Háromszék, 1999. november (11. évfolyam, 2792-2817. szám)

1999-11-01 / 2792. szám

KICK-BOX Debreczi Zsombor megvédte bajnoki címét Lúgoson került sorra a kick-box (full contact) idei orszá­gos bajnoksága. Kovászna megyét és Sepsiszentgyörgyöt Debreczi Zsombor, a­­8­0 kg-os súlycsoport tavalyi bajnoka képviselte. Nem egyedül utazott Lú­gosra, a bajnokság színhelyére. Elkísérte egy maroknyi szurkológárda és két „szárnysegéde”, kollégája, a Master Karate Club két karatékája, a kétdanos karatemester, Préda Csaba és a kick­box legfiatalabb megszállottja, Vass László. A lugosi nagy vállalkozásról vi­deokazettával tért vissza a kis, de annál lelkesebb szentgyörgyi külö­nítmény. Na és természetesen Debreczi Zsombor legújabb, legfrissebb arany­érmével, oklevelével. Na de nézzük a videokazetta tar­talmát. Az első mérkőzésen, mely egyúttal elődöntő is volt, egy temes­vári sráccal találkozott Zsombor. Telt ház előtt került sor a 3x2 perces küz­delemre. Versenyzőnk végig impo­náló fölénnyel küzdött, igazolva, hogy nem véletlenül ő a címvédő. Győzel­me egyhangú volt. Következett az 5x2 perces döntő, a házigazdák kedvencével. Szinte monda­nom sem kell, hogy zsúfolásig megtelt a lelátó, a hangorkán fülsiketítő. En­nek ellenére jól kivehető, jól hallható a szentgyörgyi különítmény „mun­kája”, sokszor áttöri a hangorkánt a Hajrá, Zsombi! Mindent bele!­buzdítás. A két versenyző jól ismerte egymást, hiszen az előző évben is találkoztak, megküzdöttek egymással, de akkor az elődöntőben. És akkor Zsombor kiütéssel győ­zött... Most másképp alakult a küzdelem. A szinte fél fejjel magasabb lugosi gyerek határozottabb volt, és mindenek­előtt figyelmesebb. Láthatóan kerülte Zsombor egyeneseit, horogütéseit. S amíg ezekre összpontosított, Zsombor jól kivitelezett rúgásokkal pontozott. De nem hiányzott az ütészápor sem. Az egyik végén meg is roggyott a lugosi srác, bizony-bizony számolni kellett vol­na, de a szorítóbíró elnéző volt. Se­baj, a pontozóknál mindez mutatko­zott. De megérződött a roggyanás hatása a szorítóban is, hiszen a gye­rek mozgása bizonytalanná vált, Zsombor fölénye pedig másodperc­ről másodpercre nőtt. A kiütés elma­radt (nem is fontos), megszületett viszont — s ez már fontos — Debreczi Zsombor magabiztos győzelme. Mely egyúttal azt is jelentette, hogy meg­védte országos bajnoki címét. Volt öröm a szentgyörgyiek tá­borában. De tapsolt a sportszerű és tárgyilagos hazai szurkolók serege is. Mi tagadás, jó munkát végzett Debreczi Zsombor, két szárnysegé­de és maroknyi szurkolótábora. Gratulálunk a bajnoknak, és ne­vében köszönetet mondunk szpon­zorainak, az ARIX, a MIXER és a Kovács kft.-nek. Önzetlen támoga­tásuk nélkül nem került volna­­sportmozgalunk és Debeczi Zsom­bor gyűjteményébe az újabb arany­érem, az újabb bajnoki cím. Na de az évből még hátravan két hónap. Ezalatt Zsombor részt akar venni azon a rendezvényen, melyet Romániában szervez az egykori profi kick-box világbajnok, Ferdinand Mack, majd decemberben szorítóba akar lépni az olaszországi világbajnokságon. Nos, szponzorok, érdemes odafigyel­ni, hiszen versenyzőjük nem akárhol futtatja majd a cég nevét. Áros Károly Balról jobbra: Vass László, Debreczi Zsombor és Préda Csaba KARATE Olimpiai sportág lett a karate A jó hírt a napokban közölte (és papírokkal — rajtuk Juan Antonio Samaranch sajátkezű névjegye — igazolta is), hogy 1999. június 19-től a karatesportágat is felvették az olimpiai sportok nagy családjába. Ez azt jelenti, hogy ezentúl