Háromszék, 2005. október (17. évfolyam, 4585-4610. szám)

2005-10-01 / 4585. szám

Harcászék_______________________ SEPSISZENTGYÖRGYÖN A KÉPES TÁRSASÁG Fény és mozgás láttatói A kinetikus művészet viszonylag új válfa­ja a képzőművészetnek, Romániában nincs is sok művelője — említésre csupán Malt­s- Teutsch Waldemar méltó, egyik alkotása nem­rég éke a Képtárnak. A műfaj atyja — ideoló­gusa, teoretikusa, oktatója — a magyar szár­mazású Kepes György, akkora név Ameriká­ban, mint mondjuk Brâncuşi Romániában. Nem is csoda ez, hiszen — ha lehet így fogal­mazni — történelmet írt a képzőművészetben. Pedig „felfedezése” nem mérföldkő: csupán annyi, hogy a képzőművészet sem nézheti tét­lenül, amint félelmetes sebességgel fejlődik a tudomány, így hát a művészet szolgálatába állította a legfejlettebb technológiákat. Az esz­közök átvesznek bizonyos terheket, az alko­tónak lehetőséget adva foglalkozni olyan rész­letekkel, melyekre odáig a kivitelezési folya­mat során nem adódott módja. A művészet funkciója alakul át tehát — de ez az a pont, amikor a közönség elszakad a művészettől, mikor már hagyományos szenzoriális érzéke­ire nem hagyatkozhat, mikor befogadói gond­jai adódhatnak a látottakkal. Különleges művészi nyelv a Kepes alkotta kinetikus mű­vészeté, új dimenzókat nyitó és végtelen lehe­tőségeket rejtő. Művészet és tudomány hatá­rait feszegető vagy éppenséggel közelítő. A lézer, a holográfia alkalmazása a képzőművé­szetben — csodálatos alkotások létrejöttében csupán segédeszközök. És ne menjünk ilyen messzire: gondoljunk csak arra, micsoda lehe­tőség, micsoda ihletforrás lett volna az imp­resszionistáknak repülőből — fentről — néz­ni a tájat. De a jelenhez közelítve: a tévéreklá­mok olykor zseniális megoldásainak alapja is a kinetikus művészet. Ennek a művészetnek az elkötelezettjei a Nemzetközi Kepes Társaság tagjai, közülük nyolcan mutatkoznak be kedden a Képtár­ban. „A mai tudományos, technikai és ipari eredmények, technológiák és termelőeszkö­zök teremtő művészi felhasználása, a humán és technikai kultúra összehangolása, illetve az azt segítő kutató- és alkotómunka segíté­se, ezen eredmények ismertetése, illetve az ezeket támogató programok szervezése” — többek között ez a társaság célja, s ennek megfelelően a képtárbeli tárlatmegnyitó sem lesz csupán vizuális élmény, a művészek al­kotómunkájukról, művészetükről is beszél­nek majd. Ilyképp a keddi tárlatmegnyitó nem csak a művészetkedvelőknek szól, de a tech­nikai újítások iránt érdeklődőknek is. Váry O. Péter 9 □ T Mqo* Tmru Sej»t« i mg­yórgy Megyei Jogú V «t■» T­ imm UM» köi»Uf«nivan) Megyet MawUnKm k.vjxmi ASIMCOV ­Á* 4 MAKOVECZ IMRE Európát nem egységként élem át. Annak ellenére, hogy kiállításaim voltak Londontól Helsinkiig, hogy tagja (Hon­­fellow) vagyok az angol, skót, német szövet­ségnek, hogy dolgoztam Hannoverben, Üzbegisztánban, dolgozom Rómában, Romániában hat helyen, Szlovéni­ában stb., nekem Európa nem egységes, nem is lesz az. A határ az határ. A határélmény nem csupán azt jelenti, hogy ott véget ér va­lami, hanem ott kezdődik is valami, ami más. Ha ezt megfejelem azzal, hogy Buda­pesten nem volt és nincs munkám, ott nincs, ahol élek, akkor amit leírtam, bo­nyolultabb jelenségegyüttest jelent, mint egy lelki viszony. ,,Európai kultúra” csak a keresztény­ség maga lehet. De úgy gondolom, hogy a megváltatlan természet, aki egyene­sen a Teremtő maga, valamint a több ezer éves római, görög, germán, szkíta, kelta múlt is jelen van mint élő állókép Euró­pában, és jelen van Európa életében és veszélyeztetett jövőjében a kompromit­tált fehér ember helyzete is. Sontaghnak, mivel nem európai, nem érdeke­ a véleménye. Én még sohasem mondtam, hogy Észak-Amerika múltjának lényege hárommillió megölt indián. Az én ,,szakmai életemben" az arányok megváltoz­tak. A hetvenes években ,,speciális magyar jelenség" voltam. A nyolcvanas években már az ügy, a szerves épí­tészet és a nevem lett fontosabb. A kilencvenes években és ma már a Kós Károly Egyesülés és a magyarországi szerves építészet miatt egy európai alternatíva egyik sze­mélyiségeként kezelnek. A változás lényege, hogy a ,,keleti blokk" fogalma el­tűnt, és a szellemi fennmaradás egyik komponenseként vagyok jelen. Természetesen, magyar va­gyok mások szemében is, ki­emelt hangsúly nélkül, és azok közé tartozom, akik — mint Burkhardt, mint Porloghezi és mások — a Pénz-isten uralmát nem szeretjük, a burkolt rassziz­must utáljuk. Az ,,európai ha­­zafiság " számomra komikus. Engem Makovecznek nevez­nek. Nem magyar név. A nemzet nyelvében él, a haza a