Háromszék, 2007. december (19. évfolyam, 5244-5265. szám)

2007-12-01 / 5244. szám

Lemondott Márton Árpád – FARKAS RÉKA Lemondott az alsó-háromszéki ügyvezető elnöki tisztségről Márton Árpád. A képviselő tegnap lapunknak megerősítette a hírt, október 28-án adta át Markó Béla szövetségi elnöknek lemondólevelét, amelyben az állt, hogy november 26-tól meg­válik a tisztségtől. „Amikor elvállaltam az ügy­vezető elnökséget, azt gondol­tam, párhuzamosan el tudom látni a két feladatkört: a képvi­selőházi frakcióvezetést és a te­rületi szervezet ügyvezetését. Normális időszakban valószínű működött volna a dolog, de az elmúlt hetekben, hónapokban mindkét feladat egész embert kívánt, jelen kellett lenni Buka­restben is, de itthon is szervezni kellett a kampányt. Hat héttel a választások előtt jeleztem a szö­vetségi elnöknek, hogy nem tu­dom ellátni mindkét tisztséget, maximalista vagyok, éreztem, nem tudom elvégezni a dolgom. Átbeszéltük a helyzetet, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a kampányban nem lenne jó üzenete lemondásomnak, fel­használhatnák az RMDSZ el­len, ugyanakkor sokat nyomott a latban, hogy én jól ismertem a területi szervezet helyzetét, a tennivalókat. Ezért született ez a döntés, hogy a választások után távozom, végigviszem a kampányt” — ismertette a té­nyeket Márton Árpád. (folytatása a 2. oldalon) Nagyobb hatalmat a régióknak! FARCADI BOTON­D „Európa-szerte az a tapasz­talat, hogy a nagyobb kompe­tenciával rendelkező régiók sokkal gyorsabban fejlődnek. Ez azért van, mert a döntések akkor a legjobbak, ha az alsó szinten hozzák meg őket” — szögezte le Klaus Klipp, az Európai Régiók Gyűlésének főtitkára az RMDSZ régióát­szervezési javaslatát kommen­tálva. A kis országok is jobban fejlődnek, mint a nagyok — példálózott az Európai Régiók Gyűlésének főtitkára. Mint mondta, az Európai Unióhoz az utolsó két körben csatlako­zott országok közös problé­mája a központosított állam­­hatalom. „Románia pénzt és időt veszít azzal, hogy a dön­téseket központi szinten hoz­zák" — hangsúlyozta Klaus. Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke szintén amellett érvelt, hogy valós kompetenciákkal kell felru­házni a régiókat Több száz gyermek készített adventi koszorút FEKETE RÉKA Négy egymás utáni délután telt meg zsúfolásig a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza adventikoszorú-készítésre beren­dezett műhelye. Kedden lelkészi felve­zetéssel és a református vártemplom IKE-s fiataljainak közös éneklésre han­goló közreműködésével indult a kéz­műves-foglalkozás, mely, miként ta­valy, idén is több száz gyermeket von­zott a Körösi Csom­a Sándor utcai szék­házba. Méretre vágott vessző, fenyőág, toboz, gyertyához való viasz, különféle természetes díszítőelemek, köztük a sárga bogyós ganajűző garádics­­ázta­tott csuhé várta délutánonként a kis- és nagydiákokat, szülőket, hogy elkészít­sék otthonuk négyhetes díszét, az ad­venti koszorút. ALBERT LEVENTE FELVÉTELE Vári Attila és Fekete Vince írása a 8. oldalon MÁRÓL HOLNAPRA Turizmusról nem elég elmélkedni Sok sikert, erőt, egészséget kívánok mindenkinek, és több konkrét lépést, mint eddig —jegyezte meg némi iróniával egy falusi turizmusban érdekelt háromszéki asszony, aki a maga lehetőségeivel, ,,nyugdíj-kiegészítésként" műveli a vendéglá­tás e műfaját. A keserédes megjegyzés azon a többórás ta­nácskozás finisében hangzott el, amelyen magyarországi elő­adók Háromszék ,, idegen­forgalmi stratégiatervéről” értekez­tek, s mintegy rávillantott annak a román mondásnak az