Háromszék, 1999. november (11. évfolyam, 2792-2817. szám)

1999-11-09 / 2799. szám

A NÉMET EGYESÜLÉS NYITÁNYA Volt egyszer egy berlini fal Tíz évvel ezelőtt, november 9-én „leomlott” a berlini fal: ma már ismeretes, hogy ha nem is az esemény maga, de annak időpontja voltaképpen egy „tévedésnek” köszönhető. 1989 őszén forradalmi helyzet alakult ki az NDK-ban. Miután november 4-én mintegy félmillió ember vett részt a ország történetének legnagyobb szabású, nem „felülről” elrendelt demonstrációján külföldre utazási lehetőséget, szabad választásokat, többpártrendszert és sajtó­­szabadságot követelve, a kommunista NSZEP vezérkarán pánik lett úrrá. Az alig három hete Honecker utódjává választott Egon Krenz a Politikai Bizottság mérvadó tagjaival arra az elhatározásra jutott, hogy megoldást kell találni a tömegesen menekülők problémájára, azóta, hogy október 20-i­ hatállyal ismét lehetővé vált az utazás Csehszlovákiába, már hatezer NDK-polgár gyűlt össze az NSZK prágai nagykövetségén. A PB által megbízott belügyi korifeusok november 9-ére ki is dolgoztak egy tervezetet, ennek értelmében az NDK minden polgára jogosult utazási, illetve kivándorlási kérelmet beadni. A korábbi korlátozások (családi, rokoni kapcsolat, családegyesítés, különösen fontos vagy sürgős családi esemény) megszűnnek. Krenz a KB-ülés ebédszünetében bemutatja a tervezetet a Politikai Bizottság tagjainak, akik áldásukat adják rá­­ azzal a kikötéssel, hogy a rendeletet csak 10-én, a pénteki lapokban tegyék közzé, lehetőséget adva a hatóságoknak, hogy felkészüljenek a várható rohamra. Krenz átadja a tervezet egy példányát a KB tájékoztatásért felelő titkárának, Günter Schabowskinak, aki 18 órakor megkezdi a KB- ülésről szóló tájékoztatót a kelet-berlini nemzetközi sajtóközpontban. A szeánsz már­­már csöndes unalomba torkollik, amikor az olasz ANSA hírügynökség tudósítója, Riccardo Elvm­an felteszi a „keresztkérdést”: miként akarja a kormány elejét venni annak, hogy NDK-polgárok tízezrei keressenek menedéket nyugatnémet képviseleteken? Schabowski „lányos zavarában” előkapja a Krenztől kapott papírt, és közli: uraim, már meg kellett hogy kapják hírügynökségi forrásból azt a ma elfogadott rendeletet, amely az NDK minden állampolgárának lehetővé teszi a kiutazást a határátkelőhelyeken át. Mikortól? —- kérdez tovább Ehrman, mire Schabowski: nos, tudtommal ez azonnali hatállyal érvényes!.. Az óra 18.53-at mutat. A terem percek alatt kiürül, minden tudósító rohan telefonálni, telexezni (a fax akkor még ritkaság volt). Jellemző­ adalék, hogy a keletnémet hírügynökség, amely már délután megkapta a szöveget, de csak 22 órakor szándékozott kiadni a másnapi lapok számára, 19.04-kor közreadja a történelmi horderejű rendeletet. Ezt beolvassa 19.30-kor kezdődő első kiadásában az NDK televízió híradója, majd három órával később a második kiadás­ban is elhangzik. (Ennyit ért a PB kikötése a 10-i publikációról.) A berlini átkelőhelyek előtt egyre többen gyűltek össze. 22 óra tájban már több ezren követelik a sorompók felnyitását, kilométer hosszú kocsisor várakozik az átkelőknél. Az ideges határőrparancsnokok azt az utasítást kapják fentről, hogy engedjék kiutazni „a leghangosabb, legerőszakosabb alakokat”, az igazolványukban levő fénykép felső harmadára pedig üssenek bélyegzőt — ezek nem térhetnek vissza az NDK-ba. A módszer fordítva sül el, mert a hangoskodók kiengedése láttán a csöndesebb keletnémetek is vérszemet kapnak, egyre zajosabban követelik a kilépés lehetőségét. A helyzet mind fenyegetőbbé válik: a határőröknek van ugyan kézifegyverük, de jól tudják, hogy több ezer emberrel szemben esélytelenek. Elsőként a Bornholmer Strasse­­nél ad a parancsnok utasítást a sorompók felnyitására — példáját fél órán belül követi a többi hat átkelőhely parancsnoka. Éjfélre „ledől” a berlini fal — a város örömmámorban úszik, a nyugat-berlini utcákon ismeretlen emberek omlanak egymás karjaiba, folyik a pezsgő és a sör, a berliniek sírnak és nevetnek egyszerre, miközben az éjszaka jelszavát ismételgetik: Wahnsinn! (Őrület!) Hogy ez az éjszaka egyben