Háromszék, 2006. január (18. évfolyam, 4662-4671. szám)

2006-01-04 / 4662. szám

OROSZ—UKRÁN GÁZHÁBORÚ Energetikai önállóságot szorgalmaznak Az európai energetikai önállóság, az orosz gázellátás függőségétől való megszabadulás szükségességét szorgalmazza a brit, a francia és a német sajtó, amelyben tegnap az orosz—ukrán gázháború szerepelt a címlapok többségén. ,,A gáz Oroszország politikai fegyvere egy új hidegháború keretében” — állapította meg a The Times. Ugyanakkor a tekintélyes brit lap vezércikkében figyelmeztetett: az orosz döntés hosszú távon ugyan­olyan katasztrofális lehet a Kreml szá­mára, mint amilyen az 1973-as olajbojkott volt az arab országok szá­mára. A The Times szerint világos az ügy tanulsága Európa számára: ener­giaforrásainak soha nem szabad Oroszországtól függeniük. „A Nyugatnak ellen kell állnia az orosz erőpróbának” — szögezte le a konzervatív Daily Telegraph, és úgy vélte, hogy a Kreml magatartása „gaz­dasági revans egy volt szovjet köz­társaság ellen, amely ki merte nyilvá­nítani diplomáciai függetlenségét Oroszországgal szemben, és Nyugat- Európa felé tekintett”. A Financial Times szerint „Euró­pának, az Egyesült Államoknak és Japánnak meg kell mondania Vlagyi­mir Putyin orosz elnöknek: ha meg akarja őrizni helyét a világ vezetői között, úgy is kell viselkednie”. Az üzleti körök lapja egyúttal hangsú­lyozza, hogy az Európai Uniónak in­tegráltabb energiapolitikát kell foly­tatnia. A balközép irányzatú The Independent szintén „az európai kon­tinensnek az orosz gáztól való ijesz­tő függőségét” hangsúlyozta. „Lehet, hogy Oroszország már nem katonai óriás, de az energiagazdálko­dás területén szuperhatalom lett” — írta a lap. A francia L ’Humanité nyugtala­nítónak nevezte az orosz lépés bru­talitását. „Olyan, mint egy nyílt ener­­giaháború első felvonása” — állapí­totta meg a kommunista lap, külön kiemelve, hogy mindezt egy olyan ország tette, amely most vette át a „vi­lág urainak”, a G8-nak (a világ hét leg­fejlettebb ipari országa plusz Orosz­ország) soros elnökségét, és ebből azt a következtetést vonja le: „az energia­­hordozókban gazdag országok az új évszá­zadban vitathatatlan hatalomra tesznek szert, és ez visszaélé­sekre is csábítja őket, mint ahogyan ez Oroszország eseté­ben bekövetkezett”. Ugyanezt a vészha­rangot kongatja meg a baloldali Libera­gyakorol című cikké­ben. A lap szerint figyelmeztetni kel­lene az oroszokat, hogy „az ukázok ideje lejárt”, és hogy egy olyan világ­ban, ahol egyre inkább mindenki min­denkitől függ, mindenkinek — min­denekelőtt Moszkvának — önmér­sékletről és felelősségtudatról kell ta­núságot tennie. A jobboldali Le Figaro szerint Putyin nehéz helyzetbe hozta Euró­pát, mivel Brüsszel vonakodik beavat­kozni a konfliktusba. A konzervatív francia lap brüsszeli tudósítója úgy fogalmaz: Európa, hogy „megőrizze stratégiai partnerségét legfőbb ener­giaszállítójával, megkíméli Moszkvát az új tagállamok kárára”. A La Tribune francia gazdasági lap Európát egye­nesen „az orosz gázháború túszának” nevezi, és emlékeztet arra, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti „lát­szólag kereskedelmi konfliktus” sok­kal több, mint egy banális nézetelté­rés eladó és vevő között. „Ez az erő­viszonyok politikájának folytatása más eszközökkel egy autoritárius ha­talom és alattvalói, egy uralkodó or­szág és szomszédai között” — állapí­totta meg a La Tribune. A