Háromszék, 2008. június (20. évfolyam, 5390-5414. szám)

2008-06-19 / 5405. szám

2008. június 19., csütörtök Tudatosság és spontaneitás a barátságban PUSKÁS ATTILA Középiskolás koromban — mint álta­lában minden diák — ugyanazon az út­vonalon igyekeztem reggelenként az is­kolába. Majd minden reggel szembejött velem egy nem kellemes arcú, középko­rú nő, akit soha nem ismertem meg, ne­vét sem tudtam, de „látszatra” indokolat­lanul heves ellenérzést — túlzás nélkül állítom —, szinte a gyűlöletig fokozódó indulatot váltott ki belőlem. Mai napig sem tudom ennek az érzelmi, spontán re­akciónak a magyarázatát adni. Ha történetemet az olvasó elfogadja valóságnak, mert az, akkor a megoldás így lehetséges: vannak megmagyarázha­tatlan rokonszenvek és ellenszenvek. Erre egyetlen feltételezés adhat némileg transz­cendentális választ: az úgynevezett bioe­­lektromagnetikus oda-vissza áramlás su­gallja a viszonyulás pozitív, illetve negatív lehetőségét. Kérdem magamtól (és az ol­vasótól): mennyire bízhatunk a „megér­zés” helyességében? Vajon nem veszítünk el — eleve! — később, a megismerés fo­lyamán kikristályosodó vélemény szerint „barátnak” (szerető kedvesnek) való sze­mélyt az első benyomás hatására? Mennyire fogadható el „támpontnak” az a közkeletű mondás: „Meglátni és megsze­retni egy pillanat műve volt”? C. G. Jung, a személyiség-lélektan korszakalkotó mestere az extravertált lé­lektani típussal kapcsolatban véli — ilyen típusú emberek „barátkozóbbak”, nyitot­­tabbak —, hogy míg a férfiak inkább az extrovertált gondolkozók, addig a nők „érzelmibb” indíttatásúak, és ezek kap­csolatteremtése igencsak különböző. Az intuitív ember kapcsolatteremtése során „megérzésére” (lásd a bevezető történe­tet) hagyatkozik, és eleve „kiszolgáltatja magát” ennek az ingatag lelkiállapotnak. Persze, az introvertált (befelé forduló) ember már sokkal elővigyázatosabb a ba­ráti kapcsolatok „létrehozásában”. Azért is, mert többnyire megelégszik önmagá­val, saját világának zárt birodalmában él, másrészt eleve bizalmatlan, és ennek megfelelően „mérlegelő”. Kérdésünk: születik vagy lesz valaki magába forduló személyiség? Netán csa­lódások sorozata (különösen gyermek-, illetve serdülőkorban) tette ilyenné? Mindkét lehetőség fenntartható. Azt azonban vallom, hogy próbára (is) tehe­tő, valódi barátságok csak azonos nemű­ek, mindenekelőtt férfiak közt köttetnek. * Életmód/ életenergia JÁRTÓ KOCSIS EDIT A felhalmozódó ismeretek, a hírközlő eszközök egyre több betekintést nyújtanak a ma em­berének az élet rejtettebb össze­függéseibe. Ami eddig termé­szetes vagy ösztönös tudás volt, annak ma a gyökereit, ha­tásmechanizmusát kutatjuk, hogy sok problémánkra ma­gyarázatot teljünk, vagy vál­toztassunk helyzetünkön. Igaz ellenben az is, hogy felgyorsult élettempónk kö­vetkezményeként legtöbbször csak akkor akarunk észreven­ni hibákat, amikor bőrünkön érezzük ezek következménye­it. Az elhízás, szív- és érrend­szeri problémák, drogfogyasz­tás, kóros fogyás stb. mind­mind azt példázza, hogy egy­fajta struccpolitikát folytatunk önmagunkkal szemben. Egy orvosnak vagy egy terapeutá­nak kell felhívnia a figyel­münket olyan tényezőkre, me­lyeket mi magunk is észreve­­hetnénk egy kis ráfigyeléssel. Az önvizsgálatnak, megfi­gyeléseknek még olyan előnyük is van, hogy azelőtt késztetnek változtatásra, mielőtt nagyobb lenne a baj, és testreszabott, vagyis kimondottan a szemé­lyünkre vonatkozik. Az életmód és az életenergia közti össze­függéseket nem nehéz meglát­ni, de a passzív szemlélőből cselekvővé válni annál nehe­zebb. Sokan tudják például, hogy