Háromszék, 2010. október (22. évfolyam, 6100-6125. szám)

2010-10-23 / 6119. szám

független Ára: 1 lej Előfizetőknek: 77 bani n­apilap 2010. október 23., SZOMBAT XXII. évfolyam 6 119. szám aromsze INTÉZMÉNYVEZETŐK CSERÉJE Jelölthiány és korrupciós vád FARKAS RÉKA Lassan, de biztosan zajlik a megyei intézmények, fel­ügyelőségek átszervezése, a régi, politikailag nem megfelelő igazgatókat, a megnyert pereknek köszönhetően visszahe­lyezett vezetőket most versenyvizsgával cserélik újakra, igyekeznek érvényt szerezni az RMDSZ és a DLP januári megállapodásának. Néhol a megfelelő jelölt hiányzik, más­hol korrupciós ügyészek segítségével próbálják eltávolítani a kellemetlen vezetőt. A tegnap érkezett hír szerint ismét egyik fontos megyei in­tézmény, a Közúti Felügyelő­ség élére került magyar ember Groszki Árpád személyében. Hétfőn tartották az országos versenyvizsgát azoknak, akik megyei egészségügyi igazga­tónak jelentkeztek, ám Kovász­ra megye esetében az RMDSZ-es miniszter engedékenynek bi­zonyult, halasztotta a megmé­rettetést, a kiszivárgott hírek szerint megvárja, míg sikerül megfelelő jelöltet találnia a he­lyi RMDSZ-nek. Ketten adták le jelentkezési iratcsomójukat, Nagy Csaba, Dálnok község jegyzője és Oláh József, az ócskavasat, hulladékot begyűj­tő vállalat, a Remat volt igaz­gatója, s múlt pénteken kellett volna döntenie a megyei egyeztetőtanácsnak arról, ki kapja meg a nyertes vizsgát szavatoló RMDSZ-es pecsétet. Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke kitért a válasz elől, kérdésünkre csak annyit mondott, döntés nem született, mert értesültek a halasztásról. (folytatása a 2. oldalon) A magyar forradalom és szabadság­­harc kitörésének 54. évfordulójára ké­szülve tegnap délben a Szoboszlay-per­­ben kivégzett vértanúk emlékére állított kopjafánál — melyen a tíz kivégzett, Szoboszlay Aladár, Huszár József, Ábrahám Árpád, dr. Kónya B. István, Orbán Károly, dr. Fîntînar Stefan, Lukács István, Tamás Imre, Tamás Dezső és Orbán István neve olvasható — a kézdi­­vásárhelyi református temetőben a hely­béli Református Kollégium tanárai és diákjai rótták le kegyeletüket a hősök és mártírok emléke előtt. Ruszka Sándor is­kolalelkész szólt az egybegyűltekhez, méltatta az ’56-os magyarországi forra­dalom és szabadságharc ismert és névte­len hőseit, a meghurcolt és bebörtönzött református lelkipásztorokról sem feled­kezve meg. Farkas Ferenc történelem szakos tanár, a Református Kollégium igazgatója az ötvennégy évvel ezelőtti események korszakalkotó fontosságát hangsúlyozta, külön szólva az ötvenkét évvel ezelőtt a Szoboszlay-kirakatperben kivégzettekről és a többi erdélyi mártír­ról, akik életüket áldozták a szabadságért. A temetőbeli megemlékezés a kollégium tanulóinak ünnepi műsorával folytató­dott, szavalt Bakosi Mónika tizenkettedi­­kes tanuló, a kollégium énekkara pedig az iskolalelkész gitárkíséretével Ákos 1956 című énekszámát adta elő. A meg­emlékezés koszorúzással és gyertyagyúj­tással, illetve a magyar himnusz közös eléneklésével ért véget. [Az '56-os mártírokra emlékeztek IS­ZOCHOM ISTVÁN Vérszegény tüntetés FEKETE RÉKA — !!