Háromszék, 2009. április (21. évfolyam, 5643-5665. szám)

2009-04-01 / 5643. szám

n ] Az elmúlt évi tevékenység értékelése kedd délelőtt nagyon szűk körben — nem jelent meg a megyei takács, az öt város polgármesteri hivatalának meg egy sor intézménynek a képviselője, hogy csak néhány igen fontos személyt említsek — került sor a szokásos évi értéke­lőre, melyet közösen tartott a megyei sportigazgatóság és a Municípiumi Sport Club. A sajtó képviselői sem tolongtak. De miért is tették volna, ha az első számú illetékesek kitartó­an fittyet hánynak az értékelőre, melyen egyébként a már jól ismert eredmények, szegényes tevékenység elismétlésén túl szó esett a 2009-es esztendő tevékenységi tervéről is, többek között például arról, hogy újra tervbe vették (mint tíz-tizen­­két évvel ezelőtt, még Sever Rădăcuţă idejében) a sportorvo­si kabinet beindítását... Nagyon figyelemreméltó tervezettel nem is állhatott elő az igazgatóság, hiszen az első negyedév lejárt, s még nincs költségvetése, anélkül pedig... A maga rendjén a klub elmondhatta, hogy volt három olimpiai, öt­hat világ- és Európa-bajnoki képviselője (az országos bajno­ki címek eltörpülnek ilyen képviselet mellett), az országos rangsorban a tizenkettedik helyen áll, korszerűsítette, ember elé valóvá tette a sportcsarnokot, nevet adott neki, emléket állított a megye mindenkori olimpiai versenyzőinek, új mű­füves minifocipályát épített, miközben a város vezetése ille­gálisan és véglegesen felszámolt egy volt edzőpályát... Panasza is volt, hiszen a kalóriapénzen (járulékon) túl más­valamivel nem segíthette élsportolóit, hogy két szakosztálya — birkózás, karate és dzsiudzsicu — teremgondokkal küzd, máshol kell a felkészülést végeznie... Na persze, szólt a ter­veiről is, például az úszómedence építéséről... Még jó, hogy együtt a két értékelő, mert csak a sportigazgatóságon a szer­telen, felkészületlen előadó­­jóvoltából” kétségtelenül az unalomba menekültünk volna. A résztvevők hozzászólása, az úgymond vita elmaradt (!!!), így aztán az ifjúsági és sport­minisztérium, na meg a prefektúra képviselője kapott szólás­lehetőséget. A minisztérium képviselője, L. Vasiliu igyeke­zett menteni a menthetőt, azaz jó színben feltüntetni a sport­­igazgatóságot, elismerte a klub eredményeit, viszont elma­­rasztalólag szólt a polgármesteri hivatal sportellenes, tör­vénytelen építkezéséről. A prefektúra képviselője hű maradt intézménye sportmozgalmunkhoz való viszonyulásához, nem mondott semmi érdemlegeset. Ettől biztosan nem lesz szebb jövője sportéletünknek. Ez egyébként vonatkozik az ötven percig tartó egész értékelőre is, melyre még vissza­térünk. (oros) Alpin Sport Kakasmandikó Kupa Jó hó viszony­ok között tartottak idény­záró műlesikló ver­senyt Sugásfü­rdőn Alpin Sport Kakasmandikó Kupa néven. Az eredmények: óvodások, fiúk: 1. Vitus Szabolcs; III—IV. osztályosok, leányok: 1. Vitus Regina, 2. Buzianu Andrea; V—VIII. osztályosok, fiúk: 1. Könczei Zalán; 35—50 év kö­zöttiek, férfiak: 1. Vitus Zoltán, 2. Barabás Ernő. A verseny legjobbja open kategóriában Vitus Zoltán volt. A hóviszo­nyok nagyon tökéletesek voltak, de a helyezéslista azért fog­híjas, mert sok versenyző nem tudta befejezni a viadal mind­két futamát — tudtuk meg az esemény szervezőitől. A díjakat a Delco biztosította. ML HOL. MIKOR? 