túlsúlyosak, fizikailag és lelkileg szenvednek miatta, mégsem tesznek semmit a hely­zet megváltoztatásáért. „Én már ilyen vagyok — mondják gyak­ran —, mindenki fogadjon el így!” Ez az önvédelemből elő­törő dac azonban nem védi meg az illetőt önmagától és a követ­kezményektől. Ilyen és ehhez hasonló összefüggéseket igyekszem az olvasó elé tárni a segítség­­nyújtás szándékával, de a tel­jesség igénye nélkül ebben a sorozatban. Az orvosok, ter­mészetgyógyászok, gyógytor­nászok, pszichológusok, tera­peuták hosszú sora foglalko­zik a problémával, a maga szakterületén a legnagyobb hozzáértéssel. A magam ré­széről az ok-okozati összefüg­géseket keresem, a különböző életkorok sajátosságait vizs­gálom, a múltat párhuzamba állítom a jövővel abban a re­ményben, hogy ezzel elindí­tok egy érdeklődést felkeltő, gyógyító folyamatot, melyet ki-ki a maga szükségleteinek megfelelően kiegészíthet. ­ Fenséges ízek: az Az eperfélék gazdagok C- és B-vitamin­­ban, bővelkednek káliumban, vasban, és igen jó étkezési rostforrások, 100 gramm­juk mindössze 30 kilokalóriát tartalmaz. A piacon, boltokban, ha lehet, a helyben, a környéken, de mindenképpen a hazai föl­deken termesztett változatot vásároljuk. S mindig győződjünk meg a kosár vagy a láda alján levő szemek épségéről is. Ezek a gyümölcsök a vásárlást követő napig iga­zán frissek, amennyiben mégis kénytelenek vagyunk tovább tárolni, a hűtőben, fólia alatt még elállnak pár napig. A fólia amúgy inkább a többi ételt védi az inten­zív eperillattól. Ha télre szeretnénk némi friss nyári ízt kon­zerválni, nem árt, ha tud­juk, a fagyasztott eper soha nem éri el a friss gyümölcs ízvilágát, a ke­zelés során összetöpped, így különféle szószokba, fagylaltokba, turmixita­lokba érdemes csak felhasználni. De télen is lehet friss dzsemet varázsolni belőle, fantá­ziánk szerint más gyümölcsökkel, fűszerek­kel kombinálva. Eperdzsemkészítésnél a legkíméletesebb, ha nyersen lecukrozzuk a lecsumázott rakományt. Hagyjuk jó néhány órát, akár egész napot is pihenni. Ez alatt bő­séges levet ereszt, így főzzük, rotyogtassuk fel, míg be nem kezd sűrűsödni. Esetleg ke­­ eper vés zselírozó cukor hozzáadásával, dzsem­­fixszel meggyorsíthatjuk a kellő állag eléré­sét. Még melegen töltsük jól záródó üvegek­be. Fordítsuk fejre őket, hagyjuk így pár percig. Ettől átgőzölődik, s jól raktározható tartósítószer nélkül is. Frissen fogyasztva az igazán érett eprek mellé nem kell cukrot felszolgálni, elég némi tejszínhabbal kínálni, és máris megvan a friss desszert. Kísérletező kedvű­ek egészen kevés őrölt feketeborssal vagy pár csepp balzsamecettel megbolondíthatják a gyümölcsöt. Ez, ha hi­szik, ha nem, még in­kább kiemeli fenséges ízét, így igen jól illik a zöldsalátákhoz és a spár­gához. A vörösbor, a pezsgő és a narancslé is pikáns ízeket varázsol elő a gyümölcsből. Desz­­szertként klasszikusan sokféle tortában, süte­ményben fordul elő az eper, de a legfino­mabb talán egyszerű csokoládéba mártva. Eperlé. Tegyük egy nagy fazékba a megmosott gyümölcsöt, öntsük fel annyi vízzel, hogy épp ellepje, adjunk hozzá kevéske cukrot vagy mézet, és hevítsük egészen forráspontig. Hűtsük ki, turmi­­xoljuk össze, majd szűrjük át (a legjobb a sűrű szövésű függönyanyagból leszabott „szűrő”), és töltsük palackokba. Behűtve nagyon sokáig eláll. Eperlikőr. Nagyobb befőttesüveget alaposan megpakolunk jól megmosott és lecsöpögtetett eperrel. Kristálycukrot (1 kiló gyümölcshöz 20 dekát) teszünk rá, és felöntjük az egészet vodkával. Kétnaponta megkeverjük, majd minimum két hét (ha hosszabb időre feledkezünk bele, az sem baj) elteltével leszűrjük. A leggyorsabb dzsem. 