Háromszék, 2006. szeptember (18. évfolyam, 4863-4888. szám)
2006-09-16 / 4876. szám
•ér Játékok a vadászterületen Életünket kábulat nyűgözi. Amikor az elmúlt választásokon sikerült a demokrata—liberális koalíciónak, ha minimális többséggel is, de megnyernie a választásokat — amiben a legelvakultabb derűlátók sem reménykedtek, hiszen a szociáldemokraták társadalmi beágyazottsága és klientúrájuk hatalmas tábora semmiféle változásra nem adott reményt! —, egy életfogytiglani pillanatig úgy tűnt, minden megváltozhat. Az SZDP egy pillanatról a másikra kottyant össze, kiéleződtek a pártban a személyi harcok, sikerült a koalíciónak ,,kilőnie" a párt vezetőjét, az exkormányfőt. Adrian Năstase és számos vidéki kiskirály, a hírhedett vörös bárók ellen különféle eljárások indultak meg, korrupcióval, hatalommal való visszaéléssel gyanúsították őket. Úgy tűnt, a koalíciónak sikerül változtatnia a hátrányos körülményeken. Elérhető közelségbe került az óhajtott uniós csatlakozás. Ekkor azonban a kormánykoalícióban létező kényes egyensúly megbillent, és megkezdődtek a választások megnyerése óta több-kevesebb vehemenciával zajló belső viták. Nemcsak a liberálisok és a demokraták között merültek fel hétről hétre ellentétek, amelyeket önös és csoportérdekek domináltak. Ma már világos, a gazdasági érdekkörök mozgatták őket a háttérből, s az agilis államfő állandó kavarásai is egyre élezték az ellentéteket. Ráadásul a kormánykoalíció gyenge láncszemének számító ,, konzervatív" minipárt is egyre inkább bekavart. A román politikai élet bizarrériáit jelzi ama tény is, hogy ez a kis párt, amelyet a szociáldemokraták a ,,hátukon " vittek be a parlamentbe — külön indulva bekerülési esélyük minimális volt! —, egyszerűen a mérleg nyelvét töltheti be a koalíciós csatározásokban. Ráadásul tizenhat esztendővel a fordulat után megkezdődött az áldatlan dossziéháború, amelynek fejleményei, az állandó kiszivárogtatások és gyanúsítgatások, ha lehet, még jobban elmélyítették a koalíciós ellentéteket. A kormány ahelyett, hogy a közelgő integráció szempontjából döntő fontosságú ügyekkel, törvénymódosításokkal foglalkozott volna, belső vitákban veszett el. Energiáit a természeti csapások mellett — ne feledjük, árvizek sora sújtotta a balszerencsés országot! — egyre inkább személyi ellentétek kötötték le... A választások után körvonalazódó esély, hogy Abszurdisztánban végre ténylegesen is változhat valami, egyre távolodott, a reménykedő lakosság életkörülményei pedig nemhogy javultak volna, de egyenesen romlottak, és a kormány egyszerre került szembe az elmúlt tizenhat esztendő minden megoldatlan problémájával, az országot polipként behálózó korrupciótól az egészségügy és a nyugdíjrendszer válságáig. Most a politika szereplői a csatlakozás után mindenképpen napirendre kerülő, előrehozott választásokban bíznak, bár kétséges, mindez megoldást jelenthet-e? Szerintünk a politikusok mentalitásán kellene változtatni, erre pedig kevés az esély. Életünket kábulat nyűgözi, alagútban kóválygunk, amelynek egyelőre nem látszik a vége... Bogdán László Máról holnapra Tüntettek a pedagógusok Több ezer tanár és az oktatás területén dolgozó alkalmazott vett részt tegnap Bukarestben azon a tüntetésen, amelyet a szakma érdekvédelmi szervezetei hirdettek meg tiltakozásul a kormánnyal folytatott béremelési tárgyalások kudarca miatt, az oktatók egy része bojkottálta ezen a napon a tanévnyitó ünnepséget. (folytatása a 2. oldalon) TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ • Új évad: Letelt a két sepsiszentgyörgyi színház igazgatójának próbaideje, itt az alkalom az elszámoltatásukra — jelentette ki Albert Álmos. A polgármester az igazgatói tisztségekért kiírt versenyvizsgák lebonyolítása óta többször adott hangot