Háromszék, 2001. július (13. évfolyam, 3299-3324. szám)

2001-07-18 / 3313. szám

2. (Az MTI híreinek felhasználásával) Belpolitikai szerkesztő: Váry O. Péter Külpolitikai szerkesztő: Ferencz Csaba MEGSZÓLALTAK A NÉMETEK IS. A Német Demokrata Fó­rum az erdők és földek újraállamosításának szándékával vádolja a Nastase-kabinetet. A Lupu-törvény módosított változata ugyan­is nem teszi lehetővé a német állampolgárokká lett egykori románi­ai sváboknak és szászoknak, hogy visszaszerezzék őseik vagyo­nát. A Fórum szerint 700 000 hektár földről és erdőről kell lemon­dania kb. 135 000 családnak. (România liberă) KISANTANT-ÁLMOK. Meleşcanu, miután eltűnt a román po­litikai színtérről, azzal akar babérokat szerezni, hogy a román ma­gyar külügyminiszteri tárgyalások fiaskója után arra biztatja a ha­­­zai politikát, kössenek koalíciót a státustörvény­­ben érdekelt országokkal, és közösen lépjenek fel Magyarország ellen. (Ziua) KI KIT GYŐZ BE? Keményen játszik Ciorbea és csapata. Húsz helyi szervezet vezetőjét zárták ki a pártból, természetesen azokat, akik Vasile Luput és társait támogatták. Constantin Ticu Dumitrescu annak a véleményének adott hangot, hogy az alapszabály értelmé­ben a pártot az utolsó kongresszuson választottaknak kellene vezet­niük. (Ev. zilei) LESZNEK MÉG MEGLEPETÉSEK. A szekusdossziékat át­világító bizottság tagjai bejelentették, hogy szeptember elejéig míg a parlament módosítaná a törvényt, vagy a Nagyrománia Párt melegtől elbutult képviselői kezdeményezésére feloszlatnák a testü­letet - nyilvánosságra hozzák mind az egyházfők, mind ama jelen­tősebb újságírók képviselőinek névsorát, akik szekuskapcsolatokkal gyanúsíthatók - írja az Adevărul. BIZTONSÁGOS HONLAP. Az idei felvételizők számítógépről olvashatták le, melyik líceumba jutottak be. A tanügyminisztérium informatikusai remek munkát végeztek, több mint 8000 hacker pró­bálta feltörni a rendszert, de egynek sem sikerült. Igaz, a rendszer, mert nagy volt az érdeklődés - kb. egymillió ember próbált on­nan információkat szerezni­­, déli 12 óra körül lebénult. Ha tekintetbe vesszük, hogy nemrég fel­törték az elnöki hivatal honlapját, a mostani siker­telenség nem kis eredménynek számít. (România liberă) KI A BOLOND? F­unar igen megharagudott a belga Le Soir új­ságíróira, akik nem épp hízelgő szavakkal illették őt és tevékenysé­gét, s azt nyilatkozta, hogy az urak bolondok és szakmailag képzet­lenek. MI FIZETJÜK. Kilencmilliárd lejjel növelte a kormány Krassó- Szörény megye költségvetését, hogy a resicai acélművek alkalma­zottjai megkaphassák a korábban ígért segélyt. (România liberă) Hírsaláta m Belföld­ i támogatásnak ára van A hivatalos látogatáson Izra­elben tartózkodó Adrian Năstase külügyminisztert ismételten bizto­sította Simon Perez külügyminisz­ter, hogy országa feltétel nélkül támogatni fogja Románia euroatlanti és uniós csatlakozását. Előzőleg Ariel Sharon minisz­terelnök kijelentette, hogy a jeruzsálemi kormány nem fogja elle­nezni Románia befogadását a NATO-ba, ha Románia a maga so­rán kiáll az ENSZ-ben Izrael mellett. Elkelt a galaci mamut A galaci Sidex mamutvállalat magánosítási szerződését egészen bizonyos, hogy pénteken aláírják közölte Ovidiu Musetescu­ privatizációs miniszter. Sligetesett kijelentette: befejeződtek a tár­gyalások a magánosítás iránt egyedül érdeklődő LNM-Ispat an­gol indiai társasággal, jelenleg a szerződés végső változatán dolgoznak. A miniszter a szerződés értékére vonatkozóan nem tudott pontos választ adni, de azt elmondta, hogy a vásárló cég átveszi a fémkombinát állammal