Háromszék, 2010. október (22. évfolyam, 6100-6125. szám)
2010-10-23 / 6119. szám
független Ára: 1 lej Előfizetőknek: 77 bani napilap 2010. október 23., SZOMBAT XXII. évfolyam 6 119. szám aromsze INTÉZMÉNYVEZETŐK CSERÉJE Jelölthiány és korrupciós vád FARKAS RÉKA Lassan, de biztosan zajlik a megyei intézmények, felügyelőségek átszervezése, a régi, politikailag nem megfelelő igazgatókat, a megnyert pereknek köszönhetően visszahelyezett vezetőket most versenyvizsgával cserélik újakra, igyekeznek érvényt szerezni az RMDSZ és a DLP januári megállapodásának. Néhol a megfelelő jelölt hiányzik, máshol korrupciós ügyészek segítségével próbálják eltávolítani a kellemetlen vezetőt. A tegnap érkezett hír szerint ismét egyik fontos megyei intézmény, a Közúti Felügyelőség élére került magyar ember Groszki Árpád személyében. Hétfőn tartották az országos versenyvizsgát azoknak, akik megyei egészségügyi igazgatónak jelentkeztek, ám Kovászra megye esetében az RMDSZ-es miniszter engedékenynek bizonyult, halasztotta a megmérettetést, a kiszivárgott hírek szerint megvárja, míg sikerül megfelelő jelöltet találnia a helyi RMDSZ-nek. Ketten adták le jelentkezési iratcsomójukat, Nagy Csaba, Dálnok község jegyzője és Oláh József, az ócskavasat, hulladékot begyűjtő vállalat, a Remat volt igazgatója, s múlt pénteken kellett volna döntenie a megyei egyeztetőtanácsnak arról, ki kapja meg a nyertes vizsgát szavatoló RMDSZ-es pecsétet. Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke kitért a válasz elől, kérdésünkre csak annyit mondott, döntés nem született, mert értesültek a halasztásról. (folytatása a 2. oldalon) A magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 54. évfordulójára készülve tegnap délben a Szoboszlay-perben kivégzett vértanúk emlékére állított kopjafánál — melyen a tíz kivégzett, Szoboszlay Aladár, Huszár József, Ábrahám Árpád, dr. Kónya B. István, Orbán Károly, dr. Fîntînar Stefan, Lukács István, Tamás Imre, Tamás Dezső és Orbán István neve olvasható — a kézdivásárhelyi református temetőben a helybéli Református Kollégium tanárai és diákjai rótták le kegyeletüket a hősök és mártírok emléke előtt. Ruszka Sándor iskolalelkész szólt az egybegyűltekhez, méltatta az ’56-os magyarországi forradalom és szabadságharc ismert és névtelen hőseit, a meghurcolt és bebörtönzött református lelkipásztorokról sem feledkezve meg. Farkas Ferenc történelem szakos tanár, a Református Kollégium igazgatója az ötvennégy évvel ezelőtti események korszakalkotó fontosságát hangsúlyozta, külön szólva az ötvenkét évvel ezelőtt a Szoboszlay-kirakatperben kivégzettekről és a többi erdélyi mártírról, akik életüket áldozták a szabadságért. A temetőbeli megemlékezés a kollégium tanulóinak ünnepi műsorával folytatódott, szavalt Bakosi Mónika tizenkettedikes tanuló, a kollégium énekkara pedig az iskolalelkész gitárkíséretével Ákos 1956 című énekszámát adta elő. A megemlékezés koszorúzással és gyertyagyújtással, illetve a magyar himnusz közös eléneklésével ért véget. [Az '56-os mártírokra emlékeztek ISZOCHOM ISTVÁN Vérszegény tüntetés FEKETE RÉKA — !!