Háromszék, 2005. október (17. évfolyam, 4585-4610. szám)
2005-10-01 / 4585. szám
Harcászék_______________________ SEPSISZENTGYÖRGYÖN A KÉPES TÁRSASÁG Fény és mozgás láttatói A kinetikus művészet viszonylag új válfaja a képzőművészetnek, Romániában nincs is sok művelője — említésre csupán Malts- Teutsch Waldemar méltó, egyik alkotása nemrég éke a Képtárnak. A műfaj atyja — ideológusa, teoretikusa, oktatója — a magyar származású Kepes György, akkora név Amerikában, mint mondjuk Brâncuşi Romániában. Nem is csoda ez, hiszen — ha lehet így fogalmazni — történelmet írt a képzőművészetben. Pedig „felfedezése” nem mérföldkő: csupán annyi, hogy a képzőművészet sem nézheti tétlenül, amint félelmetes sebességgel fejlődik a tudomány, így hát a művészet szolgálatába állította a legfejlettebb technológiákat. Az eszközök átvesznek bizonyos terheket, az alkotónak lehetőséget adva foglalkozni olyan részletekkel, melyekre odáig a kivitelezési folyamat során nem adódott módja. A művészet funkciója alakul át tehát — de ez az a pont, amikor a közönség elszakad a művészettől, mikor már hagyományos szenzoriális érzékeire nem hagyatkozhat, mikor befogadói gondjai adódhatnak a látottakkal. Különleges művészi nyelv a Kepes alkotta kinetikus művészeté, új dimenzókat nyitó és végtelen lehetőségeket rejtő. Művészet és tudomány határait feszegető vagy éppenséggel közelítő. A lézer, a holográfia alkalmazása a képzőművészetben — csodálatos alkotások létrejöttében csupán segédeszközök. És ne menjünk ilyen messzire: gondoljunk csak arra, micsoda lehetőség, micsoda ihletforrás lett volna az impresszionistáknak repülőből — fentről — nézni a tájat. De a jelenhez közelítve: a tévéreklámok olykor zseniális megoldásainak alapja is a kinetikus művészet. Ennek a művészetnek az elkötelezettjei a Nemzetközi Kepes Társaság tagjai, közülük nyolcan mutatkoznak be kedden a Képtárban. „A mai tudományos, technikai és ipari eredmények, technológiák és termelőeszközök teremtő művészi felhasználása, a humán és technikai kultúra összehangolása, illetve az azt segítő kutató- és alkotómunka segítése, ezen eredmények ismertetése, illetve az ezeket támogató programok szervezése” — többek között ez a társaság célja, s ennek megfelelően a képtárbeli tárlatmegnyitó sem lesz csupán vizuális élmény, a művészek alkotómunkájukról, művészetükről is beszélnek majd. Ilyképp a keddi tárlatmegnyitó nem csak a művészetkedvelőknek szól, de a technikai újítások iránt érdeklődőknek is. Váry O. Péter 9 □ T Mqo* Tmru Sej»t« i mgyórgy Megyei Jogú V «t■» T imm UM» köi»Uf«nivan) Megyet MawUnKm k.vjxmi ASIMCOV Á* 4 MAKOVECZ IMRE Európát nem egységként élem át. Annak ellenére, hogy kiállításaim voltak Londontól Helsinkiig, hogy tagja (Honfellow) vagyok az angol, skót, német szövetségnek, hogy dolgoztam Hannoverben, Üzbegisztánban, dolgozom Rómában, Romániában hat helyen, Szlovéniában stb., nekem Európa nem egységes, nem is lesz az. A határ az határ. A határélmény nem csupán azt jelenti, hogy ott véget ér valami, hanem ott kezdődik is valami, ami más. Ha ezt megfejelem azzal, hogy Budapesten nem volt és nincs munkám, ott nincs, ahol élek, akkor amit leírtam, bonyolultabb jelenségegyüttest jelent, mint egy lelki viszony. ,,Európai kultúra” csak a kereszténység maga lehet. De úgy gondolom, hogy a megváltatlan természet, aki egyenesen a Teremtő maga, valamint a több ezer éves római, görög, germán, szkíta, kelta múlt is jelen van mint élő állókép Európában, és jelen van Európa életében és veszélyeztetett jövőjében a kompromittált fehér ember helyzete is. Sontaghnak, mivel nem európai, nem érdeke a véleménye. Én még sohasem mondtam, hogy Észak-Amerika múltjának lényege hárommillió megölt indián. Az én ,,szakmai életemben" az arányok megváltoztak. A hetvenes években ,,speciális magyar jelenség" voltam. A nyolcvanas években már az ügy, a szerves építészet és a nevem lett fontosabb. A kilencvenes években és ma már a Kós Károly Egyesülés és a magyarországi szerves építészet miatt egy európai alternatíva egyik személyiségeként kezelnek. A változás lényege, hogy a ,,keleti blokk" fogalma eltűnt, és a szellemi fennmaradás egyik komponenseként vagyok jelen. Természetesen, magyar vagyok mások szemében is, kiemelt hangsúly nélkül, és azok közé tartozom, akik — mint Burkhardt, mint Porloghezi és mások — a Pénz-isten uralmát nem szeretjük, a burkolt rasszizmust utáljuk. Az ,,európai hazafiság " számomra komikus. Engem Makovecznek neveznek. Nem magyar név. A nemzet nyelvében él, a haza a magasban van. Ezért könnyű nekem. Egy ősi nyelvet beszélek, a múltban (szerintem a jelenben is) a magyarok az ,,Égi Birodalom"-hoz tartoztak. Ezt nyugodt létekkel tudomásul vehetjük. A Szent Korona az ország középpontjában van. Minden a helyén. Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Tárgyason, Csíkszeredában, Temesváron, Dunaszerdahelyen, Rómában, Alexandria mellett templomokat építek. Tárgyasan kiástuk egy XI. századi templom alapfalait, de kiástuk a lerombolt templom XIX. századi gótikus bővítését is. Kiástuk egyebek mellett a XI. századi oltár gyámkövét is, melynek menza által takart felületén rovásírással ,,Szent Mihály Isten Szentje” feliratot találtunk. Kovászna vármegye eldugott, hegyek alatti falujában Mihály-kultusz — régi írással. Az új templom a régi alapokra építve, visszaépítve a földből kiásott faragott ajtó-, ablakkeretekkel, mértaii töredékek beépítésével már tető alatt áll. Újra ott áll a közel ezeréves templom megváltozott formában. Mikor van akkor, és mikor van most? Akkor Európa volt-e, és most az-e. Akkor magyar királyság volt, ma Románia. A vargyasiak magyarul beszélnek, de ha kell, románul. Ha fiatal volnék, megtanulnék románul, szlovákul, szerbül, németül, mert ennek lenne realitása. Azért, mert egy nagyvárosban élek, az igazi otthonom mégiscsak a lakásom, és sokkal fontosabb a feleségem, a gyermekeim, az unokáim, a barátaim, a munkatársaim, mint a főpolgármester. Sőt, azt mondhatom, hogy a főpolgármester egyáltalán nem érdekel a testületével együtt sem. Csak annyiban érdekel, hogy kosz van-e a városban, a villamosok, buszok megfelelően szolgálnak-e vagy sem. Makó mindig fontosabb lesz számomra, mint Überkingen, holott mindkét városba terveztem házat. A világméretű vállalatbirodalmakkal engem már nem lehet ijesztgetni. Örülnék, ha már megbuktak volna, mint ahogy hamarosan megbuknak. A Föld Bitorló Fejedelme, aki a pénzben lakik, virtualizálja a valódi értékeket. Dezinformációs rendszerével megtámadta a szabad szellemet. A sötétség, az árnyék fiai azonban mindig csak később tudják meg a fény tetteit, ezért nem érik utol soha. A fény vet árnyékot, és nem fordítva. A fényt nem kell megvédeni a sötétségtől. A nemzetközinek álcázott rasszizmus belehullik — félek, tragikusan — a nemzetek közötti semmibe. Az egyesült nemzetek Európája új történelem kezdete vagy annak lehetősége. Nekünk, magyaroknak lehetőség arra, hogy vereségünk tudatát ne hurcoljuk tovább magunkkal. Én és Európa KULTÚRA Kézdivásárhelyi művészek tárlata Nyújtódon is, ha az otthon melegéről mondunk le a végtelenbe látszó felemelkedésért. Az emlékezés epikus mozzanataiként megtalált és kinagyított pillanatok tárják fel a gondolatainkat formáló lenyomatainkat, ahol a megélt életünket egy kedves utazás emlékeként visszük magunkkal. A montázsokon feltűnő lelki kettősségben is az uralkodni vágyó és áhítatban elmerülő lényünkre ismerhetünk rá. Köszönjük az itt kiállított alkotóknak, hogy az emlékezés közös pillanataival ajándékoztak meg bennünket, a nézőket. A kiállításon részt vevő művészek: Kosztándi B. Katalin, Kosztándi Jenő, Sárosi szó a felhagyás. Az átmenetiségben még ott Csaba, Sárosi Mátyás, Veró Bodoni András, őrződik az anyag szilárdsága, amely a széthul- Vetró Bodoni Barnabás, Vetró Bodoni Sebeslás erős kompozíciójában is a mozgás rémült Iyén András és Vetró Bodoni Zsuzsa, forgataga mellett mutatkozik meg. Elődeink fel- Deák Ferenc idézése az emlékemm»,«... ____ zés ébren tartása mellett figyelmezte-t tés is a meg nem ismételhető nagy pillanatokra. Az emlékezés a lélek belső tereit nyitja meg, ahol lírai hangulatok vetítődnek a tájba, emlékképeket idéző otthoni világba, ahol a szürke árnyalt finomsága az emlék törékenységét veszi körül. A képek üzeneteket mutatnak az élett, lenti bezártságából sík a magasba emelkedésbe, még akkor A mostani kiállításon a nyujtódi közösség önszerveződő összefogása a kiállított alkotások jelentésgazdag szépségeivel emelkedik ki. A Kézdivásárhelyen élő képzőművésszek eltérő technikai és anyagformáló tudásuk mellett műveikkel olyan életutakat mutatnak fel, amelyek egymás mellett átlépnek önös keretükön, és a kiállítóterem falain belül egymástól irányítva az értelmezés saját terét teremtik meg. A közös kiállítás a bennünk élő egyéni és az azon átszűrendő közösségi múlt képeit idézi fel, ahol a történelmi idő az egyéni megélésben és annak emlékképeiben él tovább. A múlandó idővel szemben a művész vála- Vetró András: Poeltenberg Ernő Kosztándi Jenő munkája 2005. OKTÓBER 1.