elégedetlenségének, amiért Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója vendégrendezéseket is vállal, ahelyett hogy csak és kizárólag társulatának menedzselésével, a minél nagyobb számú helyi közönség színházba vonzásával foglalkozna. A polgármester tudatában van annak, hogy a színházi törvény lehetővé teszi a művészek szabad mozgását, munkavállalását, ez ellen nem is emelhet kifogást, azt is dicséretesnek tartja, hogy a társulat rangos fesztiválokon sikerrel szerepel, de ez nem elég, a közpénzen fenntartott intézmény vezetőjének szerinte abban kellene járnia, hogy minél több pénzt szerezzen a városi költségvetésből juttatott mellé. régi vita Bocsárdi László intézményvezetői sorsa az önkormányzat művelődési bizottságától Függ, ennek a testületnek a tiszte kielemezni, az igazgató teljesítette-e szerződésbeli vállalásait, és alkalmas-e a továbbiakban feladata ellátására. Érdeklődésünkre Keresztély Irma, a bizottság elnöke elmondta, a testület jövő szerdai ülésén dolgozzák ki a színházigazgatók végleges szerződéskötéséhez vezető folyamatot, a két intézményvezetőnek írásbeli jelentést kell készítenie az ideiglenes szerződésben vállaltak teljesítéséről, illetve a bizottság előtt személyesen is be kell számolniuk, s majd ezek függvényében dönt a testület arról, megkötik-e a végleges szerződéseket az igazgatókkal. Keresztély Irma szerint ennek a folyamatnak október közepéig le kell zárulnia. Váry O. Péter (az évad újdonságai a 4. oldalon) Tanévnyitó a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceumban Albert Levente felvétele Élet zengi be az iskolát Az elsősök bevonulása volt tegnap a legszebb pillanat minden háromszéki iskolában, ahol elemi osztályok is működnek. Az ünnepélyes menet szereplőire, a legkisebbekre és az őket kísérő legnagyobb diákokra szegeződött néhány percig a szülők, nagyszülők, tanárok, meghívottak tekintete, az új ötödikes és kilencedikes osztályközösségekkel együtt ők voltak a figyelem középpontjában. Az óvodák, napközik is megteltek gyermekzsivajjal, a babák, mackók és kisautók régi és új gazdái birtokba vették a szépen díszített termeket. A szakszervezetek által beígért bojkott legtöbb helyen elmaradt, itt-ott a kapura tűzött tiltakozó feliratok jelezték csupán az elégedetlenséget, ahol pedig fehér karszalagot viseltek a tanárok, ott is békesség és ünnepi hangulat honolt. Még a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolában sem vált botrányossá a tanévnyitó ünnepség, pedig az előző napok viharai erre utaltak. csupán Sztakics Éva alpolgármester jegyezte meg a Székely Mikó Kollégiumban tartott felemelő ünnepségen, hogy említett iskolában elindult a református tagozat megszüntetésének folyamata. A tegnap az ünnepé volt, hétfőn kezdődik az igazi munka, az óvodásoknak és elemistáknak október 30-ig tart az első felvonás, aztán egy hetet pihennek, a nagyobbak karácsonyig meg sem állva foglalatoskodnak a tudás gyarapításával, rendszerezésével. (fekete) Ismét köztünk a Kaláka Miért nem lehet 25 év alatt megunni a Kaláka együttes muzsikáját? Hiszen unos-untalan hallgatjuk, bakelitlemezen, régi magnószalagokon, kazettán, újabban CD-n nyúzzuk, és a gyermekek már nagymamáikkal fújják a dalokat: esős délutánokon, hosszú autóutakon, zakuszkafőzés és tábortűz mellett újra meg újra ez a mindig bevált, mindig kéznél levő kedvderítő. Csak egy sort kell elkezdenie valakinek, és máris mosolygósra vált minden arc, azoké is, akik csak unalmas magyarórákra emlékeznek — talán mert ezzel az igényes, értő megközelítéssel kevesen próbálták megszerettetni a verseket. Vagy nem is kevesen? Az együttes tegnapi, jubileumi hangversenyein csak azért nem lógtak még a csilláron is, mert a sepsiszentgyörgyi színházban nincs ilyen. Szerencsére, mert talán le is szakadt volna a tapstól. (demeter)