Háromszék, 2009. július (21. évfolyam, 5716-5741. szám)

2009-07-18 / 5730. szám

KÖZELET ­ BELFÖLD • Tojást dobtak a kormányfőre Az útszéli kövezeten törött szét az a tojás, amelyet egyelőre ismeretlen személy dobott a temesvári megyeházáról távozó Emil Boc kormányfő után. A rendőrség a kamerafelvételek alapján keresi az elkövetőt, akit maga a célzott sem látott, de úgy nyilatkozott, hogy tisztségében mindenre készen kell áll­nia. Romániában legutóbb Ion Iliescu volt államfőre dobtak tojást az 1989. decemberi forradalom tavalyi emlékünnepsé­gén; több évvel ezelőtt Emil Constantinescu akkori államelnö­köt tintával spriccelték le. Stresszpótlék-kovorodás A Legfelsőbb Bírói Tanács szóvivője szerint a kormány tegnap végrehajtotta a bukaresti fellebbviteli bíróság július 9-ei határozatát, és kiadta a pénzügyminiszter által leállított, ötvenszázalékos júniusi stresszpótlékot a magas rangú igaz­ságszolgáltatási alkalmazottaknak. A pénzügyminisztérium ugyanakkor cáfolja, hogy jóváhagyást adott volna az összesen 353 042 lejes tétel kiutalására, hiszen ezt az előzetes pénzügyi ellenőrzés is visszautasította, és lépésüket a számvevőszék is helyeselte. A szokatlan helyzetben a gazdasági és politikai elemzők az üres államkincstárra mutogatva arról vitáznak, hogy valójában ki vezeti Romániát. Világbanki hitel A Világbank csütörtökön jóváhagyott egy 300 millió eurós kölcsönt Románia számára. Ez az első részlete annak az egy­milliárdos hitelnek, melyről márciusban megállapodtak. A pénzintézet közleménye szerint az első részlet a közkiadások nyilvántartásának bővítését, illetve a gazdasági válság által súj­tott szegények megsegítését célozza. A második részlet 360 millió euró lesz, és az év végére várható a jóváhagyása, a har­madik, 340 millió eurós részlet pedig 2010 második felében érkezhet. A Világbank cserébe három szektor — a közigazgatás, a pénzügy, valamint a szociális védőháló — reformját kéri. Romlanak a kilátások Romlanak Románia gazdasági kilátásai: a Nemzetközi Valutaalap túlságosan optimistának minősítette márciusi, 4,1 százalékos éves szintű visszaesést valószínűsítő előrejelzését. Tonny Lybek, az IMF Romániáért és Bulgáriáért felelős képvi­selője szerint az augusztusi előrejelzés biztosan rosszabb lesz a márciusinál. Szerdán Gheorghe Pogea gazdasági miniszter kije­lentette, a romániai gazdaság 6,5—7,1 százalékkal eshet vissza idén, eddig ez a legpesszimistább becslés a kormányban. Ugyanaznap Prágában Traian Băsescu államelnök azt mondta, hogy miután az első évharmadban 6,2 százalékkal esett vissza a gazdaság, a második sem lesz jobb, és csak az év végére van remény a hanyatlás megállítására. A hazai bankszektor elemzői 6,7 százalékos GDP-csökkenést jósolnak idénre. Tiszteletbeli magyar konzul Temesváron Beiktatták tisztségébe tegnap Magyarország temesvári tisz­teletbeli konzulját, Pánczél Zoltánt, akinek illetékessége Temes megyére terjed ki. A magyarországi, helyi és megyei hivatalos­ságok jelenlétében megtartott ünnepségen magyar és román részről egyaránt kiemelték, hogy Temesvár kiemelkedően fon­tos regionális központ, amely összeköti a szerbiai Vajdaságot, a dél-alföldi régiót és Nyugat-Románia leggyorsabban fejlődő körzetét. A történelmi Bánság székvárosáról Temesvár polgár­­mestere megjegyezte, hogy egy időben Magyarország fővárosa is volt. Pánczél Zoltán, a Fornetti Románia elnöke két évtizede fontos szereplője az üzleti, a társadalmi és a kulturális kapcsola­toknak, sok terv, civil kezdeményezés ötletgazdája és végrehaj­tója. A tiszteletbeli konzul elmondta: új tisztségében még lelke­sebben és eredményesebben dolgozhat az európai szempontból is fontos határ menti régiók fejlődéséért. Megemlítette, hogy idén Temes megye tölti be a Duna—Maros—Körös—Tisza Eurorégió soros elnöki tisztségét. Hőség- és zivatarriadó A mai napra a néhol 35 Celsius-fok fölötti hőmérsékletet is meghaladó kánikula, vasárnapra pedig a főként nyugati és hegyvidéki térségben várható zivatarok miatt hirdetett sárga jelzésű riadót az országos meteorológiai intézet. A kiadott fi­gyelmeztetés szerint