Háromszék, 1999. november (11. évfolyam, 2792-2817. szám)

1999-11-01 / 2792. szám

SEPSISZENTGYORGY 1999. NOVEMBER L 2792. szám ÁRA 1500 lej Előfizetőknek 980 lej HÉTFŐ Halottak napját megelőzően gyászjelentőkből nyílt kiállítás vasárnap a Székely Nemzeti Múzeumban. Az intézmény közel húszezres gyűjteményéből Szőcsné Gazda Enikő muzeográfus válogatott, ahol megtalálhatóak az első kéz­írásos példányok mellett Arany János, Kriza János, Bolyai Farkas, Barabás Miklós, Gyárfás Jenő halálát közlő doku­mentumok, az 1848-as forradalom halottainak gyászjclen- löi és néhány, inkább tipográfiai szempontból érdekes nyomtatvány. A kiállítás rendezője felhívta a figyelmet arra, hogy ilyen morbid műfaj is mennyi szépséget és érdekességet rejthet magában. (A. L.) «Spk HALOTTAK NAPJA Emlékezünk Temetőinkben ma gyertyák gyúlnak. Eltávozott szerette­inkre — szülőre, testvérre, rokonra, barátra — emlékezünk mindannyian — nincs, kinek ne lenne földben nyugvó hozzá­tartozója —, néma főhajtással, apró lángocskákkal. November I. visszapörgetett életképkoc­kák, maradék élmények előhí- vásáriak napja. Fehér krizan­témok, fenyőkoszorúk, viasz­csonkok kegyhelyeken. Rezze­nő lelkek sírkertekben. (M. L.) A REFORMÁCIÓ ÜNNEPE Kopjaavatás a vártemplom udvarán TÖRTÉNELMI EGYEZSEG Katolikus—lutheránus megigazulás A Vatikán és a Lutheránus Világszövetség tegnap, a reformáció napján Augsburgban aláírta a megigazulás- ról szóló közös nyilatkozatát. A Szent Anna-templomban A meghívott vendégek, hívek tartott ünnepélyes istentiszte­let keretében, több száz vendég és hívő jelenlétében aláírt do­kumentum elsimítja a lutherá­nusok és katolikusok egyik köz­ponti, a nyugati egyházszaka­dáshoz nagymértékben hozzá­járuló hitvitáját, és érvénytele­níti a másik egyház tanainak korábbi kölcsönös elítélését. Az „évszázad ökumenikus eseményének " ünnepi szertar­tásai az augsburgi dómban kezdődtek közös ájtatossággal. és érdeklődők ezután körme­netben átvonultak az evangé­likus Szent Anna-templomba, ahol a Szentszék képviseleté­ben Edward Cassidy bíboros, a Keresztény Egységet Előké­szítő Pápái T anács elnöke, míg a Lutheránus Világszövetség nevében annak elnöke, Christian Krause braunschweigi tarto­mányi püspök látta el kézje­gyével a nyilatkozatot. Az aláírást perceken át tartó tapssal fogadta az ünnepi is­tentiszteletre összegyűlt hívő­sereg. A kiemelkedő esemé­nyen 50 püspök és egyházfő vett részt meghívott vendég­ként a világ minden tájáról, (folytatása a 2. oldalon) II. János Pál pápa tegnap üdvözölte és méltatta a Vatikán és a Lutheránus Világszövetség közös nyilatkoza­tát. A katolikus egyházfő a keresztény egység felé vezető nehéz út mérföldkövének nevezte a csaknem öt évszázados vitának véget vető dokumentumot. HELYI ADÓK SEPSISZENTG YÖRGYÖN Másfélszeresére nőnek Átlagosan ötven százalékkal növelte soros ülésén a sepsiszentgyörgyi tanács a jövő évre érvényes helyi adó­kat és illetékeket, kivéve a magánszemélyek által fizeten­dő lakás- és területadót, amelyet meghagyott az idei szinten. (Szekeres) Az Ismeretlen Magyar Katona hazaszállításának másnapján és pákozdi elte­metésének délelőttjén kopja- avatással tisztelegtek tegnap Sepsiszentgyörgyön az egy­kori magyar katonák és foglyok emlékének. A vártemplomi gyüleke­zet és a volt hadifoglyok szö­vetsége által rendezett meg­emlékezésen igehirdetésében Dezső András református lel­kész a reformációról, a honfoglalásról és államala­pításról, az 1848/49. évi forra­dalomról és szabadságharc­ról, az első és második világ­háborúban fogságot szenvedett magyarokról szólva a vállalt és beteljesedett küldetésről beszélt. Az úrvacsoraosztást követően a templomtorony tövében szikrázó őszi napsü­tésben leleplezték György Benedek baróti faragómester alkotását, a négyes évfordu­ló alkalmából felállított kop- ját. Az avatón Bállá Barna vártemplomi lelkész Gödri Ferenc A szentgyörgyi vár­templomban c. versét szaval­ta, a Székely Mikó Kollégium Református Kollégiumának Valádi Enikő vezette ének­kara Vörösmarty szózatának Erkel—Bárdos változatát adta elő, Kelemen József nyugal­mazott történelemtanár pedig beszédében elmondta, „őriz­ze örök dicsőség az elhuny­tak emlékét, és illesse örök tisztelet a túlélőket”. Mint mondotta, az emlékoszlop oldalain négy eseményt rög­zítettek: a 896-os évszám a honfoglalást, az 1848/49-jes évszám a magyar forradalmat és szabadságharcot, az 1918/ 19., valamint az 1942/52-es Máról holnapra Az élet minősége „Milyen nálatok az élet minősége?” — kérdezte a minap Amerikába