Háromszék, 2009. október (21. évfolyam, 5794-5820. szám)

2009-10-01 / 5794. szám

Egyetemi hagyományt teremteni FEKETE RÉKA Az a tény, hogy a sepsiszentgyörgyiek egyetemet építettek, az irányt mutatja, mely felé haladni kíván a város. Ezt méltányol­va a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem (BBTE) to­vábbra is támogatja ebben a törekvésében — hangsúlyozta prof. dr. Andrei Marga rektor, aki az egyetem Sepsiszentgyörgy­­re kihelyezett tagozata tegnapi tanévnyitójára, az új épület egy­harmadjának avatalára érkezett vám­ki­ikba Délelőtt Háromszék vár­megye első székházában, a megyei könyvtár Gábor Áron Termében tartotta a közigaz­gatási szak a tanévnyitót, a helyszín megválasztásával a közigazgatás társadalomban betöltött mindenkori szerepét kívánta kiemelni a tanszék vezetősége. Cziprián-Kovács Loránd többek között a jelen­legi hazai felsőoktatási rend­szer túlméretezettségéről, a sebtében létrehozott diploma­gyárakról tartott rövid ismer­tetőt, amelynek elítélő hang­neme egybecsengett az Andrei Marga rektor délutáni köszön­tőjének e témában elhangzott mondandójával. A BBTE első embere leszögezte, nem könnyű egyetemi hagyományt terem­teni ott, ahol soha nem volt felsőoktatás, de látván, hogy a helyiek, köztük Orbán Árpád korábbi megyeitanács-elnök, s a tizenkét évvel ezelőtti egye- I­temalapítás kezdeményezője, s néhai Domokos Ernő, az ak-­­ kor még kollégium (2005-től egyetem — szerk. megj.) első igazgatója és mások­­milyen elszántan tették dolgukat a sepsiszentgyörgyi felsőokta­tás megteremtéséért, a kolozs­vári egyetem továbbra is tá­mogatja az építkezést, az ed­dig befektetett 130 milliárd régi lej mellé előteremti a hát­ralévő munkálatokhoz szük­séges hetvenmilliárdot. (folytatása a 3. oldalon) Mesébe illő volt látni, mennyi barátja van ma is Elek Apónak. A kisbaconi ál­talános iskola előtti téren több százan összegyűltek, hogy a „szembejövő em­bernek” megköszönjék az édesanyák, a nagymamák és a tanító nénik által felol­vasott, királylányokról, legkisebb ki­rályfikról, boszorkányokról, a rossz fe­lett mindig diadalmaskodó szegény le­gényekről, aranyerdőkről, beszélni tudó állatokról, okos lányokról, furfangos öreg­emberekről szóló, hitet, reménysé­get, bizonyosságot, álmokat jelentő, el­felejtett tudásról beszélő különleges tör­téneteket, a nemzedékek által továbbö­rökített mondákat. Benedek Elek nyolcvan esztendeje nincs köztünk, de ez valójában csak ak­kor tudatosul bennünk, ha feltekintünk élete egy-egy állomásának mementót ál­lító emléktáblára, vagy ha egy pillanatra leülünk a kisbaconi általános iskola előtti kis téren Vargha Mihály szobrászművész Elek Apó alakját formáló szobra mellé a padra. A szobrot Benedek Elek déduno­kája, Szabó Réka magyar szakos tanárnő és Tamás Sándor megyeitanács-elnök leplezte le. Bacon község polgármestere, Bardocz Csaba szerint a kisbaconi mesemondó mindegyik művében tetten érhetőek azok az értékek, melyeket vallott, melyek sze­rint élt, így tisztességről, becsületről, ha­zaszeretetről, a jóba vetett hitről ma is sokat tanulhatunk meséit olvasva. (folytatása a 3. oldalon) Andrei Marga rektor elvágja az avatószalagot FERENCZ ÁRON FELVÉTELE SYLVESTER LAJOS FELVÉTELE HECSER LÁSZLÓ CIRKUSZ SEPSISZENTGYÖRGYI