magas­ban van. Ezért könnyű nekem. Egy ősi nyelvet beszélek, a múltban (szerintem a jelenben is) a magyarok az ,,Égi Biro­dalom"-hoz tartoztak. Ezt nyu­godt létekkel tudomásul vehet­jük. A Szent Korona az ország középpontjában van. Minden a helyén. Kolozsváron, Sepsiszent­­györgyön, Tárgyason, Csíkszeredában, Temesváron, Dunaszerdahelyen, Rómában, Alexandria mellett temp­lomokat építek. Tárgyasan kiástuk egy XI. századi temp­lom alapfalait, de kiástuk a lerombolt templom XIX. szá­zadi gótikus bővítését is. Kiástuk egyebek mellett a XI. századi oltár gyámkövét is, melynek menza által takart felületén rovásírással ,,Szent Mihály Isten Szentje” fel­iratot találtunk. Kovászna vármegye eldugott, hegyek alatti falujában Mihály-kultusz — régi írással. Az új templom a régi alapokra építve, visszaépítve a földből kiásott faragott ajtó-, ablakkeretekkel, mértaii töredékek beépítésével már tető alatt áll. Újra ott áll a közel ezeréves templom megváltozott formában. Mikor van akkor, és mikor van most? Akkor Európa volt-e, és most az-e. Akkor magyar királyság volt, ma Románia. A vargyasiak magyarul beszélnek, de ha kell, románul. Ha fiatal volnék, megtanulnék románul, szlovákul, szerbül, németül, mert ennek lenne realitása. Azért, mert egy nagyvárosban élek, az igazi ottho­nom mégiscsak a lakásom, és sokkal fontosabb a felesé­gem, a gyermekeim, az unokáim, a barátaim, a munka­társaim, mint a főpolgármester. Sőt, azt mondhatom, hogy a főpolgármester egyálta­lán nem érdekel a testületével együtt sem. Csak annyiban érdekel, hogy kosz van-e a város­ban, a villamosok, buszok megfelelően szolgálnak-e vagy sem. Makó mindig fontosabb lesz számomra, mint Überkingen, holott mindkét városba terveztem házat. A világméretű vállalatbirodalmakkal engem már nem lehet ijesztgetni. Örülnék, ha már megbuktak volna, mint ahogy hamarosan megbuknak. A Föld Bitorló Fejedelme, aki a pénzben lakik, virtualizálja a valódi értékeket. Dezinformációs rend­szerével megtámadta a szabad szellemet. A sötétség, az árnyék fiai azonban mindig csak ké­sőbb tudják meg a fény tetteit, ezért nem érik utol soha. A fény vet árnyékot, és nem fordítva. A fényt nem kell megvédeni a sötétségtől. A nemzetközinek álcázott rasszizmus belehullik — félek, tragikusan — a nemzetek közötti semmibe. Az egyesült nemzetek Európája új történelem kezdete vagy annak lehetősége. Nekünk, magyaroknak lehetőség arra, hogy veresé­günk tudatát ne hurcoljuk tovább magunkkal. Én és Európa KULTÚRA Kézdivásárhelyi művészek tárlata Nyújtódon is, ha az otthon melegéről mondunk le a végte­lenbe látszó felemelkedésért. Az emlékezés epi­kus mozzanataiként megtalált és kinagyított pil­lanatok tárják fel a gondolatainkat for­máló lenyomatainkat, ahol a meg­élt életünket egy kedves uta­zás emlékeként visszük magunkkal. A montá­zsokon feltűnő lelki ket­tősségben is az ural­kodni vágyó és áhí­tatban elmerülő lé­nyünkre ismerhe­tünk rá. Köszönjük az itt kiállított alkotók­nak, hogy az emléke­zés közös pillanataival ajándékoztak meg ben­nünket, a nézőket. A kiállításon részt vevő művészek: Kosz­­tándi B. Katalin, Kosz­­tándi Jenő, Sárosi szó a felhagyás. Az átmenetiségben még ott Csaba, Sárosi Mátyás, Veró Bodoni András, őrződik az anyag szilárdsága, amely a széthul- Vetró Bodoni Barnabás, Vetró Bodoni Sebes­­lás erős kompozíciójában is a mozgás rémült Iyén András és Vetró Bodoni Zsuzsa, forgataga mellett mutatkozik meg. Elődeink fel- Deák Ferenc idézése az emléke­­mm»,«... ____ zés ébren tartása­­ mellett figyelmezte-­t tés is a meg nem is­mételhető nagy pil­lanatokra. Az emlé­kezés a lélek belső tereit nyitja meg, ahol lírai hangulatok­­ vetítődnek a tájba, emlékképeket idéző otthoni világba, ahol a szürke ár­nyalt finomsága az emlék törékenysé­gét veszi körül. A képek üzeneteket mutatnak az élet­­t­, lenti bezártságából sík a magasba emelke­­désbe, még akkor A mostani kiállításon a nyujtódi közösség önszerveződő összefogása a kiállított alkotá­sok jelentésgazdag szépségeivel emelkedik ki. A Kézdivásárhelyen élő képzőművés­­­szek eltérő technikai és anyag­formáló tudásuk mellett mű­veikkel olyan életutakat mutatnak fel, amelyek egymás mellett átlép­nek önös keretükön, és a kiállítóterem fala­in belül egymástól irá­nyítva az értelmezés saját terét teremtik meg. A közös kiállítás a bennünk élő egyéni és az azon átszűrendő kö­zösségi múlt képeit idézi fel, ahol a történelmi idő az egyéni megélésben és an­nak emlékképeiben él to­vább. A múlandó idővel szemben a művész vála- Vetró András: Poeltenberg Ernő Kosztándi Jenő munkája 2005. OKTÓBER 1.

Next