Háromszék, 2011. február (23. évfolyam, 6201-6224. szám)

2011-02-01 / 6201. szám

2011. február 1kedd Helyesíró-fenomének CSINTA SAMU Nyolc diák képviseli Erdélyt az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát­­medencei döntőjében. Az elmúlt hét végén a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnáziumban tartott országos döntőn három szentgyörgyi diák is jogot szerzett a továbblépésre. A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum tizenegyedikes diákja, Ecsedy- Baumann Brigitta szerezte a legtöbb pontot— 127,5-öt a megszerezhető 150- ből — a hajdani gyulai iskola- és múze­umigazgatóról, Implom Józsefről elne­vezett helyesírási versenyen. Az erdélyi döntő jó házigazdájának immár harma­dik alkalommal bizonyult a rangos sep­siszentgyörgyi gimnázium és az Anya­nyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ). A gyulai Kárpát-medencei döntőjében jelen lesz a 125 pontos Rosti Kriszta, a Székely Mikó Kollégium kilencedikes diákja, valamint a Mikes két végzős di­ákja, Tulit Gyopár (123,5 pont , képün­kön) és Szabó Enikő (122) is. Az előző fordulókból továbbjutott 49 résztvevő számára a feladatsorokat dr. N. Császi Ildikó (Károli Gáspár Egyetem) és dr. Cs. Nagy Lajos (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) állította össze. „Korábban az erdélyi fiatalok hátrányba kerültek a magyarországi földrajzi és tu­lajdonnevek beiktatása miatt, ezért külön kértük a két magyarországi szaktekin­télytől a feladatok testreszabását — mondta el Erdély Judit, a Mikes tanára, az AESZ alelnöke. „ Az idei verseny a Kriza János-év jegyében zajlott, és magas színvonalú volt, amiről a pontszámok is árulkodnak, hiszen huszonhatan is száz pont fölött teljesítettek.” Az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei győztesei rendre a fel­vidéki diákok. A jelenséget Erdély Judit az ottani képzési rendszerrel magyaráz­za, amely sokkal inkább előtérbe helyezi a funkcionális nyelvhasználatot, mint például a hazai magyarnyelv-oktatás. Február utolsó hétvégéjén újra szorítha­tunk Háromszék képviselőinek. Művészeti oktatás már első osztálytól FEKETE RÉKA A zenei, képzőművészeti nevelés nem csak azoknak válik javára, akik művészeti pályára készülnek, aki zenével él, annyi, mintha több nyelvet beszélne. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban már első osztálytól bevezetik a gyermekeket a hangok, színek és formák vilá­gába, az ősszel induló magyar és román tannyelvű osztá­lyokba jövő héten kezdik a jelentkezők válogatását. Hagyományosan zene- és tőségük nyílik hegedűn, zen­­rajzosztályokat indítanak Há­­gotán, fuvolán és gitáron Já­romszék egyetlen művészeti m­ini, illetve rajz, festészet és líceumában, ahol a gyermek­mintázás órán fejleszteni ké­keknek már az elemiben lehet­é­pességeiket. Hetente két hang­szerórán és egy zeneelméleten, illetve a rajzosztályosok is há­rom szakórán vesznek részt az általános műveltségi tárgyak mellett, mindehhez az iskola tantermeit és hangszereit hasz­nálják. Negyedik osztály után a diákok tanulhatnak csellózni, brácsázni, nagybőgőzni, trom­bitán, fagotton, harsonán, va­dászkürtön, klarinéton és ütő­hangszereken játszani, és már harmadik osztálytól részt ve­hetnek szakversenyeken. Az idei első félévben az is­kola tanárai ellátogattak Sep­­siszentgyörgy óvodáinak elő­készítő csoportjaiba, felmérték a gyermekek zenei-, illetve rajz­készségét, a tapasztalatokról tá­jékoztatták a szülőket is. Ez el­lenben korántsem jelenti