MÓDRA • • Összeszólalkozott az RMDSZ és az MPP VÁRY O. PÉTER Rosszra sikeredett a tegnap frissen beiktatott Takó Imre MPP-s tanácstagnak az önkormányzati munka bemutat­kozása, ahelyett, hogy Sepsiszentgyörgy ügyes-bajos dol­gaival szembesült volna, már a napirendi pontok sorra kerülése előtt heves vitának lehetett szem- és fültanúja. Aztán — már képviselőként—egy még durvább politikai szóváltást is át kellett élnie, mely egyúttal a már régecske ingataggá vált RMDSZ—MPP összefogás végét is jelentette. (részletek a 3. oldalon) MÁRÓL HOLNAPRA . A Hazahívó Ember szobra Kisbaconban, sziklatalapzatra épített, dorongkerítéssel körbeszalasztott, képét a Barót pataka vizének tükrébe rajzo­ló, a patinás iskolaépülettel szemben, iránytű templomto­ronnyal éjjel-nappal strázsát álló aprócska téren a zöld gyep­re kitett padon egy Férfi ül, egy ültében is egyenes gerincű, szép szál Ember fü­rkésre tekintettel szemléli környezetét, mintha régi-régi szokás szerint a falusi porták elé a kőkertbe mélyített szakállszárító padjára ült volna ki a falu, az ország, a nép dolgait eligazító beszélgetésre invitálva az éppen arra járó embereket, vagy mintha a mesék és mondák világába akarná becsalogatni az óvodai kis székekről felpattanó vagy az iskola padjaiból kirajzó cimborákat.­­ És az arra járók a patak és a százados fák susogásának, a szomszédos vízimalom duruzsolásának közvetítésével megér­tik az üzenetet, s odatelepednek a szakállszárító padra a Kisbaconi Férfi mellé, s a karon ülő gyermekeknél nagyob­bacskák is odakuporodnak a tekintetével, egész lényével bizal­mat sugárzó Tanító Bácsi mellé, és nemcsak szemükkel, kezük­kel is megsimogatják a kabát hajtókáját, és van olyan kis cim­bora is, aki a padon ülő ember térdére telepedik. A kisbaconi Benedek Elek szoboravató ünnepség előtti két napon — valamint a negyven évvel ezelőtti emlékházavatás után — a tömegét és reprezentációs szintjét tekintve a legna­gyobb, földrajzi kisugárzását szemlélve a legszélesebb ívű, igen emelkedett hangulatú és méltóságteljes szoboravatás napján is ezt tapasztaltuk. Kisbacon Nagy utcájának a falu vége felé futó hosszán egy­mást érték a gépkocsik és az autóbuszok. Lenn, talán nemso­kára a Benedek Elek nevét viselő téren, a tornyával az Ég felé mutató templomtorony őrző-védő szolgálata alatt hatalmas emberáradat gyűlt össze, akik, amikor Vargha Mihály szob­rászművész ülőalakos szobrát a lejtő alján megpillantották, majdnem egy karmester által beintett kórus azonos lélegzetvé­telre parancsolt hangján hallatták véleményüket: csodálatos! Vargha Mihály telitalálat-szobrot alkotott. A férfiasan hatá­rozott Benedek Eleket úgy ültette arra a bizonyos kispadra, hogy az bizalmat sugározva maga mellé ültethessen zsenge korúakat és érett felnőtteket. A szobor ünnep- és üiesnapokon­­ is élően elevenné válik, ezen a kis téren nincs helye a merev pózolásnak, a szoborba merevedésnek. Egy, a faluból induló, a polgárosodás úti porából is köpenyeget vevő, de mindig ha­zavágyó férfi eljut abba az állapotba, hogy nemcsak Hazatérő Ember már, hanem — a költő Markó Béla szép hasonlatát köl­csön véve — Hazahívó Emberré lesz. Ezért telepednek melléje a felnőttek és ülnek a térdére az apró emberpalánták. Sylvester Lajos

Next