Háromszék, 2002. augusztus (14. évfolyam, 3624-3650. szám)

2002-08-26 / 3645. szám

SPORT 2002. AUGUSZTUS 26. 5 LABDARÚGÁS Egy volt labdarúgó, Sovejan Viorel és néhány sportbarát cég, vállalkozás , autóvillamossági gyár, Spicom, Deki­dex, Aranyászok, Kovászna bár, hátterükben rendszerint egy-egy sportszerető vállalkozóval elhatározták, mérkőzéssorozat­tal emlékeznek meg Sepsiszentgyörgy egykori labdarúgóira, edzőire. Tüzet raknak az Elektra-stadionban a labdarúgás még megmaradt rozséiból, s eljátszadoznak a lángok körül, a foci asztalánál pedig felidézik a csillagvilág láthatatlan pályáira távozott edzők, játékostársak emlékét. Tüzet raknak, hogy lángja beragyogja az elméket, felmelegítse az elfásult, eler­­nyedt dobogású szíveket, hogy ébren tartsa egy újabb arany­korba vetett hit reményeit. *N­e menjünk nagyon vissza az idő alagútján a múlt század kezdetéig, amikor az Újvárossy-kertben a Székely Mikó Kollégium diákjai elő­ször pattogtatták a labdát, s játszottak barátságos mérkő­zést egy brassói csapattal... A közel száz év nagy idő. Na­gyon elhalványította az em­lékeket. Álljunk meg a hú­szas éveknél, amikor Sep­­siszentgyörgyön sorra kel­tek életre a labdarúgócsapa­tok, kezdve a Concordiával, aztán folytatva a sort az Élőrével, az Astrával, a Lutriéval, az SZMTE-vel, a Nappal. Nincs már hírmon­dója ennek a kornak. Ezért lépjünk még egy évtizedet, s emlékezzünk a Klingerre, a textilgyáriak egyesületére, mely döntően meghatározta a­ város labdarúgósportja fej­lődésének útját, mely az aranycsapathoz vezetett. Ki emlékszik még az aranycsapatra? Az A-osz­­tályban töltött két hétre? S ha már emlékezünk, hadd idézzük fel az 1946 1947-es bajnokság végered­ményét: 1.SepsiTextil 26 16 5 5 72- 42 37 2. FC Ploiești 26 15 5 6 56—37 35 Istenem, de szép volt. Kár, hogy nem tartott soká, mindössze két hétig. Két hét vajúdás után ugyanis a Ro­mán Labdarúgó-szövetség úgy határozott, hogy utólag helyt ad az FC Ploieşti má­jus 1­1-i óvásának, melyet a Iaşi-i Politechnika ellen fo­galmazott meg a 6:2-re elve­szített mérkőzés után. A szö­vetség elrendelte az újraját­szást, mely aztán az FC Plo­ieşti 2:0 arányú győzelmével ért véget. Pontosan 2:0 kellett a jobb gólarány eléréséhez. Az újrajátszás után így alakult a rangsor: 1. FC Ploieşti 26 16 5 5 52—31 (a gólarány: 1,80) 2. Sepsi Textil 26 16 5 5 72—42 (a gólarány: 1,71) «« Az aranykorszak arany tizenegye, mely beszédesen rámutat arra, hogy miért nem le­hetett a román bajnokság felsőházában Sep­­siszentgyörgynek csapata: Kiss István Kiss Ernő, Boga Ferenc Barabás Lajos, Szé­kely Sándor, Sinka Mózes Kiss Lajos, Szé­kely Albert, Stefán Dezső, Daragics Béla, Réthi Albert. Négyen mesélhetnek erről a korszakról Barabás Lajos, Sinka Mózes, Székely Albert és Avram Szilveszter... Négyen maradtak még az élők sorában... Tüzet rakni már csak Sinka Mózes vállalkozott. Nem a város és labdarúgói választották tehát a második vonal útját. De ezen az úton is becsülettel állták a sarat a dobogón vagy annak közelében. Akárcsak a későbbiek Együtt a „tüzet rakok” Tüzet raktak során, az újabb korban, amikor húsz év eltelte után tértek vissza a honi labdarúgás második vonalába. Ez a Gogáék, a Siklódiék, a Bosinék korszaka... Már nem döngették a fel­sőház, az A-osztály kapuját, de ott végeztek az igen előke­lő ötödik helyen úgymond dobogókörelben. Ez a kor volt még eredményes, hiszen