német balközép irányzatú Süddeutsche Zeitung rámutatott: „Jó­val azelőtt, hogy az olaj- és a gáz­készletek kimerülnének, a hiány már megmutatkozik az árnövekedések­ben, ezek pedig a politikai és gazda­sági hatalom eszközei. Ma Ukrajna az áldozat, de senki nem mondhatja meg, hogy az ügy nem érinti-e Nyugat- Európát. Az orosz gáz részaránya már középtávon csökkenni fog az EU el­látásában, de ez nem változtat sem­mit a Kreml hatalmának erején.” A konzervatív Die Welt viszont azt ta­nácsolta Németországnak, fejlesszen ki más energiaforrásokat, hogy füg­getlenebbé váljék. Ezek között a bio­gázt és más, újra felhasználható ener­giákat említett, és azt is felvetette, hogy vegyék fontolóra újra az atom­energia hasznosítását. A Die Welt szerint csak így lehet csökkenteni a függőséget a Gazpromtól, amely a „pi­aci árakat” szinte kénye-kedve sze­rint alakítja. Az oldalt MTI-információk alapján szerkesztette: Mózes László tion Putyin nyomást Putyin, a nagypolitika játékosa. Jól kever 4 Juscsenko esélyei Az első pillantásra úgy tűnik, hogy a gázcsap elzárásával Moszkva bosszút állt Kijeven: Ukrajna nem kap orosz földgázt, a Kreml által nem kedvelt ukrán elnök, Viktor Juscsenko esélyei pedig jelentősen romla­nak a márciusi parlamenti választásokon, mivel a nép haragja őrajta és pártján fog csattanni, míg vetélytársa, Viktor Janukovics kedvező pozí­cióba kerül, s győzelme esetén ismét jobbra fordulhatna Kijev és Moszk­va viszonya. Ukrajnának a Nyugathoz való közeledése megállna. A kép azonban ennél árnyaltabb — legalábbis orosz politológusok szerint. Az tény, hogy a narancs­­színű forradalom 2004. decemberi győzelme nyomán, amely az elnöki székbe juttatta Juscsenkót, érezhe­tő kihatással volt a két szomszédos ország viszonyára. A Nyugat-barát Juscsenko nem győzte hangoztat­ni hazájának a NATO-ba való igyek­­vését és (hosszú távú) EU-ambíci­­óit, ami jócskán megterhelte Moszk­va és Kijev kapcsolatát. Alighanem ez állt az időközben a Kreml szoro­sabb ellenőrzése alá vont Gazprom konszern novemberi bejelentése mögött, miszerint januártól világpi­aci áron szállítana csak földgázt Ukrajnának. Kijev visszautasította az ajánlatot, ám az egyeztető tárgya­lások­ nem jártak eredménnyel — így az orosz fél január elsején csak­ugyan „elzárta a gázcsapot”. A lé­pést felháborodás fogadta Kijev­­ben, az ukrán energiaipari miniszter az ukrán gazdaság meggyengítését célzó lépésnek nevezte az intézke­dést. Andrij Jem­olajev ukrán poli­tológus pedig úgy fogalmazott, hogy Moszkva „cinikus és gyakor­latias okokból új, vele szemben en­gedékenyebb kormányt” akar látni Kijevben. Orosz politológusok mindazo­náltal másként látják a dolgot. Sze­rintük az ukrán kormány csak lát­szólag van hátrányos helyzetben. „Ez a válság kapóra jön Juscsen­­kónak — vélekedik Szergej Markov, a Kremlhez közel álló kutató. — Ha normális körülmények között kerülne sor a márciusi parlamenti választásokra, azokat Juscsenko elveszítené. A gázárvita révén viszont előnyhöz juthat. Juscsenko esélyei a márciusi választásokon csakugyan nem va­lami fényesek. Az egykori ellenzéki vezetőből lett államfő egy évvel ezelőtti hatalomra kerülését követő eufória már régen elszállt. Az utób­bi hónapokban az elnök népszerű­ségi mutatója egyre lejjebb csú­szott; a legújabb felmérések tanú­sága szerint pártja csak a második, illetve a harmadik helyen szerepel a politikai erők kedveltségi