az jár el okosan, aki ma árnyékba, holnap tető alá húzódik. Az MTI és a Mediafax híreinek felhasználásával szerkesztette: Demeter J. Ildikó , (• . í’■$&)/■ -*j н■/*(}н.'J ) н ■‚'íi ’’•н(■' t,‘rííjLsiys.) Az átalányadó ellen Romániában befektető magyarországi üzletemberek és erdé­lyi magyar vállalkozók tiltakoznak a romániai átalányadó ellen, mivel szerintük az intézkedés növeli az inflációt, a munkanélkü­liséget, és bátorítja az adócsalást. A május 1-jétől bevezetett átalányadót a veszteséges vagy nagyon csekély nyereséget el­könyvelő vállalatok is kénytelenek fizetni, mégpedig éves for­galmuk alapján. A tiltakozáshoz csatlakozott a háromszéki kis- és középvállalkozók szövetsége (Asimcov), a kolozsvári magyar vállalkozók egyesülete (Euréka), valamint a temesvári egyetemi oktatók és kutatók szervezete (Techno). A tiltakozás aláírói úgy látják, az átalányadó bevezetése nem járul hozzá a költségvetési bevételek növeléséhez, ellenkezőleg, a kis- és középvállalkozá­sok bezárását eredményezi, amelyek alkalmazottjai munkanél­küliekké válnak. A dokumentumot eljuttatták Emil Boc kor­mányfőnek, a pénzügyminiszternek, valamint a parlament két gazdasági szakbizottságának. A minimális átalányadó mértéke 2200 lejtől (mintegy 500 eurótól) 43 000 lejig (körülbelül tízezer euró) terjed. Az első fél évben több mint százezer cég szűnt meg vagy volt kénytelen felfüggeszteni működését Romániában, ez a szám hétszer nagyobb, mint tavaly ugyanebben az időben. Európai szomszédság Kiírták az első pályázatokat az Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz (ENPI) finanszírozásával megvalósuló, ro­mán, magyar, szlovák és ukrán határon átnyúló fejlesztésekre. A beruházók országonként 13,3 millió eurós támogatásra pályáz­hatnak szeptember végéig összehangolt turizmus-, vállalkozás-, valamint környezetvédelmi és természeti erőforrás-fejlesztési, illetve intézményi és lakossági együttműködési tervekkel. A ha­tárokon átnyúló program jóváhagyott forrása összesen 68,6 mil­lió euró, ami 2013 végéig használható fel. A turizmusfejlesztés az infrastruktúra kiépítését is szolgálhatja, így például gyalog- és kerékpárutak, sípályák is épülhetnek. Emellett informatikai fej­lesztéshez, tematikus utak szervezéséhez, a szolgáltatási szabvá­nyok kialakításához, többnyelvű kiadványok készítéséhez, kö­zös idegenforgalmi stratégia kidolgozásához is kérhető támoga­tás. A vállalkozásfejlesztésnél pályázni lehet üzleti, innovációs, kereskedelmi és logisztikai központok, inkubátorházak, ipari parkok létesítésére. Kutatás-, technológia- és marketingfejlesz­tés szintén szóba jöhet. Információs rendszerek, tanácsadói szol­gálatok ugyancsak létesülhetnek. Nők, fogyatékkal élők vagy hátrányos helyzetűek foglalkoztatására a cégalapítást is támo­gatják az összegből. A környezet- és természetvédelmi fejleszté­seknél elsőbbséget élvez egyebek között a nemzeti parkok, táj­védelmi körzetek megóvása, a vízminőség-javítás, a vízkészlet­védelem, a környezetgazdálkodás kialakítása, a hulladék- és szennyvízkezelés megoldása. A különböző katasztrófahelyze­teknél a közös elhárítás intézményi, szervezeti feltételrendszer létrehozását segíti az alap. Az intézményi és lakossági együttmű­ködésnél pedig egyebek között az oktatás fejlesztésére, munka­erő-piaci információs rendszer kialakítására, a kulturális szerve­zetek kapcsolatának erősítésére, a helyi népművészet és kézmű­vesség megőrzésére lehet pályázni. ----------------------KommammBma JEGYZET­T Gombainvázió A múlt hét nyári sztárvendégei az erdei gombák voltak, a kiadós eső után beköszöntött meleg, mint egy illuzionista a kalapból a nyulat, úgy húzta elő az avarszőnyeg alól a termé­szet csodálatra méltó teremtményeit, az emberiség legősibb táplálékául szolgáló gombákat. Azokban a napokban emberek sokasága pásztázta végig a lomberdőket, a tapasztaltabb gom­baszedők, a gyűjtögető életformától tulajdonképpen el sem szakadt szegény rétegek medvekergető szövegeléssel és ordi­­bálással verték fel az erdő csendjét, az országutak mente meg­telt gombaárusokkal. Főleg a sárga rókagombának