Háromszéh, 2003. május (15. évfolyam, 3847-3872. szám)

2003-05-02 / 3847. szám

A rendezvény programja a mű­­sorm­ellékletben és a 8. oldalon Szent György-napok: kezdődik a vásári zsibongás Albert Levente felvételei a tavalyi városünnepen készültek Máról holnapra Vásárfia — ki­e­s szentgyörgyi pornográfia — Semmit sem tudhatunk biztosan, pedig városunk hét­­száz esztendeje áll. Az előidők homályából egy-egy tétova adat, bumfordi név gyújthat röpke pillanatokra kicsinyke lángot, melynek pillérő fénye mégiscsak megbízhatóbban világíthat ködbe vesző események közé, mint egy-egy mai gyufaszál. (Amelyik, akárcsak eredeti demokráciánk, jól néz ki, csak éppen nem funkcionál. Vagy a foszfor kevés a fején, vagy a skatulya oldaláról spórolták el...) IV. Béla király a gyászos emlékezetű tatárjárás után, 1252-ben juttat az elnéptelenedő szék földjéből tetemes mennyiséget adománylevéllel Akadás fia Venczel tulajdo­nába. El lehet képzelni Akadás fia Venczelt és szorgos, megbízhatóan szaporodó lófő és közrendű­ utódait, mai felmenőit. Tahin Hidvégen, Arapatakon, Erősdön, Liigeten, Nyáraspatakon kutakodhatnánk utánuk, ha nem égett volna le annyiszor a szék levéltára. Egy újabb tatárbetörés 1558-ban bontotta lángba, s ami utána készült, vagy még­is megmaradt, utcakő helyett került 1849-ben — a törté­nelem pornográfiája — városunk örökké sáros utcáira. Amikor is a titkárfényesre viteszólt csizmáikra joggal rá­tarti orosz tisztek parancsára hordták a sárba a­­muzsikok ingó-bingó pallónak a bekötött jegyzőkönyveket. Ama muzsikok, akik azelőtt is, akkor is, azután is e tiszti csiz­mák pucolásában lelik örömüket, mígnem — lánglelkű bolsevik agitátorok gyújtó szónoklatainak hatására — le nem rángatják uraik lábáról e csizmákat és fel nem lógat­ják az orosz ágasfákra mezítelen lábú uraikat. ,, Ezután következik el a muszka csizmák besározódásának végső korszaka" — mondanánk, ha képmutogatók lennénk egy Szent György-napi vásáron. De nem vagyunk! (Jókai Mór­­ról jegyezték fel, hogy egyszer a parlament folyosóján meg­kérdezték tőle: ..hány óra, Móric bátyáim?" ,,Ütök, verek, de nem mutatok!..." —felelte minden magyar írók legjeleseb­­bike. Ehhez tartani magunkat kötelesség!...) Sokadalmak már 1520 előtt is voltak errefelé, a város hol megkapta a vásártartási jogot, hol meg elvették tőle, lévén a szomszédos Brassó kezei hosszúak. Mindenesetre 1520-ban II. Lajos engedélyezi az országos, sőt hetivásárokat a hét har­madik napjára, sőt még a Keresztelő Szent János és Szent Lu­kács evangélista napjain tartandó vásárokra is engedélyt ad... Volt, mit adni és venni, Akadás fia Venczel utódai végre fellélegezhettek, tele hassal fogékonyabb a szellem az­ Úrnak beszédei iránt, s érzéketlenebb mindarra, ami öntelt számításaiba bele nem fér. És a mindenható támogatásával Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelmek is megerősítet­ték a város vásártartási jogát. Működött is mindez 1658-ig, azután a történelem pornográf szele ezt is elsodorta, s csak 1782 tavaszán állította vissza II. József a város vásártartási jogait, a János- és Lukács-napi vásárokhoz egy harmadikat is engedélyezve s a hetivásárokat hétfőre tetetve át. De minket most nem a hétfői sokadalmak érdekelnek — bár érdekes lenne elképzelni Akadás fia Venczel vásáron tüsténkedő bol­dog utódait —, hanem tint a harmadik, amelyet boldog emlékezetű