táblá­zatán. Az élen minden kimutatás szerint a Kreml-barát Janukovics pártja áll. VILÁGFIGYELŐ Imaév a magyarságért Jegyzet Az új esztendő első napjai­ban még fülünkbe csengenek vissza a nemzet és az ország ve­zető világi és egyházi személyiségeinek újévi köszöntői. A magyarság esetében ezek a ,,köszöntök" inkább intelmek voltak, s érdemes lenne egész évben emlékeznünk a bennük foglaltakra. Engem, személy szerint, kettő fogott és rendí­tett meg az üzenetek közül: Sólyom László köztársasági el­nök rendkívül okos, sallangtalan beszéde és Erdő Péter érsek, a magyar római katolikusság prímásának üzenete, e valóban főpásztori fohászkodás, mely a nemzet egészéhez szólt, de kiváltképpen a hívő emberekhez. Magyarokhoz, egyházi hovatartozásuktól függetlenül. A köztársasági elnök újévi üzenete körül — már beját­szása előtt — élénk vita bontakozott ki: vajon az ország első közjogi méltósága miért választott beszédéhez egy dísz­telen, mondhatni, szegényes hátteret, s miért nem egyezett bele abba, hogy a kép ,,fondálján” szerepeljenek a magyar felségjelek, elsősorban a köztársaság zászlója. Bevallom, ezt magam sem értettem, de rájöttem utóbb, többször meg­hallgatva az üzenetet, hogy nem a külsőségek a fontosab­bak, hanem a mondandó. Az pedig magvas és a lényegre törő volt: a 2006-os esztendő valóban sorsfordító lesz Magyarország, az egész magyarság életében. S nem csak azért,­ mert választások éve, hanem a kollektív felelősség­­vállalás kényszerűségének okán. Mert — s ezt hangsúlyoz­ta leginkább Sólyom László — bárki is nyerje a parlamenti választásokat, bármelyik politikai erő, az mindenképpen felelősséggel tartozik az országnak és az egész nemzetnek. Mind a tizenötmillió magyarnak, akik a csonka ország te­rületén vagy annak határain túl élnek. Mert a nemzet szel­lemi-lelki egyesítése soha nem volt olyan fontos, mint most, a nagy európai kihívások idején. Hogy mennyire szívlelik meg a politikai pártok vezetői mindezen intelmeket, arra majd választ ad a közeljövő, mely érzésem szerint minden reménykedés ellenére inkább lesz az ádáz politikai harc évada, mint a megbékélésé. Erdő Péter bíboros-prímás üze­nete még megrendítőbb, értelmet-szívet megmozdító volt, hiszen szentmisén, vigílián hangzott el. A főpásztor bejelen­tette, hogy a 2006-os évet a Római Katolikus Püspöki Kar a magyarság megmaradásáért tartandó imaévnek tekinti, lé­vén, hogy a nemzet összetartása és erkölcsi tartása oly mér­tékben megrendült, illetve károsult, hogy ideje — talán az utolsó órában — visszatérni a keresztény értékekhez, az isteni áldásért és segítségért fohászkodni. Hogy megmarad­hassunk e zaklatott világban. A bíboros-prímás ugyanerre kérte fel, az ökuménia jegyében, a magyar történelmi test­véregyházakat. Úgy legyen! Sólyom László magyar köztársasági elnök szakítva az eddigi hagyományokkal, nem az év utolsó napjá­nak utolsó perceiben szólott az ország népéhez, ha­nem január elsején délelőtt! Ezzel is hangsúlyozva, hogy szilveszter nem tekinthető nemzeti ünnepnek. ♦ Sokakban megütközést keltett az is, hogy háta mögött nem volt ott a magyar zászló. (Hiszen felfogása szerint szilveszter nem nemzeti ünnep, s ezzel is a beszéd úgy­mond „civil” jellegét kívánta hangsúlyozni...)