adott pillanatban C-osztályos csapatokban Bútor, Egyesülés, Vasas, Elektró, Építők sem szenvedtünk hiányt, és ott volt az utánpótlás nevelésében igen eredményes munkát végző Sportiskola, Domokos Sándor tanár úr gárdája. Edzők, játékosok jöttek, mentek, a labdarúgásunk magva, gyökere viszont adott volt. S az maradt! Mindegy, milyen A „nagy öregek”, azaz a Zöldek öltözőjében Goga a zokniját hegyezi. Karancsy azon gondolkodik, hogy „ak­kor hogy is lesz” néven futtatták a csapatot, mindegy, hogy ki, kik fogták hajója kormánykerekét, a szur­kolók karának dala mindig így kezdődött: „Hajrá, Textil!”, s így zárult: „Hajrá, Szent­­györgy!” Megfordultak itt a lelátót két leheletfinom csellel ámulatba ejtő, úgymond fi­nom pengés labdarúgók, vol­tak gólgyárosok, voltak nap­számosok, akik, ha kellett, há­tukra vették a pályát, volunk... de a szentgyörgyi labdarúgás­nak azon korszakai maradnak a legértékesebbek, a legered­ményesebbek, amelyekben a csapat játszotta a főszerepet, az egység, ha így jobb. H hogy kellett hozzá egy-egy agy­­tröszt, játékmester? így igaz. S az mindig meg is adatott. Névsorolvasás nélkül mondjuk, sok-sok labdarúgó volt hivatalos az emlékezés tüzéhez. Az első mérkőzésen: Zöl­dek: Boros János (Simon)— Kiss Jenő, Karancsy, Goga, Bartók, Boros Sándor, Bosin Imre (Szőcs Levente), Geor­­gescu, Ráduly, Siklódi, Nagy. Edző: Sinka Mózes. A máso­dik mérkőzésen: Incze Vilikó, Csősz, Vojkus András, Berecz, Nagy, Lăcătuşu­, Barbu, Rădulescu, Siklódi, Se­bestyén. Kékek: Deák Di­nu, Rab, Vitályos, Szász (Ke­rekes), Vojkus Cs. (Şerban), Kurta, Bedőházi, Danciu (Teo­­dorescu), Kányádi (Farkas), Bodor. Edző: Domokos Sán­dor. Ott voltak, de nem ját­szottak: Lőrincz Sándor, Fe­jes Géza, Sovejan Viorel, Ka­rácsony II. József... A rendezők szeretettel várták Barabás Lajos, Székely Albert, Avram Szil­veszter, Karácsony I. József, Karácsony Árpád, Sáska Fe­renc, Bartha Árpád, Fejér István, Csősz Sán­dor, Maksai Sándor, Dancsuly János, Kiss György, Antal Kálmán és a többiek részt­­vételét. Ezt a tüzet tulajdonképpen valahol az Újvárossy-kertben, az új piacon, a textilgyár udvarán vagy fent, a Szemerja negyedi pá­lyán kellett volna rakni? Labdarúgósportunk régi, szent helyein?... Na de itt, az új szentélyben is helyén volt! Csak éppen e tűznek ne legyen jelzés ereje, ne vetítse előre e stadion pusztulását. Végül van egy ötletem: kint, a Szemerja negyedi stadion bejáratánál, a zöld övezet­ben fel kellene állítani egy kopjafát, egy ke­resztet vagy valamilyen emlékművet minden idők labdarúgóinak (edzőknek, játékosoknak) emlékére, ahol minden esztendő adott nap­ján csak éppen augusztus 23-a ne legyen az életben lévő futballisták és labdarú­­góbarátok leróhassák tiszteletüket. Áros Károly ,­ „mester", Sinka Mózes (balról a második) Kiss Jenő, S Simon Lajos, Goga György, Lőrinci Sándor társaságá­ban várja egykori labdarúgóit Domokos Sándor tanár úr (jobbról a második) az órájára néz, és mondja: 15 óra, s még csak ennyien vannak itt! A Kékek, azaz a sportiskolások öltözőjében nagy a jó­kedv. A mosoly fotóriportereknek szól. Jönnek a Zöldek b elöl Goga, aztán Simon, Boros Jancsi bácsi, Karancsy, Nagy Ők a Kékek — Szász, Kányádi, Vojkus Csaba, Domokos Sándor tanár úr, Dinu, Danáti­ ­W■ Áll a labda, állnak a játékosok, hallgat a lelátó — egy perc csend az egykori játszótársak, edzők emlékére, tiszteletére

Next