szembeni 900 millió dolláros adós­ságát is, csupán a büntetőkamatokat nem hajlandó törleszteni. Lapértesülések szerint az angol indiai társaság 50 millió dollárt fizetne a vagyonügynökség tulajdonában levő 86,9 százalékos részvénycsomagért, emellett 100 millió dollár működő tőkét fek­tetne a vállalatba, s az elkövetkező öt év során még 350 millió dollárnak megfelelő beruházást vállalna, illetve arra is elkötelezte magát, hogy az elkövetkező öt évben nem bocsát el senkit a Sidex 27 ezer munkavállalójából. Tökéletesebb alkotmányt A Szociáldemokrata Párt (SZDP) nem óhajtja megváltoztatni az alkotmányt, csupán tökéletesíteni szándékszik, s az európai tör­vénykezéssel összhangba hozni jelentette ki tegnap Octav Cozmâncă közigazgatási miniszter. Cozmâncă szerint Szabó Károly RMDSZ-szenátor javaslatai az alkotmány módosítására aki többek közt azt kérte, hogy a jogszabály ne tartalmazza az „egységes nemzetállam” meghatározást nem a szövetség álláspontját képviselik. A SZDP azt szeretné, hogy a parlament két háza más­­más feladatot lásson el, illetve azt óhajtják elérni, hogy az alkotmány garantálja a magánvagyont jelentette ki a miniszter. Az EU-turistáknak nem kell útlevél Az Európai Unió (EU) országaiból érkező turisták hamarosan személyazonossági igazolvánnyal utazhatnak Romániába. A Dan Matei Agathon turisztikai miniszter által javasolt rendeletterveze­tet a kormánynak kell megtárgyalnia, elfogadása esetén megnö­vekszik az országot látogató turisták száma - véli a miniszter. „Lehet, kissé agresszív módszer ez, de azt szeretnénk elérni, hogy felgyorsuljon az EU-val való tárgyalás, hogy előkészítsük Romá­nia lekerülését a vízumköteles országok feketelistájáról, és hogy bátorítsuk az EU-ból Romániába irányuló turizmust” jelentette ki Agathon. A személyazonossági igazolvány felmutatásával az országba érkező turisták három hónapot tartózkodhatnak Romá­niában. Újabb hőhullám várható A hét vége óta tartó kánikulának már öt halálos áldozata van: két ember Buzáuban, két másik Mangal­ián, egy pedig Bukarest­ben halt meg az utcán, mivel szervezetük nem bírta ki a tűző napot. Az elmúlt napokban a maximális hőmérséklet megközelítette, ese­tenként meghaladta a 40 Celsius-fokot, a rendkívül nagy meleget elviselhetetlenné teszi a levegő magas páratartalma. A fürdőzés sem veszélytelen: az elmúlt két nap leforgása alatt nyolc ember fulladt a folyókba és tavakba. Meteorológiai előrejelzések szerint a mai és holnapi kismértékű lehűlés után péntektől újabb hőhul­lám várható. BULGÁRIA Török kisebbség a kormányban A bulgáriai választásokon győztes II. Simeon excár és kije­lölt miniszterelnök tegnap koalíciós megállapodást kötött a Mozgalom a Jogokért­ és a Szabadságért elnevezésű török párt­tal. A tárgyalások befeje­zése után II. Simeon kije­lentette: az ország számá­ra fontos, hogy egy több­ségi koalíció jöjjön létre a törvényhozásban. Simeon pártja, a Nemzeti Mozga­lom 120, a Mozgalom a Jogokért és a Szabadsá­gért 21 képviselői helyet szerzett a 240 fős parla­mentben. A koalíciós megállapodást pénteken írják alá jelentette be Plamon Panajotov, a Nem­zeti Mozgalom parlamenti csoportjának elnöke. Ha ez valóban megtörténik, Bulgária történetében elő­ször kerül be a török ki­sebbség az ország kormányába. A Reuters értesülése szerint a török pártot fiatal, Nyugaton tanult pénzügyi szakemberek képvi­selik majd a megalakuló bolgár kormányban. II. Simeon néhány nappal ezelőtt kapta meg a kormányalakítási megbízatást Petar Sztojanov államfőtől. Várhatóan július 24-én mutatja be kormánya tagjait a