Háromszék, 2002. február (14. évfolyam, 3475-3498. szám)
2002-02-12 / 3484. szám
Budapest a világlapok hasábjain A közélgei választások okán Magyarországról számos írás jelenik meg a világlapokban. A vélemények természetesen különböznek, mint ahogy a mai magyar társadalom is megosztott. Összeállításunkban bemutatunk kettőt a múlt héten megjelent kommentárok közül. Kossuth és Széchenyi A Neue Zürcher Zeitung című svájci lap Politika a történelem által megtámasztva címmel közölte szerdán tudósítója, Andreas Ophitka terjedelmes cikkét. A szerző bevezetőjében rámutatott: a magyar pártok szívesen hivatkoznak törtértelmi példaképekre — Kossuth Lajosra, az 1848-as függetlenségi mozgalom vezérére, de ellenfelére, Széchenyi grófra is. Kettejük aktualizálása kényes, mert mindketten liberális politikusok voltak, miközben Magyarországon ma a „liberális" egyes helyeken szidalomnak számít. Oplatka szólt a Horn Gyula és Orbán Viktor részvételével tartott, közel négy évvel ezelőtti televíziós vitáról, amelyben Orbán joggal hivatkozhatott Széchenyire, hiszen alapozhatott arra, hogy a vita nézői között nincs, aki ne tudná, mit jelent gróf Széchenyi István neve. Kormányfőként Orbán Viktor nem foglalkozik a témával túl gyakran, de újra és újra megemlíti — írta a szerző, s példának a Széchenyi-tervet hozta fel. „Elnevezése párhuzamot idéz: amint a XIX. században, a polgári korszak kezdetén, amikor nagy reformpolitikusok tevékenykedtek, ma is új, modern kort alapoznak meg." Ám a kerek évfordulókkal járó tiszteletadás idén nem Széchenyi, hanem ellenfele, Kossuth körül forog. Joggal vagy alaptalanul Kossuth neve Magyarországon máig a függetlenségi törekvés emelkedett jelképe, és öt generáció után még mindig elég a vonzereje ahhoz, hogy a politika hatalmába kerítse — írta Oplatka, s részletesen felidézte az SZDSZ évfordulós terveit. „Kissé meglepő, hogy a szabaddemokraták ezúttal milyen vonzalmat mutatnak a nemzeti jelképek iránt, s mennyire fenntartás nélkül azonosulnak egy olyan személyiséggel, akinek nacionalizmusa a történészek körében legalábbis vitatott. Általában e párt vezetői szoktak nemzeti ünnepeken bírálóan üres külsőségekről szólni és óvni a sovinizmustól. A Kossuth jegyében való fellépésről szóló döntés egyik oka valószínűleg éppen az a felismerés volt, hogy a párt hosszú távon nem tanúsíthat büntetlenül demonstratív érdektelenséget a nemzeti hagyományok iránt. A másik ok, amelyet maga a pártvezetés nevez meg, Kossuth vezető liberális volt. Miután a Fidesz úgy döntött, hogy a jobboldal széles néppártjává lesz, a szabaddemokraták a magyar politikai palettán valóban egyedül tesznek hitet a liberalizmus mellett. Még magában az egyenlőtlen összetételű pártban is eltérnek a vélemények, hogy politikailag meghatározott baloldali vagy a gazdasági felfogás szerint inkább jobboldali liberális vonalról van-e szó.” „A szabaddemokratáknak sok elkeseredett ellenfele van még a korábbi koalíciós partner szocialisták körében is, konkrétan a »nemzeti oldalon«. A kifejezés, amely a jobboldalra és a szélső jobboldalra is vonatkozik, teljesen elhibázott — mintha a baloldaliak nem tartoznának a nemzethez —, de Magyarországon így használják. A jobboldali tábort támogató publicisták szótárában azonban a »liberális« a szabaddemokratákra nézve szidalommá züllött. Függetlenül a nyugati szóhasználattól, amelynek értelmében ma Magyarországon liberális demokrácia van, további nehézség, hogy a példaképként szívesen idézett XIX. századi