2. Ana Dias (por­tugál) 37:55 p, 3. Getenesh Urge (etióp) 37:57 p. ♦ Durham: Az IAAF mezeifutó-versenysorozatának brit viadalán: fér­fiak: 1. Million Wolde (etióp) 27:02 perc, 2. Thomas Nyariki (kenyai) 27:04 p, 3. Jon Brown (brit) 27:05 p, nők: 1. Gete Wami (etióp) 21:58 perc, 2. Jackline Maranga (kenyai) 22:11 p, 3. Annemari Sandell (finn) 22:17 p. FŐISKOLÁS-VB: Újvidék. Harmadik mérkőzését is megnyerte, ezzel csoportgyőztes lett szombaton a magyar férfi kézilabda-válogatott az Újvidéken zajló főiskolás­világbajnokságon. A magyar együttes kilencgólos győzel­met aratott Oroszország ellen, így várhatóan a vasárnap sorra kerülő Jugoszlávia—Törökország összecsapás vesz­tesével mérkőznek a magyarok a hétfői elődöntőben. Ma­gyarország—Oroszország 27—18 (13—8). Legjobb dobók: Tóth E. 8, Rosta L, Kiss 5—5, Czakó, Bene 3—3, illetve Mijagkov, Kotkov 5—5. KÉZILABDA. A férfi kézilabda Bajnokok Ligája A- csoportjában: Fotex KC Veszprém—Montpellier HB (fran­cia) 26—17 (8—7). A Fotex csapata bejutott a BL negyed­döntőjébe. KOSÁRLABDA. Szuperliga, középdöntő: Matáv-Pécsi SE—Albacomp-SZÜV 97:1 10 (42:52). Szombathely, 600 néző. Legjobb dobók: McMahan 31, Mészáros 20, illetve Dávid 45, Halm 23. Falco-Lépték KC—Slovakofarma Pezinok (szlovák) 94:80 (42:41). Szombathely, 1200 néző. L. d.: Kálmán 33, Dzunics 19, illetve Zadravec 22, Ristanovic 20. ALPESI St. Maribor. Világkupa-verseny, szuper­­óriásműlesiklás: 1. Hilde Gerg (német) 1:30.17 p, 2. Mart­ina Értl (német) 1:30.30 p, 3. Michaela Dorfmeister (oszt­rák) 1:30.46 p. A szakági Vk állása négy verseny után: 1. Alexandra Meissnitzer (osztrák) 269 pont, 2. Érti 220 pont, 3. Gerg 200 pont. Női óriás-műlesiklás: 1. Anita Wächter (osztrák) 2:15.66 p, 2. Sonja Nef (svájci) 2:16.57 p, 3. Alexandra Messnitzer (osztrák) 2:16.65 p. A Vk-ban: 1. Meissnitzer 420 pont, 2. Wächter 296 pont, 3. Andrine Flemmen (norvég) 289 pont. Női műlesiklás: 1. Pernilla Wiberg (svéd) 1:54.88 p (57.33 mp, 57.55 mp), 2. Hilde Gerg (német) 1:55.17 p (55.74, 59.43), 3. Ylva Nowen (svéd) 1:55.37 p (56.73, 58.64). A női műlesikló Vk pontverse­nyében (5 verseny után): 1. Wiberg 305 pont, 2. Sabine Egger (osztrák) 251 pont, 3. Anja Parson (svéd) 234 pont, az összetettben (19): 1. Alexandra Meissnitzer (osztrák) 980 pont, 2. H. Gerg 700, 3. Martina Ertl (német) 688,4. Wiberg 609. Szerkeszti a budapesti Nemzeti Sport és a Háromszék Felelős szerkesztők: OROSZHEGYI KÁROLY, Nemzeti Sport ÁKOS KÁROLY, Háromszék Köszöntünk, 1999 Békében, barátságban váltunk el az óesztendőtől. De miért is háborogtunk volna? De miért, amikor annyi szép emlékkel — téli olimpia, labdarúgó-világbajnokság, atlétikai Európa­­bajnokság, kajak-kenu világbajnokság stb., stb. —gazdagítot­ta emléktárunkat, annyi fényes éremmel trófeagyűjteményün­­­­ket... A mi kis vitrinünket is! Világ- és Európa-bajnokságokon jártak atlétáink (Stela Olteanu, Alexandru Vasile, Debreczi Zsombor), országos bajnokságokat nyertek az atléták, a birkó­zók... Hogy volt ez már jobb is? Volt, így igaz. Atlantában három atléta képviselte színeinket, az athéni világbajnokságon szintén, a finnországi ifjúsági (tulajdonképpen utánpótlás­korosztályú) Európa-bajnokságon bronzérmet is nyert Vasile Alexandru, aki korábban Európa-szintű országos csúcsot állí­tott fel az 1500 méteres síkfutásban. Az elmúlt esztendőben csak az idő rohant, atlétáink megálltak. A budapesti atlétikai Európa-bajnokságra csak Vasile Alexandru jutott ki. ő is a klubja költségén. Szereplését látva, nem véletlenül mondott le nevezéséről a szövetség. Talán ha nem kerül a sérültek listájára Ionescu Florin... Talán... Ugye nem haragszik meg egyetlen atlétánk sem, ha most azt mondom: többet vártam, vártunk tőlük. Legalább olyan színvonal tartását, mint a birkózóké. Igen, ők hozták magukat. A bajnoki címek mellé újakat szerez­tek. Bár az is igaz, hogy a korábban szerzett országos bajnoki címek mellett 1998-ban egy Európa- vagy világbajnokságon való szereplés