Háromszék, 2008. augusztus (20. évfolyam, 5442-5467. szám)

2008-08-01 / 5442. szám

NYÍLT TÉR GALL KLÁRA, Feldoboly. Olvasom a fa­lunkról Üdv az útra címmel megjelent riportot a július 16-i Háromszékben, és nem hagyhatom szó nélkül a leírtakat. Albert János lelkipásztort közel két éve helyezték ide Bölönből. Jövetelét nagyon sok rossz hír előzte meg, de mi szeretettel fogad­tuk, remélve, hogy sikerül majd együtt imádkoz­ni. Ma ez már lehetetlennek tűnik! Fiatal, tevé­keny gondnoka volt az egyházközségnek, de pár hónappal a lelkész házaspár érkezése után lemon­dott, tudjuk, miért, így lett a férjemből gondnok, mert más nem akarta elvállalni. Bármikor hívta a tiszteletes úr, szívesen segített — de rövid időn belül gúny tárgya lett, mint az elődje. A kialakult helyzet nem a kampány idején kezdődött, hanem jóval előtte, és ezt nagyon jól tudja a tiszteletes úr! Több alkalommal kértük, beszéljék meg a családban, legyen vége a csúnya sza­vaknak, gúnyolódásnak, mármint a papné részé­ről, aki szerint a falu nagy része koszos, mocskos, erkölcstelen, de hiába. Más faluba járunk tehát templomba, mert lelkileg nagyon összetört az egész. Reméltük, legalább a tiszteletes úr rájön, hová lett az ellenzéki oldal, miért nem Fel­­dobolyban jár templomba, de talán nem is érdekli. Azért nem jelentek meg „az illetékesek” az espe­­resi vizitáción, mert reménykedtek a helyzet vál­tozásában — de úgy látszik, semmi esély sincs erre. Véleményemért vállalom a felelősséget. NAGYBACONI ZSIGMOND LÁSZLÓ, Málnásfürdő. 57 éve méhészkedem hol több, hol kevesebb kaptárral, mondhatni, zavartalanul. A méhészet patika az udvaron, ezért korom miatt sem hagytam abba, jelenleg hat kaptáram­ van. Július 16-án reggel az a szomorú meglepetés ért, hogy két legtermékenyebb családomat szétzúzta egy medve, az éjjeliőr látta őt elkotródni. Később megtudtam, hogy kis falunkban — ahol eddig medvejárás nem volt — három méhészt ért tete­mes kár, ami családonként 150 lejre tehető, és nem számolom az időrabló, aprólékos munkará­fordítást. Ezt vajon ki fizeti ki? Miért olyan elha­nyagolt nálunk a méhészet, miért nincs törvény e fontos ágazat védelmére? Miért részesítik előny­ben a medvéket a méhekkel szemben? Egy kár­tékony medve elpusztításáért miért jár szabad­ságvesztés annak, aki saját tulajdonát élete koc­káztatásával kénytelen védeni? Nem minden medve réme a méhésznek, de a hatóság különös kegyelméből a kukázó bras­sói medvék közül kilencet a székelyek nyakába, a kőrös­pataki erdőbe telepítettek át, s ezek sokkal veszé­lyesebbek a Murgóból olykor ide látogató fajtár­saiknál, mert megszokták az embert és a dobozos élelmiszert. A mi garázdánk is visszajött már 16-án este a szomszéd szemeteséhez, s csak a görögke­leti egyházfi kutyájának erőteljes ugatására távo­zott. Ez este hét és nyolc között történt, amikor több gyermek is az utcán van még, s ha az illeté­kesek nem intézkednek, alkonyat után nem lesz tanácsos kilépni a házból. Követeljük a védel­met, kárunk megtérítését, életünk és javaink biz­tonságát! Ha mindenképpen a medvék életét akarják menteni, az állam saját alapjaiból adjon riasztóberendezéseket a méhészeknek, így a kecske is jóllakik, s a káposzta is megmarad. Az utca hangja Turulcsont beforr Mostanában alig telik el hét, hogy valahonnan ne ér­kezne tudósítás a turulmadár körüli elutasító vagy igenlő vitákról. Madárról ennyit nem írtak össze, pedig jócskán sze­repelnek énekeinkben, mon­dásainkban madarak. Hadd említsem a darumadarat, ame­lyik éppen útra készül, a fecs­kemadarat, amelyiket minden­ki a saját eresze alá akarna el­szállásolni, sajó gólyamada­rat, amelyiket Tompa Mihály legszívesebben