azt, hogy csak a megyeközpontból várnak elsősöket, a művészeti líceumba bárhonnan lehet je­lentkezni a jövő héten kezdődő, február közepéig tartó képes­ségpróbákra — erre az iskolára nem vonatkozik a körzetesítés. Beköltözhet a prefektúrára Két szobát kap vissza a család egykori tulajdonából, a prefek­­túrának otthont adó épületből az egykori nagynevű sepsiszent­györgyi orvos, Fogolyán Kristóf leszármazottja, Szotyori Nagy Áron. Végleges, megfellebbezhetetlen bírósági ítélet született, s bár hivatalosan még nem értesítették a kormánybiztosi hivatalt, már döntöttek, nem gördítenek akadályt a tulajdonba helyezés­nél­­— közölte György Ervin prefektus. Szotyori Nagy Áron örö­kösként az épület 3/18-ad részére jogosult, ezért ítélt meg szá­mára két szobát a bíróság, György Ervin ígéri, már a napokban egyeztetnek arról, mit kap meg, és milyen módon választják le a visszaadott részt, ez minden további nélkül megoldható, és van­nak üres szobák is a földszinten, a leépítések után maradt elegen­dő kihasználatlan rész. György Ervin úgy tudja, Szotyori Nagy Áron nagyapja, Fogolyán Kristóf tiszteletére kíván emlékszobá­kat kialakítani a visszakapott helyiségekben. (­kas) SZÓVÁ TESSZÜK Úsznánk, de mikor? Mire jó az úgynevezett szabadidőközpont, ha az ember szabad idejében nem mehet oda, mert zárva? — tette fel a kérdést egy olvasónk, több társa panaszát tolmácsolva. Ugyanebben a témá­ban más is megkereste szerkesztőségünket. Gondjuk az, hogy hét­köznap dolgoznak, szombaton és vasárnap reggel tudnának úszni. Régebb, hétvégén rendszeresen jártak a sepsiszentgyörgyi uszo­dába, de most e két napon csak délben nyit. Ha szombaton 12-re mennek, úszni sem lehet, mert háromig tele a medence tanfolya­mosokkal, a fennmaradt sávon meg tömegnyomor... A legmegfele­lőbb időpont a hétvége reggel lenne. Megértik, hogy a városháza megszorításokra kényszerült, de biztosak benne, hogy lehet rá más megoldást találni, s remélik, az illetékesek meg is találják, hogy az adófizető városi polgárok is ápolhassák egészségüket. Szekeres Attila Alig találtak tekergő diákot Baráton HECSER LÁSZLÓ A Baráti Szabó Dávid Középiskola és a helyi rendőrség polgárközeli osztálya január 20-án reggel és délben ellenőr­zést tartott a város vendéglátóegységeiben: azokat a diáko­kat keresték, akik tanulás helyett a kocsmát választották. A „fogás” nem látványos: egy diákot az utcán igazoltat­tak, hármat vendéglőben talál­tak. Az ellenőrzést végzők szerint nem az azonosított diá­kok száma fontos, inkább azt szeretnék, ha tudatosulna a fi­atalokban, hasznosabb, ha idejüket az iskolában töltik. Dimény János iskolaigaz­gató szerint a baróti diákság döntő többségére nem jellem­ző az igazolatlan hiányzás — több olyan osztály is van, ahol egyetlen eltekergett órát­ sem jegyeztek—, viszont akik már többször is „bizonyítottak”, folyamatosan szemmel köve­tik, s szüleikkel is tartják a kapcsolatot. A rendőrséggel jó viszonyt ápol a tanintéz­mény, közbiztonsági és közle­kedési kérdésekben működ­nek együtt, sokat segít jelenlé­tük — állítja a középiskola vezetője. „Az elmúlt években tapasztaltak alapján elmond­hatom: naponta átlagosan húsz-huszonöt diák hiányzik, legtöbbjük igazoltan. Most éppen az influenza és a heveny hasmenés elterjedése miatt maradnak távol sokan. Elekes József, a polgárkö­zeli rendőrség munkatársa el­mondta, hasonló ellenőrzés szinte minden héten zajlik. Amennyiben hiányzó diákot találnak, megpróbálják felhív­ni figyelmüket, nem ez a he­lyes