államférfiak hitet tettek a liberalizmus mellett, de egy olyan liberalizmus mellett, amely akkoriban Közép- Kelet-Európában a nemzetek képződését kísérte, és a szomszédos népekkel szemben csak többkevesebbérelmet tanúsított, Magyarország esetében a döntő időkben Széchenyi "többet, Kossuth kevesebbet. Ma politikai állásuk szerint egyesek a XIX. századi nagy elődök liberális, mások magyar nemzeti oldalát dicsérik, s a történelmi-tudományos finomságokra nincs kereslet. Mindenesetre sajátságos és figyelemre méltó, hogy Magyarországon a történelemmel és a történelem nevében politizálnak” — írta Oplatka. A cikkíró felidézte a Széchenyi-film körüli vitákat és bírálatokat. Megállapította: „Ám mivel a történelemnek popularizált formában megvan a maga súlya, a film közvetlenül az áprilisi választások előtt kerül a mozikba. A nyugati kampánymenedzsereknek szokatlan elképzelés, hogy egy játékfilm alkalmasnak bizonyulhat a hangulat befolyásolására. Eperjes Károly félig Széchenyi szerepében, félig a szabaddemokraták ellenfeleként nemrég arra is kísérletet tett, hogy a XIX. század negyvenes éveinek nagy politikai vitáját a jelenbe vetítse, amennyiben Magyarország 1920-ban elszenvedett nagy területveszteségeiért az annak idején Kossuth által ápolt nemzeti szellemet okolta. Ám nem valószínű, hogy a politika felmelegítené ma Kossuth és Széchenyi egykori vitáját. Kézenfekvőbb feltételezés,hogy a Fidesz nem engedi át szabaddemokrata ellenfeleinek a Kossuth-évet, hanem felugrik a vonatra és maga is ünnepel.” . Végül Oplatka megállapította: a szocialista baloldal politikusai is igyekeznek eszközként felhasználni a nemzeti jelképeket, s példaként felhozta, hogy Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Pilvax kávéházban ismertette programját. Szólt a kávéház történelmi múltjáról, s megállapította: „A mai és az akkori kávéházban már csak a név közös, s az 59 éves Medgyessy sem emlékeztet forradalmár ifjoncra, ám programja egyértelműen történelmi példaképeket idéz fel." A kormányfő rémálma A Kurier című bécsi lap csaknem egész oldalas összeállítást közölt a magyar belpolitikáról tudósítója, Georg Berényi tollából. Az összeállítás egyik cikke Kapuzárási pánik Budapesten, a másik az Orbán Viktor rémálma a választások utánra címet viseli. Az első írás megállapítja, hogy a választási kampány eddigi csúcspontjához ért, amikor a parlamenti vita úgy felhevült, hogy a koalíció a baloldali ellenzéket hazaárulással vádolta. A választás előtti csata egy ideje egyébként is igen éles és a ,,határokon átnyúló" dimenziókkal folyik. „A kormányfő vitathatatlan sikereket tud felmutatni: figyelemre méltó, bár a lakosság széles rétegeiben alig érezhető gazdasági fellendülést, az EU átlagánál gyorsabb növekedési ütemet, az infláció és a munkanélküliség csökkenését stb. Pontot szerzett az Európa-szerte vitatott „státustörvénnyel" is, amely az ország 1920-ban leválasztott részeiben élő hárommillió magyar részben nehéz sorsát kívánja könnyíteni képzési és szociális juttatásokkal. Ám ebben rejlik Orbán első számú választási kockázata is: az 1,7 millió magyar lakta Románia hozzájárulását csak a munkát kereső románok esetleges rohamának kockázatosan magas áron tudta megszerezni. Szlovákiával kemény tárgyalások folynak. A baloldali ellenzék úgy látja, a régió stabilitása forog kockán, s e téren is mulasztásokkal vádolja a kormányt” — írta Berényi. Az összeállítás másik cikke a választások utáni lehetőségeket elemezve megállapítja: Orbán Viktor bízik