Háromszék, 2000. szeptember (12. évfolyam, 3048-3073. szám)

2000-09-01 / 3048. szám

4. Egy gidófalvi vitéz A 84 éves kolozsvári Bereczky Árpádot 1947-ben államellenes szövetkezés vádjával tartóztatták le a kommunista államapparátus pribékjei, törvényszék elé állították, és 15 év börtönbüntetésre ítélték. Mint politikai fogoly megismerte Románia börtöneit. Az 1989-es változás után Kolozsváron létrehozta a Romániai Politikai Gyilkosságok Felderítésének Irodáját, melynek célkitűzése a kommu­nista rezsimet ellenzők elleni gyilkos akciók monitorizálása. Tevékenységéért kü­lönböző országok magas rangú kitüntetéseit kapta meg: Magyarország Arany­keresztjét, a francia Szent György Lovagrend, az angol királynő lovagrendjének kitüntetését. A Cruciferi Sancti Stephani Regis Nagymestere és Nagy Tanácsa „az úr 2000. és Szent István király koronázásának 1000. esztendejében, az Árpád-házi Szent Margit királyleány ünnepét követő napon, azaz január 19-én Budán Ber­eczky Árpádot a Szent István Lovagrend lovagjává fogadta és nyilvánította. Bereczky Árpád ugyanakkor az ugyancsak kolozsvári székhelyű Erdélyi Vité­zi Rend elnöke-törzskapitánya. Ebben a minőségében avatta augusztus 24-én e rend tagjává a gidófalvi Kövér Álmost. A rendi kódex szerint a vitézi rendbe való felvétel alapvető követelménye: a magyar nemzethez való hűség, a nemzeti eszmékhez, a keresztény-keresztyén életszemlélethez való — a kommunista uralom alatti elnyomás ideje a­latt esetleg áldozatokat is követelő — töretlen hűség. Felemelő, ünnepélyes esemény kapcsán kívánunk a 70 éves gidófalvi vitéz Kövér Álmosnak erőt, egészséget, hogy közösségében tovább ápolhassa az össze­tartozás érzését, mint ahogy ezt eddig tette, hogy a vitézi rend célkitűzéseit, elő­írásait élete végéig minden körülmények között megtarthassa és gyü­mölcsöztet­­hesse. Szabó Ferenc, Gidófalva Az utca hangja BÁLINT JÓZSEF, Sepsiszent­­györgy: Minden, ami látszólag kis do­lognak tűnik, a vékony nyugdíjra ve­zethető vissza. Itt van például a hideg víz ügye. Nálunk a lépcsőházban a la­kások felében már vízórát szereltek. Eddig átalányban havi 6 köbméter hi­deg vizet kellett kifizetnünk, jelenleg ennek több mint a kétszeresét, holott ugyanannyit fogyasztunk. Milyen rend­szer ez, amiben a veszteséget csak úgy tovább osztják? Ha mondjuk egy lakó nem szereltet vízórát, ki fogja fizetni „átalányban" az összes veszteséget? A közköltségek sorában pedig mindig megjelennek olyan tételek, amikről iga­zán nem tudjuk, hogy mit jelentenek. Ilyen címen, hogy más költségek, ad­minisztratív költségek, még néhány ezer fejecskét kihúznak a zsebünkből. A csepp nyugdíjból meddig nyúznak még? Miközben aki nem fizet közkölt­séget, annak semmi baja nem szárma­zik ebből. MISKOLCZY VERA, Kovászna: Túlfeszített iramú életünkben kevesen figyelnek fel egy-egy művészi megnyil­vánulásra. Az idei csíksomlyói búcsú estéjén a szabadtéri oltárszínpadon, majd augusztus 20-án a Duna Televízi­óban láthattunk egy, a 2000. év tiszte­letére született zenés misztériumjáté­kot, mely a maga nemében egyedülál­ló és eredeti elgondolás szerint feldol­gozott klasszikus zenemű. A Szent Kin­ga gyűrűje zenedarabjait Török Csórja Viola kovásznai születésű, Budapesten élő muzikológus, a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum egykori zenetanára válogatta, az előadást is ő rendezte. Büszkék vagyunk városunk szülöttére és mindazokra, akik részt vettek ebben a hatalmas erőfeszítést igénylő munká­ban. Reméljük, lesz alkalma a ko­vásznai közönségnek is látni élőben az előadást. BENEDEK KLÁRA, Sepsiszent­györgy: Augusztus 6-án hajnalban a Brassó—Déda vonatjáraton történt, hogy tízéves unokámmal utaztam, mind­ketten fél jeggyel. Az ellenőr megbün­tetett, mivel unokám ellenőrzőjéből hi­ányzott egy pecsét, amit