szakadt s onnan hazalátogató bará­tom, miközben az ősz egyik utolsó verőfényes napján, a napsütésben, a Vörösmarty téri söröző asztala mellől néztük a káprázatokba vesző Váci utcát, a maga tülek- vésével, figuráival, sétálóival... Az előbb két bőrfejű rugdalt egy valahonnan oda­szakadt hajléktalant, aztán peckesen sétáló rendőrök jelentek meg, s abbahagyták. Mindez, meg kell mondanom, nem keltett különö­sebb feltűnést. „Mégis mire gondol? — kérdeztem vissza —, szülő­hazánkra vagy anyanyelvűnk hazájára, mert hogyha ez utóbbira, akkor — bámulva a Váci utcai nyüzsgést s az elegáns nőket, amint odatartják arcú kát a napnak, amely úgy süt, mintha kárpótolni akarna valamiért, talán az elkövetkező zimankós, esős napokért — be kell valla­nom, az egész kérdés kap valamely sejtelmes árnyalatot. Bár nyilván a Váci utca szép ugyan, de mindez mégsem jellemző a...” Idegesen szakított félbe: „Ez neked szép?! Gyere el New Yorkba, Manhattan a felhőkarcolóival, az igen, de ez...” Hangjában burkolt, alig visszafojtott megvetés bujkált. „S mi az, hogy nem jellemző?!...” „Igen, nekem ez a szép, ha nagy ritkán leülhetek a Vörösmarty téri sörözőbe, bámulni. Viszont nem jel­lemző. Egy nagy magyar költő, egy nagy magyar vers­ben, néhány évtizede arról írt, hogy éjjel, mikor hazafe­lé ment, s szellőzködő langy melegben tapsikoltak a jázminok, és nagy álmos dzsungel volt a lelke, háltak az utcán...” „És?” — kérdezett vissza az Amerikába szakadt hazánkfia döbbenten. „És ma megint hálnak. Egyre több a hajléktalan...” „És? — szakított ismételten félbe, türelmetlenül. évszám a két világháborút és az utolsó magyar foglyok ha­zatérésének időpontját jelöli meg. A rövid megemlékezés során a református kollégium énekkara énekelt. Rúzsa Dénes az aradi tizenhárom vértanú­ját siratta el,. Dezső András megáldotta a kopját, és kö­szönetét mondott mindazok­nak, akik az emlékállítás ügyét támogatták, GoczJózsef egykori frontharcos hadifo­goly és Sepsiszentgyörgy pol­gármestere, Albert Almos le­Albert Levente felvételei leplezték az emlékkopját és szóltak az emlékezőkhöz, majd az emlékezés koszorúit he­lyezték el Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalának, az erdővidéki, sepsi-, kézdi-, illet­ve orbaiszéki II. világhábo­rús hadifoglyok szövetségé­nek, az RMDSZ sepsiszent­györgyi, valamint a vártemp­lomi református egyházköz­ség képviselői. Az emlékezés az 52. zsoltár eléneklésével és állófogadással zárult. (ben) — New Yorkban is hálnak, Washingtonban a Fehér Ház melletti parkban is hálnak. És mi van abban? Minde­nütt hálnak az utcán. — Őt viszont megint és újult erővel az érdekli, hogy milyen nálunk — nyomta meg a szót, s akkor értettem meg végre, hogy régen elhagyott hazájára gondol — milyen?” „Még szomorúbb! — mondottam. — A vonatok, a városok tele koldusokkal, degeneráltakkal, elcsapott gyermekekkel. A nagyobb városokban és Bukarestben este alig lehet járni az utcán. A közbiztonság, már ha volt egyáltalán, a múlté. És egyebekben, azt hiszem, az élet minőségét legnagyobb részben a lakosság általános anyagi állapota határozza meg. Ez pedig régen elha­gyott hazájában napról napra, mondhatni megbízható­an romlik. Uralg a szegénység, a nemzeti és nemzetiségi nyomor. Az embereknek ma sincsen elég pénzük, de előreláthatólag holnapra még kevesebb lesz. S a pénzte­lenség azután rányomja bélyegét életünk minőségére. Egyik közös barátunk keserű pillanatában minap azt írta, aki az idén nem hal meg, az jövőre megbánja...” Barátom elmélyülten figyelte a poharában a sörhab boszorkányos rajzolatát. De miért van ez? — kérdezte tűnődve —, hiszen régen elhagyott hazája, legalábbis ő úgy tudja, így tanulta, egy gazdag ország. „Volt — nevettem —, de lehet, már akkor sem volt igaz. Mert ha egy gazdag ország lenne, akkor feltehet­nénk a nagy kérdést, milyen egy szegény ország?” Tíz esztendeje — mélázott el —, a tévéből nézte a forradalmat, és boldog volt, hogy régen elhagyott hazá­ja népe elzavarta a zsarnokot. Nézt» -<z ágáló forradal­márokat, az ujjongó tör .gtt, íz ?v gondolta, végre megváltozik valami a földnek e:en .. ' oldogtalanabb felén is... „Mégis mi történt az eimult évtizedben?” „Örkény azt írja a paprikakoszorúról elmélkedve, hogy tudjuk jól, nem a paprikák és a madzag teszi a koszorút koszorúvá. Hanem mi? Na, hát ez a kérdés.”. S körülöttünk örvénylett tovább a nagyváros filmje, az élet minősége pedig áttekinthetetlenül zuhant... Bogdán László (folytatása a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék