Háromszék, 2009. február (21. évfolyam, 5593-5616. szám)

2009-02-02 / 5593. szám

Bäsescu Budapesten A nemzeti kisebbségek védelmének témája és az energetikai biztonság kérdése is szerepel majd Traiiun Bäsescu államfő mára és holnapra tervezett budapesti látogatásának napirend­jén — olvasható a cotroceni-i hivatal közleményében. Bäsescu Sólyom László köztársasági elnök meghívására tesz hivatalos látogatást Budapesten, ahol az államfői tárgyalásokon kívül ta­lálkozik a magyar kormányfővel és a parlament elnökével is. (további részletek a 2. oldalon) Uniós források FERENCZ CSABA A következő tíz évben gyakran beszélünk az EU forrá­sairól — ezekkel a szavakkal körvonalazta Winkler Gyula EP-parlamenti képviselő Sepsiszentgyörgyön a kis- és kö­zépvállalkozások előtt álló lehetőségeket. Az inkubátor­házban tartott pénteki tanácskozáson mintegy félszáz vál­lalkozó kifogásolta, hogy a nehézkes­ Winkler Gyula elismerte, hogy a pályáztatás meglehető­sen bürokratikus folyamat, az ügyintézés egyszerűsítésére ja­vaslatokat is fogalmaz meg az Európai Parlamentben. Ám a tanácskozás után tartott sajtó­­tájékoztatón azt is hozzátette, hogy a vállalkozóknak is nyi­tottságot, rugalmasságot kell tanúsítaniuk. De leginkább szakértelmet, így — vélemé­nye szerint —­ elkerülhetetlen, hogy a vállalkozói elképzelé­seket szakcégek öntsék pályá­zati formába. Összehasonlítás­képpen két adatot említett, forrásokhoz való hozzáférés eszerint tavaly összesen hu­szonhárom háromszéki vállal­kozás nyert uniós pályázatot, a lehívható források összértéke 453 000 lej volt, míg a jóval nagyobb Brassó megyében en­nek az összegnek mintegy duplája került. Bagoly Miklós Asomcov-elnök, házigazda sze­rint ez jó eredmény, és a vállal­kozói szövetség munkáját is dicséri. Winkler Gyula ugyan­akkor hangsúlyozta, hogy az idei állami költségvetés hiánya rendkívül negatívan hat az uni­ós források elérhetőségére is. (folytatása a 2. oldalon) Kicsi pénz, kicsi sport... Tibodi Ferenc írása a 4. oldalon MÁRÓL HOLNAPRA • Igazodni a közösség elvárásaihoz Talán nem is vártunk mást a parlamenti választások utáni első Markóc-Tőkés találkozótól, mint ami történt. A szövetség elnöke látszólag gyökeresen megváltoztatta álláspontját , hiszen alig néhány hete még azt nyilatkozta, nem tekinti pri­oritásnak a Tőkéssel folytatott párbeszédet­­, és felajánlotta a püspöknek az RMDSZ-lista első helyét az európai parlamen­ti választásokon. Markó Béla pálfordulása azonban inkább látszólagos, valójában ugyanis a szövetségi elnök az RMDSZ érdekeit tartotta szem előtt, hiszen ezzel a húzással gyakorla­tilag kifogná a szelet a szövetség bírálóinak vitorlájából, az RMDSZ-en kívüli szervezetek pedig igazi vezéregyéniség nélkül maradnának. Nem véletlen hát, hogy Tőkés László határozottan elutasí­totta a szövetség ajánlatát, és újfent a nemzeti lista, az össze­fogás szükségességét hangsúlyozta. A két megoldás között óriási a különbség: előbbi elsősorban az RMDSZ érdekeit szolgálná Tőkés László látszólagos ,,befogadása” ürügyén, utóbbi pedig valós összefogást jelentene, amelyben nem csupán a püspök, hanem az őt támogató szövetségen kívüli szervezetek is részt vennének. Előbbi tehát a pártérdekről szól, utóbbi pedig a nemzeti érdekről. És talán ezt kellene tudato­sítaniuk a szövetség vezetőinek is: az Európai Parlamentben a kisebbségi kérdés nem pártpolitikai, hanem nemzeti ügy. A tapasztalat azt mutatja, az elmúlt másfél évben a magyar­ság európai parlamenti képviselői — Tőkés László, Sógor Csaba, Winkler Gyula — képesek voltak ezt szem előtt tartani, hajlandóak voltak együttműködni függetlenül attól, hogy sem itthon, sem Brüsszelben nem ugyanahhoz az alakulathoz, párt­családhoz tartoztak. Ráadásul