Háromszék, 2006. január (18. évfolyam, 4662-4671. szám)

2006-01-14 / 4671. szám

Ára: 60 bani (6000 lej), előfizetőknek: 38 Ikuit (3846 lej) 4671. szám Szepsiszentgyörgy, 2006. január 14., SZOMBAT KISEBBSÉGI TÖRVÉNYTERVEZET Az RMDSZ nem tágít Az RMDSZ álláspontja egyértelmű: nem fogadunk el semmilyen lényegi változtatást a kisebbségi törvény ter­vezetében, semmi olyan módosítást, amely a jogszabály célján, rendeltetésén változtatna — szögezte le Markó Béla miniszterelnök-helyettes tegnap Marosvásárhelyen. A politikus ismételten utalt a kormánykoalícióban helyet foglaló Demokrata Párt lénye­gi módosításokra törekvő ma­gatartására. Emlékeztetett arra, hogy a jogszabály elfogadá­sa nemcsak az RMDSZ, ha­nem az Európai Unió számára is kiemelten fontos. Arra is fi­ gyelmeztetett, hogy az euró­pai integráció a politikai pár­tok integrációját is jelenti. Kö­vetkezésképp egy olyan ro­mániai politikai pártnak, amely egy jelentős európai pártszö­vetség, jelen esetben az Eu­rópai Néppárt tagjává kíván válni, magáévá kell tennie az illető szervezet elveit és érté­keit is. „Márpedig az Európai Néppárt által képviselt elvek és értékek összeférhetetlenek az ultranacionalista retoriká­val, de összeférhetetlenek a ki­sebbségek által igényelt és az együttélés szempontjából is fontos megoldások elutasítá­sával is” — hangsúlyozta. Megújult a HKT Megtartotta alakuló ülését a Háromszéki Képviselők Tanácsa (HKT). A területi szervezet vezetőségének megújítása után új kül­döttekkel ült össze tegnap délután a testület. Az alapszabályzat értelmében 34 tagot a három­szék jelölt, 8­8 küldöttet Orbaiszék és Erdővidék, 18-at Sepsiszék. A testületnek tagjai a parlamenti képviselők, szenátorok, a megyei tanács elnöke, a prefektúra leg­magasabb rangú RMDSZ-es tisztségviselője, a társult szerveze­tek küldöttei, illetve a történelmi egyházak képviselői. Farkas Réka (folytatása a 3. oldalon) A SZÁZADIK SZÉKELYFÖLD Köszönteni egy régi közös álmot Köszönteni egy régi közös álmot — egy ’89 után indult szűz, nem létező múltjának mindenféle átkát és áldását ci­pelő folyóiratot, mely röpke néhány év alatt túlnőtte a ré­gió fizikai és szellemi határait, vált meghatározó műhellyé. Köszönteni egy régi közös álmot — mely irodalom és tu­domány, filozófia és képzőmű­vészet, élő múlt és elsüllyedt történetek tára. Köszönteni egy régi közös álmot — ezért gyűlt össze teg­nap este a Gábor Áron Termet megtöltő közönség, hogy mél­tóképp megtisztelje a századik lapszámát megért Székelyföld kulturális folyóiratot, s a majd’ teljes szerkesztői gárdáját: Fe­renczes István főszerkesztőt, Fekete Vince főszerkesztő-he­lyettest, Lövétei Lázár László szerkesztőségi titkárt, György Attila szerkesztőt, Bogdán Lász­ló külső munkatársat felvonul­tató (miért ne, hisz az!) transsyl­­vanicum sepsiszentgyörgyi ol­vasóit megörvendeztetni. Köszönteni egy régi közös álmot, miként Farkas Árpád, a lap másik külső munkatársa, megálmodója jellemezte az es­tet, de annál többet is: nem is oly régmúltunkat felidézni, mikor még — olyan, amilyen — autonómiánk volt. Köszönteni egy régi közös álmot, s még száz lapszámot kívánni neki. Kell, és megér­demli. (vép) Albert Levente felvételei Elkelt az uzoni szeszgyár fele Tegnap árverést tartot­tak az uzoni szeszgyár két részlegének eladása érde­kében. Információink sze­rint a keményítőgyárrészt egy hazai szakmai befekte­tő vásárolja meg. A csődbe ment és évek óta leállított gyár eladására a felszámolóbiztos Euro Consulting Group Kft. írt ki licitet. A keményítő, illetve a szeszgyártó részlegeket egyenként 50 milliárd régi lejért bocsátották áruba. In­formációink szerint a tegna­pi árverésre öten vásárolták meg a tenderfüzetet, három vevő jelentkezett, végül az árverést lebonyolító bizott­ság azt az ajánlatot fogadta el, amely mintegy 42 milliárd lejt ígért a keményítőrészle­gért, a másik részleget pedig nem sikerült eladni. A vevő hazai, a térségből származó szakmai befektető, aki a keményítő termelésé­nek újraindításában érde­kelt, és nem a részleg to­vábbadásában. A döntés el­len 48 órán belül lehet felleb­bezni, a vásárt minden bi­zonnyal január 23-án, a szeszgyárral kapcsolatos soros törvényszéki tárgyalá­son véglegesíthetik. (Ferencz) Közszemlén a költségvetés Elkészítette a városháza Sepsiszentgyörgy idei költ­ségvetés-tervezetét, s amint a törvény megköveteli, lakossá­gi véleménynyilvánítás végett kifüggesztették a hivatal abla­kában, illetve hamarosan a vá­rosháza honlapján is hozzáfér­hető lesz. Akár az előző évek­ben, idén is jóval meghaladja a különböző intézmények, szak­irodák kérelme az előrelátható bevételeket, az igények szerint az 554,6 milliárdosra tervezett