parlamentben, és a képviselők ekkor szavaznak arról, hogy elfogadják-e az excár által előterjesztendő névsort. SZLOVÁKIA Memorandum-vita Duka Zólyomi Árpád, a Magyar Koalíció Pártjának alelnö­­ke tegnap határozottan cáfolta, hogy az MKP-nek bármilyen köze lenne a Magyarok Világszövetsége Szlovákiai Orszá­gos Tanácsának elnöksége által vasárnap közzétett memo­randumhoz. A magyar politikus Anna Malíková, az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) magyarelle­nes kirohanásairól ismert veze­tője állítására reagált, aki szerint a világszövetség memoranduma „az MK­P műhelyében készült”, a m­agyar pártot az MVSZ és a hozzá hasonló intézmények igyekeznek rákényszeríteni arra, hogy kilépjen a szlovák kor­mányból, és idő előtti választá­sokat kezdeményezzen Szlová­kiában. A végső cél pedig a szlo­vákiai délvidék elcsatolása len­ne. A memorandumot jegyző MVSZ-testület megnevezi a szlovákiai magyarok diszkrimi­nációjának megszüntetését célzó elvárásokat — így a szlo­vák alkotmány módosítását és a Benes-féle dekrétumok ha­tálytalanítását —, valamint a magyar autonómiát is felvető követelések teljesítése érdeké­ben támogató aláírások gyűj­tését hirdeti meg. Duka Zólyomi kijelentette: az MVSZ SZOT memoranduma az MKP-tól függetlenül, annak tu­domása nélkül készült, és a szlo­vákiai MVSZ-testület körül még „sok a zavarosság és rendetlen­ség”. A memorandumban felso­rolt követelésekkel kapcsolatosan megjegyezte: az MKP a további­akban is tartja magát a kormány­zati partnereivel megkötött koalí­ciós szerződéshez, ez azonban nem jelenti azt, hogy a memoran­dumban megfogalmazott kérdé­sek mindegyike megoldott lenne. „A mi programunk azonban más, mi a szlovákiai demokratikus erők­kel akarunk együttműködni, és keresni a kompromisszumokat” — mondta Zólyomi, megjegyez­ve, hogy megkeresésére „hason­ló elhatárolódásának adott han­got kedden Csáky Pál miniszter­elnök-helyettes is”. ORSZAG-VILAG Felsőoktatási tájékoztató az RMDSZ honlapján Az RMDSZ ügyvezető elnökségének gondozásában a közel­múltban Toborzó címmel egy újszerű felsőoktatási tájékoztató je­lent meg. A kiadvány megjelenésének célja elsősorban a továbbta­nulás, a pályaválasztás megkönnyítése a középiskolás diákság kö­rében. Egyrészt a magyar nyelven való hazai továbbtanulás lehető­ségeit mutatja be részletesen a történeti háttértől egészen napjainkig. Másrészt ismerteti a fejlesztési törekvéseknek köszönhető konkrét eredményeket nemcsak az állami, hanem a magyar nyelvű magán felsőoktatásban is. Részletes információkkal szolgál a magyar­ tan­nyelvű képzést biztosító felsőoktatási intézményekről, ezeken belül a karok és szakok történetéről, az infrastrukturális felszereltségről, a részletes tantervről, megnevezve a magyar tisztségviselőket is. Az egyetem utáni jövőt illető kérdések is érintettek, például elhelyezke­dés vagy továbbtanulás. A Toborzó minden önálló és tagozatos középiskolai intézménybe eljutott, és megtalálható az RMDSZ hon­lapján is (www.rmdsz.ro). Simán halad Az Európai Unió és Magyaror­szág társulási tanácsának brüssze­li miniszteri ülésén megállapították, hogy a két fél közti „Európai Egyez­mény megvalósítása simán halad, az EU és Magyarország közti ke­reskedelmi kapcsolatok tovább erősödnek”. A tanácsülés után tar­tott közös sajtóértekezleten az EU-tanács nevében Annemie Neyts- Uytterbroeck belga külügyi államtitkár kijelentette, hogy Magyaror­szág örvendetesen halad előre nemcsak az Európai Egyezmény végre­hajtásában, hanem a tagságra való felkészülésben is. Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa úgy fogalmazott, hogy „Magyarország nem­csak a csatlakozási tárgyalások vezető országa, hanem az egész bővíté­si folyamat hajtóereje”. A kiadott közleményben az EU szorgalmazta, hogy a magyar kormány konzultáljon szomszédaival a státustörvény végrehajtásának mikéntjéről. Verheugen ehhez hozzáfűzte, hogy Ma­gyarország figyelembe vette a törvény szerkesztésénél az EU észrevé­teleit, és az nem is ütközik sehol az Európai Egyezménnyel. Helikopteres támadás Egy izraeli helikopter tegnap támadást hajtott végre a Jordán nyu­gati partvidékén fekvő Betlehem autonóm palesztin területen. A tá­madásban legalább négy palesztin vesztette életét. Az izraeli rádió közlése szerint az áldozatok között van a radikális Hamász mozgalom egyik helyi vezetője. Az AP úgy tudja, hogy két Hamász-tag vesztet­te életét a támadásban. Az izraeli hadsereg nem volt hajlandó kom­mentálni a támadást. A Reuters jelentése szerint a Betlehem elleni helikopteres támadás válasz a hétfőn Izrael északi részén, Binjámina falu vasútállomásán elkövetett merényletre, amelyben három ember (köztük az öngyilkos palesztin merénylő) vesztette életét. Genova „megtisztítása” Három új bombariadó fokozta a félelmeket tegnap, három nappal a legfejlettebb ipari államokat és Oroszországot tömörítő G8 csúcstalál­kozójának pénteki kezdete előtt Genovában. Az olasz rendőrség ha­talmas erők összpontosításával próbálja meg elejét venni az erősza­kos akcióknak. Ennek jegyében folytatódott tegnap Genova „meg­tisztítása” a csúcsértekezletet fenyegető anarchistáktól és más, globalizációellenes tüntetőktől, akiknek száma a hét végi eseményig a rendfenntartók félelmei szerint akár a 120 ezret is elérheti. A G8-as fórum színhelye körül mintegy 4 négyzetkilométeres biztonsági zónát alakítottak ki, s 15 ezer rendfenntartó teljesít szolgálatot a „veszély­­övezetben”. It Az Amnesty International tegnap figyelmeztette az olasz hatóságokat, hogy erőszakos rendteremtéssel ne sértsék meg a globalizáció ellen tüntetők emberi jogait. Pesic alakít kormányt Vojislav Kostunica jugoszláv elnök tegnap hivatalosan kor­mányalakításra kérte fel Dragisa Pesic eddigi pénzügyminisztert, így az új jugoszláv kormány várhatóan a jövő héten megalakul. Az új kabinet kisebb létszámmal, összesen tíz taggal működik majd, és a tisztségeket egyenlő arányban osztják el a szerbiai és a mon­tenegrói politikai erők között. Az új kormány mindazonáltal rövid életűnek ígérkezik. Kiemelt feladata a szerb-montenegrói közös állam új alkotmányának kidolgozása lesz, egyes értékelések sze­rint megbízatása talán csak az év végéig szól majd, és utána új választásokat tarthatnak. Az új kormány megalakítását az tette szükségessé, hogy Zoran Zizic eddigi kormányfő a Slobodan Mi­losevic kiadatása miatti tiltakozásul júniusban lemondott, és ezzel az egész kabinet megbízatása megszűnt. Letartóztatások Koszovóban Osztrák KFOR-katonák Koszovó tartomány déli határának köz­vetlen közelében 10 albán fegyverest vettek őrizetbe. A nemzetközi békefenntartó erők (KFOR) a letartóztatás során nagy mennyiségű fegyvert és lőszert, továbbá néhány rádióberendezést foglaltak le. Az elmúlt napokban nem ez volt az első ilyen jellegű őrizetbevétel. A KFOR-erők a múlt hét végén több mint húsz albán fegyverest vettek őrizetbe, néhány nappal korábban pedig egy magas rangú albán ka­tonai vezető került a KFOR fogságába. A letartóztatottak ellen az a vád, hogy veszélyeztették a nemzetközi békefenntartó erők, továbbá a térségben tevékenykedő más nemzetközi szervezetek­ biztonságát. 2001. JÚLIUS 18.

Next