Háromszék, 2004. március (16. évfolyam, 4100-4126. szám)

2004-03-01 / 4100. szám

Februárban nőtt a munkanélküliség A januárihoz képest a múlt hónapban enyhén nőtt a háromszéki munkanélküliségi ráta, a mutató februári értéke 0,15 százalékos (egy hónappal korábban 0,05 volt). A mun­kaerő-foglalkoztatási hivatal a megyében összesen 7­47 állástalanról tud, közülük 4779 már nem kaphat munkanélküli-segélyt. A legtöbb állástalant (3662) Sepsiszentgyörgyön és környékén regisztrálták. A friss diplomások közül 410-en állástalanok, ők havi 1,4­­ millió lejes támogatást kapnak. A 3068 „fizetett” munkanélküli csaknem egyharmada, vagyis 936 fő 40 49 év közötti, a szakintézményben ezt a réteget tartják a leghátrányo­­­­sabb helyzetűnek. (mtil) ! KORLÁTOZOTT ÖNKORMÁNYZATISÁG Felülről diktált adóhatárok­­ Súlyosan sérül az önkormányzat hatás­köre a helyi adók megállapítását illetően vezette fel Aflain Almos polgármester azt a határozattervezetet, mely az idei helyi ad­ó­kat és illetékeket rögzítő határozatot módo­sítja. A 2004-re érvényes adótörvénykönyv szerint ugyanis a legtöbb helyi adó és ille­ték megállapítása továbbra is az önkor­mányzatok hatáskörében marad, néhányat azonban a „felülről diktált” elv alapján kö­telesek az önkormányzatok úgy elfogadni, ahogyan azt a kormány megállapította. Ea legalábbis Sepsiszentgyörgy esetében semmi jót nem jelent, az adótörvény­könyvben leszögezett értékek zömmel ala­csonyabbak, mint amilyeneket a helyi ta­nács megállapított, így például az urbanisz-­­ tikai, a mélyfúrási engedélyek, az elárusító-­­ bódék építkezési engedélyének kibocsátá-­­­sára az önkormányzatok átlagosan 30 száza­lékkal kevesebbel számolhatnak fel, ellen­ben az infrastrukturális hálózatokra való csatlakozáshoz szükséges munkálatok en­gedélyének kiváltása 15 százalékkal emelke­dett. Számottevően (egyötödére) csökken­­tették az urbanisztikai bizottságok láttamo­zási díjszabását, kismértékben a gazdasági tevékenységet folytatók egészségügyi mű­ködési engedélyének díját, ötven százalék­kal növelték viszont a termelői engedélyek kiváltásának díjszabását. (vpp) TÖMEGES ELBOCSÁTÁS Több száz alkalmazott kerülhet utcára Újabb ellocsátási hullámot jeleznek a brassói gépgyá­rak, és ez háromszékieket is érint — közölte Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal igaz­gatója. Emellett baráti, kézdivásárhelyi, illetve sepsiszent­györgyi cégek is felmondhatnak alkalmazottaiknak. A brassói állami ipari létesítmények még nem jelezték pontosan, hány dolgozótól kívánnak megválni, de a me­gyéből becslések szerint legkevesebb ötven ingázó mun­kás marad kenyérkereseti lehetőség nélkül (a nyári elbo­csátási hullám során 274 háromszéki búcsúzott el a C­enk alatti várostól). Kelemen Tibor szerint mintegy kétszáz, kézdivásárhelyi és környékbeli nadrággyárban dolgozó nő is elveszítheti munkahelyét, továbbá tényként kezelik a köpeei bányavállalattól történő elbocsátást, mint mondta, száz és kétszáz, közötti bányász menesztése várható. E hó­nap folyamán a sepsiszentgyörgyi autóvillamossági válla­lattól 35 alkalmazottat bocsátanak el. (mól) kommandós munkanélküliek — sokan csatlakoznak még hozzájuk Az eltüntetett forradalom Bogdán László írása a 2. oldalon Kisborosnyói hírhalom ! Megtartották beszámolójukat a Job­i népe és a választók előttl a helybeli RMDSZ-képviselők: Dama Gyula nyu­galmazott tanító mint elnök és Majos István, az érdekszervezet színeiben meg­választott képviseli­. A helybeli RMDSZ magára vállalta, hogy elkészíti azokat az iratcsomókat, melyek alapján a ma­gyar nyelven tanuló iskolás gyerekek ma­g­ya­ro­rs­zág­i tám­og­a­tás­ban fo­g­n­a­k részesülni. Eddig negyven ilyen iratcso­mót továbbítottak Kisborosnyóról.­­ Közös határozat született a faluban működő Nyires Lokálpatrióta Kör ré­széről, hogy közadakozásból, közösen új házikót építenek a buszmegállóhoz az idők alatt teljesen leromlott épület helyett.