a német egyesülés nyitányát jelentette, arra talán csak a legmerészebbek gondoltak. Dorogmán László NÉPSZAVAZÁS A MONARCHIÁRÓL Ausztrália után Nagy-Britanniában is? Károly herceg, brit trónörökös azt szeretné, ha azután, hogy az ausztrál lakosok szombaton megerősítették II. Erzsébet ausztrál államfői tisztségét, Nagy-Britanniában is népszavazás döntsön a monarchia fennmaradásáról — közölte a The Ob­server című brit lap. A The Sunday Times című brit lap egyébként úgy tudja, hogy II. Erzsébetet „megsebez­te és kiábrándította ” az ausztrál szavazás eredménye: igaz, hogy a szavazópolgárok elvetették a köztársaság létrehozását, de csak 54 százalékuk szavazott az uralkodónő ausztrál államfői tisztségének megőrzésére. „Az eredményeket nem fogadta örömkiáltás és pezsgőbontás, nem volt, mit ünnepelni" — idézi a lap az egyik illetékest. II. Erzsébet brit királynő azt mondta, hogy tiszteletben tartja és elfogadja az ausztrál államszövetség jövőjéről rendezett történelmi jelentőségű népszavazás eredményét. A referendumon való részvételre törvény kötelezte a 12 millió ausztrál választópolgárt. A szavazatok megoszlását tekintve a Reuters elemzője megállapítja: a változást, az alkot­mánymódosítást ellenző szavazótábor gerincét a vidéki lakosság és a munkásosztály alkotja, míg a köztársaságra elsősorban a városlakók adták szavazatukat. Az újság szerint a trónörökös biztos abban, hogy a szavazók a monarchia fennmaradása mellett foglalnának állást, s egy ilyen lépés egyben új legitimitást is adna ennek a rendszernek. Károly melles­leg nem vállalna túl nagy kockázatot egy népszavazás pártolásával: a legutóbbi közvélemény-kutatások sze­rint a britek háromnegyede a monarchia fennmaradása mel­lett van. 4. Az oldalt MTI-információk alapján szerkesztette: Mózes László NOVEMBER KILENCEDIKE Más korok, különböző fordulatok A XX. századi német történelemben bűvös napnak számít november 9. A sors vagy a politikai erők akaratából négy ízben is olyan események következtek be ezen a napon, amelyek jelentős — reményteljes vagy baljós — fordulatot vetítettek előre Németország és népe számára. Az első­ híres november kilencedike évszáma 1918. A világháborús hadszíntéren elszenvedett vereség után a tengelyhatalmak kénytelenek vol­tak békét kérni. A frontról hazatért katonák elkeseredése és az otthoni nyomorúság több országban forradalmi helyzetet teremtett, így volt ez Németországban is, ahol megbukott a császár­ság, II. Vilmos családjával Hollandiába menekült, és november 9-én egyszerre két proklamációra ke­rült sor. A szociáldemokrata Philipp Scheidemann a Reichstag ablakából kiáltotta ki a polgári (későb­bi elnevezés szerint weimari) köztársaságot, míg légvonalban alig 1 kilométerre tőle, a kommunista Karl Liebknecht a berlini Hohenzollern-kastély erkélyén állva hirdette ki a szocialista köztársaság létrejöttét. Míg utóbbi tiszavirág-életűnek bizonyult (alig két hónap múlva Liebknecht gyilkosság áldozata lett), a weimari köztársaság még 14 éven át állt fenn. Hogy ezt a kort megérhette, ahhoz a Reichswehr segítségére is szükség volt. 1923. november 9-én ugyanis egy bizonyos Adolf Hitler egy müncheni sörpincében összeesküvést szervezett a köztársaság megdöntésére. A szélsőséges csoport „sörpuccsát” a hadsereg leverte, Hitlert várfogságra ítélték, ám alig egy év múlva kiszabadult , és 1933 elején kancellár lett. A fogságban írt fő művének (Mein Kampf) egyik vezérfonalát képező eszelős antiszemitizmus nyílt tombolását vezette be egy újabb november kilencedike 1938-ban. Hitler propaganda­miniszterének, Joseph Göbbelsnek az utasítására e nap estéjén országszerte pogrom indult a zsidók ellen: civilbe öltözött SS- és SA-legények, náci párttagok zsinagógákat, imaházakat gyújtottak fel, zsidó tulajdonban lévő üzleteket, házakat raboltak ki, tulajdonosaikat megölték vagy elhurcolták. E nappal éles fordulatot vett a német zsidóság 1935 óta folyó társadalmi kirekesztése, az az út, amely­nek végén a wannseei értekezlet által elhatáro­zott „Endlösung”, a „végső megoldás” állt —­ a haláltáborok és gázkamrák. Ötvenegy évvel