Háromszék, 2002. augusztus (14. évfolyam, 3624-3650. szám)
2002-08-26 / 3645. szám
SPORT 2002. AUGUSZTUS 26. 5 LABDARÚGÁS Egy volt labdarúgó, Sovejan Viorel és néhány sportbarát cég, vállalkozás , autóvillamossági gyár, Spicom, Dekidex, Aranyászok, Kovászna bár, hátterükben rendszerint egy-egy sportszerető vállalkozóval elhatározták, mérkőzéssorozattal emlékeznek meg Sepsiszentgyörgy egykori labdarúgóira, edzőire. Tüzet raknak az Elektra-stadionban a labdarúgás még megmaradt rozséiból, s eljátszadoznak a lángok körül, a foci asztalánál pedig felidézik a csillagvilág láthatatlan pályáira távozott edzők, játékostársak emlékét. Tüzet raknak, hogy lángja beragyogja az elméket, felmelegítse az elfásult, elernyedt dobogású szíveket, hogy ébren tartsa egy újabb aranykorba vetett hit reményeit. *Ne menjünk nagyon vissza az idő alagútján a múlt század kezdetéig, amikor az Újvárossy-kertben a Székely Mikó Kollégium diákjai először pattogtatták a labdát, s játszottak barátságos mérkőzést egy brassói csapattal... A közel száz év nagy idő. Nagyon elhalványította az emlékeket. Álljunk meg a húszas éveknél, amikor Sepsiszentgyörgyön sorra keltek életre a labdarúgócsapatok, kezdve a Concordiával, aztán folytatva a sort az Élőrével, az Astrával, a Lutriéval, az SZMTE-vel, a Nappal. Nincs már hírmondója ennek a kornak. Ezért lépjünk még egy évtizedet, s emlékezzünk a Klingerre, a textilgyáriak egyesületére, mely döntően meghatározta a város labdarúgósportja fejlődésének útját, mely az aranycsapathoz vezetett. Ki emlékszik még az aranycsapatra? Az A-osztályban töltött két hétre? S ha már emlékezünk, hadd idézzük fel az 1946 1947-es bajnokság végeredményét: 1.SepsiTextil 26 16 5 5 72- 42 37 2. FC Ploiești 26 15 5 6 56—37 35 Istenem, de szép volt. Kár, hogy nem tartott soká, mindössze két hétig. Két hét vajúdás után ugyanis a Román Labdarúgó-szövetség úgy határozott, hogy utólag helyt ad az FC Ploieşti május 11-i óvásának, melyet a Iaşi-i Politechnika ellen fogalmazott meg a 6:2-re elveszített mérkőzés után. A szövetség elrendelte az újrajátszást, mely aztán az FC Ploieşti 2:0 arányú győzelmével ért véget. Pontosan 2:0 kellett a jobb gólarány eléréséhez. Az újrajátszás után így alakult a rangsor: 1. FC Ploieşti 26 16 5 5 52—31 (a gólarány: 1,80) 2. Sepsi Textil 26 16 5 5 72—42 (a gólarány: 1,71) «« Az aranykorszak arany tizenegye, mely beszédesen rámutat arra, hogy miért nem lehetett a román bajnokság felsőházában Sepsiszentgyörgynek csapata: Kiss István Kiss Ernő, Boga Ferenc Barabás Lajos, Székely Sándor, Sinka Mózes Kiss Lajos, Székely Albert, Stefán Dezső, Daragics Béla, Réthi Albert. Négyen mesélhetnek erről a korszakról Barabás Lajos, Sinka Mózes, Székely Albert és Avram Szilveszter... Négyen maradtak még az élők sorában... Tüzet rakni már csak Sinka Mózes vállalkozott. Nem a város és labdarúgói választották tehát a második vonal útját. De ezen az úton is becsülettel állták a sarat a dobogón vagy annak közelében. Akárcsak a későbbiek Együtt a „tüzet rakok” Tüzet raktak során, az újabb korban, amikor húsz év eltelte után tértek vissza a honi labdarúgás második vonalába. Ez a Gogáék, a Siklódiék, a Bosinék korszaka... Már nem döngették a felsőház, az A-osztály kapuját, de ott végeztek az igen előkelő ötödik helyen úgymond dobogókörelben. Ez a kor volt még eredményes, hiszen