2009. április 1., szerda Lapszámfelelős: Váry O. Péter Korrektúra: Botka Ágnes, T. Gyenge Klára Napkelte: 6.56 Napnyugta: 19.43 Eltelt: 90 nap Hátravan: 275 nap A Isten éltesse Hugó, Agapion, Ida, Pál, Orbán olvasóinkat! Évfordulók 30 éve megszűnt a 2500 éves perzsa császárság, a februári forradalmat követő népszavazás eredménye­ként kikiáltották az Iráni Iszlám Köztársaságot. 70 éve véget ért az egymillió halottat követelő spa­nyol polgárháború, megkezdődött Francisco Franco tábornok 36 évig tartó uralma. 80 éve született Milan KUNDERA Herder-díjas cseh író, költő, publicista. 125 éve megalakult a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. 200 éve született Nyikolaj GOGOL orosz író (megh. 1852). Meleg marad az idő, válto­zékony égbolttal, helyenként esővel. A hőmérséklet értékei 4 és 17 Celsius-fok között ala­kulnak. (Szebeni Meteoro­lógiai Központ) , AI110LLV.QRNY CCINChSlOSAK Al IOKIZa*. Q Magánszemélyek és cégek régi au­tóját beszámítjuk a roncsautóprogram keretében egy új FIAT, ALFA ROMEO, LANCIA vagy SsANGYONG gépkocsi árába! Telefon: 0267 316 666. Röviden Táncház. Sepsiszentgyör­­gyön a városi művelődési ház­ban a ma 20 órakor kezdődő táncházban Tőkés Zsolt és párja felcsíki táncokat tanít. Zenél a Háromszék Tánc­­együttes zenekara és a Félkér együttes. A táncház éjjel egy óráig tart.­­ A kovásznai mű­velődési házban ma 19 órától gyermektáncház­ lesz. Zenél a Félkér együttes, táncoktató István Ildikó. Sajtóklub. A sepsiszent­györgyi városi művelődési ház Holló Ernő Sajtóklubjának meghívottja ma 19 órától Hecser László, a Háromszék erdővidéki tudósítója. Bemu­tatja Szekeres Attila szerkesz­tő, a Háromszék belső munka­társa. Téma: A tudósító élete, munkája, viszonya a helybeli­ekkel, az intézményekkel és a hatósággal, kapcsolata a szer­kesztőséggel. Házigazda: Ma­­tekovics János. Gyűjtők klubja. A sepsi­szentgyörgyi Hobbi Csere­bereklub ma 16 órára a városi művelődési ház pinceklubjába vár minden gyűjtőt. Előadás. A sepsiszentgyör­gyi Bod Péter Megyei Könyv­tár Gábor Áron Termében csütörtökön 18 órától Magdás Emese Hajnalka, a Kriston­­módszer trénere tart előadást A női alhas egészsége címmel. Az életmódbeli ismeretek áta­dása mellett segít feltérképez­ni a testi-lelki egészség alap­jait. A belépés ingyenes. Találkozó. A megyei kór­ház étkezdéjében csütörtökön 17 órától tartják a sepsiszent­­■ györgyi­ szívbetegek egyesü­letének találkozóját. Meg­hívott: dr. Balázsi Levente érsebész. Fogadóórák. Szerkesztő­ségünkben ma 13—15 óráig Balogh Klára jogtanácsos várja a jogi tanácsot igény­lőket. A tanácsadás in­gyenes. Elzárják az ivóvizet ma 9—15 óráig Sepsiszentgyör­­gyön a Kálvin téren, a Borvíz, Vár, Malomgát (Bor­víz utca felőli oldal), Gát, Sólyom, Erege utcában, csü­törtökön 9—15 óráig pedig Illyefalván­­ és Sepsiszent­­királyban. Áramszünet. Mitől pén­tekig naponta 8—15 óráig Nagybaconban a központi részen, a Csinód utcától a Grig Kft.