később újabb fordulat érlelő­dött Berlinben, november elején, majd 9-én este a „kilyukadt” fal fölött örömünnepet ült Berlin népe. (D.L.) Graffiti a berlini kőcsonkon. A fal eltűnt, a kereszt marad ­------ Péntek este az MTV 2 Záróra című vitaműsorában arról beszélgettek, hogy vannak-e ma hősök, s ha igen, milyenek. Akkor mondta el György Péter esztéta, hogy igenis vannak, ilyen volt például Mansfeld Péter, ötvenhat tragiku­s áldozata is. ■ Akinek emléktábláját leplezték le az elmúlt héten, s akinek élő emléke kapcsán Orbán Vik­tor magyar miniszterelnök a nemzet adósságaira figyelmeztetett. ■ Mansfeld Péter 16 éves pesti srácként élelemmel segítette a felkelőket, a terror napjaiban kapták el, megszökött, de négyméteres ugrása nyomán töréseket is szenvedett, s a kórházban újra elkapták. Halálra ítélték, de kiskorú lévén, az ítélet-végrehajtással perfid módon addig vártak, míg be nem töltötte tizennyolcadik életévét, akkor kivégezték (!). A Kádár-rendszer megtorlásainak cinizmusára ennél jellemzőbb példát nehezen lehetne találni... ■ Újra élénk és idegesítő viták folytak a parlament megfigyelési bizottságában. A jelen lévő szocialista képviselők ki­vonultak az ülésről, Keleti György és Nikolits István szerint azért, mert a fideszes elnök, Kosztolányi Dénes minősíthetetlen hangon rágalmazta és sértegette őket, az elnök úr szerint azért, hogy határozatképtelenné tegyék az ülést, illetőleg hogy Somogyi Tamásnak, Nikolits exminiszter egykori kabinetfőnökének ne kelljen válaszolnia a kérdésekre... ■ Közben Keleti György pert indított, főként azért, mert az ügyészség, lévén nyomozati hatáskörrel rendelkező szerv, kiderítheti az igazságot, hogy igaz volt-e vagy nem Orbán miniszterelnök tavaly augusztusi állítása. (Köztudottan azt mondta­, hogy állami pénzen figyeltették a fideszes vezetőket és család­tagjaikat...) Állítását ugyanis perdöntően azóta sem tudta bizonyítani. ■ Közben a Magyar Hírlap szombati számában Orbán Viktor tanácsadója, az egykori MDF-es miniszterelnök, Boross Péter arról értekezik a maga száraz és ironikus modorában, hogy „egy vezető politikus ■ ! . . .­­ ..•.ttil nem mindig precízen fejezi ki magát, esetleg szóbeli információk alapján formál véleményt". A tavalyi vádra visszatérve azt mondja: „...a kormányfő emlékezetes mondatát mára az ellenzék abbahagyhatatlan üggyé tette ahelyett, hogy nagyvonalúbban viselkedne... " ■ Kommentár helyett még annyit, nemcsak a belpolitikában szólja el ma­gát időről időre Orbán Viktor — hasonlóan elődjéhez, Horn Gyulához, aki rendszerint hétvégeken mondott valami olyan vad dolgokat, amelyeket azután pártja és kormánya illetékesei napokig magyaráztak (!)—, hanem Kanadában az atomfegyverekkel kapcsolatos meditációi­val is sikerült újra ellenségessé tennie a gyanakvó, sértő­dött oroszokat, s feszültté a magyar—orosz Viszonyt. ■ Noha az egész pusztán rossz elszólás, Magyarország területére senki nem akar nukleáris fegyvereket telepíteni, erre nincs is szükség, az amerikaiak meglévő támaszpontjaikról az egész földet rövid idő alatt szitává lőhetik. Amitől mentsen meg a magyarok és más népek Istene: Allah, Buddha, Jehova és az indiánok nagy szellemei... ■ Magyarországnak, tudjuk meg a Magyar Nemzet szombati számából, továbbra sincs ellenségképe! Ez rendkívül megnyugtató, ami nyugtalanító viszont, hogy egyre több kém rétifikál a Duna—Tisza közén. ■ „A kémkedés tényét — mondja az illetékes úr—minden esetben a hatályos büntetőjogi eljárás alapján ítélik m­eg. A jövőben viszont alaposabban vizsgálják a Magyarországon nagyobb volumenű vállalkozásokat létrehozó magánszemélyek és befektetőcsoportok hátterét. Meg kell akadályozni ugyanis az alvilág politikába való behatolásának kísérleteit. Ez ma alapvető nemzeti érdek." ■ Mintegy 8900 egyéni igénylés érkezett Magyarországról október közepéig a svájci bankok­kal szembeni kárpótlási felhívásra az illetékes New York-i bírósághoz! A magyar kárvallottak és örököseik mai érték­ben hozzávetőlegesen 202 millió 350 ezer dollárt követelnek. Magyar tükör Bogdán László rovata VILÁGFIGYELŐ 1999. NOVEMBER 9.

Next