­­ Még november derekán megalakult ebben a kicsiny Judiban is a Székely Nem­zeti Tanács. Alakuló ülésüket a helyi RMDSZ-szervezettel közösen taj­tották meg, mondván, hogy ,,ha a törekvés a meg­maradást, a közös magyar cél elérését tartja fe­ldatának, akkor ezután is közösen te­vékenykednek ”. Elnöknek Nagy Sándort választották, aki egyben az erd­ei­ közbir­­tokosság vezetője is. Kisgyörgy Zoltán (folytatása a 2. oldalon) Móról holnapra . Kormányátalakítás Kis csalással — ös olyan szenátor nevében is beindí­tották a szavazógépet, akik jelen sem voltak az ülésen — átment a törvényhozáson a kabinet működését és átala­kítását célzó­ jogszabály, s Adrian Nastase máris neveket is bedobva a köztudatba, a most következő hétre ígérte az újabb kormányátalakítás nagy eseményét. Lesz kan­cellária, három államminiszter — Dan Ioan Popescu, Ioan Rus és Ioan Talpeş, s lesz nagy-nagy reform az ál­lamigazgatás különféle területein, az integrációs folya­­matban, a környezetvédelemben. Meglepetés azonkívül, hogy Alin Teodorescu szociológus vezetésével megala­kul Romániában is a kancellária, és annak minisztere a ött­es évek egyik liberálisnak és radikálisnak tűnő ér­telmiségije lesz, aki a rendszerváltás hajnalán évekig a Társadalmi Dialógus Csoport tagjaként, a Soros Alapít­vány elnökeként próbált a nyitott társadalom intézmé­nyeinek megteremtésében segédkezni, IMAS névvel hite­lesnek tűnő közvélemény-kutató intézetet vezetni, a más­ként gondolkodó román értelmiség hiteles személyisé­geként, valamint a posztkommunista rezsim kemény bí­rálójaként valamilyen különleges metamorfózison kel­lett átesnie, hogy Adrian Nastase emberévé szelídüljön, s miniszteri, nem is akármilyen, hanem kancelláriami­niszteri feladatot vállaljon, pontosan felmérve azt is, hogy ennek folyományaként mind társadalomtudósként, mind szociológusként hitelét veszti. Bizonyára Alin Teo­­dorescu is felismerte, a dolgok szerncsétlen összejátszá­sa okán a szocialisták hosszú időre r­endezkednek be, s vagy most, vagy soha nem lesz alkalma ilyen pompás karriert bejutni. Helye a kormányban azt is bizonyítja, ma már — néhány kivételtől eltekintve — bárkit meg tudnak maguknak venni, áz kérdése az egész. Teodorescu bizonyára nem adta olcsón magát, de pusz­tán az a tény, hogy Dâncuval, a volt propagandaminisz­terrel kell egy kormányban dolgoznia, hogy egyik kol­légája államiniszteri rangban Ioan Talpét. Ion Iliescu bizalmi embere, Ceau­şescu volt katonája lesz, a másik Ioan Rus belügyér és kolozsvári pártvezér, kinek időn­kén­t fel-feldobott transzszil­váni polit­ikai-gazdasági-tár­­sadalmi fejlesztési terve mindennek nevezheti­, csak eurokonformnak nem, vagy’ Rodica Stanoiu igazságügy­­miniszter reformhalogató magatartását kell elviselnie, és Adrian Nastase hol bu­lbu­lszavii csúsztatásait, hol a valóságot elfedni szándékozó arroganciáját, a kutya irigy­i e jobb sorsa érdemes férfiát. Nos, az új állam­miniszterek — köztük Joan Talpe­y e­xállamelnöki katonai tan­ácsadó — sem jelentenek jó óment. Ilii vele és a hozzá hasonlókkal akarja Nastase behozni azt a lemaradást, mely országlása alatt az in­tegráció terén történt, nagy reményeket nem kell táplál­nunk, csak épp felírnunk, újra eggyel nőtt az amúgy is illetlenül magas civillé vedlett katona vezető száma a kormányban és a központi intézmények vezérkaraiban. Hogy ez a Talpé.)­ — mily cinizmus — az európai integrá­cióért, az igazságügyben végrehajtandó reformokért fe­lel, de úgy, saját szavait idézve, hogy ne sértse a tárcák vezetőinek integritását, érzékenységét és elképzeléseit, akkor még tárca nélküli államm­iniszterként sem lesz túl sok haszna a kormányban. Csak olyan mentalitást hoz magával a Cotroceni-palotából, melyet legalább egy évtizede lehűlni kellett volna ebben az­ országban. De várjuk ki a végét, lássuk, a három állam­m­iniszte­r­­rel s egy kancelláriával megerősített Nastase mennyivel lesz eredményesebb. Lehet, a lányokat kellett volna mind kicserélni. Simó Erzsébet

Next