kalapos királyunk április 27-re terveztetett, mely nap igen-igen közel van Szent György napjához! Lehet, hogy összefüggés is van, mindenesetre higgyünk benne. Ezen újabb sokadalom — mai Szent György-napi vásáraink büszke elődje — kendervásárairól volt híres. Hogy miket szőttek és miket fontak a székely Pénelopék, szintén el lehetne képzelni, ezen a szőttesen a város egész zaklatott története látható lenne, ha lenne ilyen szőttes. De nincsen!... így aztán képze­­leghetünk tovább, Akadás fia Venczel nemes utódainak és ezen utódok ismerőseinek, ellenségeinek, barátainak, idegennek és rokonnak, szájtátinak és bámésznak egyaránt méltó vásárfiát kívánunk! Gondoljuk, lészen, amiből vá­logatni!... Bogdán László EU-CSATLAKOZÁS —2007 SEM BIZTOS Le kell küzdeni a korrupciót Nem bizonyos, hogy Románia és Bulgária 2007-ben tagja lesz az Európai Uniónak — figyelmeztetett Günter Verheugen, az EU bővítési főbiztosa tegnap. Ez a dátum a két ország kormányainak és az EU-nak a célkitűzése, de a csatlakozás attól függ, hogy milyen mértékben teljesítik vállalásaikat. Az EU tetemesen megemelte az előkészületek­re szánt segélyalapokat, ám rengeteg tennivaló van még az adminisztrációs, az igazságügyi, a gazdasági reform terén, valamint a korrupció leküzdésében. Ahhoz, hogy 2007-ben EU-tagok legyünk, a kormánynak 2004-ben, de legkésőbb 2005 elején be kell fejeznie a csatlakozási tárgyalásokat. Zabolai hírhalom 4 A helybeli Basa Tamás Alapítvány hétezer euró tá­mogatást nyert Teleház léte­sítésére. Az új létesítményt — mely a távolságok leküzdését szolgálja majd — a reformá­tus egyház kultúrtermében rendezik be. A világháló révén innen kapcsolatot lehet terem­teni a világ bármely részével, könnyen hozzáférhetőek kü­lönböző információk.­­ A polgármesteri hiva­tal szervezésében a buda­pesti Turisztikai Főiskola tíz hallgatóból álló csoportja Tichler Edit vezetésével az elmúlt napokban feltérké­pezte Barátos, Kommandó, Kovászna, Zabola és Zálgon turisztikai ütőkártyáit. A felmérés során gyűjtött ada­tokból, illetve az értékesít­hető turisztikai adottságok­ról katasztert állítanak össze, melyet átadnak az öt telep i­­­ és po­lgár mm­­cs­tere­i­­­nek. A turisztikai kataszter értékes segédeszköz lesz pályázatok alátámasztásá­ra-dokumentálására.­­ A zabolai és a pávai kul­­túrotthonban az utóbbi egy év alatt felújították az épüle­tek elavult villanyhálózatát. A községközpont kultúrháza még főjavítás alatt áll, viszont Páván, ahol a külső javításo­kat még tavaly elvégezték, a belső javításokkal is elkészül­tek tájékoztatott Ádám At­tila polgármester.­­ Idén első alkalommal szerveznek Zabolán faluna­pokat, mégpedig augusztus 8—10. között. Az önkor­mányzat addig igyekszik javítani a falu küllemét, az utakat, kerítéseket kijavítják, a sáncokat kitakarítják stb. Bodor János (folytatása a 3. oldalon) SZENT GYÖRGY EXPÓ Termékbemutató a Sportcsarnokban Mintegy háromnegyedszáz cég és társaság állította ki ter­mékeit, szolgáltatásait az idén négynaposra bővült Szent György Expón, amely a helyi Sportcsarnokban, illetve a csarnok előtt látogatható naponta 10 és 18 óra között (vasárnap 14 órakor zárnak). A kiállításon jobbára műszaki cikkek, számítástechni­ka, bútor, élelmiszer, építőanyag, mezőgazdasági termékek, de szellemi tem­ék is került a standokra. (Ferencz) (folytatása a 3. oldalon) Ferencz Csaba felvétele

Next