-ig, valamint a Fő útnak a tejbegyűjtő állomástól az Uzonka Kft.-ig terjedő sza­kaszán szünetel az áram­szolgáltatás. Újabb pontvadászat Még lehet jelentkezni arra a minifoci-bajnokságra, amelyet Uzon Község Polgármesteri Hivatala szervez. Az eseményre 16—20 csapatot várnak, helyszíne pedig a település sportcsar­noka. Az oda-vissza vágós pontvadászat előreláthatólag jövő héten rajtolna. Érdeklődni és jelentkezni a 0752 452 402-es te­lefonon lehet. Labdarúgó-vb-selejtezők Ma Európában huszonhárom mérkőzéssel folytatódik a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság selejtezősoro­­zata. A program: 1. csoport: Magyarország—Málta, Dánia- Albánia; 2. csoport: Lettország—Luxemburg, Svájc—Mol­dova, Görögország—Izrael; 3. csoport: Lengyelország—San Marino, Csehország—Szlovákia, Észak-Írország—Szlovénia 20:45; 4. csoport: Liechtenstein—Oroszország, Wales—Né­metország; 5. csoport: Észtország—Örményország, Tö­rökország—Spanyolország, Bosznia-Hercegovina—Belgium; 6. csoport: Kazahsztán—Fehéroroszország, Andorra—Hor­vátország, Anglia—Ukrajna (Sport Klub, 22 óra); 7. csoport: Ausztria—Románia (Pro TV, 21.30 óra), Franciaország— Litvánia; 8. csoport: Bulgária—Ciprus, Grúzia—Montenegró, Olaszország—Írország; 9. csoport: Hollandia—Macedónia, Skócia—Izland. Összeállította: Tibodi Ferenc 2009. április 1., szerda ) Körösi Csom­a Sándor-napok Kovásznán csütörtökön kezdődik a rendezvény kétnapos tudományos üléssel (a csütörtöki­ program keddi lapszá­munk utolsó oldalán, a pénteki a mai szám 8. oldalán olvas­ható). A rendezvény csütörtöki programja: 9 órától tudomá­­nyos ülés a Héphaisztosz Szállóban, 16 órától a Kankalin táncegyüttes Forogj, világ! című műsora a szabadtéri szín­padon (koreográfus: Horváth Zita), 17 órakor a Szobortól szoborig elnevezésű futóverseny beérkezése (Infiniti Klub), a sepsiszentgyörgyi Fenyőcske Néptáncegyüttes Székelyföldi táncok című műsora a szabadtéri színpadon (koreográfus: Rápolti István, zenekarvezető: Molnár Gábor). 18 órakor a képtárban a Körösi Csom­a Sándor — Fények című kiállítást Vetró András szobrászművész nyitja meg, közreműködnek a pécsi Koch Valéria Gimnázium gitárosai és a nagykanizsai kórus, 19 órától Körösi Csom­a Sándor — Jelek térben és időben címmel könyvbemutató, a kötetet Szabó Etelka mél­tatja, 20 órától fáklyás megnyitó a Csoma-szobornál a bará­­tosi fúvószenekar, a nagykanizsai énekkar, a helyi Pastorala énekkar, Horváth István szavalóművész és Thiesz Katalin népdalénekes fellépésével. Kiállítás ♦ A kézdivásárhelyi Vigadó földszinti kiállítótermében csütörtökön 16 órakor meg­nyílik a Barabás Zsombor Há­romszéki Népművészeti Egye­sület kiállítása. ♦ Kakas Zoltán néprajzku­tató pénteken 17 órától a kézdi­­vásárhelyi Céhtörténeti Múze­umban Krisztus feltámadott! címmel