Háromszék, 2010. március (22. évfolyam, 5919-5945. szám)
2010-03-01 / 5919. szám
760. szám Felelős szerkesztő Áros Károly, szerkesztő Tibodi Ferenc LABDARÚGÁS A rajt előtti utolsó útbaigazítások A hét végén kezdődik megyénk labdarúgósportjának tavaszi idénye, más szavakkal fogalmazva a visszavágók mérkőzéssorozata. Mint minden tavaszon, most is a megyei labdarúgó-szövetség úgymond technikai ülése előzte meg a nagy rajtot, melyen kiosztották a tavaszi fordulók menetrendjét, minden csapatnak adtak egy egészségügyi dobozt, na és átadták a 2009-es labdarúgóév legjobb játékosainak járó serleget, oklevelet. A megye legjobb felnőtt korosztályú mezőnyjátékosa: Sütő Attila (ma Kovásznai Kárpátok), legjobb kapusa: Gecse Albert (Ozsdola), legjobb ifjúsági korosztályú mezőnyjátékosa: Constantin Calcea (Szitabodza), legjobb kapusa: Boga András (Réty). A tavaszi idény rajtja — tudtuk meg hivatalosan is — március 6—7., ekkor kezd a IV. liga, egy hét múlva, március 13—14-én az V. liga, közbeiktatva lesznek Román Kupa-fordulók is (április 21., május9., június 9.). Megtudtuk, hogy a hivatalos személyek (játékvezetők, megfigyelők) szállítási költségeit a megyei szövetség fedezi, hogy a bírói díj 10 lejjel drágul. Az óvások okozta sok vita elkerülése végett Goga György, a szervezőbizottság vezetője ismertette a fontos tudnivalókat, melyeket minden sportvezetőnek be kell tartania. Vonatkoztak ezek az óvások mikéntjére, tartalmára, módozatára, megejtésének időpontjára, letárgyalására... Óvni az esetek túlnyomó részében a fals játékosok miatt szoktak. A büntetéseket is mindig a játékosok, olykor a csapatok (pl. amikor 0—3-ra átírják az eredményt) kapták és fogják kapni a jövőben is... Itt engedtessék meg egy kérdés, ha már mindenképpen tisztává akarják tenni labdarúgó-bajnokságainkat: miért nem büntetik meg elsőként azt, azokat, akik pályára küldik a fals játékosokat? Azokat, akik a csalások okozói, kezdeményezői! Mert még nem láttunk olyan játékost, aki önkényesen a pályára lépett volna!... Tévedés ne essék, a játékos büntetése jogos, mert egy csalás bűnrészese, de nem elsőrendű bűnöse. Akadt néhány figyelemre méltó hozzászólás is, mint például: Ne kivételezzenek! A játékvezetőket is meg kell büntetni, ha rászolgáltak!... A gyűlés végén Goga György kiosztotta a sárga lapok jegyzékét, hadd tudja minden vezető, edző, hogy áll csapata, hogy állnak játékosai. Meggyőződésünk, hasznos tudnivalókkal tértek haza a csapatvezetők. Ezek betartásán, megtartásán áll vagy bukik megyei bajnokságaink tisztasága, korrektsége. A IV. liga hét végi első fordulója (a teljes menetrendet lapunk csütörtöki számában közöljük): Bülöni SE—Illyefalvi Lendület, Hidvégi SE—Papolci FC, Dálnoki Dózsa—Berecki FC, Szitabodzai Haladás— KSE, Bardoci Prima—Gelencei Nemere, Ozsdolai FC— Baróti VSC, Zágoni FC—Sepsiszentgyörgyi Jövő, Bodoki Törekvés—Kézdiszentléleki Perkő. A mérkőzések kezdési időpontja: ifjúságiak 13, felnőttek 15 óra. (oros) Boldog szülinapot! Március 3-án a zágoni Szűcs Attila a negyvenegyedik, a szitabodzai Radu Jenő a huszonkettedik, március 4-én az illyefalvi Hie Roman a huszonnegyedik, március 6-án a bölöni Bartha Zsolt a huszonkettedik, a baróti Bódi László a huszonhatodik születésnapját ünnepli. Isten éltesse őket. Valamennyiüknek boldog szülinapot! (a) BIRKÓZÁS Trotus Kupa A Sepsiszentgyörgyi ISK birkózói is részt vettek — tudtuk meg Kertész Dávid edzőtől — a többfordulós Trotus Kupa oneşti-i versenyének első fordulóján. Eredményeik: 1993—1994-ben születettek: első helyezettek: Dima Balázs (42 kg), Baczoni Levente (85 kg), Tatár Andrea (43 kg), hamadik helyezett: Vasilica Bejenaru (76 kg). 1995—1997-ben születettek: első helyezett: Incze Kriszta (57 kg), második helyezettek: Bianca Tabacelea (62 kg), Cristian Vojcik (66 kg), Györfi Norbert (73 kg), harmadik helyezettek: Dom Calenciuc (46 kg), Kalló Kármen (37 kg). Több, mint jó eredmény, amit birkózóink Oneşti-en elértek. Gratulálunk! A hét végén kezdődik az ifjúsági II-esek és kadettek országos csapatbajnoksága. Az első forduló helyszíne Oneşti lesz. Sok sikert! (a) ATLÉTIKA Tanfelügyelőség Kupa A hét végén két helyszínen — Bodokon és Kovásznán — zajlott le az atlétika Tanfelügyelőség Kupa. Az eseményen több mint 150 gyerek vett részt. Az eredmények: 1—IV. osztály, csapat: 1. Váradi József Ált. Isk. (Sepsiszentgyörgy/Zsiga Szidónia, Steiger Katalin, Ferencz Zsolt, Bodi Magor), 2. Gaál Mózes Ált. Isk. (Barót/Incze Paula, Boda Szinthia, Dóczé Róbert, Beke Tasnád Árpád), 3. Mikes Kelemen Főgimnázium (Sepsiszentgyörgy/Tankó Henrietta, Székely Tímea, Pakucs Tamás, Sükesi Zalán); egyéni, lányok: 1. Biszok Boglárka (berecki Comenius Iskola), 2. Incze Paula, 3. Zsiga Szidónia; fiúk: 1. Pakucs Tamás, 2. Barti Norbert (szentkatolnai Bálint Gábor Elemi Iskola), 3. Sükesi Zalán; IX—XII. osztályosok, csapat: 1. Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont (Soós Tünde, Gál Enikő, Komporáty Dénes, Tóth András Tihamér), 2. Körösi Csoma Sándor Iskolaközpont (Kovászna/Bianca Ilie, Teodora Ungureanu, Kónya Botond, Polgár Tibor), 3. Nicolae Bălcescu Iskolaközpont (Bodzaforduló/Cristina Todorean, Paula Popică, Kökösi Andrei, Dragoș Preda); egyéni, lányok: 1. Nagy Szende (Sepsi/Székely Mikó Kollégium), 2. Soós Tünde, 3. Bianca Ilie;fiúk: 1. Kökösi Andrei, 2. Komporáty Dénes, 3. Pataki Sándor (Sepsi/ Berde Áron Kereskedelmi Szakközépiskola). (tibo) Második helyen a Jövő Szászrégenben vendégszerepelt a Sepsiszentgyörgyi Jövő 1997-es korosztályú csapata. És jól, hiszen a tizenöt csapatot felvonultató mezőnyben a döntőig jutott, ahol nagy küzdelemben kétgólos vereséget szenvedett a házigazda Szászrégentől, s így meg kellett elégednie a második hellyel. Sebaj, gyerekek, ismerve tudásotokat mondjuk, lesz ez még jobb is. (a) CSELGÁNCS Még egy ezüst- és egy bronzérem A Veres László edző irányításával működőek, és egy előkelő helyezést értek el. íme: ezüstkézdivásárhelyi cselgáncsozók, természetesen érmes Benkő Zsolt (81 kg), bronzérmes Bartos a Nagy Mózes Sportklub keretében, újabb sí Gyula (+90 kg), ötödik helyezett Lukács Kinga kört arattak. A Nagybányán sorra került U17-es (40 kg). Mindhármuknak és edzőjüknek is grúzországos bajnokság döntőjén két érmet szerez- nlálunk. Csak így tovább, dzsudokák! (a) ASZTALITENISZ Kanabé Szilárd ötödik A kézdivásárhelyi Turóczi Mózes Általános Iskola sporttermében rendezték meg az ifjúsági TOP 12 országos szintű vetélkedőt, természetesen kézdivásárhelyi résztvevőkkel . Kanabé Szilárd és Szőcs Tamás. A győztesek és a mieink eredménye: fiúk: 1. Munteanu L. (Konstanca)... 5. Kanadé Szilárd... 