Háromszék, 2005. április (17. évfolyam, 4430-4455. szám)

2005-04-08 / 4436. szám

Ára: 7000 (0,70) lej, előfizetőknek: 6401 (0,35) lej 4436. szám Sepsiszen­tgyörgy, 2005. április 8., PÉXI­EK Szemből fogadni az elmúlást Élni valahogy megtanulunk az eddig ki­alakult biológiai meg szokásrendszerben. De soha senki nem tud megtanítani a halálra. Százmilliók élnek nagyjából egyforma koordinátarendszerben, begyűjtenek, fo­gyasztanak az illető szokásrend szerint. Halni nem tanít meg senki. Ahány egyház, pap, felekezet, mind a maga istene kegyelmére bízza a halandót, s ereszti el újára, egymagában. II. János Pál pápa az az ember volt, aki megmutatta az élni tudás és a meghalás fen­séges voltát. Mi, földi társai, míg földközel­ben volt, szakadatlan lázadoztunk a nyo­morúság, a rabság, a kiszolgáltatottság szűz formája ellen, és aztán lázadunk a halál egy­szeri megtalálhatósága ellen is. Ez a Szentatya mutatta meg, hogyan kell túltenni a halálon még itt, az élet romlékony rámájában. Hogyan kell felvenni a halállal szemben az egyetlen lehetséges harcot, épp az értelem és a hit révén — tudván, hogy a teremtés és az elmúlás kívül áll rajtunk, hát úgy vállaljuk, ahogy méltó az a megértésre. Az erdélyi költő írja (Szilágyi Domokos): Szemből, halál! A halál, az elmúlás, a megszűnés félelmét csak ezen a módon tudjuk legyőztti, egyenr­agú félkérít a fenye­getéssé, ahogy azt végső rtd­pjaibart megmutatta ez a nagy ember Fogadni de úgy, ahogy ért, a kiszolgálta­tott akarom, és ahogy az méltó hozzon, emberhez. A halál így nem győzhet, így csak elvégzi a dolgát, és meghunyászkodva elvonul. Hogy mi az ego, a sos homo hová jutok, az is elrere­­deztetett. De a végső napon, a végső órát egyenrangú félként fogadom én a halált, magam, egy személyben, aki megélem az életem­, és megtörténtem vele Azt hittem életem innenső felében, hogy immár nem lesz ember, akire fölnéznék földi mivoltomban. Úgy tudom most, ezen az órán, az Ő utolsó óráján, hogy mégis volt, ő volt. Ő, aki fölemelte az élet s a halál lényegét az egy és egyszeri ember magasságába azzal, hogy szemből fogadta mind az életet, mind a halált. Ha ki így tud halni, arra fölnéz maga az Élet, és kushad előtte a halál. Czegő Zoltán Ma eltemetik II. János Pál pápát FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZETEK Az önkormányzatok megvásárolnák Minekutána a polgármesterek heti munkaülésein több ízben is kirohantak a fogyasztá­si szövetkezetek ellen annak kapcsán, hogy épületeik rontják a faluképet, s a tulajdonos vagy bérlő többszöri felszólításra sem hajlandó tatarozni azokat, a megyeháza az e heti tanácskozásra meghívta a Fogyasztási Szövetkezetek Megyei Szövetségének (Federalcoop) elnökét, Halász Imrét, valamint az építészeti felügyelőség aligazgatóját, Mild Zoltánt. Kiss József zágory polgármest­ért­, mire fel az ellenséges maga­ csúfot űzzön a szövetkezet épü­­let elmondta, négy éve próbál szót tartás a fogyasztási szövetkezet­ létéből? Zágonban olyan álla­érteni a szövetkezettel, hogy javít­sák ki az épületet, de mindhiába. Ádám Attila zabolai polgár­­mester nem az épület állagára, hanem arra panaszkodott, hogy agresszíven rányomja bélyegét a faluközpontra. Az egyetlen épület, amely a járdára nyílik, rondítja a központot. Kérdezte, át lehetne-e alakítani homlok­zatát. Halász Imre visszakérde­zett: ha a polgármester szülői há­záról lesne