Háromszék, 2010. október (22. évfolyam, 6100-6125. szám)
2010-10-01 / 6100. szám
NYÍLTTER MÓZES IBOLYA, KÁDÁR ILONA, BENE GABRIELLA, Kézdivásárhely. A helybeli református nőszövetség évek óta ökumenikus szellemben szervezi kirándulásait, nem a messzeségbe, hanem a közelben. Idén szeptemberben ötven tag a sepsiszentgyörgyi Írisz Házat látogatta meg, és ismerkedett a Makkai Péter árkosi református lelkész által vezetett intézmény tevékenységével, amelynek áldásaiból a hátrányos helyzetűek felekezetre való tekintet nélkül részesülnek. A következő állomás az árkosi kastély és kertje volt, majd az árkosi unitárius egyház életébe pillanthattunk bele; mindenütt avatott, szeretetteljes vezetéssel gazdagítottuk történelmi ismereteinket, élményeinket, és elégedetten, hálásan tértünk haza tartalmas utunkról. Nőtársaink saját kezűleg készített ínyencségekkel vendégeltek meg, az ebédet pedig Élőpatak felé, a zöldben fogyasztottuk el. Megnéztük a jobb sorsra érdemes hajdani fürdőhelyet is. GYÖNÖS IZABELLA, Sepsiszentgyörgy. Öröm, ugyanakkor szülői és pedagógusi elégtétel, hogy vannak még figyelmes és önzetlen fiatalok, akik este 11-kor — amikor már a mikrobuszforgalom leáll, és a következő vonat csak éjfél után esedékes — nem hagyják az útfélen az idős integetőt, hanem segítőkészen hazahozzák. A szívélyes kántor és patikus barátnője a lépcsőházunk előtt tett le — azóta is hálásan gondolok rájuk. Az egymásra figyelés megszépíti az életet. N. N., Sepsiszentgyörgy. Leírhatatlan felfordulást keltett a cirkusz a Gyöngyvirág utcában, az állatok az út mellett laktak, az ürüléket nem takarították megfelelően, zajosak, büdösek voltak, ablakot sem lehetett nyitni. Nem elég a por, meg hogy éjjel bárkit fejbe üthetnek, olyan sötétség van a környéken. FERENCZ BÉLA, Sepsiszentgyörgy. Városunk egyik legszebb épülete a múlt század elején átadott egykori magyar állami tanítóképző, amely ma az azóta betelepült románok Mihai Viteazul nevű főgimnáziuma. Jó lenne tudni, az ott tanuló gyerekek vajon milyen felkészítést kapnak, tudják-e, ki miért és hogyan építette ezt a nagy iskolát, és valójában mi történt 1918. december elsején. Vajon megbecsülik-e a készen kapott javakat, méltányolják-e az elődök munkáját, tudnak-e európai szellemben viszonyulni kortársaikhoz, az építők utódaihoz? Az utca hangja Az oldalt szerkeszti: Demeter J. Ildikó Graffiti és bozót Sepsiszentgyörgy belvárosában. Igényesség és igénytelenség... ALBERT LEVENTE FELVÉTELE Előzetes a reményhez Föl kell hívnom figyelmét a tudatlanoknak a Csokonai Vitéz Mihály által is elsiratott csalfa, vak remény lélekmérgező hatására. Január elsejétől lehet majd kérni a magyar állampolgárságot is, lakjék az ember bárhol magyarként. Tájékoztatást mindenki kap az illető hivatalokban. Én csak a magam példáját mondom itt el, és nem riogatásként, hanem hogy a vak reményt megelőzném. Huszonkét esztendőt töltöttem magyarországi emigrációban, február másodika óta ismét Sepsiszentgyörgyön élek, ahol leunguroznak, miután Magyarországon lerománoztak. Ez volt, van. Ahhoz, hogy huszonkét évi ottani adózásomat, egészségbiztosítási és sok másmilyen adókötelezettségemet teljesítettem, a romániai egészségbiztosítási állami hivatalnak csak úgy ad át Magyarország, fedezve törvény szerint a kezelésemet úgy-ahogy, ha Csíkszeredában a magyar főkonzulátuson leadom a magyar személyi igazolványomat, lakcímkártyámat. És elvették mindazt, el május 31-én, és én megrendültem mondottam, hiszen lakásom van Magyarországon, amelyet még el sem ad(hat)tam, és hát ennyi év után magyar állampolgárként maradok személyi nélkül? Lehet, meghatódtak a konzulátuson. Az ő dolguk. Kiderült viszont