van kelet­je, amely idén szőnyegszerűen lepett el sok termőhelyet, de a nálunk medvegombának nevezett ízletes vargánya sem maradt a sorban hátra, divatos-szivacsos barna kalapját kelletve mu­togatta mindenfelé. Piaci gombakínálat A nyugati országokat járók ámulva mondják, hogy ott mi­csoda értéket képviselnének az itt utak szélére, a vasúti sorom­póknál kiállított gombaféleségek. Németországban egy kilo­gramm apró rókagomba 40 eurót kóstál , amikor bő másfél évtizeddel ezelőtt arra jártam, Hamburgban egy kg rókagom­ba húsz márka volt —­, itthon néhány garasért, rendszerint tíz­­lejes adagokban kínálják. Biztatok is mindenkit: itt az alkalom, hogy a téli tartaléko­kat beszerezzék. A legjobb az erdei helyszíneken, de a piaci vagy az út menti vásárlás is célhoz vezet, s amióta a mélyhűtés általánossá vált, a megtakarított és felszeletelt gomba egy for­ró vizes zubbantás után biztonságosan eltehető. Ize-aromája gombapaprikásként, gombás szeletként, gombamártásként vagy zöldséglevesbe keverve felséges és feledhetetlen. Szá­rítható is, de a rókagomba enyhén szíjas marad, íze kesernyé­­sebb lehet. Savanyúságként is tartósítható. Gyűjtése külön élvezet, a lomberdők hűs levegője kánikulá­ban is csalogató, de azért jofik, ha a reggeli hűvösön vagy a késő délutáni órákban loholunk vagy sétálunk az erdő felé. Sylvester Lajos —------mmmmmmmmmmmmmi ■ ■ ■ ——------■—. 11 m■—■ ■ i mm—■■■■■■ m # HÍRSALÁTA________| CSALTAK, DE NAGYON. Románia 2008-ban rekordszámú rendellenességet és csalási gyanút, pontosabban 246 esetet je­lentett a csatlakozás előtti pénzalapokkal kapcsolatban. Az Európai Bizottságnak több mint 25 millió eurót kell visszasze­reznie, ami az eddigi legnagyobb összeg az európai pénzalapok ezen kategóriájában. Az EU pénzügyi érdekeinek védelmére vo­natkozó 2008-as jelentés, melyet az Európai Bizottság július 15-én tett közzé, mintegy 300 oldalban ecseteli az európai alapokkal kapcsolatos rendellenességeket és csalásokat. Románia az első helyet foglalja el a csatlakozás előtti pénzalapok fejezetnél, a SAPARD, ISPA és PHARE programokban. Az új tagországok és jelöltek között Bulgária a második 140 esettel. (Impulzus) NEKÜNK MAGAS A LEGALACSONYABB. Ro­mániában és Bulgáriában a legalacsonyabb a termékek és a szolgáltatások ára az EU-tagállamok közül az Eurostat adatai szerint. Ugyanakkor az Eurostat egyik, júniusban ismertetett jelentéséből az is kiderül, hogy a bruttó hazai össztermék (GDP) egy főre eső értéke Romániában az EU- átlag 46, Bulgáriában pedig 40 százaléka volt 2008-ban. Romániában az EU-átlag 71 százalékát kell fizetni az élel­miszerekért és az alkoholmentes italokért, 61 százalékát a szeszes italokért és a dohányáruért, 86 százalékát a ruhá­zati cikkekért, 101 százalékát az elektronikai és elektro­mos háztartási árukért, 84 százalékát a személyszállításért, 62 százalékát pedig a szállodai és éttermi szolgáltatáso­kért. (Paprika Rádió) REKORDER KORMÁNYZÓ. A World Records Academy szerint Mugur Isărescu hivatalosan is bekerült a rekordok könyvébe, ugyanis ő az, aki a leghosszabb ideig vezetett egy központi bankot. Isărescu 60 éves, és immár tizenkilenc éve igazgatja Románia pénzügyeit mint a Román Nemzeti Bank el­nöke. Nagyon sokan az ország rejtett miniszterelnökeként tart­ják számon. Mások szerint Isărescu mentette meg Romániát egy Bulgáriához hasonló összeomlástól, ugyanis megnövelte az ország valuta- és aranytartalékait, megfékezte némileg az inflációt, valamint bevezette az új lejt. Munkásságát a Laszcek Balcerowiczéhoz hasonlítják, aki megmentette Lengyelország gazdaságát. HÁZHOZ JÖN A JOGOSÍTVÁNY. Az autóvezetői jogo­sítványt és a gépkocsi forgalmi engedélyét a tulajdonos lakcí­mére küldi futárpostával az illetékes hatóság. A két dokumen­tum formáját és tartalmát szabályozó egységes európai irányel­vek alkalmazása lehetővé teszi, hogy azokat postai futárok szállítsák haza tulajdonosaiknak. A futárszolgálatot a Román Posta biztosítja, mely csütörtökön kezdte meg működését or­szágszerte. (Mediafax) 2009. július 18., szombat [ ....■f-.-T-s' -—mssm-----­

Next