az iskola tit­kárságán kellett volna beütniük. Ezeket a sorokat nyugdíjas társaimnak szánom, hogy hasonló esetben ne járjanak úgy, mint én, hogy unokám utazása Csíksze­redáig ötvenezer lejembe került. A szakszervezet nem áruló Talán kevésbé volt ismeretes, hogy ez esztendőben volt egy szakszervezeti „nép­­számlálás” országos és megyei szinten. A számlálás szerint 1999. október 1 -jén az Országos Szakszervezeti Tömörü­lésnek (OSZT) a mi megyénkben tíz alapszakszervezete van háromezer-négyszáz iga­zolt taggal. El lehet kép­zelni, mit éreztek a gya­logezreddel egyenlő nagyságú szervezet tisztességes tagjai, amikor elolvasták a Magyari Lajos úr által aláírt vezércikket a Háromszék augusztus 25-i, pénteki számában. Minden tag úgy gondolkodik egy ilyen cikk után: vagy elárultak a ve­zéreink, vagy mindnyájan, akaratlanul, árulók vagyunk. Mert vagy tagok vagyunk, és vállal­juk mindazt, ami ezzel jár, vagy kiállok onnan, mert nem akarok részese lenni ennek az árulásnak. De hát hol az árulás? A cikkben jelzett konvenció az OSZT és a TDRP (Iliescu pártja) kö­zött nem létezik! Aznap, amikor a cikk megjelent, én Voineasán voltam, az OSZT országos konferenciájának ren­di ülésén. A második nap programjában szerepelt az OSZT és a politikai pártok viszonya. A beszámoló szerint volt párbeszéd, egyeztetések, jobban mond­va egyeztetéskeresés. A felek ezt nem foglalták írásba, nincs írásos dokumen­tum. Egyelőre nem is lesz. Az országos konferencia határozata, hogy folyó év szeptem­ber 15-én rendkívüli ülést tart egyetlen napirendi ponttal: mit ajánlanak a po­litikai pártok kormányzási programja­ikban a „van-volt-lesz” alkalmazottak­nak. Ha lesz árulás, az azután lesz. Ámbár ahogy a vita a politikáról ott, Voineasán zajlott, kötve hiszem, hogy az OSZT vezetői szinten vagy egyete­mesen elárulja a tagság érdekeit holmi egyéni koncokért. Azok a vezérek, akik átléptek a politikába, politikusok lettek, és megszűntek szakszervezeti vezérek lenni. Ezt tanúsíthatja kettőezer-négy­­száztizenkettő és ötezer-négy­száznyolc­vanhét tag Háromszék megyében, akik tagjai ma is azoknak a konföderációk­nak, amelyeket egykor Miron Mitrea és Victor Ciorbea képviselt. Pap János Visszajelzés A város mostoha negyede Találgathatják Sepsi­­szentgyörgy tömbház­­negyedeinek lakói, hogy ép­pen róluk vagy egy másik városrész betonrengetegébe berendezkedett társaikról van-e szó, hisz valamennyi­en valamiképpen a város mostohagyermekeinek érzik magukat. Udvar és kert nél­kül, a magam portája tuda­ta nélkül kell együtt élniük sorstársaikkal, és olykor egymás zaját, szemetét elvi­selve kell visszafojtaniuk természetes felháborodásu­kat. Kovács László Állomás negyedi lakos (December 1. utca, 51-es tömbház, 1 lép­csőház, 23-as ajtó) nem szomszédaira, hanem a vá­ros vezetőségére panaszko­dott minap szerkesztősé­günkben, kijelentvén: tűrhetetlen, hogy ennek a város­nak még mindig mostohagyermeke az Állomás negyed. Állításait az alábbiakkal támasztotta alá. A kóbor kutyák éjszakai csaholásától nem csak alud­ni nem lehet, de a csoportokba verődött ebek miatt nem közlekedhetnek biztonságosan a második váltásból ha­zaérkező lakótársaink. Sokszor hallani késő este vagy éjszaka női sikolyt az utcáról, mert éppen ezek a kóbor kutyák támadták meg. Nappal is itt ólálkodnak a kukák körül, ki tudja, milyen betegségeket hordoznak, de sen­ki nem törődik ezzel. A játszóterek, amik még vannak, tele vannak kutyapiszokkal, igaz, ez nem csak a kóbor állatok szemete, a tömbházlakók is itt sétáltatják az ebe­ket. Ezek a kutyatartók talán nem is hallottak a nyugati országokban honos kutyasétáltató gumikesztyűről, melybe a gazdi csomagolja az ürüléket, és az erre a célra kijelölt kutyakukába dobja azt kesztyűstől! Emlí­tettem a játszótereket, nincs ott egy ép