most, hogy igen ám, de megsemmisítették az úgynevezett TAJ-kártyámat is, mert állandó lakcímem Sepsiszentgyörgyön van! Ama TAJ-kártya a magyarországi állampolgárságom révén biztosította az ottani egészségtelenségi ellátásomat! Hiszen huszonkét évig fizettem, laktam, s vagyok magyar állampolgár...! Nem, kérem! A főkonzul szerint idén áprilisban hozták ezt a törvényt, csak egy állandó lakhelyem lehet. Tehát nem maradt semmim, csupán egy magyar útlevelem. Itt intek a csalfa, vak reménytől mindenkit. Nehogy azt gondolják, amit a kettős állampolgársági ottani szavazás idején állítottak Gyurcsányék, Kuncze Gáborék, hogy ha megkapják a külföldi állampolgárok is az állampolgárságot, huszonhárommillió román lepi el a kórházakat, a munkahelyeket. Tehát: nem létező kórházakat és nem létező munkahelyeket. Nekem abszolút semmi jogosultságom immár az édesnek soha általam nem mondott Magyarországon, sem családorvosom nem maradt, sem ellátási jogom, sem személyi igazolványom, sem semmim! Úgy lettem idegen Magyarország számára, mint amilyen idegen voltam Románia Erdély nevű felében 1988-ig. Lakhatom a Városligetben, a Népligetben a fák alatt vagy másutt, lehetek beteg vagy halott, ez mind Romániára, az itteni kórházakra tartozik — magyarhoni huszonkét esztendő után. Vásárolhatom a gyógyszert ott recept nélkül, feketén. Január elseje bizonyára eljön, bizonyára százezrek kérik a másik állampolgárságot, ki tudja, még miket, s reménnyel. Nos, óvakodón kell erre gondolni. És amit még nem mondottam: szavazati jogom sincs amott, hiszen itt van az állandó lakhelyem! Több mint háromezer-ötszáz írásomnak, ami megjelent Magyarországon csak publicisztikai műfajban, kilencven százaléka nemzeti és kisebbségi ügyben íródott. Most meg kell fogadnom egy itteni orvos tanácsát, mely szerint betegségem esetén — melytől Isten őrizzen —jobb, ha kalapkúrát tartok, vagy kiülök a napra kiszáradni, mint hogy itteni kórházba befeküdjek... Nem lepik el Magyarország kórházait az erdélyiek, felvidékiek, délvidékiek, ukrajnaiak, mert oda be sem engednek még engem sem, aki huszonkét évig fizettem az adókat, a betegellátási, biztosítási pénzeket... Még annyit, hogy több hónap óta egyezkedik a két biztosító a két ország között. A romániai, az itteni egyszerűen nem tudja—mondotta—, mihez kezdjen velem. Az ottani, a magyari, lihegi a papírjait felém, s én az őszi, téli szezont tölthetem küszöbön belül. Nos, ezért mondom: két rendszerben éltem két országban, egyik sem volt hazám. Ennyit 2011. január 1. előzeteseként. Czegé Zoltán JEGYZET 2010. október 1., péntek A kórházi koszt minősíthetetlen A megyei sürgősségi kórház betege voltam. Egy hétig kezeltek a fül-orr-gégészeti osztályon. Az orvosok, nővérek, a kisegítő személyzet tagjai a legnagyobb empátiával dolgoztak, egyáltalán nem érződött a hozzáállásukon, hogy nemrég negyedével csökkentették amúgy sem magas bérüket. Bizony sokkal többet érdemelnének. Megdöbbentő viszont az étkeztetés. Kellene látni, hogy amikor az ételt hozzák, szinte szégyellik mondani, hogy jó étvágyat. Betegséget senkinek sem kívánok, de az étkeztetésért felelős személyeket egy hétig a betegeknek kiosztott menüvel táplálnám. A reggeli egy kávéskanálnyi vaj, kb. kétszer annyi túró és cukrozatlan tea (mindennap), az ebéd egy tányér azonosíthatatlan leves, amelyben maximum egykanálnyi valami úszkál (villával összegyűjtöttem), mások SZÓVÁ TESSZÜK diknak három csirkemáj egy hétre, de két alkalommal csak egykanálnyi üres pityókapüré, vacsorára egy alkalommal túrós puliszka, másik nap májpástétom, a többin pedig ízetlen tejbegríz... Akinek szüksége van rá, a megyei kórházban megkap mindent, ami gyógyszer, eszköz, civilizált, tiszta