abban, hogy a Fidesz egyedül megszerzia kormányzáshoz szükséges többséget, de alighanem komoly gondot okoz neki az a lehetőség, hogy újra partnerre lehet szüksége a jobbközép koalícióhoz, mert csak az MDF-re számíthat, s kérdés, hogy ez elegendő lesz-e a többséghez. Megemlítve az FKgP hanyatlását, Berényi úgy véli: „A mérleg nyelveként egyedül Csurka István író szélsőjobboldali MIÉP-je kínálkozik. Ez a párt jelenleg jobbodali ellenzékként működik, s már ma is gyakran támogatja tizenkét képviselője szavazatával a kormányt a parlamentben. Orbán a támogatást tudomásul veszi, ám elkerül minden közvetlen együttműködést a radikális nacionalizmus magyarországi pártjával. Alig szalonképes koalíciós partnerként a MIÉP egy jövendő Orbánkormányt nem csak az Európai Unióban, hanem világszerte kompromittálhatna. Bár a kormányfő ezt az opciót sem zárja eleve ki. Ám ez a forgatókönyv valószínűleg a legnyomasztóbb rémálma” írta Berényi. Orbán Viktor 4. A párizsi békeszerződés Ötvenöt évvel ezelőtt, 1947. február 10-én írták alá Párizsban a magyar békeszerződést, amelyben a szerződő felek kijelentették a második világháborús hadiállapot megszűnését egymás között, továbbá előirányozták, hogy a román békeszerződés életbelépésével Magyarország és Románia között is megszűnik a hadiállapot. Párizsban a magyar békeszerződés aláírásával egyidejűleg megszületett a bolgár, a finn, az olasz és a román békeszerződés is. A magyar békeszerződés össze- két bécsi döntés szlovákiai cs ersen 42 cikket tartalmazott összesen nyolc részben, hat melléklettel kiegészítve. Bevezetője megállapította, hogy Magyarország „a háborúért a felelősség rá eső részét viseli”, de az „Egyesült Nemzetek” nevében tekintetbe vették, hogy Magyarország 1944. december 28-án megszakította kapcsolatait Németországgal, Németországnak hadat üzent, és 1945. január 20-án fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval, az Egyesült Államokkal és Nagy- Britanniával. A békeszerződés 1. cikke értelmében Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint amelyek 1938 január 1-jén voltak, Romániával és Csehszlovákiával lényegében ugyanarra az állapotra állnak vissza, miután az 1938. november 2-án és 1940. augusztus 30-án kelt „bécsi választott bírósági határozatok rendelkezései semmisnek és érvénytelennek jelentetnek ki”. (A helyi területeket juttatott német— olasz közreműködéssel Magyarországnak.) A békeszererződés 300 millió USA-dollárban (35 dollár f uncia arany) szabta meg Magyarország háborús jóvátételi kötelezettségét, ebből 200 millió dollár illette meg a Szovjetuniót, összesen 100 millió dollár Csehszlovákiát és Jugoszláviát. A gazdasági rendelkezéseket tartalmazó részben szerepelt a következő kitétel: „Magyarország lemond mindennemű olyan, a szövetséges és társult hatalmak ellen a magyar kormány vagy magyar állampolgárok nevében támasztható igényről, amely közvetlenül a háborúból vagy oly cselekményből származik, amelyek az 1939. évi szeptember hó 1 -jét követő európai hadiállapotból folynak, tekintet nélkül arra, hogy az illető szövetséges vagy társult hatalom abban az időben Magyarországgal háborúban állott-e vagy sem." A magyarországi választási kampány noha jószerével még csak most kezdődik — máris „bekeményedett”. Noha számtalan kisebb párt is indul — sőt, újak is alakultak, mint az újabb kisgazda-alakulatok vagy a Kupa Mihály nevével fémjelzett Centrum Párt —, teljesen világos, hogy Magyarország két táborra szakadt, a két nagy párt „harca” döntheti el a választásokat. ♦ A „trónkövetelő” szocialisták nyilván, a mögöttük álló és az utóbbi esztendőkben a „tűz” közelébe sem nagyon kerülő üzletemberek nyomására egyre inkább erőltetik visszakerülésüket az áhított hatalomba, míg a jelenleg kormányzó Fidesz üzletemberek egy másik táborának hatására sem léphet vissza. Négy esztendő viszonylag kevés idő volt ahhoz, hogy a másik, a „polgári”, a „nemzeti”, a „jobboldali”, a „konzervatív” tábor üzletemberei megerősödhessenek, nyilván még kell egy „kis idő”, még legalább négy esztendő, egy újabb kormányzati ciklus ahhoz, hogy ez megtörténhessen, s hogy Magyarország a jelenlegi hajcihőnél jóval nyugodtabb körülmények között térhessen át az Amerikából ismert s ott olyan kitűnően funkcionáló ún. váltógazdálkodásra... ♦ A szocialisták láthatólag egyre türelmetlenebbek, mindent felhasználnak ellenfelük lejáratására. Szándékosan írtunk „ellenfelet”, noha megfelelőbb lenne az „ellenség”, ugyanis az elmúlt időszak botrányos támadásai arra engednek következtetni, hogy az „anyapárt” árnyékától oly nehezen szabaduló szocialistáknak semmi sem szent, a kedvezménytörvény ócsárlása közben vígan mennek át akár idegengyűlölet szításába is. ♦ Ezek súlyos szavak, de egy, a politikájukkal ez idáig különben bevallottan is rokonszenvező budapesti tudósító állapította meg néhány napja a nagy tekintélyű Frankfurter Allgemeine Zeitungban, ahogy azt szombati számunkban részletesen ismertettük. ♦ A 23 millió potenciális román munkavállalóval való u szító. Ezen túlmenően, a Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt lobbyügyében folyó ügyészségi nyomozást megtorlandó, megpróbálják lejáratni a Fidesz élgárdáját. ♦ A CIA Internetes adatbázisán még mindig titokminiszterként (!) szereplő Kövér László alelnök elleni támadásokat, Pokorni Zoltán néhány keményebb megnyilatkozására válaszul, most már Pokorni-ellenes támadások is követték, s Orbán Viktorról megjelent egy lejárató könyv is A „Viktor’’ címmel. Senkit sem lephetett meg, hogy szerzője, Kende Péter meghívottként üldögélhetett a szocialisták kongresszusán. ♦ Közben alantasabb támadások is történnek, itt van Selmeczi Gabriella kiffiügye - két órát hallgattak ki egy Tesco Áruházban, mert állítólag lopáson érték, noha a kamerák szerint nem is járt a péksütemények közelében. Vagy itt van Kósa Lajos debreceni polgármester botránya, akit a Blik szerint orális szexen értek tetten városában, saját autójában (?). Igaz vagy nem igaz?! Nem lehet eldönteni, s ha esetleg a debreceni polgármester perelne az ítéletig a magyar igazságszolgáltatás perrendtartási sebességét figyelembe véve, nemcsak ez a választási kampány járhatna le, de a négy év múlva következő is... ♦ De mindez nem volt elég, a parlamentben is felizzottak a kedélyek, bekiabálások, szóváltások nyomán a szocialista párt testületileg kivonult, mert állítólag a fejét elveszítő Orbán Viktor „lehazaámlózta” Keller László szocialista képviselőtársát. ♦ Ezután került sor a Vigadóban Orbán Viktor országértékelésére. A miniszterelnök a Trianon óta sajgó magyar fájdalmak kapcsán kijelentette: „egyesek szívesen szórnak sót e nyílt sebre”. ♦ A nyilatkozatot a Vigadóban meg sem jelenő szocialista pártelnök „leköszönő és rosszkedvű búcsúbeszédnek” nevezte... ♦ Nem hinnénk, bár februárban tényleg nehéz eldönteni, hogy savanyú-e a szőlő, s ha igen, kinek?! Magyar tükör Bogdán László rovata VILAGFIGYELO Az oldalt MTI-információk alapján szerkesztette: Mózes László 2002. FEBRUÁR 12.