szó, akkor is így be­szélne? Különben Halász nem­mel szemben, amikor arra úgy kel­lene tekinteni, mint a templomra vagy iskolára. Hozzátette, az a faluközösség java, meg kell be­csülni. Ha így van, akkor adják a faluközösségnek — így a pol­gám­ester. Felajánlotta, az önkor­mányzat megvásárolja, s akkor az elejét lebontja, hátrébb a fa­luképbe illő homlokzatot alakít ki. Kisebb szóváltás után az el­nök beleegyezett, hogy eladják. Közben Kiss József kijött a sodrából: kinek érdeke, hogy (Szekeres) (folytatása a 3. oldalon) pózban van, hogy mindjárt összeomlik. Nincs benne víz. Az kész fertő, ami ott van. Milyen faluközösséget képvisel a szö­vetkezet, melynek egykoron 500 tagja volt, mára csupán 12? Mi a faluközösség érdeke? Adják el! Megvásárolja az önkor­mányzat. Az elnök többszöri unszolás után csak annyit mon­dott: erre nem akar most vála­szolni. Máról holnapra Eperszedő lakatosok Alig két hónapja a sepsiszentgyörgyi villanymotorgyár gondjai kapcsán végveszélyről szóltunk. Ma már tény, hogy a gépgyártás utolsó háromszéki felleg­vára feltartotta a kezét, s ezen a tényen az sem változtat sokat, hogy hivatalosan, jogszerűen törvényes átszervezési folyamat­ról beszélnek az illetékesek. Az előpataki villában titokban vagy félhivatalosan tárgyalgató magyar tulajdonosok és gyár­vezetők ugyanis —jó kapitalista módjára — mondogathat­ják a kilencszáz, utcára került alkalmazottnak, hogy a piac­­gazdaság kegyetlen versenye, a nyersanyagárak robbanása, a magas alkalmazotti létszám vagy éppen az elmaradt tech­nológia tette fizetésképtelenné a részvénytársaságot és vele együtt a színlelt önállósággal felruházott kft.-ket. Azon is el­cseveghetnek, hogy mi lesz a ,,befektetett tőkével", amiről egyébként sokan állítják, hogy nem is voló, s ha igen, akkor aprópénzen vásárolták fel megfelelő brókerközvetítéssel a részvényeket, a hazai befektetőtársaság pedig — amellyel állítólag nem tudtak közös nevezőre jutni — ingyen kapott harmincszázaléknyi részvényt az egykori állami vagyonkeze­lőtől, majd szintén aprópénzen gyarapította tulajdonrészét. Okokat keresni és találni manapság korántsem nehéz dolog. De mi lesz az emberekkel? És nem csak azzal a ki­­lencszázzal, hanem az évtizedek óta becsületes szakmunká­ra épített családi egzisztenciákkal? Mi lesz a jobbára épp egyetemistakorú gyermekek továbbtanulásával (leendő munkavállalásukról nem is beszélve), mi lesz az egyéni fűtő­rendszerek kölcsönével, mi lesz a betevő falattal, a minőségi emberi léthez aligha méltó tömbházlakás fenntartásával? Mi lesz a munkára épített élet értelmével? A következmények pedig még tovább gyűrűznek. Mert mi lesz azzal a várossal, ahol csupán e csődeljárás elindításával csaknem megduplázódik a jegyzett munkanélküliek száma, ahol a munkaerő-hivatal a legszámosabb egykori alkalma­zottat­­foglalkoztat", illetve részesít éhbérnyi segélyben? És mi lesz azzal a vidékkel, ahol a termelőipar tulajdonképpen meghatározhatatlan mértékig zsugorodott (s ki tudja, mikor lesz vége a leépülésnek), ahol a termelőkapacitások java ré­sze — általában privatizáció címszó alatt — a szemünk előtt jutott ebek és ügyeskedők harmincadj­ára, ahol a könnyűipa­ri bérmunka kivételével fehér hollónak számít a többszázas létszámot működtető ipari létesítmény vagy az ígéretesen fej­lődő nagyobb vállalkozás? Évek hosszú során „az átmenet nehézségeire" hivatkozva