Háromszék, 2007. április (19. évfolyam, 5039-5061. szám)

2007-04-02 / 5039. szám

Simon Gyöngyvér A szentgyörgyi kosárlabdasport aranyko­rának remé­nyteljes játékosaként feltűnő, örökké mosolygós arcú Simon Gyöngyvér 1970. június 7-én született Sepsi­­szentgyörgyön. A 2-es számú Ipar­ Líceumban kezdte iskolai tanulmányait itt is érettségizett, és itt került kapcsolat­ba a sporttal. Mintha valaki megsúgta volna, hogy „futás nélkül nincs sport” mert az atlétikával kezdte sportpályafu­tását, edzője Kiss András tanár úr. Men minden a maga rendjén, igen ám, de Gyöngyvér a Líceum sportpályája mel­lett lakott, s nap mint nap látta kosárlab­dázni a Váncsa házaspár tanítványait. A játék vonzása nem hagyta békén, ezért je­lentkezett Váncsa Albert tanár úrnál. A minikosárral kezdte, első emlékezetes ki­szállása, mely döntően hatott további pá­lyafutására, Aradra vitte, az országos baj­nokság helyszínére, ahol ezüstérmet sze­reztek. A dobogó vonzása ifjúsági korában is tartott, hiszen a Sportiskola, melynél színeiben játszott, menetrendszerűen do­bogós helyen zárta bajnokságait. 1989 ben a Váncsáné Molnár Katalin edzett, román válogatottal részt vett a Temesváron rendezett kadett Európa-bajnokságon, aho ezüstérmet vehetek át a szintén válogatott csa­pattársával, Ambrus Erzsikével . Itthon folytatta az ifjúsági csapattal a siker­­sorozatot. Váncsáék kitűnő munkája, a leán­­­nyok tehetsége, kitartó, szorgalmas munkája , lassan, de biztosan érlelte a szentgyörgyi ko­sárlabda aranycsapatát. A munka meghozta a várt gyümölcsét, és Szentgyörgy B-osztályos­­ együttese, a Kereskedelem, melynek tagja volt . Simon Gyöngyvér is, az A-osztályért kiírt se­­­lejtezőn kiharcolta a sportág felsőházába jutás­i jogát. Hatalmas volt az öröm, óriásira csapott ■ az együttes körüli láz, „mindenki” tett-vett a­­ csapat körül, és össze is jött egy ütőképes gár­da. Gyöngyvér viszont nem sokáig lehetett ré­­­szese az együttes sikeres menetelésének, hi­■ szén egy másik öröm kerítette vonzásába, s ez ■ a közelgő anyai öröm volt. A szülés, gyereknev­­­velés, egyetemi tanulmányai — a brassói­­ George Bariţiu Egyetem jogtudományi karán tanult és szerzett diplomát — nem tették lehe­■ tővé a kosárlabdázást is, de mihelyt annyira­­ egyenesbe kerültek a dolgok — s ebbe besegí­­­ tett férje is —, Gyöngyvér visszatért a palán­­­­kok alá, mert amint mondotta: „életelemem a játék, egyszerűen nem tudok elszakadni a ko­sárlabdától”. Egy ideig az ÖTYE amatőr csa­pattal hódolt a játéknak, aztán mikor újraszer­vezték a B-osztályos csapatot, ott folytatta a kosárlabdázást. És játszik ma is az ÖTVE höl­gyeivel, egykori játszótársaival, hiszen a ko­sárvírus, mely egykor befertőzte, elpusztítha­tatlan. Közben teltek-múltak az évek, és kislánya is a kosárlabdázók nagy családjának tagja lett, Gyöngyvér nagy-nagy megelégedésére V­áncsáné Molnár Katalin az edzője. A kosárlabdaláz el­­apadhatatlan Gyöngyvérék családjában, hiszen most már a kislányért is izgulni kell. Simon Gyöngyvér a civil életben is megta­lálta helyét. Jelenleg a Román Kereskedelmi Bank alkalmazottja. Most is ugyanolyan mo­solygós, most is olyan szorgalmas, következe­tes, mint játékos korában, ráadásul kedves, fi­gyelmes, ami nagyon fontos és nagyon szép ügyfelei szemében. Ha munka közben akad egy kis ideje az emlékek fellapozására, akkor a kosárlabdázás és a kislánya születése fejezetét lapozgatja kitartással, mert mindkét fejezet az örömről szól. És Gyöngyvér szeret örülni. Gállné Ráduly Annamária A háromszéki kézilabda-hagyományok méltó követőjének tekinthetjük Gállné Ráduly Annamáriát, aki 1969. május 9-én született Sepsiszentgyörgyön. A Székely Mikó Kollégiumban kezdte iskoláit, majd a középiskolát a mai Kós Károly Iskolaközpontban (akkor Textil Szakiskola) végezte. A kézilab­da családi hagyomány volt a Ráduly családban, Annamária nagybátyja, nagynénje a textilgyár csapatában játszott, s jól, édesapja viszont jó labdarúgó volt, de mert akkoriban még nem volt női focicsapat a városban, Annamari Jancsó Gábor tanár úr kézilabdázóihoz csatlakozott. Született tehetségével rövid idő alatt kiemelkedett csapattársai közül. Első egyesülete a Sepsiszentgyörgyi Sportiskola volt, aztán következett a Sepsiszentgyörgyi MSC, a Brassói Rulmentul, a Marosvásárhelyi Maros, a Brassói Rulmentul, a Bákói Tudomány, a Brassói Rulmentul, a Székesfehérvári Comex és újra a Brassói Rulmentul, ahonnan aztán visszavonult. Jó tizenöt évet töltött a román kézi­labdasport felsőházában, a legjobbak mezőnyében, egyet pedig a magyar Nemzeti Bajnokságban. Már ifjúsági korában rendkívüli tehetsége meghódította a hazai szakembereket (tehát nem véletlen a gyakori egyesület­csere), mindenekelőtt a szövetségi edzőket,­­ meghívták az if­júsági válogatottba, melynek soraiban többször magára ölthet­­te a címeres mezt. Sőt, a nagy válogatottba is meghívták, de sajnos, nem tudta vállalni a válogatottságot, mert éppen eskü­vője előtt állt —1993-ban ment férjhez a Brassói FC középhát­védjéhez, Gáli Józsefhez —, máskor pedig nem vállalhatta, mert a szövetség nem egyeztetett a Székesfehérvári Cornex csapatával, ahol Annamari játékára igencsak számítottak. Felsőházi szereplése alatt végezte el a testnevelő tanárit. A bá­kói Pedagógiai Főiskola testnevelő tanáriján kezdte, két év után átigazolt a Brassói Rulmentushoz, ezzel egy időben átiratkozott a brassói egyetem testnevelési karára, s itt végezte tanulmányait, itt szerzett testnevelő tanári oklevelet, s mint brassói egyetemista vett részt 1996-ban a Főiskolai Világbajnokságon, ahol bronzérmet nyert. A bákói évek alatt a Tudománnyal egyszer országos bajnok­ságot nyert, egyszer pedig bronzérmes lett. Magyarországi ven­dégszereplése egy hatodik helyezéssel ért véget. A tanári oklevél megszerzése és a visszavonulás után Felső- Háromszéken telepedett le a Gáli család, Kézdiszentléleken laknak a férj szülői házában. Jelen pillanatban a kézdivásárhe­­lyi árvaházban dolgozik, sporttéren pedig mindjárt a felső-há­­romszéki időszak első évében gyerek-kézilabdacsapatot indí­tott be a KSE színeiben — nem riadt vissza attól sem, hogy a környékbeli falvakból toborozzon játékosokat—, majd egy év után beíratta csapatát az ifjúsági III-as korosztály bajnokságá­ba, ahol ugyan a tapasztalatszerzést jelölte ki fő céljául, de így sem vallott szégyent. A „mélyvízbe” dobott együttes megta­nult úszni, azaz kézilabdázni, s most reménykedve várja a 2007­­ 2008-as bajnoki évet. Annamari minden vágya, hogy méltóképpen képviselje Kézdivásárhely sportját, hogy váloga­tott játékosokat neveljen, olyanokat, akikre büszke lehet a vá­ros. 2007. április 2., hétfő HÁROMSZÉRIEK A SPORTVILÁGBAN ÁKOS KÁROLY Ambrus Erzsébet 1972. november 21-én született Sepsi­­szentgyörgyön. Iskoláit a Váradi József Általános Iskolában kezdte, aztán a Mikes Kelemen Líceumban folytatta. A nyurga kis­lány alig kilencéves, amikor 1981-ben az „Én is kosárlabdázni szeretnék” rövid, de velős bejelentéssel jelentkezett Pál Mária tanárnő­nél. Hamar kiderült, hogy a kislány kosárlab­dázónak született. Fejlődése gyors, lendületes. Az ifjúsági, majd a B-osztályos kereskedelem soraiban követelt magának helyet, edzéseit ekkor a Váncsa házaspár irányította. Erzsébet javuló játékával oroszlánrészt vállalt az A- osztályba jutás kiharcolásában, majd az ott elért 5. hely kivívásában. Természetesnek vet­te mindenki, amikor behívták a kadettváloga­­tottba, mellyel aztán az 1989-es temesvári Európa-bajnokságon ezüstérmes lett. Egymást követték a nagy versenyek, s Erzsébet sorra aratta a sikereket. A hagyományos Barátság Kupán (a volt szocialista országok igen hasz­nos rendezvénysorozata volt, ma már nem lé­tezik) aranyérmes, a Balkán-bajnokságon ezüst, a spanyolországi ifjúsági Európa-baj­nokságon bronz a román válogatott és Ambrus Erzsébet jutalma. Pályafutásának felfelé ívelése közben ke­rült sorra a ’89-es decemberi változás, mely, legyünk tárgyilagosak, nem kedvezett sport­életünknek — mindenekelőtt azért, mert nem tudott a sportvezetés sáfárkodni az új lehető­ségekkel­­, első szenvedő alanya a keres­kedelem női kosárlabdacsapata lett, egyszerű­en széthullott, legjobb játékosai, köztük Ambrus Erzsébet is Magyarországra távozott, ott keresett csapatot, így jutott Miskolcra együtt csapattársával, Madaras Jutkával, ahol a Király Sándor edző irányította Diósgyőrrel kétszeres bajnoki ezüstérmes, egyszeri bronz­érmes és kétszeres kupagyőztes lett. A ma­gyar bajnokságban is felfigyeltek tudására, képességeire, így aztán Miskolcról a Soproni Postáshoz, onnan pedig Pécsre vezetett útja, és Európa kosárpályáira. Közben férjhez ment. Azt már szinte mondani sem kell, újabb sikerek, érmek következtek, a Postással baj­noki ezüstérem, a Pécsi VSK-val aranyérem, aztán részvétel az Euroligában, ott pedig bronzérem. Ilyen remek trófeagyűjteménnyel visszaigazolt Miskolcra. Kettős állampolgár lett, közben férjhez ment (1995), majd 2006-ban ikrei születtek, Zsófi és Dóra­. Mindezen tényezők döntés elé állították: Hol vállalja el a válogatottságot? Mert hívták például a románok is a soron kö­vetkező Európa-bajnoki selejtezőre, de nem vállalta el, hiszen a magyarok is igényt tartot­tak játékára. 2004-ben aztán elfogadta a ro­mán válogatott meghívását, részt vett az Európa-bajnoki selejtezőkön, az isztambuli Európa-bajnokságra viszont nem ment el. 2007-ben vonult vissza egy örökké emlékeze­tes búcsúmérkőzéssel.

Next