bemutatja húsvéti írott­­tojás-gyűjteményét. Ezzel pár­huzamosan délután múzeumpe­dagógiai foglalkozásokra várják az érdeklődőket: hagyományos­­tojásírást, húsvéti képeslapké­szítést tanítanak, hús­véti hagyo­mányokat ismertetnek. Kézművesvásár A Szent György-napi soka­­dalomra, a hagyományos kéz­­művesvásárba — április 24— 26. — termékeiket bemutatni szándékozó kézművesek je­lentkezését várják április 6-ig a 0722 370 096-os telefonon (Veress Ferenc) vagy a kez­­muvesek@yahoo.com e-mail címen. (vop) Munkanélküli-segély Az idei március 25-i 186-os Hivatalos Közlönyben megjelent 28-as sürgősségi kormányrende­let értemében azoknak a munka­­nélkülieknek, akik 2009. március 25-én még segélyt kaptak, három hónappal hosszabbítják meg a se­gélyezési időszakát. A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal kéri a jogosultakat, hogy mától jelenjenek meg a hivatalban, illet­ve a területi kirendeltségeknél jo­gaik érvényesítése végett. Az oldalt szerkesztette: Páljános Mária mari@3szek.ro alutaárfolyan­ A jegybank átlagárfolyama: 1 euró: 4,2318 lej 1 USD: 3,1857 lej 100 forint: 1,3685 lej Főszerkesztő: Farkas Árpád Főmunkatársak: Bogdán László Magyari Lajos Sylvester Lajos I Albert Levente (fotó), Áros Károly I (sport), Demeter J. Ildikó (olvasó- I szolgálat), Farcádi Botond (bol­­i politika), Farkas Réka (szervezeti­­ élet), Ferencz Csaba (gazdaság),­­ Fekete Réka (egészségügy, tanügy),­­ Forró Eszter (olvasószerkesztő),­­ Incze Ibolya (olvasószerkesztő, család, vállalkozás), B. Kovács András (riport), Kisgyörgy Zoltán (faluvilág), Mózes László (szerkesztőségi főtitkár), Páljános Mária (tájékoztatás), Sim­ó Erzsébet­­ (közélet, szerkesztőbizottsági tag),­­ Szekeres Attila (közigazgatás, szerkesztőbizottsági tag), Tibodi Ferenc (sport), Váry O. Péter (önkormányzat,­­ szerkesztőbizottsági tag).­­ Tudósítók: Bodor János (Kovász­­­ I­na), Hecser László (Erdővidék),­­ B­lochom István (Kézdivásárhely), I Józsa Zsuzsanna (titkárság).­­ Kiadja a RESS Gazdasági ügyvezető: Torma Sándor főszerkesztő-helyettes Telefon: fax: 0267 351 253. I . Levélcímünk: 520064 — Sepsiszentgyörgy, Sajtó utca 8/A Szerkesztőség: telefon, fax: 0267 351 504, 0367 405 264 reklámiroda: 0267 351 734­­ (nemzetközi és körzeti hívószám: 00­40 267). Mobilhívószámok: Orange: 0740 310 468 Vodafone: 0723 185 123 0 e-mail: szerkesztőség: hpress@3szek.ro reklámiroda: reklam@3szek.ro kisnyomda: tipar@3szek.ro Internet: http: //www. 3­szek. ro . Forgalmazza a H—Press Kft. lapterjesztője, e-mail: distrib@3szek.ro telefon: 0367 405 265, reklamáció: 0267 310 684, 0754042 506 a posta, telefon: 0267 315 211 . Készült Sepsiszentgyörgyön, * a H—PRESS KFT. fényszedő műhelyében. Nyomda: Tipo-Graf Kft. Sepsiszentgyörgy Telefon: 0367 407 340, 0367 407 347. O Szerviz: HELP. KFT.­O ISSN 1221-016! O Lapunk híranyagát­­ az Illyés Közalapítvány támogatja. O­­ Kéziratokat nem őrzü­nk meg és nem i­s küldünk vissza. A szerkesztőség j­ó véleménye nem mindig azonos a szerzők véleményével.

Next