11. Szőcs Tamás leányok: 1. Szőcs Bernadett (Beszterce). Március 5—7-én Aradon rendezik meg az egyéni országos bajnokság döntőjét. Dobolyi Aladár tanítványai is ott lesznek. Sok sikert kívánunk nekik! Srácok, mindent bele! (a) Diákolimpia Újabb sportág, ezúttal a kézilabda jutott túl a rangos iskolai sportrendezvény, a Diákolimpia megyei szakaszán. Eredmények: általános iskolák (falusi), leányok: 1. Kézdiszentléleki Apor István Á. L, 2. Lemhényi Bem József Á. I. (a döntőben: 8—2), 3. Berecki Comenius Á. I., 4. Kézdialmási Kelemen Didák Á. I., 5. Zabolai Á. I., 6. Zágonbárkányi Á. I... líceumok és szakiskolák, leányok: 1. Kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum, 2. Sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnázium (a döntőben: 16—3), 3. Sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági Iskolaközpont, 4. Kovásznai Körösi Csoma Sándor Iskolaközpont, 5. Székely Mikó Kollégium. (2.) KÉZILABDA: IFJÚSÁGI I. ISK—Segesvár 42—27 (20—15) Sepsiszentgyörgy, új városi sportterem. Mintegy 150 néző. Vezette: Sebastian Märze és Cristian Nedelea (mindket ten Kolozsvárról). Sepsi ISK: Stoica, Farkas 2, Drutu 5, Petrilă 5, Bakk 7, Lohan 14, Blaj 7—Dobrean, Deák, Spo ială, Zaharia, Gociman, Niste 2. Edző: Viorel Bărbos. Büntetőpercek: 10—6. Hétméteresek: 6/4—10/5. Keményen és magabiztosan kezdtek a szentgyörgyi fiúk, de a vendégek sem adták olcsón a bőrüket. Annak ellenére, hogy a házigazdák irányították a találkozót, az első félidőben voltak percek, amikor a segesvári kézilabdások diktálták az iramot, és ők uralták a mérkőzést. Ötpontos szentgyörgyi előnynél fordultak a csapatok, s a második játékrész teljes egészében a háromszékiekről szólt. Jól támadtunk, jól védekeztünk, és ritkán adtunk lehetőséget a segesváriaknak a gólszerzésre. A találkozó legjobb szentgyörgyi játékosa Lohan és a parádésan védő Stoica volt, a vendégeknél pedig Chiş remekelt. (tibodi) MINIFOCI Csernáton A 16. forduló mérkőzéseinek eredményei: Torja—PFC 4—1, Csemáton—Utcaseprők 5—0, Maksa—Screw Bolt 1 — 7, Ve-Com—Weekend 3—3, Szabicon—Albis 2—2. A rangsor: A következő forduló (március 5.): Screw Bolt—Weekend, PFC—Maksa, Csemáton—Szabicon, Utcaseprők—Albis, Torja—Ve-com (nagy) 1. Torja 131 2 110—42 40 2. Weekend 122 2 88—46 38 3. Szabikon 101 5 86—36 31 4. Ve-com8 4 4 70—31 28 5. Screw Bolt7 2 7 46—49 23 6. Albis6 4 6 46—59 22 7. Maksa7 0 9 56—79 21 8. PFC5 1 10 - 49—78 16 9.Csemáton3 0 13 36—859 10. Utcaseprők1 1 14 40—1204 Tavasz Kupa Az FC Amigos győzelmével ért véget az első alkalommal megtartott kispályás labdarúgótorna, a Tavasz Kupa. A kétnapos sepsiszentgyörgyi küzdelemsorozat fináléjában az FC Amigos 4—1-re győzte le a Sprintist, a kisdöntőben a Hortigála Málnás 3—2-re nyert a Kőröspatak ellen. A kupa végeredménye: 1. FC Amigos, 2. Sprintis, 3. Hortigála Málnás, 4. Kőröspatak, 5. Dr. Office, 6. Partizán, 7. Phoenix, 8. Bicon, 9. Árkos, 10. Téglás Panzió, 11. MTH, 12. FC Narancs. A torna legjobb kapusa Buzi Sándor (FC Amigos), legjobb játékosa Katra László (Partizán) és legeredményesebb játékosa Kurtuly Róbert (FC Amigos) volt. A viadal fair play díját a Téglás Panzió vehette át. (1) Bárót Az erdővidéki település minifoci-bajnokságának második fordulóbeli eredményei: Bacon—VBK 9—2, Old Boys—Antal Fish 12—4, Zsukások—Augustin 5—4, Apáca-Bölön— Comettis 3—5, Bardoc—Fradi Plus 2—1. (b) BOWLING Nőnapi Kupa A hét végén immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a bowling Nőnapi Kupa. Péntek, szombat és vasárnap 14 és 20 óra között zajlanak majd a selejtezők, március 7-én este előreláthatóan 8 órától pedig a döntőre kerül sor. A versenyre iratkozni a helyszínen lehet. További információkért hívják a 0722 700 532-es telefonszámot, vagy látogassák meg a www. bobowling.ro internetes portált. (1)