Háromszék, 1999. november (11. évfolyam, 2792-2817. szám)
1999-11-01 / 2792. szám
TÖRTÉNELMI EGYEZSÉG Katolikus—lutheránus megigazulás A Vatikán és a Lutheránus Világszövetség tegnap, a reformáció napján Augsburgban aláírta a megigazulásról szóló közös nyilatkozatát. A Szent Anna-templomban A meghívott vendégek, hívek tartott ünnepélyes istentisztelet keretében, több száz vendég és hívő jelenlétében aláírt dokumentum elsimítja a lutheránusok és katolikusok egyik központi, a nyugati egyházszakadáshoz nagymértékben hozzájáruló hitvitáját, és érvényteleníti a másik egyház tanainak korábbi kölcsönös elítélését. Az „évszázad ökumenikus eseményének " ünnepi szertartásai az augsburgi dómban kezdődtek közös ájtatossággal. Halottak napját megelőzően gyászjelentőkből nyílt kiállítás vasárnap a Székely Nemzeti Múzeumban. Az intézmény közel húszezres gyűjteményéből Szőcsné Gazda Enikő muzeográfus válogatott, ahol megtalálhatóak az első kézírásos példányok mellett Arany János, Kriza János, Bolyai Farkas, Barabás Miklós, Gyárfás Jenő halálát közlő dokumentumok, az 1848-as forradalom halottainak gyászjelentéi és néhány, inkább tipográfiai szempontból érdekes nyomtatvány. A kiállítás rendezője felhívta a figyelmet arra, hogy ilyen morbid műfaj is mennyi szépséget és érdekességet rejthet magában. (A. L.) és érdeklődők ezután körmenetben átvonultak az evangélikus Szent Anna-templomba, ahol a Szentszék képviseletében Edward Cassidy bíboros, a Keresztény Egységet Előkészítő Pápai Tanács elnöke, míg a Lutheránus Világszövetség HALOTTAK NAPJA Emlékezünk Temetőinkben ma gyertyák gyúlnak. Eltávozott szeretteinkre — szülőre, testvérre, rokonra, barátra — emlékezünk mindannyian — nincs, kinek ne lenne földben nyugvó hozzátartozója —, néma főhajtással, apró lángocskákkal. November 1. visszapörgetett életképkockák, maradék élmények előhívásáinak napja. Fehér krizantémok, fenyőkoszorúk, viaszcsonkok kegyhelyeken. Rezzenő lelkek sírkertekben. (M. L.) nevében annak elnöke, Christian Krause braunschweigi tartományi püspök látta el kézjegyével a nyilatkozatot. Az aláírást perceken át tartó tapssal fogadta az ünnepi istentiszteletre összegyűlt hívősereg. A kiemelkedő eseményen 50 püspök és egyházfő vett részt meghívott vendégként a világ minden tájáról. (folytatása a 2. oldalon) II. János Pál pápa tegnap üdvözölte és méltatta a Vatikán és a Lutheránus Világszövetség közös nyilatkozatát. A katolikus egyházfő a keresztény egység felé vezető nehéz út mérföldkövének nevezte a csaknem öt évszázados vitának véget vető dokumentumot. «Sok HELYI ADÓK SEPSISZENTGYÖRGYÖN Másfélszeresére nőnek Átlagosan ötven százalékkal növelte soros ülésén a sepsiszentgyörgyi tanács a jövő évre érvényes helyi adókat és illetékeket, kivéve a magánszemélyek által fizetendő lakás- és területadót, amelyet meghagyott az idei szinten. (Szekeres) (folytatása a 2. oldalon) SEPSISZENTGYÖRGY 1999. NOVEMBER L 2792. szám ÁRA 1500 lej Előfizetőknek 980 lej HÉTFŐ A REFORMÁCIÓ ÜNNEPE Kopjaavatás a vártemplom udvarán Az Ismeretlen Magyar Katona hazaszállításának másnapján és pákozdi eltemetésének délelőttjén kopjaavatással tisztelegtek tegnap Sepsiszentgyörgyön az egykori magyar katonák és foglyok emlékének. A vártemplomi gyülekezet és a volt hadifoglyok szövetsége által rendezett megemlékezések igehirdetésében Dezső András református lelkész a reformációról, a honfoglalásról és államalapításról, az 1848/49. évi forradalomról és szabadságharcról, az első és második világháborúban fogságot szenvedett magyarokról szólva a vállalt és beteljesedett küldetésről beszélt. Az úrvacsoraosztást követően a templomtorony tövében szikrázó őszi napsütésben leleplezték György Benedek baróti faragómester alkotását, a négyes évforduló alkalmából felállított kopját. Az avatón Balla Barna vártemplomi lelkész Gödri Ferenc A szentgyörgyi vártemplomban c. versét szavalta, a Székely Mikó Kollégium Református Kollégiumának Varádi Enikő vezette énekkara Vörösmarty szózatának Erkely Bárdos változatát adta elő, Kelemen József nyugalmazott történelemtanár pedig beszédében elmondta, „őrizze örök dicsőség az elhunytak emlékét, és illesse örök tisztelet a túlélőket”. Mint mondotta, az emlékoszlop oldalain négy eseményt rögzítettek: a 896-os évszám a honfoglalást, az 1848/49-es évszám a magyar forradalmat és szabadságharcot, az 1918/ 19., valamint az 1942/52-es évszám a két világháborút és az utolsó magyar foglyok hazatérésének