borítékolható: az EP-választá­­sokon rendkívül alacsony lesz a részvételi arány, így — össze­fogás esetén — a magyarság még meg is erősítheti részvételét a brüsszeli törvényhozásban. Talán ezért is várjuk — a korábbi magyar—magyar meg­egyezési kísérletek kudarca ellenére — bizakodással a tárgya­lások kimenetelét. Hátha ezúttal nem rideg pártpolitikai kal­kulusok, hanem a közösség elvárásaihoz való igazodás irá­nyítja majd az erdélyi magyar politikai elit döntéseit. Fareádi Botond Beszélgetés BARDOCZ CSABA polgármesterrel Ember tervez, Isten végez — a mondás Bacon községre is érvényes. Bardocz Csaba polgármesternek nem sikerült minden kitűzött célt elérnie, de összessé­gében úgy véli, a község néhány lényeges dologban előrelépett. Idén is úgy akar gazdálkodni, hogy mindegyik településre kerüljön valami jelentősebb beruhá­zás. Kisbacon egy kicsit többet kap, mint a többi település: a Benedek Elek-év­fordulókra nemcsak a község, hanem­­ így a fokozott gondoskodás érthető. — Polgármester úr, tavalyi munkáját tekintve mivel elégedett? — Leginkább azzal vagyok elégedett, hogy Magyarhem­ány és Szárazajta víz­hálózatát nagymértékben sikerült kiala­kítanunk. Magyarhermányban a Fekete patak vizét, Szárazajtán a Bő forrás és a falu patakának vizét gyűjtjük össze, s szállítjuk a háromszáz, illetve kétszáz köbméteres tartályig, ahonnan szabad­eséssel jut el mindegyik háztartásig. Úgy terveztük, hogy a vízhozam akkor is elég megye, sőt, az összmagyarság is figyel, legyen, ha időközben nőne a település. A villanyhálózatot az idén kell kibővíte­­nünk, hogy a víztartály környékéig elér­jen, illetve a víztisztító elé fel kell szerel­nünk a víztisztító rendszert. Sikernek tartom azt is, hogy a SAPARD-program által támogatott, erdei utak korszerűsíté­sét lehetővé tevő egymillió eurós beruhá­zással járó munka mintegy kétharmadát elvégeztük. A diményi útszakaszt nyolc kilométeren már leaszfaltoztuk, még a sáncokat és a padkát kell kiképezni. A bodvaji útnak még alig kezdtünk neki, de bízom benne, hamar elvégezzük azt is. A Nagybacont Szárazajtával összekötő út felújításával nem úgy haladtunk, ahogy szerettük volna, csak két­ kilométert tud­tunk új köntösbe öltöztetni, viszont ha azt vesszük figyelembe, hogy a megye is keveset kapott ilyen célra, s annak elég jelentős hányadát jelentette az általunk felhasznált 520 000 lej, akkor ezt is a po­zitívumok közé kell sorolnom. Az isko­lák és óvodák felújításával is haladtunk. Kormánytámogatással megvásároltuk a kisbaconi református egyháznak vissza­szolgáltatott iskolaépületet, amelyet köz­ponti fűtéssel láttunk el, s az illemhelye­ket is modernizáltuk. Idénre marad a nyílászárók kicserélése és a vakolás,­­folytatása a 2. oldalon) Emlékmű Szárazajtán ALBERT LEVENTE FELVÉTELE AUTONÓMIA-NÉPSZAVAZÁS A megyei törvényszéken a kézdivásárhelyi határozat JOCHOM ISTVÁN A kézdivásárhelyi városházán pénteken sajtótájékozta­tót tartott Fekete Károly és Rácz Károly, az MPP helyi elnö­ke és a város MPP-s polgármestere, aki többek között az ország új, tervezett közigazgatási felosztásáról beszélt. A Traian Basescu elnök ál­tal javasolt alkotmányos köz­­igazgatási reformot illetően a Magyar Polgári Párt keret­­programja is tartalmazza az asszimetrikus regionalizmus bevezetését, amelybe Székely­föld autonómiájának kérdése is beilleszkedik — jelentette ki Fekete Károly, az MPP kéz­divásárhelyi elnöke. Kifejtette, igencsak időszerűnek találják, hogy az önkormányzatok el­fogadják a Székely Nemzeti Tanács autonómia-népszava­zásra vonatkozó tervezetét. Fekete igen furcsának találja egyes magyar politikai veze­tők kijelentését, miszerint a romániai regionális újraszer­vezése nem aktuális téma. (folytatása a 2. oldalon)

Next