visszaparan­csolna a délszigetre, mert neki két hazát adott a végzete, míg nekünk csak egyet, s az is el­veszett... Honfoglaló őseink totemállata a turul, valamiért éppen ez az állat ragadt be a köztudatba olyannyira, hogy eredetmondánk szerint egye­nesen Emese ősanyánk meg­termékenyítőjévé lépett elő... A kereszténység felvétele után, s éppen a pogány hagyo­mányok elleni harc jegyében, a turult nem tűrték meg az ural­kodói jelvények között (pl. a királyi címereken), de amikor a hun hagyományok divatba jöttek, igen-igen elterjedt, s ezt még tetézte, hogy a költők és írók alkotásaikkal felfuttat­ták a turulkultuszt. A honfog­lalás ezeréves évfordulóján valóságos turulbetörést oko­zott a rengeteg emlékmű, me­lyek bőséges turulábrázolást hagytak az utókorra. Nekünk, erdélyieknek szerencsés a helyzetünk, mert a román ha­talom nem esküdött fel a tu­rulemlékek ellen, mint a ma­gyar. Ennek jó példája, hogy Vetró András műterméből visszaszállni készül a felső­­csernátoni emlékműre a turul, s a nagybaconi honfoglalási emlékművön mai napig is ott trónol ékelme, a TURULMA­DÁR. Csak sajnálni lehet, hogy mit rendeztek szomszédságunkban a XII. kerületi emlékmű körül, melynek felállítását betiltani nem lehetett, de lebontásra ítélték. Szerencsére a debreceni szobor már áll, de ki tudná megmondani, mikor téved oda egy bolondos traktor vagy tank? A gond szerin­tem nem a turullal van, hanem azzal, hogy a fennálló hatalmi rendszer kapkod fáhöz-fához, ro­han a vargához, fűzfa hegyén la­kó varjú Varga Pálhoz, de ő sem javíthatja meg a cinege cipőjét — mert ő most a cipőt nagy urak­nak valrja, darunak, gólyának... Bizony, kár volt Orbán Viktort tusnádi egységbontónak nevezni, kedves Lendvai elvtársnő. Sebaj! Turulcsont beforr. » MÁRKÓ IMRE A turistaszezon közepén így néz ki Uzonkafürdőn a kuka. A környéket mérgező szag jelezte, hogy rég nem szállíthatták el a konténert, a szemét összetétele pedig, hogy egyesek még az esernyőjüket is itt dobják el. Kép és szöveg: Ferencz Csaba A Százlábú Gyimesben július 20—27. között a gyimesi Boros­patakon zajlott le a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes első tábora, amelynek célja az volt, hogy a harminckilenc gyermek játszva tanuljon és tanulva játsszon— táncokat, nép­szokásokat, népdalokat. A héten a hosszú távra élményt nyújtó szekerezés, a Rákóczi-vár ma­radványainak látogatása mellett csapatépítő, személyiségfejlesztő játékokra is került idő. A környezet és a program annyira hatékonynak bizonyult, hogy a hazautazás előtti szomorú­ság kivétel nélkül mindenkit — kicsit, nagyot, gyermeket, szülőt, oktatót, zenészt — elka­pott. VIRÁG ENDRE programfelelős, Megyei Művelődési Központ Keresztyén gyerektábor Mikóújfaluban A Communitas Alapítvány és a svájci Frauenfeld testvér­gyülekezet jóvoltából három református gyülekezet (Illye­­falva, Bita és Apanagyfalu) ötvenhat gyereke a Máltai Szeretetszolgálat mikóúj­falusi táborhelyén töltött egy hetet. A Pál utcai fiúk történetére építve minden napnak meg­volt a maga témája — barát­ság, bátorság, becsület és igaz­ságosság, előítélet, önfeláldo­zás —, ezek köré csoportosul­tak a reggeli áhitatok, játékok, foglalkozások, kézműves-te­vékenységek. A gyerekek egész héten át csoportokban dolgoztak, ahol megtapasztal­hatták ennek áldásait, öröme­it, nehézségeit. Versengve gyűjtötték a Vadlovak, Tigrisek, Kisokosok, Vidám Sólymok, Nemecsek, Főnix nevű csapatok tagjai a ponto­kat. Jó volt látni, hogy szívből örülnek, ujjonganak, tapsol­nak, nevetnek. SZABÓ KINGA VISSZAJELZÉS A Mikes-múzeumról Halovány bizony a zágoni csillag mostaná­ban, pedig ragyogott még a kommunizmus éve­iben is. Messziről