út, fegyelmezésüket vi­szont az iskolára bízzák. A ló­gó diákok nevelőtestület elé kerülnek — az iskola területé­nek jogtalan elhagyásáért és a tanintézmény jó hírnevének csorbításáért kell felelniük —, büntetésként pedig magavise­leti jegyük levonására számít­hatnak. RÖVIDEN : Szín, kontraszt, összhangok Illyefalván vasárnap tartották az egyetemes imahét záró­­rendezvényét. Nagy Zsolt Attila sepsikőröspataki református lelkész hirdetett igét, a másság iránti nyitottságról szólt az egybegyűltekhez. Az istentiszteleten jelen volt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, vala­mint a házigazda illyefalvi gyülekezet lelkipásztora, Gáspár- Babos Etele. A rendezvény szeretetvendégséggel zárult, me­lyen a Keresztyén Ifjúsági és Diakónia Alapítvány meghívá­sára a KIDA-központban táborozó bukaresti diákok, a Nicolae Tonitza Líceum tanulói munkáiból nyílt kiállítás. A Viorica Ileana Dragomirescu festőnő irányítása alatt tanuló 13—16 éves fiatalok olajfestményeikből, rajzaikból, grafikáikból, kollázsaikból hoztak magukkal. A Szín, kontraszt, összhan­gok című tárlat február 5-ig látogatható naponta 9—17 óráig a KIDA-központban. (f. c.) A rút kiskacsa sikere KEREKES ZOLTÁN FELVÉTELE Hargita megyében vendégszerepelt a csernátoni színjátszó csoport. Karácsony Benő énekes-zenebetétes három felvoná­­sosának előadására a göröcsfalviak hívták meg, de ezt köve­tően telt ház előtt felléptek a madéfalvi színpadon is. A sikert fokozták Kisfalusi Bálint zenés­ dalbetétei, amire nem minden műkedvelő csoport vállalkozik. A göröcsfalvi kapcsolat ré­gebbi, a csíkiak Gárdonyi Géza A bor című színművét októ­berben mutatták be Csernátonban. A színjátszókor 2009-től rendszeresen működik, akárcsak a Pántlika népi tánccsoport. Most kezdte el próbáit egy hét párral működő újabb ifjúsági tánccsoport, mely az iskola Szakajtó csoportjából „nőtte ki magát”. Régi hagyományt folytat a férfi dalcsoport és az ötta­gú népi zenekar. A közművelődés szervezője-felelőse Ágoston József (Kisgyörgy) Halálos vasúti baleset Vasárnap délután fél három körül vasúti balesethez riasz­tották a rendőröket. Az eddigi adatok szerint egy 46 éves Bákó megyei lakos az uzoni vasútállomás közelében szállt ki a ro­kona által vezetett személygépkocsiból, amely gumidefekt miatt állt meg. A férfi átment a vasút melletti sáncon, és nem vette észre a Marosvásárhely—Brassó útvonalon közlekedő személyvonatot, amely halálra gázolta. A baleset körülmé­nyeinek kivizsgálását átvette a vasúti rendőrség. (p. m.) KÖZELET Erdővidék megmenti kórházát (folytatás az első oldalról) Nagy István meggyőződé­se, hogy Baróton olyan meg­egyezés született, mely or­szágszinten példaként szolgál­hat: a kórház fenntartásának felét Barót fedezi, a községek pedig lakóik számának meg­felelően egy-egy lejjel járul­nak a költségekhez. A mosta­­nig felgyűlt mintegy kétszáz­ezer lejes adósságot három­négy hónapon belül kívánják megadni. A kórház költségeinek rész­fedezésére elsőként Bacon ta­nácsa tegnapi ülésén havi 4600 lejt szavazott meg. A tanácsta­gok mindannyian egyetértettek az évi mintegy ötvenezer lejes kiadással , sőt, olyan javaslat is született, hogy növeljék azt! Bardócz Csaba polgármester elmondta: a megbeszélésen el­hangzott, hogy az éves kiadást 110 000 lejjel növelő fűtési rendszert át kellene alakítani faüzeműre, úgy a költségek nagymértékben csökkenthe­tőek lennének, hiszen minden bizonnyal a régió közbirtokos­ságai is besegítenének a kórház fenntartásába.

Next