­­ Föl­hívta a magyar pártok figyelmét arra, hogy ne tekint­sék egymást ellenségnek, óvott az eldurvuló kampány­tól. Kifejtette, hogy bárki is győz a közelgő választá­sokon, az nem jelenti a demokrácia halálát Magyaror­szágon, következésképpen nem jelent világvégét sem. A pártvezetők látszólag lelkesen üdvözölték Sólyom beszédének a durva kampányra vonatkozó intő sza­vait. Deutsch Tamás, a Fidesz al­­elnöke kihangsúlyozta, hogy ér­demes a tanácsokat megfontol­ni, igaz, ők eddig sem tekintették ellenségnek, csupán vetélytárs­­nak a többi pártot. ♦ Dávid Ibolya (MDF) egyenesen Antall József szellemében hangzónak fogta fel a be­szédet, s lelkesen üdvözölték a szocialisták is (!), már csak azért is, mert Sólyom világossá tette, hogy az ellenzék bizonyos politikusainak, újságíróinak megnyi­latkozásaival ellentétben legitim demokratikus párt­nak tartja a szocialista pártot.­­ Hogy tényleg meg­­fontolják-e a pártok az államelnöki intést, ezután válik el, de az őszi előjelek azt mutatták, igen durva kam­pányra, kíméletlen hatalmi harcra lehet számítani... ♦ Új év, új remények. Magyarországon, akárcsak az uni­óban és a többi kelet-közép-európai országban, a re­ménykedést beárnyékolta az ukrán—orosz gázvita. Az oroszok ugyanis választás elé állították Ukrajnát, ami­kor bejelentették, hogy többé nem adják olcsón a gázt Ukrajnának, hanem körülbelül ötszörösére emelve, világpiaci áron (!). Ez átmenetileg óriási feszültsé­get idézett elő a környező országokban is, hiszen a vezetékekben csökkenni kezdett a gáz nyomása. Az oroszok azzal érveltek, hogy Ukrajna csapolja meg a vezetékeket, ezeket a vádakat az ukrán fél természe­tesen tagadta. Úgy tűnik, másodikon estére helyre­állott a vezetékekben a nyomás, de az orosz maga­tartás egyfajta megbízhatatlanságot is sugall, s ezen a helyzeten az orosz gázszolgáltatásnak részben ki­szolgáltatott uniós államoknak változtatniuk kell! Szó van egy, a Kaszpi-tenger irányából, Iránból, Irakból vezetett gázvezetékről is, de ez optimális körülmé­nyek között is csak 2010-ig készülhet el.­­ Súlyosbí­totta a pánikhangulatot, hogy Norvégia, a másik nagy gázszállító bejelentette, már nem tudja növelni a kapacitást, s marad az orosz gáz, amelyet az uniós tagállamok eddig is világpiaci áron vásároltak. Az orosz vélekedés szerint az akció nem is ellenük irá­nyult, hanem Ukrajna ellen, s nem is mostanság kez­dődött! A legnagyobb orosz gázszállító és -kitermelő cégek már ősszel tettek ajánlatot az ukrán félnek, hogy megvásá­rolják az ország területén át­haladó vezetékrendszert, de erre Kijev határozottan nemet mondott.­­ A magyar kormányzati kommuni­káció kapkodásaira is fény derült, negyvennyolc óra leforgása alatt Kóka János gazdasági miniszter nyi­latkozatai homlokegyenest ellentmondtak egymás­nak. Először — a hajdani, hetvenes évekbeli kőolaj­válság kapcsán tapasztalható kormányzati kommu­nikációra emlékeztetve — bagatellizálta az egészet, mondván, hogy Magyarországnak igenis, vannak tartalékai, hogy egy másik megnyilatkozásában elismerje, nincsenek gáztárolók.­­ Herédi Zsolt, a MOL vezérigazgatója kiemelte, hogy „Magyarország igen sebezhető ezen a területen, hisz az ország ener­giaszükségleteit nagyrészt egyetlen országból fedezi, a gáz hetven-nyolcvan százaléka az Ukrajnán áthaladó orosz vezetékeken érkezik, s lehet, most átmenetileg megoldódott a válság, de ez intő jel kellene hogy legyen, ezen a függőségen és kiszolgáltatott helyze­ten változtatni kell. S már a közeljövőben...” Magyar tükör Bogdán László rovata Magyari Lajos 2006. JANUÁR 4.

Next