dukált volna. De elképzelem, elképzeljük a valamilyen érmet is. Az jelentené az igazi előrelépést. Talán az új esztendőben erre is sor kerül. Talán... Az előrelépést a motorosok, Tamás András és Tompa Csaba hozták. Ők ugyanis megszokott hazai sikereiken túl kiléptek a nemzetközi porondra is. És figyelemre méltóan. Hogy az a nemzetközi porond csak a Balkán-bajnokság? Igaz. De ne feledjük el, ebben a sportágban mások a mércék, más a mértékrend. Mint ahogyan mások a kockázati tényezők is... 1998 nem kedvezett a karatékáknak sem. Debreczi egy kivétel. Először is, mert a keleti küzdőspor­tok két ágában tudott országos bajnokságot nyerni, és mindket­tőben a nemzetközi küzdőtéren is megmérette magát, Európa­­bajnokságig jutott... De Debreczi csak egy volt 1998-ban. S a fogathajtók? Ők kitartóan emlékeztetnek múltunkra, lovas nemzet mivoltunkra, hála a szentkatolnaiaknak, hála Tóth Ferencnek. Ha ők s a paptamásiak nem volnának... Aztán folytassuk a sort a sportjátékokkal. Csak tapsolni tudunk a női kézilabdázóknak, A-osztályba jutottak, ott a dobogóért csatáznak az adott, szerényebb körülmények között is. Taps illeti a jégkorongozó­­kat. Na persze ezért fel kellett utaznunk Csíkszeredába, mert kitartóan ott játszottak. Idegen jégen verték meg a Sportust, Galacot... Idegen jégen, mert itthon addig „gépészkedtek” a hatalmasok, hogy használhatatlanná tették a milliárdos értékű sportlétesítményt, a műjégpályát. Na de ez egy más témakör. Maradjunk továbbra is a sportjátékoknál. Férfi röplabdacsapa­tunk anyagiak hiányában befejezte szereplését. Helyüket a Mihai Viteazul Líceum termében a férfi kosárlabdázók foglalták el. A lányok hazatértek a Mikes Kelemen Líceumba. Az ered­ményeik? Csak azt mondhatjuk, volt jobb is. Az őrségváltás nyomait nem lehet csak úgy átugrani egyik napról a másikra. Ráadásul a generációk sem egyformán jók az időben... Na de az a színvonal, melyen a fiúk és a lányok is mozognak, reményt keltő. Lesz ez a kosárlabda jobb is, mint ma. Tudjuk, a bravúrhoz túl kell szárnyalniuk tagnapi önmagukat. Valami hasonlót sze­retnénk mondani a sportok királyáról, a labdarúgásról is. Ezer bocsánat, de bármennyire is igyekszünk, nem tudunk. Pedig hogy elkerülje a belviszályokat, az FC Fortyogó C-osztályos helyet vásárolt, azzal a hittel, hogy ott helytáll. Őszi tapasz­talataink egyhangúan azt bizonyítják: a csapat minden szem­pontból felkészületlenül vágott neki a nagy erőpróbának. A nagy erőlködésnek pedig csak nyögés lett a vége (legalábbis az őszi idényben). Na de bajnok és biztos feljutó lesz az Sepsi­szentgyörgyi FC. 99,999 százalékban így igaz. Azt a hiányzó parányi részt a „beláthatatlannak” tartalékoljuk... A gond nem ez, hanem az, hogy ebben a D-osztályos bajnokságban fel tud­­e készülni a magasabb követelmények teljesítésére. Hogy a megnövekvő anyagi igényeket tudja-e majd teljesíteni a város. Na hát ilyen örömökkel, bánatokkal, reményekkel, aggo­dalmakkal búcsúztunk az óesztendőtől. S amikor hátat for­dítottunk egymásnak, egy pillanatra kisimultak homlokun­kon a ráncok, szemünkbe visszaköltözött a fény, szájunk szélére a mosoly, mert megláttuk az új esztendőt, s remény­kedve, bizakodva így kiáltottunk fel: Köszöntünk, 1999! Isten hozott. Sajó szándék — merjük hinni —, mellyel segíteni akarsz sportéletünkön. Nem kérünk sokat, csak egy kicsivel többet adj, mint amennyivel hagyott az óesztendő. Mert akkor az atlétikai világbajnokságon újra lesz két-három képviselőnk, a birkózók is kijutnak egy világversenyre, mondjuk, az Európa-bajnokságra, a motorosok túlrobognak a Balkán-félszigeten, a fogathajtók fellelkesítik Felsőhárom­­széket, az egész Székelyföldet, hogy lovasünnepet rendez­zen, a karatékák felnőnek Debreczi mellé, fölé, a sportjáté­kok elfoglalják régi helyüket, a jégkorongozók dobogóközelbe kerülnek, a kézilabdázók, kosarazók a sportág felsőházába... Ne legyünk mohók. Jó, akkor csak annyit ígérj, hogy nem leszel rosszabb ’98-nál. Á. Károly

Next