igaz­ságtartalmára, miszerint az elmélettel jól állunk, de a gyakor­lat az sírba visz. Mert ez történik minálunk: teljesen váratlanul felsejlik, hogy hirtelen magyar szakemberek készíteni kezdik a megye hosszú távú turisztikai stratégiáját. Erről egyébként évek óta beszélnek, alacsonyabb és magasabb szinteken (már meg is szoktuk, hogy ezt tett úgysem követi), ám mindeddig tanácsha­tározattal megerősített, írott dokumentum nem született. Pedig régen kellene lennie, sokaknak lenne szüksége egy, a megyei önkormányzat által körvonalazott, jövőbe mutató, járható el­képzelésre.­­Lehetőleg olyan illúzióktól mentesen, hogy itt va­laha községi síparadicsomok lesznek. Ilyen nem lesz: legfen­­nebb majd nagyon zöld és nyers paradicsomként fog virítani, amiről, miként a magyar narancsról, majd itt is büszkén el­mondhatjuk: kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk.) Vissza tehát a stratégiához: nem egyértelműen és nem félreérthetet­lenül, de mégis kiderül, készül az áhított anyag. Bizonytalanul, egyelőre az abszolút általánosságok szintjén, de beszélnek ró­la. Lényeg, hogy a megye turizmusban érdekelt szereplői szá­mára ez szinte teljes meglepetés, amolyan el amikul­ás.,, Valami elkezdődött ” —jegyezték meg ugyanazon tanácskozás végén, de azt is hozzátették: ezt immár tizenöt éve mondjuk. Mert azért a turizmusból élő székely emberek — ellentétben az el­méletek gyártóival — saját bőrükön tapasztalták, miként lesz az egy lejből kettő. Ha lesz. Persze, jobb későn, mint soha. Hát várjuk a megye hirtelen és látványosan fontossá váló idegenforgalmi stratégiáját. A szakmában érdekeltek pedig vélhetően azt remélik, a magyaror­szági szakemberek jól ráéreznek a térség valós turisztikai kitö­rési pontjaira, lehetőségeire, s talán abban is bíznak, hogy e mégis csak jelentőséggel bíró dokumentum nem csak elpancsolt önkormányzati pénz leszen, hanem valamelyest hasznosítható, követhető elképzeléshalmaz. Lehetőleg konkrétumokkal. Mózes László Adventi levél, 2007 Kitekintek a szürke latyakos novemberbe, és az elmúlás megannyi üzenetét hordozó október után hangulatom csak to­vább süllyed. Hányadszor küldöm Nektek adventi gondolatai­mat? Magam sem tudom már, hiszen jórészt a ,,számítógép előtti” korszakba nyúlik vissza az az igényem, hogy barátaim­mal megosszam szellemi prófintomat. Bizony ez az állapot jellemezte életünket, munkával, küzdelemmel s remények dédelgetésével teli évtizedeinket. Megküzdöttünk, és elbukva is újra talpra álltunk, a reánk mért csapásokból is megtanultunk gyarapodni, és ezerszer megbocsátottunk ellenünk vétkezőknek. Csakhogy az az ország nem jött még el, a kísértések még nem múltak el, és főképpen nem szabadultunk meg ama gonosztól. De azt is mi tapasztaltuk meg, hogy szenvedéseink által előrelép­tünk, s bár voltak, akik elbuktak, és voltak, akik elhullottak a próbatételek során, mi, megmaradók mégis, és világ cso­dájára, felálltunk, eldobtuk mankóinkat, levetettük tetsz­­halotti lepleinket, újra láttunk és jártunk, éltünk és elölről kezdtünk mindent. Vagyis a reményt és csalta vak reményt számon kérő válaszokat leltározván, mégis az előbbi kerül ki győztesen. Hiába nyomaszt a novemberi kép, hiába ejt kétségbe egy ország, egy nemzet csatakos menetelése a fel­szedett kövezetű sárosadon, hiába szegélyezik azt keresztre feszítettek, és hiába vetnek kockát köntöseinkre az árulók és a bombák, az út végén, a barlangsír kövén mégiscsak egy üres lepel hever, és hirdeti a győzelmet a gonosz fe­lett. Szász István Tas (folytatása a 2. oldalon)

Next