nem csak az országos, Európa- és világbajnokságra készülhetnek karatékáink, hanem az olimpiára is. Megyénkben négy szakosztályt érint a jó hír: Sepsiszentgyörgyön a Master Karate Clubot (ed­ző: Pakots Ferenc, edzéseit a Székely Mikó Kollégi­um termében tartja) és az Okicavát (edző: Péter Árpád, edzéseit a Puskás Tivadar Iskolaközpont tornatermében tartja), Kézdivásárhelyen a Kamikazet (edző: Tankó Sán­dor), Kovásznán a Mikadót (edző: Bibó Ferenc). Valamennyi szakosztályban beindult az új tagok toborzása. Nos, gyerekek, nyitva áll az ajtó, a kapu, tessék belépni Távol-Kelet küzdősportjának titokzatos világába. Az edzők, az idősebb karatékák szeretettel várnak. (fogarasi) KÉZILABDA A-OSZTÁLY Sepsiszentgyörgyi MSC— Bukaresti Spartac 31—21 (14—8) Sportcsarnok, kb. 70­ néző. Játékvezetők: Ştefan Romeo, Dumitrache Gabriel (mindkettő Ploieşti). MSC: Kornisné— Szávuly 5, Apachiţei 3, Hendrik 6, Tankó 4, Kovács 8, Szopola 1, cserék: Zerkuláné, Simonné 1, Karsai 3, Suciu. Spartac: Sandu—Stanciu 1, Gârbaci 5, Alupoaie 3, Zlotea 1, Ichim 5, Radovici 3, cserék: Sânghi 1, Cojocaru 2, Goci. Büntetőper­cek: 10—6. Hétméteresek: 20—9 (értékesítve: 1—5). Az első negyedóra a kiegyensúlyozott­­küzdelem jegyé­ben telt el. Csak 6—5-re vezetett csapatunk. A tanulmányo­zási idő letelte után lankadni látszott a vendégcsapat, s az MSC pillanatok alatt többgólos előnyre tett szert— 9—6-ra, majd 11—7-re módosult az eredmény. Azért csak ennyire, mert a lányok szándékosan kihagytak öt ellentámadási lehe­tőséget. Úgy tűnt, nem akarnak játszani. Lelassították a játékot, ímmel-ámmal dobigálták egymásnak a labdát. Va­lósággal heccelték a lelátót. Szerencsére nem tarthatott sokáig ez a „közönségűző” heccelés, mert a félidő véget ért. Szünet után egy más MSC jött ki — egy gyors, szellemes játékra törekvő együttes, és megkezdte a gólparádét. Észre sem vettük, hogy elrohant az idő, és befejeződött az őszi idény utolsó hazai mérkőzése. A második félidőben muta­­tottakért gratulálunk! Az szép volt, lányok! (­ros) rr Őszi Kupa A Szabó Cs.­­ kft. támogatásával került sorra hét közben a több csapatot felvonultató női kézilabdatorna. A rendez­vény célja volt játéklehetőséget biztosítani a szárnybontoga­tó csemetéknek Nos, úgy érzem, a torna ezt a nemes célt kétszáz százalékban teljesítette. Bárcsak hetente lehetne egy ilyen nemes lelkű szponzort találni, s hetente megszervezni egy ehhez hasonló tornát. Eredmények és a dobogósok: 12 évesek: Sepsiszentgyörgy—Kovászna 7—7, Sepsiszent­györgy—Kézdi­vásárhely 0—9, Kézdivásárhely—Kovászna 16— 4. Rangsor: 1 .Kézdivásárhely, 2. Sepsiszentgyörgy, 3. Kovászna. 13 évesek: Sepsiszentgyörgy—Kézdivásárhely 9—8, Sepsi­szentgyörgy—Kovászna 10—8, Kézdivásárhely—Kovászna 12— 4. A rangsor: 1. Sepsiszentgyörgy, 2. Kézdivásárhely, 3. Kovászna. 14 évesek: Sepsiszentgyörgy—Ditró 10—8, Ditró—Kovászna 16—9, Sepsiszentgyörgy—Kovászna 15—9. A rangsor: 1. Sepsiszentgyörgy, 2. Ditró, 3. Kovászna. (-os) 1999. NOVEMBER 1 RÁDIÓ-IRÁNYMÉRÉS Pityóka Kupa A jó őszi napokat kihasználta a Gyermekek Klubja, és Pityóka Kupa címmel rangos rádió-iránymérő, más szóval rókavadász­­versenyt szervezett Brassó, Csíkszereda, Bodzaforduló és Sep­­siszentgyörgy együtteseinek részvételével. Hat csapat 69 tanulója mérte össze tudását, felkészültségét. Dobogósok: 10—12 évesek: fiúk: 1. Csorna Levente (Sepsiszentgyörgy), 2. Ciotău Florin (Brassó), 3. Domokos Szilárd (Sepsiszentgyörgy), lányok: 1. Nicul­iţă Roxana (Brassó), 2. Szenkovits Ágnes (Sepsi­szentgyörgy), 3. Szász Kinga (Brassó). 