mutatták az ajtót a bérből és fizetésből élők ezreinek, aztán a háromszéki nadrágvölgy víziója festett szivárványt az asszo­­nyi munkaerőnek. De jöttek (s ha jól körülnézünk, még min­dig pozícióban vannak) ,,gazdasági stratégák" meg ,,prioritásgyárosok”, akik eszem-iszomokkal megfűszerezett konferenciák, kiállítások egész során vetítették falra (és a mindennapoktól elfáradt agyakba) a jövőt: a szolgáltatá­sok, a turizmus fejlesztése lészen Háromszék, de egész Szé­kelyföld „mentőöve". Na meg az unió, ahonnan dől a pénz, ha pályázunk, s lészen út meg jólét. S jöttek a vállalkozásfej­lesztés, a vidékfejlesztés, a régiók megannyi víziójával. Leg­újabban pedig az észak-erdélyi autópálya nagy terve lengi be a jövőt, azé a „mentőövé", amit még el sem kezdtek építe­ni, máris hiányzik belőle másfél száz millió euró. A munkavállalók tízezreivel azonban senki nem törő­dött. Ők kitartással, ragaszkodással, napi nyolc órával, időnkénti túlórázással küszködve, de hét végi kertészke­déssel, az apai örökségen folytatott kényszergazdálkodás­sal is pótolva a vékonyka bért, igyekeztek fenntartani a létet, megélni saját munkájukból. De veszítettek, s holnap­­holnapután a lakatosok, marók és szerszámkészítők a spa­nyol eperszedők hadát gyarapítják. Hazaküldött pénzük­kel pedig az ország makrogazdasági mutatóit. S velük veszítünk mindannyian, teret ás reményt, jövőt és hitet. Ferencz Csaba GYÓGYSZERKIADÁS Továbbra is fejetlenül Többé-kevésbé tisztázódott, hogy a krónikus betegek miként kaphatják meg gyógysze­reiket, de a családorvosok és a patikusok továbbra sem tudják, hogy az akut betegeknek, gyermekeknek, a várandós anyáknak és a kedvezményezett kategóriáknak miként írják fel, illetve adják ki az orvosságokat. Ennek ellenére két napja újból minden beteg kap gyógyszert, de egyes esetekben kevesebbet, mint eddig, illetve drágábban. A Hivatalos Közlönyben megjelent szabál­ás (90 százalékban támogatott) és fele B kate­góriás (50 százalékban támogatott), így a be­teg két kedvezményezett receptet kaphat, de ha a gyógyszerek többsége az A csoportba tartozik, ebből csak három írható fel, a többit teljes árban kell megvásárolni. Ezt a családor­vosok azzal próbálják kiküszöbölni, hogy ugyanolyan a hatóanyagú gyógyszerből B kategóriás készítményt írnak fel, ami nem biz­tos, hogy a betegnél ugyanolyan jól beválik, mint amit korábban szedett. Nincs tehát nyugvóponton a gyógyszer­­kiadás, és félő, mire a szabályozás letisztul, elfogy a pénzkeret, mert azt már az év elején megjósolták a patikusok, hogy ha a költség­­vetést nem módosítják, az esztendő második felében gyógyszerínség vár ránk. A fekete) lyázás zavaros, a számítógépes alapprogram hibás, a gyógyszerlistákról eltűnt néhány ha­zai tennék, és helyette csak a drágább külföldi orvosság található meg —jelzik a gyógyszeré­szek. A családorvosok arra panaszkodnak, hogy csupán a krónikus betegek gyógyszerel­látásának módszertana pontos, a többi homá­lyos, illetve egyáltalán nincs információjuk. Legnehezebb helyzetbe a kis keresetű nyugdíjasok kerültek, akik bizonyos tabletták árából az eddigi 10 százalék helyett 50 százalé­kot fognak fizetni, illetve a halmozottan króni­kus betegek, akiknek az egy receptre felírható három gyógyszer helyett ennek kétszeresére van havonta szükségük. Szerencsés esetben a szükséges hatféle orvosság fele A kategóri­

Next