---------------------- „Rabok tovább nem leszünk!” „Rabok, tovább nem eszünk?” „Ez a kérdés, válasszatok!” „Hazugság, meddig?” — többek között ez állt azokon a pannókon, amelyekkel tegnap közel háromszáz kórházi, tanügyi és önkormányzati alkalmazott vonult utcára Sepsiszentgyörgyön. A tüntetők a prefektúra épülete előtt gyülekeztek, majd a Sanitas szakszervezet vezetésével egy csoport a két kormánypárt székházához vonult. „Huszonnyolc első osztályos diákom van, ők a szemem fénye, de borzasztó érzéssel megyek be az iskolába, ha arra gondolok, hogy a tanárok arcáról eltűnt a mosoly, és mindenki a nincstelenségről beszél” — ecsetelte lapunknak Berekméri Mihály, a Nicolae Colan Általános Iskola 1-es fokozatú tanítója, aki harminchat éve oktat, és jelenleg 1100 lejt kap kézhez munkájáért. „Elveszítettük fizetésünk közel negyven százalékát, a 25 százalékos levonás mellett még a pótlékokat is elvették, hát hogyne lennének elkeseredve az emberek.” (folytatása a 3. oldalon) MÁRÓL HOLNAPRA ! Október csodája El lehet játszani a gondolattal, mi történt volna, ha másképpen zajlik le minden 1956 véres őszén, de sajnos, csak játszani lehet ezzel a gondolattal, ezzel a meghökkentő ötlettel, mert minden úgy történt, ahogyan történt, pontosan úgy, és most már soha nem tudjuk meg, hogyan történt volna, ha Magyarország terve sikerül, ha az orosz csapatok mégis Szuezbe mennek, ahová különben is irányították őket, ha a Nagy Imre-kormánynak sikerül kivívnia az ország függetlenségét, a szabadságot, ha sikerül kiszakadni a béketáborból, ha kivonulnak a Magyarországon akkor és még azután harmincöt évig ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok megmaradt volna-e a nemzeti egység, ami az októberi forradalom elvarázsolt napjaiban létrejött, s ami az ország zimankós története során kevésszer, szinte soha nem jöhetett létre, milyen irányba mozdult volna el Magyarország, mi lett volna a munkástanácsokkal, a gazdasággal, a demokráciával, igen, a kérdéseket lehetne folytatni, számtalan kérdés van még, de ugyanakkor megtörtént, ami megtörtént, a Vörös Hadsereg tankjai és hadosztályai Szuez helyet mégiscsak Magyarországra vonultak be,Budapestet lőtték szét tizenkét év után megint, immár másodszor, igen, tudjuk bevonultak megvédeni a világbékét, és az Egyesült Államok Nyugat- Európa nem kockáztatott a kicsi Magyarországért. Noha költői, nem véletlenül, ennek a kicsi országnak a hősiességét és mártíriumát harsogták kelettől nyugatig, de mindhiába, a világ akkori nagyhatalmai nem kockáztattak esetleg, ha segítséget nyújtanak Magyarországnak amelyről a felkelők egy része naivul annyit ábrándozott, amelyben vakhitű kétellyel ugyan, de annyira reménykedett, talán tényleg a harmadik világháború kitörését kockáztatják és egészen egyszerűen egy atomháború kockázata a képzeletbeli mérleg serpenyőjében többet nyomott a latban, mint az esetleges segítségnyújtás, ezért aztán a világ hatalmasságai sorsára hagyták Magyarországot, s Hruscsov meg a dühös kínai, a mindenáron megtorlást akaró keletnémet és román vezetés valósággal belehajszolta a megalkuvó Kádárt ezekbe az iszonyú megtorlásokba, sokasodtak az akasztófák, dúlt a terror, dugig teltek a börtönök, aztán elmúlt ez is, forgott a történelem mókuskereke, és jött még harminchárom év, amíg végre megvalósultak az ötvenhatos forradalmárok álmai, bár nem teljesen úgy, ahogyan ők elképzelték hiszen a nemzet függetlensége megvalósult ugyan, de a nemzeti egység már csak azért sem jöhetett létre, mert a különböző szekértáborok marni kezdték egymást a hatalomért, a nemzeti egység pedig egyszeri csoda maradt, néhány elvarázsolt nap, amikor a magyarok nem egymással vitáztak, nem egymásra acsarkodtak, hanem egyetértettek mindenben, hiszen céljaik közösek voltak, s önös érdekeiket már csak ezért sem helyezték a köz érdeke elé, haza és haladás ismét egybeolvadt, igen, mindenképpen ez ötvenhat októberének igazi csodája, elbűvöl és elvarázsol ma is... Bogdán László