Háromszék, 2009. szeptember (21. évfolyam, 5768-5793. szám)
2009-09-12 / 5778. szám
VASILE BLAGA SEPSISZENTGYÖRGYÖN Tízmillió lejt ígért a miniszter FARCÁDI BOTOND Három új programot indít a fejlesztési minisztérium, kettő az ivóvízhálózat és csatornarendszerek kiépítését célozza, a harmadik pedig — amelyet várhatóan jövő heti ülésén hagy jóvá a kabinet — tízezer kilométernyi megyei és helyi út felújítását, aszfaltozását teszi lehetővé. Minderről Vasile Blaga fejlesztési miniszter személyesen tájékoztatta a háromszéki polgármestereket — tegnap reggel ugyanis Sepsiszentgyörgyre érkezett, és a Kovászna Megyei Tanács üléstermében a háromszéki önkormányzati vezetőkkel találkozott. A tárcavezető tízmillió lejt ígért a tartalékalapból Háromszék számára,így lesz pénz például a Kézdivásárhely— Torja—Bálványosfürdő—Sepsibükszád útszakasz javítására is. A találkozó elején Tamás víz útja kivitelezési munkálatai- Sándor, a Kovászna Megyei nak halasztását, illetve a Nagy Tanács elnöke az elkezdett prog-asta és Apáca közötti híd felújítáramokról tájékoztatta a miniszsát is figyelmébe ajánlva, tért, két súlyos problémát. A bor (folytatása a 2. oldalon) Decentralizációt most vagy soha FARCÁDI BOTOND Butaságnak minősítette tegnapi sepsiszentgyörgyi látogatása során Vasile Blaga fejlesztési miniszter, a Demokrata- Liberális Párt ügyvezető főtitkára a Ioan Lăcătuşu által aláírt, a Hargita—Kovászna Európai Tanulmányok Központ által készített, többek között Székelyföld „visszarománosításáról”, Hargita, Kovászna és Maros megye más megyékbe történő beolvasztásáról szóló tanulmány javaslatait. „Sok butaságot hallottam az elmúlt napokban, ez is azok közé tartozik” — szögezte le újságírói kérdésre válaszolva a miniszter. (folytatása a 2. oldalon) A MÁRÓL HOLNAPRA • Zűrzavar Ilyen felfordulás legalább tíz esztendeje nem volt Romániában. A Traian Basescu irányította Boc-kabinet majd minden társadalmi kategória haragját kivívta. Nem az egységes bértábla esetleges szigora okozza a legnagyobb elégedetlenséget, hanem az, hogy egyik nap úgy tűnik, megegyeztek valamiben, másnap kiderül, a kormánynak esze ágában sincs teljesíteni ígéreteit. Ezzel haragította magára a tanárokat, orvosokat, köztisztviselőket, rendőröket, s emiatt nem tudnak egyezségre jutni a bírákkal, ügyészekkel sem. Basescu rossz, hajóskapitányi beidegződései — az van, amit én parancsolok — kiforgatták sarkából az országot, forrong, lázong mindenki. Időközben az is kiderülni látszik, hogy a szakszervezetek sorsát húsz éve irányító vezetők tekintélye elkopott, túl lágyak, túl kompromisszumkészek, s a második vonal fiataljai kicsit fejük fölött szervezkednek, mert rájöttek, hogy a tárgyalások nyúlnak, mint a zsíros túró, eredmény meg nincs. Látják, a kormány az egységes bértáblával, az oktatási törvénycsomaggal, melyet parlamenti és közvita nélkül akar elfogadtatni, a demokrácia alapjait ássa alá, s még jobban eljelentéktelenítené a parlamentet, melynek, igaz, meglehetősen ingatag a tekintélye, de végül is a demokrácia alapintézménye, a népfenség megtestesítője. Mindenki tudja, hogy a koalíciós kormány erőfitogtatása valójában egyetlen ember, Traian Basescu akaratát tükrözi. S az, még ha a legjobb szándék vezérelné is, lehet, elhamarkodott, lehet, téves, lehet, önkényes. Menet közben az is kiderült, hogy az államfő törvényalkotó kedvét teljes mértékben önös választási érdek vezérli. Minden jel arra mutat, tanácsadói úgy vélik, az államfő újabb mandátumot csak akkor szerezhet, ha néhány reformtörvényt a közvélemény