időpontját jelöli meg. A rövid megemlékezés során a református kollégium énekkara énekelt. Rúzsa Dénes az aradi tizenhárom vértanúját siratta el, Dezső András megáldotta a kopját, és köszönetet mondott mindazoknak, akik az emlékállítás ügyét támogatták. Gocz József egykori frontharcos hadifogoly és Sepsiszentgyörgy polgármestere, Albert Almos le-Albert Levente felvételei leplezték az emlékkopját és szóltak az emlékezőkhöz, majd az emlékezés koszorúit helyezték el Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalának, az erdővidéki, sepsi-, kézdi-, illetve orbaiszéki II. világháborús hadifoglyok szövetségének, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi, valamint a vártemplomi református egyházközség képviselői. Az emlékezés az 52. zsoltár eléneklésével és állófogadással zárult. (ben) Máról holnapra Az élet minősége „Milyen nálatok az élet minősége?” — kérdezte a minap Amerikába szakadt s onnan hazalátogató barátom, miközben az ősz egyik utolsó verőfényes napján, a napsütésben, a Vörösmarty téri söröző asztala mellől néztük a káprázatokba vesző Váci utcát, a maga tülekvésével, figuráival, sétálóival... Az előbb két bőrfejű rugdalt egy valahonnan odaszakadt hajléktalant, aztán peckesen sétáló rendőrök jelentek meg, s abbahagyták. Mindez, meg kell mondanom, nem keltett különösebb feltűnést. „Mégis mire gondol? — kérdeztem vissza —, szülőhazánkra vagy anyanyelvünk hazájára, mert hogyha ez utóbbira, akkor — bámulva a Váci utcai nyüzsgést s az elegáns nőket, amint odatartják arcukat a napnak, amely úgy süt, mintha kárpótolni akarna valamiért, talán az elkövetkező zimankós, esős napokért — be kell vallanom, az egész kérdés kap valamely sejtelmes árnyalatot. Bár nyilván a Váci utca szép ugyan, de mindez mégsem jellemző a...” Idegesen szakított félbe: „Ez neked szép?! Gyere el New Yorkba, Manhattan a felhőkarcolóival, az igen, de ez...” Hangjában burkolt, alig visszafojtott megvetés bujkált. „S mi az, hogy nem jellemző?!...” „Igen, nekem ez a szép, ha nagy ritkán leülhetek a Vörösmarty téri sörözőbe, bámulni. Viszont nem jellemző. Egy nagy magyar költő, egy nagy magyar versben, néhány évtizede arról írt, hogy éjjel, mikor hazafelé ment, s szellőzködő langy melegben tapsikoltak a jázminok, és nagy álmos dzsungel volt a lelke, háltak az utcán...” „És?” — kérdezett vissza az Amerikába szakadt hazánkfia döbbenten. „És ma megint hálnak. Egyre több a hajléktalan...” „És? — szakított ismételten félbe, türelmetlenül. — New Yorkban is hálnak, Washingtonban a Fehér Ház melletti parkban is hálnak. És mi van abban? Mindenütt hálnak az utcán. — Őt viszont megint és újult erővel az érdekli, hogy milyen nálunk — nyomta meg a szót, s akkor értettem meg végre, hogy régen elhagyott hazájára gondol — milyen?” „Még szomorúbb! — mondottam. — A vonatok, a városok tele koldusokkal, degeneráltakkal, elcsapott gyermekekkel. A nagyobb városokban és Bukarestben este alig lehet járni az utcán. A közbiztonság, már ha volt egyáltalán, a múlté. És egyebekben, azt hiszem, az élet minőségét legnagyobb részben a lakosság általános anyagi állapota határozza meg. Ez pedig régen elhagyott hazájában napról napra, mondhatni megbízhatóan romlik. Uralt a szegénység, a nemzeti és nemzetiségi nyomor. Az embereknek ma sincsen elég pénzük, de előreláthatólag holnapra még kevesebb lesz. S a pénztelenség azután rányomja bélyegét életünk minőségére. Egyik közös barátunk keserű pillanatában minap azt írta, aki az idén nem hal meg, az jövőre megbánja...” Barátom elmélyülten figyelte a poharában a sörhab boszorkányos rajzolatát. De miért van ez? — kérdezte tűnődve —, hiszen régen elhagyott hazája, legalábbis ő úgy tudja, így tanulta, egy gazdag ország. „Volt — nevettem —, de lehet, már akkor sem volt igaz. Mert ha egy gazdag ország lenne, akkor feltehetnénk a nagy kérdést, milyen egy szegény ország?” Tíz esztendeje — mélázott el —, a tévéből nézte a forradalmat, és boldog volt, hogy régen elhagyott hazája népe elzavarta a zsarnokot. Nézte -az ágáló forradalmárokat, az ujjongó tör .ött, az ?v gondolta, végre megváltozik valami a földnek ezen ..oldogtalanabb felén is... „Mégis mi történt az elmúlt évtizedben?” „Örkény azt írja a paprikakoszorúról elmélkedve, hogy tudjuk jól, nem a paprikák és a madzag teszi a koszorút koszorúvá. Hanem mi? Na, hát ez a kérdés.”. S körülöttünk örvénylett tovább a nagyváros filmje, az élet minősége pedig áttekinthetetlenül zuhant... Bogdán László