Háromszék, 2006. január (18. évfolyam, 4662-4671. szám)
2006-01-04 / 4662. szám
OROSZ—UKRÁN GÁZHÁBORÚ Energetikai önállóságot szorgalmaznak Az európai energetikai önállóság, az orosz gázellátás függőségétől való megszabadulás szükségességét szorgalmazza a brit, a francia és a német sajtó, amelyben tegnap az orosz—ukrán gázháború szerepelt a címlapok többségén. ,,A gáz Oroszország politikai fegyvere egy új hidegháború keretében” — állapította meg a The Times. Ugyanakkor a tekintélyes brit lap vezércikkében figyelmeztetett: az orosz döntés hosszú távon ugyanolyan katasztrofális lehet a Kreml számára, mint amilyen az 1973-as olajbojkott volt az arab országok számára. A The Times szerint világos az ügy tanulsága Európa számára: energiaforrásainak soha nem szabad Oroszországtól függeniük. „A Nyugatnak ellen kell állnia az orosz erőpróbának” — szögezte le a konzervatív Daily Telegraph, és úgy vélte, hogy a Kreml magatartása „gazdasági revans egy volt szovjet köztársaság ellen, amely ki merte nyilvánítani diplomáciai függetlenségét Oroszországgal szemben, és Nyugat- Európa felé tekintett”. A Financial Times szerint „Európának, az Egyesült Államoknak és Japánnak meg kell mondania Vlagyimir Putyin orosz elnöknek: ha meg akarja őrizni helyét a világ vezetői között, úgy is kell viselkednie”. Az üzleti körök lapja egyúttal hangsúlyozza, hogy az Európai Uniónak integráltabb energiapolitikát kell folytatnia. A balközép irányzatú The Independent szintén „az európai kontinensnek az orosz gáztól való ijesztő függőségét” hangsúlyozta. „Lehet, hogy Oroszország már nem katonai óriás, de az energiagazdálkodás területén szuperhatalom lett” — írta a lap. A francia L ’Humanité nyugtalanítónak nevezte az orosz lépés brutalitását. „Olyan, mint egy nyílt energiaháború első felvonása” — állapította meg a kommunista lap, külön kiemelve, hogy mindezt egy olyan ország tette, amely most vette át a „világ urainak”, a G8-nak (a világ hét legfejlettebb ipari országa plusz Oroszország) soros elnökségét, és ebből azt a következtetést vonja le: „az energiahordozókban gazdag országok az új évszázadban vitathatatlan hatalomra tesznek szert, és ez visszaélésekre is csábítja őket, mint ahogyan ez Oroszország esetében bekövetkezett”. Ugyanezt a vészharangot kongatja meg a baloldali Liberagyakorol című cikkében. A lap szerint figyelmeztetni kellene az oroszokat, hogy „az ukázok ideje lejárt”, és hogy egy olyan világban, ahol egyre inkább mindenki mindenkitől függ, mindenkinek — mindenekelőtt Moszkvának — önmérsékletről és felelősségtudatról kell tanúságot tennie. A jobboldali Le Figaro szerint Putyin nehéz helyzetbe hozta Európát, mivel Brüsszel vonakodik beavatkozni a konfliktusba. A konzervatív francia lap brüsszeli tudósítója úgy fogalmaz: Európa, hogy „megőrizze stratégiai partnerségét legfőbb energiaszállítójával, megkíméli Moszkvát az új tagállamok kárára”. A La Tribune francia gazdasági lap Európát egyenesen „az orosz gázháború túszának” nevezi, és emlékeztet arra, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti „látszólag kereskedelmi konfliktus” sokkal több, mint egy banális nézeteltérés eladó és vevő között. „Ez az erőviszonyok politikájának folytatása más eszközökkel egy autoritárius hatalom és alattvalói, egy uralkodó ország és szomszédai között” — állapította meg a La Tribune. A német