Háromszék, 2006. október (18. évfolyam, 4889-4914. szám)

2006-10-23 / 4907. szám

Főhajtás dr. Fábián László emléke előtt KHECSER LÁSZLÓ Az utolsó erdővidéki honatyá­ra, az Erdővidék, majd a Bárót és Vidéke hetilapok főszerkesztőjére, a régió egyik legtekintélyesebb ügyvédjére, dr. Fábián Lászlóra emlékeztek halálának ötvenedik évfordulója alkalmából, házának falára pedig emléktáblát helyez­tek el. Ügyvéd,politikus, újságíró: mind olyan tevékenység, amely ma is fontos, ha valaki a köz ja­vát akarja szolgálni — mondot­ta beszédében Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke. A baráti közéleti személyiség nevét viselő egyesület szerve­zésében tartott megemlékezés első állomásaként az Elekes Zoltán marosvásárhelyi tanár ál­tal tervezett és Szabó Imre baráti kőfaragó által vésett emléktáblát leplezték le, majd a temetőben id. Antal István nyugalmazott refor­mátus lelkipásztor mondott imát. (folytatása a 2. oldalon) 2006. október 23 HÉTFŐ 4907. szám msze 1956-RA EMLÉKEZÜNK • 1956-RA EMLÉKEZÜNK • 1956-RA EMLÉKEZÜNK Emlékművet avattak Sepsiszentgyörgyön SIMÓ ERZSÉBET Az összefogás kopjafája Kovásznál! FERENCZ CSABA ’ . Nagyszámú helyi megemlékező jelenlétében tegnap bensőséges ünnep keretében lelep­lezték Kovásznán az ötvenhatos emlékművet. A többtonnás, lyukas kőtömb és díszkopja­­együttes Bodor János elképzelése alapján a helyi összefogás méltó példázata. T­örténelmi parkot és 1956-os emlékművet avattak Sepsiszentgyörgyön a Városi Művelődési Ház udva­rán egy eseményhez méltó, igen bensőséges és emel­kedett szombat déli ünnepségen. A szervezők, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, az 1956-os Bajtársi Társaság a helyi tanács és a prefektúra támogatásával a 20. század magyar történelmének legjelesebb ese­ménye előtt tisztelgett népes érdeklődő jelenlétében. S­argha Mihály alkotása, a fájdalomtól megrokkant kereszt mély szimbolikát hordoz, és méltó főhajtás az 1956-os forradalom hazai és magyarországi áldo­zatai előtt, az előtt a szabadságharc előtt, mely erköl­csi tisztaságával és bátorságával a 20. század európai történéseinek kimagasló eseményévé magasztosult. Magyarország, a pesti srácok, a tiszta szívű fogadal­­márok 1848 után először ismét a világ figyelmének középpontjába kerültek, s bukásuk is a kommuniz­mus addig megdönthetetlennek hitt falán végzetes repedéseket okozott. Megnyitóbeszédében Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke az ember olthatatlan szabadságvágyáról szólt, a forradalom hatalmas élményét, az eltiprása okozta fájdalom megértését Nagy Imre megszóla­lásairól készült korabeli felvételek, a László Attila vezette Cantus Firmus kórus válogatottan szép da­lai, László Károly színész-házigazda eseményfel­elevenítő keretszövege, Czimbalmos Kozma Csaba alpolgám­ester beszéde, Darvas László, Gazda Zoltán, Krizsovánszky Szidónia Márai Sándor, Tamási Lajos, Faludy György, Örkény István, Déry Tibor és Albert Camus korabeli verseinek, illetve prózai írásainak avatott előadása segítette. Az em­lékművet Hajdó István plébános szentelte meg, a részt vevő szervezetek és magánemberek virág­gal, koszorúkkal hódoltak a forradalom emléke és Vargha Mihály műve előtt. „Csak egy ilyen egyszerűbbet, fa­kő kettő­séből, nem mentünk nagy alkotóművészekhez, csak mondogattuk, hogy ilyen meg olyan le­gyen” — emlékezett a kezdetekre Cseh Béla, a kezdeményező Magyar Polgári Szövetség orbaiszéki elnöke. A „mondogatásból” monu­mentális, szimbolikus és művészi alkotás szü­letett — ahogyan az ünnepi szónok, Sylvester Lajos közíró, lapunk főmunkatársa jellemezte az emlékművet, amely jól példázza a közös­ségi összefogást. Hiszen az ötvenhatos hősök emlékét idéző jel megalkotásakor felkértek mindenike örömmel vállalta a támogatást — hangzott el az avatón. A kezdeményezők nevében Ferencz Botond, az Orbaiszéki Székely Tanács elnöke nyitotta meg az ünnepséget. Balogh Zoltán református lelkész ünnepi áhítatában Mózes könyvét idézve, Isten szabadságrendjéről beszélt, amelyet soha nem va­lósítottak meg. Ennek ellenére nem illúzió, hiszen a magyar történelem megannyi pillanatában is ez az égi parancs szabadságigényként jelent meg — összegezhető az áhítat mondanivalója. (folytatása a 2. oldalon) A SZERZŐ FELVÉTELE Emlékparkot is szenteltek ALBERT LEVENTE FELVÉTELE Ötvenhatos emlékműavató Kovásznán — sokan megtisztelték jelenlétükkel Torja '56-os mártírjaira és áldozataira emlékeztek Tudósításunk a 2. oldalon MÁRÓL HOLNAPRA . Lyukas zászló — l­kas kő Szaporodnak Háromszéken is az ’56-os emlékjelek, ott sor­jáznak az 1848—49-es, az első és második világháborús emi­­lékművek, emléktáblák, kopjafák, székely kapuk mellett. Ez a szimb­ófumsor 1956-nak a históriai betagolódását, helyét is jelöli nemzeti és egyetemes történelmünkben. Az 1849-es ara­di bitófák, 1956 megtorlásának akasztófái másfél száz, illetve ötven év múltán kopjafákká reinkarnálódva állnak ki köztere­inkre, s állnak be emlékparkjainkba. A kopják életfa-motívumai szimbolikusan üzenik, hogy ,,az élet élni akar", az igazságtalanság, a hazugság elleni harc, a szabad­ság lázas és lázító keresése a szabadságmozgalmak véres elfojtása és megtorlása után sem huny ki. Mint ahogy nem alszik el az ön­magát felgyújtó és elégető Moyses Márton szabadságért, emberi jogokért, magyarságért lobogó szelleme sem, nem, mert ott pis­lákol a gólyás Egyetemért lobbanó gyertyák fényében, ott világít az országhatárok átjárhatóságának és a magyar nemzetegyesítés szándékának, az autonómiateremtésnek zegzugos útjain. És a lyukas zászlók! Ezek a legmagyarabb szabadságszim­bólumok, amelyek hungarikumokként a kommunizmus erózi­óját elindító és felerősítő magyar szabadság egyetemes jel­képeivé váltak. A tegnapi avatással Kovászna főterén megkövült egy lyukas zászló. Ez a hatalmas likas kő s a mellette őrt álló kopjafa a legsikeresebb szimbólumaink közül való. A tünékeny lengésű­­lobogású szabadságzászlókat kőbe lyukasztva-merevítve a harc örökkévalóságának, keménységének irányába mozdítja el. Szóval, szaporodnak Háromszéken is az ’56-os emlékjelek. Nem magányos elszigeteltségben, hanem Erdélyt,, a Kárpát-me­dence egészén átlobogó együttesben. A mi székelyföldi, erdélyi szimbólumos jelzéseink tükörképei és kistestvérei azoknak a Zoko­gásoknak, amelyeket az 1956-ra büszke Maradék-Magarország mutat föl ezekben a napokban önmagának és a nagyvilágnak. Budapesten, az 1956-os szabadságközpontban immár kö­zel egy hónapja lobognak a zászlók. Címeresek, koronásak, Árpád-sávosak, lyukasak és ép szövetűek, és mi, erdélyiek ezekben a napokban ezek mellé tűzzük a magunk zászlóit, ezek sorába állítjuk életfa-motívumos kopjainkat, s képzelet­ben ezek mellé görgetjük azokat a köveket, amelyek a maguk maradandóságával mutatják, hogy lyukat, likat, rést tudunk ütni a szabadságnak ellenálló bármilyen anyagon. Sylvester Lajos

Next