költségvetés közel egyötödé­vel több pénz kellene, ezért az önkormányzat gazdasági bi­zottsága máris elkezdte az egyeztetéseket az intézmény­­vezetőkkel óhajaik visszafogá­sára — tájékoztatott Albert Al­mos polgármester. A város idei költségvetése alig több, mint a tavalyi, ennek ellenére város­fejlesztésre ugyanannyi jut, hiszen az útjavításra és az idénre tervezett infrastruktúra­fejlesztésre még tavaly felvet­te a bankkölcsönt az önkor­mányzat. Amúgy a 2005-ös esztendőt ritka jól zárta a vá­rosháza, saját tervezett bevé­teleit 93 százalékban valósítot­ta meg, és ez volt az első év, amikor minden szolgáltatást ki tudtak fizetni. (vpp) Ködösít a privatizációs hatóság „Szemkiszúrásnak tekinthető az a válaszlevél, amelyet az állami privatizációs hatóság­tól kaptunk” — nyilatkozta György Ervin prefektus annak kapcsán, hogy majd’ egyéves késéssel, a napokban érkezett válasz a szakhatóságtól a háromszéki magánosítások felül­vizsgálatával kapcsolatos megyei kérésre. (­kas) (folytatása a 3. oldalon) Máról holnapra Jobbat ígérnek idén, legalábbis eddig, Călin Popescu Tariceanu tematizálta a közéletet, szokásától eltérően több ízben és több témával jelent meg a közvélemény előtt. A csatlakozás fontosságáról és ütemtervéről beszélt, harcolt a korrupció ellen, ismertette az idei kormányprogramot, majd a liberális párt és a demokraták újabban ismét napirendre került fúzi­ójával kapcsolatos gondjait osztotta meg a közvéleménnyel. Sajtótájékoztatót sajtótájékoztató után tartott, azaz szoká­sától eltérően meglepően sokszor és sokat szerepelt, mint­­egy legyűrve a riválist, az államelnököt, aki egy hétig napi rendszerességgel a Vöröstoronyi-szorosban az úthelyreál­lítást irányította, majd megjelent a Legfelsőbb Bírói Tanács éves ülésén és tisztújításán, ahol meglehetősen kétértelmű beszédében e vitatható eredményű testület volt vezetői mel­lett tette le voksát, olyannyira, hogy úgy tűnt, kicsit mintha (első ízben) cserbenhagyta volna Monica Macoveit, az igaz­ságügyi tárca vezetőjét, akinek nyílt szembenállása a testü­lettel a felemás választás után sem változott meg. Majd részt vett a kormányülésen, ismét az érdekcsoportokról — az ipa­ri és útügyi minisztérium mézesbödönjén zsongókról — be­szélt anélkül, hogy neveket említett volna. Visszatért tehát, hogy ne egyetlen kakas uralja a szemétdombot. Térjünk vissza a miniszterelnökhöz, aki lagymatag tem­peramentumát mintha 2005-ben hagyta volna, s az eszten­dőt a nagy számbavételek és feladatvállalások sorakozta­­tásával kezdte. Az alaphangleütésben az uniós csatlakozás fontosságát elemezte, becsületére legyen mondva, azzal is számol, hogy ha minden nem jön össze, ha az elkövetkező néhány hónap alatt nem teljesítik Brüsszel elvárásait, az is megeshet, hogy egy évvel, esetleg többel csúszik az integrá­ció. Meglátása szerint a szarvasmarhák uniós előírások szerinti számbavétele és a nagykorrupció letörésének ki­vételével — eddig legalábbis — Románia teljesítette idő­határos feladatait. Kis kételkedés azért felébredhet ben­nünk, hisz az igazságügy, az élelmiszer-biztonság, a kör­nyezetvédelem, a határok biztonságosabb átjárhatósága terén — hogy csak a leggyakrabban emlegetett hibákat emeljük ki — van még bőven tennivaló, de a kormányfői optimizmus, ha cselekvéssel társul, nem árt az emberek­nek. Nagy igényű tervekkel állt elő az országépítés terén is: utakat, vasutakat, hidakat, iskolákat, sporttermeket, bentlakásokat, kórházakat, lakásokat ígért az idénre s az elkövetkező évekre, nekikezdenek két autópályának, leg­alább 400 községet közművesítenek. Pénzt egyrészt az Eu­rópai Uniótól várnak, közel 300 millió eurót csak az árvíz­károk helyreállítására, de legalább háromféle pályázati lehetőség áll még a kormány és az önkormányzatok előtt, állítja a miniszterelnök, de — mondja — hazai források is akadnak, idén ugyanis nem kell a leköszönt kormány adós­ságait rendezniük. A közgazdászok zöme nem osztja a kormányfő optimiz­musát, tavaly egyetlen igazán jelentős gazdasági mutatót sem sikerült az elképzelések szerint alakítani, az infláció a tervezettnél magasabb volt, az ipari termelés jóval alacso­nyabb, a feldolgozóipar stagnált, az államadósság nőtt, összességében a makrogazdasági mutatók romlottak. A hi­bákat 2006-ban kell orvosolni, az égbe szökött energia­­számlák okán a lakosság fogja megfizetni. Nehéz év áll mögöttünk, árvizek, járványok, földcsuszam­lások és más természeti katasztrófák sújtották az országot, s ami sokat rontott az amúgy sem rózsás helyzeten, a hatalmat gyakorló pártok és paloták sem voltak a legbarátságosabb viszonyban. Idénre mást ígérnek. Jó lenne hinni benne. Simó Erzsébet

Next