13—14 évesek: fiúk: 1. Amariei Rareş (Brassó), 2. Szabó Ervin (Sepsiszentgyörgy), 3. András Attila (Csíkszereda), lányok: 1. Alecu Raluca (Brassó), 2. Márton Andrea (Bodzaforduló). 15—17 évesek: fiúk: 1. Dézsy István (Sepsiszentgyörgy), 2. Scofaru Ionuţ (Brassó), 3. Suru Gelu (Brassó), lányok: 1. Colesmiuc Adriana (Bodzaforduló). Csapatban: 1. Brassói Gyermekek Palotája, 2. Sepsiszentgyör­gyi Gyermekek Klubja, 3. Bodzafordulói Gyermekek Klubja. A díjazást közös ebéd követte. A fő fogás természetesen és stílszerűen a pityókatokány volt. Takó Imre TIPPVERSENY 1 millióért• Ki rúgta az Illyefalva—Bodok bajnoki mérkőzés (XIV. forduló) első gólját? Beküldési határidő: 1999. november 5. A tippelők szelvényeiket postázhatják (a borítékon jelez­ték: Tippverseny), vagy leadhatják a szerkesztőség sportro­vatánál, valamint a HY PRESS lapterjesztő hálózatának új­­ságárudáiban, Sepsiszentgyörgyön a Súgás Áruház előtti újságárudákban, Kézdivásárhelyen a főtéri újságosüzletben, Kovásznán a főtéri butikban, Baróton a Torma-üzletben. hu, kért fogorvosi rende­lőben és fogtech­nikai laborban korszerű nyugati berendezéssel és anyagokkal gyors és kiváló minőségű ellátásban részesít­jük önöket, ultrahangos fogkő- eltávolítást, valamint fogfehé­rítést is végzünk. Címünk: Sepsiszentgyörgy, Horgász utca 34. szám, TELEFON: 351 069. A tippelő neve:­­Pontos címe:—— Csak az újságból kivágott szelvényeket fogadjuk el­­ (a fénymásoltakat nem). Egy versenyző több szelvénnyel is részt vehet. Ne feledjék, a 8-as szelvények beérkezése után követ-­­­kezik az októberi tippverseny sorsolása. Igen, sorsolása, i­sm­ert holtverseny van kialakulóban sok-sok résztvevővel. " SAKK Elekes Dezső-emlékverseny Az A-csoport állása kilenc forduló után: 1. Rusz Árpád 7,5 pont, 2—3. Scridon Teodor és Suciu Dinu Simi 7—7 pont, 4. Erzse D. Elemér 6,5 pont, 5. Sükösd János 6 pont, 6—8. Ilyés Imre, Neda Teodor és Olaru Bogdan 5,5—5,5 pont. Még hat forduló van hátra. A verseny tehát nem tekinthető lefutottnak. (P. A.) ASZTALITENISZ Nagyszerű helytállás Besztercén A múlt hét végén Besztercén szervezték meg az ifjúsági divízióversenyt, melyen az ország legjobb 18 csapata vett részt. A kézdivásárhelyi ISK mind fiú-, mind lánycsapattal jelen volt e rangos megmérettetésen. Dobolyi Aladár még serdülő fiúcsapata minden várakozást felülmúlva a legjobb értékcsoportban folytatta a küzdelmet, míg a lányok a 7—12. helyezés egyikéért álltak asztal mellé. Tegnap délután lapzártakor még nem ért véget a verseny. A verseny végleges eredményeit csütörtöki lapszámunkban közöljük. (Iochom) • Szerkeszti a budapesti Nemzeti Sport és a Háromszék Felelős szerkesztő: ÁKOS KÁROLY Sportvilág Alpesi sí, Tignes. A női alpesisí-Világkupa idénynyitó óriás-műlesikló versenyén: 1. Nef (svájci) 2:31.39 perc, 2. Ottosson (svéd) 2:33.00 p, 3. Wächter,(osztrák) 2:33.51 p. Rögbi. London. A rögbi-világbajnokság elődöntőjében: Ausztrália—Dél-afrikai Köztársaság 27—21 (12—6, 18— 18) — hosszabbítás után. Asztalitenisz: Csangsan. A férfi asztalitenisz-Világkupa eredményei, negyeddöntő: Schlager (osztrák)—Waldner(svéd) 3—1 (21, 15, -17, 18), Persson (svéd)—Kuo-liang (kínai) 3—2 (-19, 19, -15, 16, 19), Szamszonov (fehérorosz) — Macusita (japán) 3—0 (8, 9, 7), Primorac (horvát) —Saive (belga) 3—0 (19, 14, 17), elődöntő: Schlager-Persson 3—0 (15, 20, 10) Szamszonov—Primorac 3— 1 (19,22,-16,7). A vasárnapi döntő párosítása: Schlager—­Szamszonov­ 3

Next