balközép irányzatú Süddeutsche Zeitung rámutatott: „Jóval azelőtt, hogy az olaj- és a gázkészletek kimerülnének, a hiány már megmutatkozik az árnövekedésekben, ezek pedig a politikai és gazdasági hatalom eszközei. Ma Ukrajna az áldozat, de senki nem mondhatja meg, hogy az ügy nem érinti-e Nyugat- Európát. Az orosz gáz részaránya már középtávon csökkenni fog az EU ellátásában, de ez nem változtat semmit a Kreml hatalmának erején.” A konzervatív Die Welt viszont azt tanácsolta Németországnak, fejlesszen ki más energiaforrásokat, hogy függetlenebbé váljék. Ezek között a biogázt és más, újra felhasználható energiákat említett, és azt is felvetette, hogy vegyék fontolóra újra az atomenergia hasznosítását. A Die Welt szerint csak így lehet csökkenteni a függőséget a Gazpromtól, amely a „piaci árakat” szinte kénye-kedve szerint alakítja. Az oldalt MTI-információk alapján szerkesztette: Mózes László tion Putyin nyomást Putyin, a nagypolitika játékosa. Jól kever 4 Juscsenko esélyei Az első pillantásra úgy tűnik, hogy a gázcsap elzárásával Moszkva bosszút állt Kijeven: Ukrajna nem kap orosz földgázt, a Kreml által nem kedvelt ukrán elnök, Viktor Juscsenko esélyei pedig jelentősen romlanak a márciusi parlamenti választásokon, mivel a nép haragja őrajta és pártján fog csattanni, míg vetélytársa, Viktor Janukovics kedvező pozícióba kerül, s győzelme esetén ismét jobbra fordulhatna Kijev és Moszkva viszonya. Ukrajnának a Nyugathoz való közeledése megállna. A kép azonban ennél árnyaltabb — legalábbis orosz politológusok szerint. Az tény, hogy a narancsszínű forradalom 2004. decemberi győzelme nyomán, amely az elnöki székbe juttatta Juscsenkót, érezhető kihatással volt a két szomszédos ország viszonyára. A Nyugat-barát Juscsenko nem győzte hangoztatni hazájának a NATO-ba való igyekvését és (hosszú távú) EU-ambícióit, ami jócskán megterhelte Moszkva és Kijev kapcsolatát. Alighanem ez állt az időközben a Kreml szorosabb ellenőrzése alá vont Gazprom konszern novemberi bejelentése mögött, miszerint januártól világpiaci áron szállítana csak földgázt Ukrajnának. Kijev visszautasította az ajánlatot, ám az egyeztető tárgyalások nem jártak eredménnyel — így az orosz fél január elsején csakugyan „elzárta a gázcsapot”. A lépést felháborodás fogadta Kijevben, az ukrán energiaipari miniszter az ukrán gazdaság meggyengítését célzó lépésnek nevezte az intézkedést. Andrij Jemolajev ukrán politológus pedig úgy fogalmazott, hogy Moszkva „cinikus és gyakorlatias okokból új, vele szemben engedékenyebb kormányt” akar látni Kijevben. Orosz politológusok mindazonáltal másként látják a dolgot. Szerintük az ukrán kormány csak látszólag van hátrányos helyzetben. „Ez a válság kapóra jön Juscsenkónak — vélekedik Szergej Markov, a Kremlhez közel álló kutató. — Ha normális körülmények között kerülne sor a márciusi parlamenti választásokra, azokat Juscsenko elveszítené. A gázárvita révén viszont előnyhöz juthat. Juscsenko esélyei a márciusi választásokon csakugyan nem valami fényesek. Az egykori ellenzéki vezetőből lett államfő egy évvel ezelőtti hatalomra kerülését követő eufória már régen elszállt. Az utóbbi hónapokban az elnök népszerűségi mutatója egyre lejjebb csúszott; a legújabb felmérések tanúsága szerint pártja csak a második, illetve a harmadik helyen szerepel a politikai erők kedveltségi táblázatán. Az élen minden kimutatás szerint a Kreml-barát Janukovics pártja áll. VILÁGFIGYELŐ Imaév a magyarságért Jegyzet Az új esztendő első napjaiban még fülünkbe csengenek vissza a nemzet és az ország vezető világi és egyházi személyiségeinek újévi köszöntői. A magyarság esetében ezek a ,,köszöntök" inkább intelmek voltak, s érdemes lenne egész évben emlékeznünk a bennük foglaltakra. Engem, személy szerint, kettő fogott és rendített meg az üzenetek közül: Sólyom László köztársasági elnök rendkívül okos, sallangtalan beszéde és Erdő Péter érsek, a magyar római katolikusság prímásának üzenete, e valóban főpásztori fohászkodás, mely a nemzet egészéhez szólt, de kiváltképpen a hívő emberekhez. Magyarokhoz, egyházi hovatartozásuktól függetlenül. A köztársasági elnök újévi üzenete körül — már bejátszása előtt — élénk vita bontakozott ki: vajon az ország első közjogi méltósága miért választott beszédéhez egy dísztelen, mondhatni, szegényes hátteret, s miért nem egyezett bele abba, hogy a kép ,,fondálján” szerepeljenek a magyar felségjelek, elsősorban a köztársaság zászlója. Bevallom, ezt magam sem értettem, de rájöttem utóbb, többször meghallgatva az üzenetet, hogy nem a külsőségek a fontosabbak, hanem a mondandó. Az pedig magvas és a lényegre törő volt: a 2006-os esztendő valóban sorsfordító lesz Magyarország, az egész magyarság életében. S nem csak azért, mert választások éve, hanem a kollektív felelősségvállalás kényszerűségének okán. Mert — s ezt hangsúlyozta leginkább Sólyom László — bárki is nyerje a parlamenti választásokat, bármelyik politikai erő, az mindenképpen felelősséggel tartozik az országnak és az egész nemzetnek. Mind a tizenötmillió magyarnak, akik a csonka ország területén vagy annak határain túl élnek. Mert a nemzet szellemi-lelki egyesítése soha nem volt olyan fontos, mint most, a nagy európai kihívások idején. Hogy mennyire szívlelik meg a politikai pártok vezetői mindezen intelmeket, arra majd választ ad a közeljövő, mely érzésem szerint minden reménykedés ellenére inkább lesz az ádáz politikai harc évada, mint a megbékélésé. Erdő Péter bíboros-prímás üzenete még megrendítőbb, értelmet-szívet megmozdító volt, hiszen szentmisén, vigílián hangzott el. A főpásztor bejelentette, hogy a 2006-os évet a Római Katolikus Püspöki Kar a magyarság megmaradásáért tartandó imaévnek tekinti, lévén, hogy a nemzet összetartása és erkölcsi tartása oly mértékben megrendült, illetve károsult, hogy ideje — talán az utolsó órában — visszatérni a keresztény értékekhez, az isteni áldásért és segítségért fohászkodni. Hogy megmaradhassunk e zaklatott világban. A bíboros-prímás ugyanerre kérte fel, az ökuménia jegyében, a magyar történelmi testvéregyházakat. Úgy legyen! Sólyom László magyar köztársasági elnök szakítva az eddigi hagyományokkal, nem az év utolsó napjának utolsó perceiben szólott az ország népéhez, hanem január elsején délelőtt! Ezzel is hangsúlyozva, hogy szilveszter nem tekinthető nemzeti ünnepnek. ♦ Sokakban megütközést keltett az is, hogy háta mögött nem volt ott a magyar zászló. (Hiszen felfogása szerint szilveszter nem nemzeti ünnep, s ezzel is a beszéd úgymond „civil” jellegét kívánta hangsúlyozni...) Fölhívta a magyar pártok figyelmét arra, hogy ne tekintsék egymást ellenségnek, óvott az eldurvuló kampánytól. Kifejtette, hogy bárki is győz a közelgő választásokon, az nem jelenti a demokrácia halálát Magyarországon, következésképpen nem jelent világvégét sem. A pártvezetők látszólag lelkesen üdvözölték Sólyom beszédének a durva kampányra vonatkozó intő szavait. Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke kihangsúlyozta, hogy érdemes a tanácsokat megfontolni, igaz, ők eddig sem tekintették ellenségnek, csupán vetélytársnak a többi pártot. ♦ Dávid Ibolya (MDF) egyenesen Antall József szellemében hangzónak fogta fel a beszédet, s lelkesen üdvözölték a szocialisták is (!), már csak azért is, mert Sólyom világossá tette, hogy az ellenzék bizonyos politikusainak, újságíróinak megnyilatkozásaival ellentétben legitim demokratikus pártnak tartja a szocialista pártot. Hogy tényleg megfontolják-e a pártok az államelnöki intést, ezután válik el, de az őszi előjelek azt mutatták, igen durva kampányra, kíméletlen hatalmi harcra lehet számítani... ♦ Új év, új remények. Magyarországon, akárcsak az unióban és a többi kelet-közép-európai országban, a reménykedést beárnyékolta az ukrán—orosz gázvita. Az oroszok ugyanis választás elé állították Ukrajnát, amikor bejelentették, hogy többé nem adják olcsón a gázt Ukrajnának, hanem körülbelül ötszörösére emelve, világpiaci áron (!). Ez átmenetileg óriási feszültséget idézett elő a környező országokban is, hiszen a vezetékekben csökkenni kezdett a gáz nyomása. Az oroszok azzal érveltek, hogy Ukrajna csapolja meg a vezetékeket, ezeket a vádakat az ukrán fél természetesen tagadta. Úgy tűnik, másodikon estére helyreállott a vezetékekben a nyomás, de az orosz magatartás egyfajta megbízhatatlanságot is sugall, s ezen a helyzeten az orosz gázszolgáltatásnak részben kiszolgáltatott uniós államoknak változtatniuk kell! Szó van egy, a Kaszpi-tenger irányából, Iránból, Irakból vezetett gázvezetékről is, de ez optimális körülmények között is csak 2010-ig készülhet el. Súlyosbította a pánikhangulatot, hogy Norvégia, a másik nagy gázszállító bejelentette, már nem tudja növelni a kapacitást, s marad az orosz gáz, amelyet az uniós tagállamok eddig is világpiaci áron vásároltak. Az orosz vélekedés szerint az akció nem is ellenük irányult, hanem Ukrajna ellen, s nem is mostanság kezdődött! A legnagyobb orosz gázszállító és -kitermelő cégek már ősszel tettek ajánlatot az ukrán félnek, hogy megvásárolják az ország területén áthaladó vezetékrendszert, de erre Kijev határozottan nemet mondott. A magyar kormányzati kommunikáció kapkodásaira is fény derült, negyvennyolc óra leforgása alatt Kóka János gazdasági miniszter nyilatkozatai homlokegyenest ellentmondtak egymásnak. Először — a hajdani, hetvenes évekbeli kőolajválság kapcsán tapasztalható kormányzati kommunikációra emlékeztetve — bagatellizálta az egészet, mondván, hogy Magyarországnak igenis, vannak tartalékai, hogy egy másik megnyilatkozásában elismerje, nincsenek gáztárolók. Herédi Zsolt, a MOL vezérigazgatója kiemelte, hogy „Magyarország igen sebezhető ezen a területen, hisz az ország energiaszükségleteit nagyrészt egyetlen országból fedezi, a gáz hetven-nyolcvan százaléka az Ukrajnán áthaladó orosz vezetékeken érkezik, s lehet, most átmenetileg megoldódott a válság, de ez intő jel kellene hogy legyen, ezen a függőségen és kiszolgáltatott helyzeten változtatni kell. S már a közeljövőben...” Magyar tükör Bogdán László rovata Magyari Lajos 2006. JANUÁR 4.