hinta vagy lipinka sem, de pad se, ahová leülhetne az idős ember, aki uno­káját kíséri. Nincs is bekerítve a játszótér csak úgy egy­befolynak a járdával, a környezettel. Összesen két pad van az Állomás negyedben a katonaszobor mellett, Így mi, nyugdíjasok a nyári estéken, ha betonlakásainkból kimegyünk az utcára hizsülni, a szobor peremén ülünk, mint fecskék a dróton. Ülhetnénk a járdára költözött kocsmák asztalai mellett is, csakhogy ott fogyasztani kell, erre sem kedve, sem pénze nincs a nyugdíjasnak, így hát marad a lakásban, és ablakán kitekintve néz a távolba, ahol a főúton gépkocsik kerülgetik az éppen arra tévedt lovakat. (fekete) A két pad egyike Albert Levente felvételei Ne adjatok lovat alám... Sepsiszentgyörgy, 2000 augusztusa. A békésen lege­lésző lovak hátán sejtelmesen csillannak meg a reggeli nap sugarai. Akár egy Karl May-regényben. Csakhogy Sepsiszentgyörgy Kovászna megyében van és nem Ari­zonában, a dátum pedig meghazudtolja a telepesek és bennszülöttek közötti „csendes" konfliktus aktualitá­sát. Úgyhogy nincs vadnyugat, nincs préri, nincsenek kanyonok, nincsenek (már) bölények, és nincsenek indi­án törzsek (csak bizonyos indiai törzsek, ám ezekről egy másik alkalommal). Helyettük számítógépek van­nak, gépjárművek, antilopbőr cipők és maroktelefonok. Úgy, ahogy azt illik. A 20. század végén. Emellett azon­ban kóborló ebek és lovak is vannak (ám a közismerten kóborló Dsidák már kihaltak). Ha eme békésen legelé­sző, szeméttárolókban kémlelődő, éjszaka nyerítő és vonitó, valamint az útburkolatokat összerondító élőlé­nyek szerves részét képezik az újonnan megválasztott városvezetés ún. urbanisztikai tervének, és a város ar­culatát hivatottak szebbé, érdekesebbé varázsolni, úgy javasolom, hogy futtassák be azokat különböző futónö­­vényekkel, tűzzenek virágot a fülük mögé, erősítsenek kis szökőkutakat a hátukra, és oda állítsák majd, ahol az általuk sugárzott esztétikai élmény szélesebb közös­séghez is eljut (pl. közterek, az esketőterem stb.). A görög mitológiában Héraklésznek sikerült egyet­len nap alatt kitakarítani Augelász istállóit. Természete­sen ha a megye istállójává (k­)fokozott székesvárost egyetlen év (mandátum?) alatt ki tudná takaríttatni az illetékes hivatal, az egy újabb, minden bi­zonnyal mitológiába kívánkozó cselekedet volna. Addig nem marad más, mint a majdan megépülő légpárnás vonat (sinkanzen) alat­ti lócitromoknak mér­tani alakzatokba való rendezése. Úgy, aho­gyan azt a préri urba­nisztikája megkívánja. Klárik Attila Lombok alatt, egymás társaságában. Ők nem városlakók, delelésükre nem vet árnyékot a tömbházak betonrengetege A VÁROSHÁZA INTÉZKEDIK El a lovakkal, kutyákkal! A Sepsiszentgyörgyön ismét tömegesen legelésző, kukákból szedegető tavak kirekesztésére próbál megol­dást találni a városháza. A polgármesteri hivatalban — a szeptemberi tanácsülésen elfogadásra benyújtandó — határozattervezet előkészítésén dolgoznak. Az elképzelés szerint a lovakat befogják, s amennyiben 24 órán belül gazdáik nem váltják ki, értékesítik az állatokat, vágóhídra viszik vagy árverésen eladják — közölte Albert Almos polgármester. A kóbor kutyák összegyűjtését folytatják, a lakosságtól bejelentéseket várnak, hol szapo­rodtak el a gazdátlan ebek. Korábban az állatvédők felemelték hangjukat a kóbor kutyák védelmében, sőt egyszer Brassóig üldözték a szomszéd megyei sintéreket. Akkor a hivatal területet biztosított kutyamenhely létrehozására, felépítését és működtetését nem vállalta, azt az állatbarátokra bízta, de előrelépés nem történt. Az elöljáró szerint ismét a drasztikus módszerhez kell folyamodni, mert az állapot tarthatatlan: összegyűjtik, és átadják a feketehalmi csontlisztgyárnak. * (sz.) nyílt tér Az oldalt szerkesztette: Fekete Réka 2000. SZEPTEMBER 1.

Next