jöttek, ki titokban, ki nyíltan a templom portikusában levő kicsi Mikes-szo­­bába, amelyet K. B. akkori lelkipásztor a hata­lom tiltása ellenére hozott létre, és nem vállalt érte felelősséget sem egyházkerület, sem múze­um. Nagyon sokszor Beder Tibor volt Hargita megyei tanfelügyelő hozott pionírokat, és a lel­kipásztorral csukott ajtó mögött tanították törté­nelmünket... Aztán jött ’89 és 1990, Mikes halá­lának évfordulója — összeült az akkori alpol­gármester, Kiss József Kozma Béla lelkipász­torral, jöttek megyei vezetők, és összeállították a műsort. Az ünnepségen híres külföldi és hazai személyiségek vettek részt, köztük néhai Czine Mihály, a magyar írószövetség elnöke, Jókai Anna írónő, Kányádi Sándor költő, néhai Domokos Géza és Ács Zoltán, a holland Mikes Társaság akkori elnöke is. Ő jött a javaslattal, hogy valamilyen formában alakuljon egy egye­sület, ez mentheti meg a kastélyt és a Mikes ko­rabeli műemlék gabonást; e célra rögtön át is nyújtott 300 holland guldent Domokos Gézának, aki a már szintén néhai Veress Dánielnek továb­bította a pénzt, ő pedig Sylvester Lajosnak, így indult a Mikes-egyesület útjára, és nem Kocsis Tündénél. Később az imateremben gyűltek össze jó néhányan, összegyűlt a bejegyzéshez szükséges pénz, a jegyzőkönyvet Csorna Antal magyar szakos tanár vezette. Igaz, Domokos Géza sokat járt, amíg megfelelő pártolót kapott Orbán Árpád akkori megyevezető személyében, alatta indult el és fejeződött be a komoly mun­ka. Ezen munkálatok alkalmával hívtak be egy gyűlésbe zágoniakat is: Gödri Albert akkori polgármestert, néhai Domokos Gyula tanítót és férjemet, Kozma Bélát, akit betegsége miatt az egyházközség kántoraként magam képviseltem az egyház részéről. Itt komoly vita volt a kas­tély befejezéséről, és itt hangzott el, hogy kelle­ne valaki, aki egyelőre fél normával átvenné a már érkező berendezéseket, és egyáltalán, fel­ügyelné a dolgokat. Akkor javasoltam Kocsis Tündét, aki Borosnyón tanított, és szeretett vol­na hazakerülni. Domokos Géza és Orbán Árpád kérdezte, hogy megfelelő személy lenne-e ké­sőbbre is mint idegenvezető és felvigyázó, és én azt mondtam, hogy igen, így ismerték meg az urak Kocsis Tündét, és így került a képbe, de akkor már az egyesület megvolt. Nagyon szé­pen indult minden, Orbán Árpád a konyhát is ellátta bútorral és edényekkel, kár, hogy utóbbi­ak tönkrementek már. Létrejött a Kiss Manyi­­emlékszoba (bár ebbe olyan zongorát vettek, amin ő soha nem játszott), aztán a Csutak Vilmos-emlékszoba is. A sokat emlegetett kultúrmunka idegenvezetésből állt, amit ügyesen végzett Kocsis Tünde, de egyéb megmozdulás a maszkabálon kívül nem volt, hacsak nem számítjuk annak a nagyterem ki­adását jehovista találkozók megtartására. Hogy mi történt az alkalmazottak és Kocsis Tünde között, nem tudom, de azt igen, hogy annak idején, amikor az állásokat meghirdet­ték, ő több jelentkező közül ezeket az embe­reket választotta, harc árán is... Mindezt a július 12-i Háromszékben meg­jelent riport (Halovány zágoni csillag) kiegé­szítésére írtam le. Szerintem a ’90-es Mikes­­ünnepségen Kiss József akkori alpolgármester és Kozma Béla lelkész is nagyon sokat tett a zágoni csillag ragyogásáért, a falu hírnevének öregbítéséért. Kiss azóta polgármesterként is bizonyított, egészen megváltoztatta települé­sünk arculatát. Sajnos, a férjem meghalt (ha élne, talán az egyházi munka sem süllyedt vol­na pusztán négy istentisztelet megtartására), jó emlékezetére a ’90-es ünnepségről kiadott al­bumot a Mikes-múzeumnak ajándékoztam,de nem láttam sehol kiállítva. KOZMA CSILLA, Zágon Az oldalt szerkesztette: Demeter J. Ildikó 2008. augusztus 1., péntek

Next