nevéhez köt. Ilyen a hevenyészett, két teljesen különböző filozófiáját oktatási jogszabály összegyúrása, az egységes bértábla, vagy a kormány ügynökségek és hatóságok számának nem igazán jelentős csökkentése, de az igazságszolgáltatás megregulázása is. Miközben, sajnos, a válságkezelést meglehetősen kétes módszerekkel és eredményekkel végzi a kabinet, minden szakértő attól tart, hogy a jelenlegi tétova lépések az elnökválasztás után bosszulják meg magukat: Románia lakosságának jövő év januárjától kell majd szembenéznie az igazi nehézségekkel. Minderre ráadás az igazságszolgáltatás válsága és teljes szembefordulása az elnöki hivatallal meg a kormánnyal. Basescu csütörtökön a Legfelsőbb Igazságügyi Tanácsban elnöksége legmegalázóbb pillanatait volt kénytelen átélni. A gond az, nem biztos, hogy bármit is tanult belőle. S marad a zűrzavar. Sintó Erzsébet A magyarhermányi iskola régi, felújítás alatt álló épülete ALBERT LEVENTE FELVÉTELE A huszadik tanévkezdés FEKETE RÉKA Az 1989-es fordulat utáni huszadik tanévre csengetnek be hétfőn a háromszéki iskolákban. Több mint harminchétezer óvodás és iskolás, valamint közel háromezerháromszáz pedagógus kezdi meg a 2009/2010-es tanévet, amelynek nem csak a két évtizedes évforduló kölcsönzi a különlegességet, hanem az a társadalmi-politikai bizonytalanság, ami miatt azt sem lehet tudni biztosan, milyen záróvizsgát kell tenniük azoknak, akik az általános, illetve középiskolából ballagnak, milyen lesz az a törvény, amely az oktatás egészét szabályozza. Egy dolog ellenben biztos: megyénkben kétezerötszáz elsős először lépi át az iskola küszöbét, szinte ugyanannyian indulnak ötödik osztályba, és ezernyolcszázan kezdik meg középiskolai tanulmányaikat. Szakképezetlen pedagógus nem jut katedrához, a tanítók, tanárok több mint harmada címzetes, vagyis állandó állással rendelkezik, a hétszáz képzett ■■■■■ helyettesítő évente versenyvizsgázik egy jobb katedráért. Hétfőn reggel ünnepi tanévnyitó ünnepségeken köszöntik a régi és új tanítványokat, a megyei főtanfelügyelő ebben az esztendőben a vargyasi Borbáth Károly Általános Iskolában nyitja meg hivatalosan a tanévet. Tíz esztendővel ezelőtt közel negyvenhétezren indultak óvodába, iskolába, idén tízezerrel kevesebben, de tavalyhoz képest szinte ugyanannyian kezdik meg a kilenc hónapon át tartó órarend szerinti életet. Útjavítás Erdővidéken HECSER LÁSZLÓ Az erdővidéki polgármesterek találkozóján a megyei tanács elnöke, Tamás Sándor, Demeter János és Henning László alelnök, valamint Klárik László megyemenedzser a folyamatban levő pályázatok megvalósítását elemezte. Megoldásokat kerestek a következő időszakra tervezett pályázatok anyagi fedezetének biztosítására. Tamás Sándor úgy fogalmazott, a megyének attól sem szabadna visszariadnia, hogy a tulajdonában levő utak javításához — utolsó lépésként — banki kölcsönhöz folyamodjon. A találkozó összehívásáról a baróti önkormányzatot nem értesítették. Minél több községi út javíthatnak a közeljövőben í tásának dokumentációját el kell készíteni a következő időszakban, hiszen Vasile Blaga fejlesztési miniszterrel jó viszonyt ápolnak, de akár az is elképzelhető, hogy decembertől már ismét a szövetség tisztségviselője, Borbély László lesz a tárcavezető, így mindenképp támogatásra számíthangsúlyozta Tamás Sándor. Erdővidéken az 577-es kormányrendelet révén befejezték és kifizették a Bardoc és Olasztelek közötti két kilométeres szakasz felújítását, ezután a Bardoc—Székelyszáldobos közti út javítása következne. (folytatása a 3. oldalon)