adott pillanatban C-osztályos csapatokban Bútor, Egyesülés, Vasas, Elektró, Építők sem szenvedtünk hiányt, és ott volt az utánpótlás nevelésében igen eredményes munkát végző Sportiskola, Domokos Sándor tanár úr gárdája. Edzők, játékosok jöttek, mentek, a labdarúgásunk magva, gyökere viszont adott volt. S az maradt! Mindegy, milyen A „nagy öregek”, azaz a Zöldek öltözőjében Goga a zokniját hegyezi. Karancsy azon gondolkodik, hogy „akkor hogy is lesz” néven futtatták a csapatot, mindegy, hogy ki, kik fogták hajója kormánykerekét, a szurkolók karának dala mindig így kezdődött: „Hajrá, Textil!”, s így zárult: „Hajrá, Szentgyörgy!” Megfordultak itt a lelátót két leheletfinom csellel ámulatba ejtő, úgymond finom pengés labdarúgók, voltak gólgyárosok, voltak napszámosok, akik, ha kellett, hátukra vették a pályát, volunk... de a szentgyörgyi labdarúgásnak azon korszakai maradnak a legértékesebbek, a legeredményesebbek, amelyekben a csapat játszotta a főszerepet, az egység, ha így jobb. H hogy kellett hozzá egy-egy agytröszt, játékmester? így igaz. S az mindig meg is adatott. Névsorolvasás nélkül mondjuk, sok-sok labdarúgó volt hivatalos az emlékezés tüzéhez. Az első mérkőzésen: Zöldek: Boros János (Simon)— Kiss Jenő, Karancsy, Goga, Bartók, Boros Sándor, Bosin Imre (Szőcs Levente), Georgescu, Ráduly, Siklódi, Nagy. Edző: Sinka Mózes. A második mérkőzésen: Incze Vilikó, Csősz, Vojkus András, Berecz, Nagy, Lăcătuşu, Barbu, Rădulescu, Siklódi, Sebestyén. Kékek: Deák Dinu, Rab, Vitályos, Szász (Kerekes), Vojkus Cs. (Şerban), Kurta, Bedőházi, Danciu (Teodorescu), Kányádi (Farkas), Bodor. Edző: Domokos Sándor. Ott voltak, de nem játszottak: Lőrincz Sándor, Fejes Géza, Sovejan Viorel, Karácsony II. József... A rendezők szeretettel várták Barabás Lajos, Székely Albert, Avram Szilveszter, Karácsony I. József, Karácsony Árpád, Sáska Ferenc, Bartha Árpád, Fejér István, Csősz Sándor, Maksai Sándor, Dancsuly János, Kiss György, Antal Kálmán és a többiek résztvételét. Ezt a tüzet tulajdonképpen valahol az Újvárossy-kertben, az új piacon, a textilgyár udvarán vagy fent, a Szemerja negyedi pályán kellett volna rakni? Labdarúgósportunk régi, szent helyein?... Na de itt, az új szentélyben is helyén volt! Csak éppen e tűznek ne legyen jelzés ereje, ne vetítse előre e stadion pusztulását. Végül van egy ötletem: kint, a Szemerja negyedi stadion bejáratánál, a zöld övezetben fel kellene állítani egy kopjafát, egy keresztet vagy valamilyen emlékművet minden idők labdarúgóinak (edzőknek, játékosoknak) emlékére, ahol minden esztendő adott napján csak éppen augusztus 23-a ne legyen az életben lévő futballisták és labdarúgóbarátok leróhassák tiszteletüket. Áros Károly , „mester", Sinka Mózes (balról a második) Kiss Jenő, S Simon Lajos, Goga György, Lőrinci Sándor társaságában várja egykori labdarúgóit Domokos Sándor tanár úr (jobbról a második) az órájára néz, és mondja: 15 óra, s még csak ennyien vannak itt! A Kékek, azaz a sportiskolások öltözőjében nagy a jókedv. A mosoly fotóriportereknek szól. Jönnek a Zöldek b elöl Goga, aztán Simon, Boros Jancsi bácsi, Karancsy, Nagy Ők a Kékek — Szász, Kányádi, Vojkus Csaba, Domokos Sándor tanár úr, Dinu, Danáti W■ Áll a labda, állnak a játékosok, hallgat a lelátó — egy perc csend az egykori játszótársak, edzők emlékére, tiszteletére