körülmények, emberi szó — de jó, ha tudja, hogy ellátásáról saját magának kell gondoskodnia. Jó lenne, ha a felelős személyek, intézményfenntartók azon is elgondolkodnának, hogy még mennyire lehet megalázni az egészségügyi dolgozókat azon az alapon, hogy hivatástudatuk alapján úgyis a legjobb tudásuk szerint fogják ellátni a betegeket. Vajon akkor is képesek lesznek rá, ha majd a napi megélhetésük is gond lesz? A gyógyuláshoz pedig nemcsak gyógyszer és emberi hozzáállás szükséges, hanem a minimális napi kalória is. Nem elég csak kipipálni, hogy kétfogásos ebédet kapott a beteg: a majdnem üres leves és pityókapüré nem a beteg megerősödését, hanem a legyengülését segíti elő. SZAKÁCS BÉLA, Sepsiszentgyörgy Hanyatlik az iskolai sportBoc tízparancsolata A sepsiszentgyörgyi iskolai sportban régóta nem érnek el említésre méltó eredményeket, és nem is nagyon történik semmi. A megyei tanfelügyelőség vezetősége több mint tizenhat éve változatlan, és ezalatt csak a független iskolai sportklub felszámolásával, a női és férfi kézilabda hanyatlásához való hozzájárulásával dicsekedhet. Utólag rájöttek, hogy a sportklub felszámolása hiba volt, és megint létrehozták, de a rossz már megtörtént. A többi iskolai sportklub ezalatt fejlődött, telepet és mikrobuszt kapott, szállást és étkezőt épített, miközben a sepsiszentgyörgyi a legszegényebb és legtehetetlenebb maradt az egész országban. Mivel nem vagyunk egyenlő helyzetben a többi klubbal, nem is versengünk egyenlő esélyekkel, hanem eleve hátránnyal indulunk. És hogy a minőségi iskolai sportért felelős vezetők még jobban bebizonyítsák érdektelenségüket, a legjobb eredményeket felmutató birkózók, tornászok és atléták órakeretét faragták le, értékes tanárokat késztetve távozásra. A befektetett munka iránti megvetést az is jelzi, hogy érdem fokozatot két azonos szakosítású tanár közül az kapott, aki évek óta semmilyen sportteljesítményt nem mutatott fel, de sikeresen sétáltatta a papírokat. Kénytelen vagyok megkongatni a vészharangot: ha sürgősen nem történik valami, a már összeroppant iskolai sport sok évvel esik vissza. Pedig a szakemberek egyöntetű véleménye szerint ez az alapja és kezdete a versenysportnak. Helyi szinten a megye és a közösség általános érdekeit kellene szolgálnia, például innen kellene fenntartani és utánpótlással ellátni sikeres kosárlabdacsapatunkat is — ez kevesebb pénzbe is kerülne mindannyiunknak, és könnyen meg is lehetne valósítani, ha a döntéshelyzetben levők is akarnák. MIRCEA CĂLIN BUHLEA Több tévécsatorna adását nézve, de nap mint nap a saját bőrömön is tapasztalom, hogy ez a Boc-kormánynak nevezett bíróság milyen ítéleteket hoz a pór népre, amelynek a túléléshez már csak a levegő maradt — azt még vehetünk korlátlanul, habár az is szennyezett. Beszennyezték azok a cinkosai a kormánynak, akiket mi érdekvédelmi szervezetnek tartunk. Akik halálra ítélik a népet Băsescuval együtt. Mielőtt a pap kimondja a végső búcsút sokak fölött, hadd soroljam el az új tízparancsolatot. Ezután már így lesz: 1. Gáz, áram emelt áron. 2. Szubvenciók megvonva. 3. Gyógyszer kevesebb, háromszoros áron. 4. Ne lopj, bízd másra. 5. Életszínvonal a fekete föld. 6. Hús helyett csontot vehetsz. 7. Felvágottból öt dekát ehetsz. 8. Kórházba csak félholtan mehetsz. 9. Levegőt csak gázmaszkkal vehetsz. 10. Itt a koporsó, MEHETSZ! Ezt kapjuk azért, amiért az RMDSZ választáskor marékszámra osztja a szórólapokat, mondván: szavazz X. Y.-ra, mert tudja, hogy amely pártnak ő nyal ott a szék alatt, be van biztosítva. Búcsúzóul annyit: süljön ki a szeme az országvezetésnek! Ez nem kormány, ez szégyentelenség. BOCZ KLÁRA, Sepsiszentgyörgy