1,2 kiló gyümölcs felét apróra vágjuk, a másik felét turmixoljuk. Az egészet összekever­jük fél kiló cukorral, egy tasak zselírozó­­val, felforraljuk, s három percig lobogni - rotyogni hagyjuk. Utána rögtön az alapo­san kimosott és idegszárított üvegekbe tölthetjük. Az üvegeket rakjuk mindig színültig, egy darabka folpackkal fedjük le, majd csavaros tetővel zárjuk. Fejre ál­lítjuk pár percre, majd míg ki nem hűlnek az üvegek, többször átforgatjuk őket. Az eperdzsemet is lehet bolondítani más ízekkel. Például reszelt citromhéjjal és a cit­rom levével kicsit savanyítani. Vagy ha kü­lönleges finomságot akarunk kapni, akkor reszelt gyömbérrel, friss tárkonnyal vagy akár citromfűvel, mentával is befűzhetjük. Ha pedig félreteszünk valamely házi gyártmányunkból, már a karácsonyi aján­dékról is gondoskodtunk júniusban. Az eperszörpöt, likőrt, dzsemet csak szépen felöltöztetjük ünnepi díszbe, és névre szó­lóan címkézzük. Mindenki örülni fog a nyáridézőknek. (hvg.hu—i. e.) Gyermekeink Dénes Pálma, Sepsiszentgyörgy CSALÁD Bibliai szavak és mai jelentésük A Károli Mihály által lefordított Biblia nemcsak a vallási el­mélyülést szolgálhatja, hanem gyönyörű emléke is a bibliafordí­tó korabeli magyar nyelvnek. A Biblia évében érdemes ilyen szempontból is olvasgatni a könyvek könyvét. A fordítás korá­ban sok ma is használatos szavunknak egészen más volt a jelen­tése. Ezekből gyűjtöttünk egy csokrot. Az állat akkoriban például nem élő állatot jelentett, hiszen így szól az írás: „Azután monda az Isten: Legyenek világosító állatok az égnek kiterjesztésén, hogy világosítsák a földet. Szerze azért az Isten két nagy világosító állatokat, a’ nagyobbik világo­sító állatot, hogy világosítana nappal, a kisebb világosító állatot, hogy éjszaka világítana, és tsillagokat is.” (Mózes I. 15— 16.) Ilyen megvilágításban egy csöppet sem sértő a későbbiekben a köznyelvben is használt asszonyi állat kifejezés. A Károli-biblia hol jelentésben még a halott­at használja. „És felkéle Ábrahám reggel és oda a’ helyre méné, holott az Úr előtt állott vala.” (Mózes I. 19., 27.) Megtalálható a Károli-bibliában a teher szó régies alakja, a terh is. „Ha látándod, hogy a’ terh alatt fekszik annak számara, a ki téged gyűlöl, nem lészesz é annak segítséggel?” (Mózes II. 23., 5.) Elég nehéz lehetett kimondani, mert később belecsatla­kozik egy ejtéskönnyítő e hang­ tereh. Lásd Arany János A wa­lesi bárdok című versében: „Vadat, halat s mi jó falat / Szem szájnak ingere / Sürgő csoport, száz szolga hord, / Hogy nézni is tered.” De ez már Arany korában is idejétmúlt szóalak volt, csak a hangsúly miatt használta. Más kifejezés meg rövidebb annál, ahogyan ma használjuk. Ilyen az ámbátor helyett használt bátor. „Bátor úgy büntesse meg Isten a’ Dávid ellenségeit és nékem is úgy adjon előmene­telt, hogy reggelig semmit meg nem hagyok valamije vagyon, még a’ falra hugyozóját sem.” (Sámuel I. könyve, 25., 22.) Az is látható a Károli-fordításból, hogy ekkor még nem vált el minden jövevényszó az eredeti alakjától. Mózes így ír azok­ról a napokról, amelyeken tilos a munkavégzés: „Semmi rabó­­ta dolgot a’ napon ne tegyetek, hanem áldozzatok az Úrnak!” (Mózes III., 23., 25.) Később már robot néven magyar szó lesz a szláv rabétából, de megjelenik a munka is, ez a szintén szláv jövevényszó. Az első magyar nyelvemlékből, a Halotti Beszédből tudhatjuk, hogy a munka a 1l. században még az eredeti szláv jelentést hordozza: kín, fájdalom. „Haraguvék Isten, és vete őt ez munkás világba.” (MTI-Press) Az oldalt szerkeszti: Incze Ibolya

Next