----------------------­ „Rabok tovább nem leszünk!” „Rabok, tovább nem eszünk?” „Ez a kérdés, válasszatok!” „Hazugság, med­dig?” — többek között ez állt azokon a pannókon, ame­lyekkel tegnap közel háromszáz kórházi, tanügyi és önkor­mányzati alkalmazott vonult utcára Sepsiszentgyörgyön. A tüntetők a prefektúra épülete előtt gyülekeztek, majd a Sanitas szakszervezet vezetésével egy csoport a két kor­mánypárt székházához vonult. „Huszonnyolc első osztá­lyos diákom van, ők a szemem fénye, de borzasztó érzéssel megyek be az iskolába, ha ar­ra gondolok, hogy a tanárok arcáról eltűnt a mosoly, és mindenki a nincstelenségről beszél” — ecsetelte lapunk­nak Berekméri Mihály, a Ni­­colae Colan Általános Iskola 1-es fokozatú tanítója, aki har­minchat éve oktat, és jelenleg 1100 lejt kap kézhez munkájá­ért. „Elveszítettük fizetésünk közel negyven százalékát, a 25 százalékos levonás mellett még a pótlékokat is elvették, hát hogyne lennének elkese­redve az emberek.” (folytatása a 3. oldalon) M­ÁRÓL HOLNAPRA ! Október csodája El lehet játszani a gondolattal, mi történt volna, ha másképpen zajlik le minden 1956 véres őszén, de sajnos, csak játszani lehet ezzel a gondolattal, ezzel a meghökkentő ötlettel, mert minden úgy történt, ahogyan történt, pontosan úgy, és most már soha nem tud­juk meg, hogyan történt volna, ha Magyarország terve sikerül, ha az orosz csapatok mégis Szuezbe mennek, ahová különben is irá­nyították őket, ha a Nagy Imre-kormánynak sikerül kivívnia az ország függetlenségét, a szabadságot, ha sikerül kiszakadni a bé­ketáborból, ha kivonulnak a Magyarországon akkor és még az­után harmincöt évig ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok megmaradt volna-e a nemzeti egység, ami az októberi forradalom elvarázsolt napjaiban létrejött, s ami az ország zimankós története során kevésszer, szinte soha nem jöhetett létre, milyen irányba mozdult volna el Magyarország, mi lett volna a munkástanácsok­kal, a gazdasággal, a demokráciával, igen, a kérdéseket lehetne folytatni, számtalan kérdés van még, de ugyanakkor megtörtént, ami megtörtént, a Vörös Hadsereg tankjai és hadosztályai Szuez helyet mégiscsak Magyarországra vonultak be,Budapestet lőtték szét tizenkét év után megint, immár másodszor, igen, tudjuk bevo­nultak megvédeni a világbékét, és az Egyesült Államok Nyugat- Európa nem kockáztatott a kicsi Magyarországért. Noha költői, nem véletlenül, ennek a kicsi országnak a hősiességét és mártíriu­­mát harsogták kelettől nyugatig, de mindhiába, a világ akkori nagyhatalmai nem kockáztattak esetleg, ha segítséget nyújtanak Magyarországnak amelyről a felkelők egy része naivul annyit ábrándozott, amelyben vakhitű kétellyel ugyan, de annyira re­ménykedett, talán tényleg a harmadik világháború kitörését koc­káztatják és egészen egyszerűen egy atomháború kockázata a képzeletbeli mérleg serpenyőjében többet nyomott a latban, mint az esetleges segítségnyújtás, ezért aztán a világ hatalmasságai sorsára hagyták Magyarországot, s Hruscsov meg a dühös kí­nai, a mindenáron megtorlást akaró keletnémet és román veze­tés valósággal belehajszolta a megalkuvó Kádárt ezekbe az iszonyú megtorlásokba, sokasodtak az akasztófák, dúlt a terror, dugig teltek a börtönök, aztán elmúlt ez is, forgott a történelem mókuskereke, és jött még harminchárom év, amíg végre megva­lósultak az ötvenhatos forradalmárok álmai, bár nem teljesen úgy, ahogyan ők elképzelték hiszen a nemzet függetlensége megvalósult ugyan, de a nemzeti egység már csak azért sem jöhetett létre, mert a különböző szekértáborok marni kezdték egymást a hatalomért, a nemzeti egység pedig egyszeri csoda maradt, néhány elvarázsolt nap, amikor a magyarok nem egy­mással vitáztak, nem egymásra acsarkodtak, hanem egyetértet­tek mindenben, hiszen céljaik közösek voltak, s önös érdekeiket már csak ezért sem helyezték a köz érdeke elé, haza és haladás ismét egybeolvadt, igen, mindenképpen ez ötvenhat októberé­nek igazi csodája, elbűvöl és elvarázsol ma is... Bogdán László

Next