Háromszék, 2011. április (23. évfolyam, 6252-6275. szám)
2011-04-27 / 6272. szám
FALUVILÁG Szörcséről elűzték a rossz szellemeket (folytatás az első oldalról) Nyolc vállas legény, ugyanannyi tüzes menyecske kapaszkodott a szánkötél húzójáinak. A zenészek a székely himnuszt húzták, aztán az ostoros megcserdítette a karikást, s a menet kitért Kovács Mihály portájáról. Nehezen csúszott a poros úton a feldíszített, kóboros szán, ám a fiataloknak a szánhúzás mellett énekelni is maradt erejük. Elsőként Farkas András udvarára tértek be, a bekérő, Benedek János nekifogott versének. Az első két sort fejből, a többit papírról. Nem is látszott rajtuk, hogy hajnalig ropták a táncot a tamásfalvi kultúrotthonban. A böjt végét ünnepelték, még komédiás jeleneteket is bemutattak a szörcsei hagyományőrző fiatalok. Délutánra a falu minden utcáját bejárták a szánozók. A mező szélére vonultak, ott került sor a nap egyik legfontosabb mozzanatára. Leszedték a szánról a fenyőgallyakat, majd jó mélyre elásták, így szabadultak meg jelképesen a faluban összegyűjtött rossz szellemektől. S ahogy a szánról lekerültek az ágak - a rossz szellemek előtűnt a bőség, a szánozás közben kapott étel, ital. Este a falu művelődési házában gyűltek össze a szánozók abban az épületben, mely ma is büszkén viseli homlokzatán egykori nevét: Szörcsei Béke Kultúrotthon. Közösen fogyasztották el az összegyűjtött elemózsiát, s közben a két zenésznek, Molnár Zsoltnak és Pál Imrének is bőven akadt munkája. Jól végződött a nap, annak ellenére, hogy reggel baljós előjelek mutatkoztak: indulás előtt néhány perccel elromlott a harmonika, beragadt egy billentyűje. De aztán került másik kölcsönbe, s mint a mesékben lenni szokott: minden jó, ha a vége jó. ■■■■■ SZOMSZÉDOLÁS Csere János szülőföldjén, Apácán KISGYÖRGY ZOLTÁN Induló új sorozatunkkal szándékunk körbejárni Háromszéket, bemutatni a megyénkkel szomszédos tájakat, írni szeretnénk azokról a településekről, amelyek közvetlen határosak velünk, mert bizonyára nincs olyan, amellyel ne alakult volna ki a múltban, a jelenben is valamelyes szomszédi kapcsolat. Szomszédaink közösségi életéről, történelmi és természeti értékeikről, eredményeikről szólni több, mint figyelmesség. Húsvétra fókuszáltunk Apácán, ahol a legrégibb időkből hagyományosan hozza magával a falu magyar evangélikus népe ünnepi játékát. Számukra nem az a fontos, hogy miben gyökerezik, mi az üzenete, hanem egyszerűen az, hogy nem szabad kihagyni, nem szabad engedni feledésbe merülni. És ez a fontos, mert sem a kommunista diktatúra, sem természeti és történelmi csapások, sem a válság okozta pénztelenség nem tudta ezt a hagyományt kipusztítani. A kakaslövés volt az egyetlen alkalom e dél-erdélyi községben, amikor nemzeti színben láthatta a nép a vitézek öltözetét, s egy évben egyszer, húsvét első napján a kakaslövők hangosan énekelhették faluhosszat, hogy Kossuth Lajos azt üzente... - Az idén is az Apáczai Csere János-iskola hetedikes tanulói és a konfirmandusok tiszte volt a kakaslövés - tájékoztatott Sós Margit, az iskola igazgatója. - A kakasosok a Lázár család, László Zsuzsanna tanítónőék portájáról indultak, mert fiuk, Lázár Arnold idén az első legény. A gyerekek szülei részéről nagy az áldozat, mert bizony a kakaslövés anyagi költségekkel is jár. Van úgy, hogy segíti őket a helyi önkormányzat. „Nincs helye itt többé a protestálásnak. Vagy akar engedni, vagy pedig halálra. Nos, vitéz bajtársim, fegyveres legények, Töltsétek puskára, lőjetek keményen... ” — énekelte archaikus hangon a végítéletet Szabó Szabolcs. A vitézek kérésünkre elmondták, hogy az idén sem akárki festi újra a szitává lőtt kakasos táblájukat, hanem a falu szülötte, Bartha Árpád képzőművész, a Brassói Szépművészeti Múzeum igazgatója. - Kakaslövés nélkül nagyon egyszerű és sima lenne nálunk a húsvét - toldotta hozzá Bölöni László községmenedzser -, anélkül nincsen húsvét Apácán. Tőle tudtuk meg, hogy Apáca is felsorakozott az országos pályázati versenyfutáshoz, kiépítette ivóvízhálózatát, a kanalizálás kivitelezését is elindították, minden nehézség ellenére pedig alakul a Bozsompatak-Nagymezős nevű, 12 hektáros turisztikai övezet, ahol már közel 30 hétvégi ház és panzió is épült. Soron következik az ülepítő, pénzalapokat nyertek a sportpálya korszerűsítésére és egy sportteremre, amit meg is kezdtek, tervek szerint az augusztus végi falunapok alkalmával szentelnék fel. Pályáztak már a mellékutcák aszfaltozására, ami változtat Apáca arculatán, és hamarosan turisztikai-információs iroda is nyílik, s pályáztak az elkövetkező évek községfejlesztési stratégiájának elkészítésére. Sós Margit iskolaigazgatóval azt latolgattuk, minek nevezzük a helyi oktatás kórképét: a magyar lakosság egyfajta „apályának”, avagy a román anyanyelvű cigányság demográfiai robbanásának? Mindegy, mert a község lakosságának csupán egyharmada magyar, és az iskolai statisztika kegyetlen: az összlétszám átbukott már a négyszázon, ebből hatvanhat gyerek magyar, mintegy tizenöt román nemzetiségű, a többi cigány, de ők románnak tartják magukat arra hivatkozva, hogy nem ismerik és nem beszélik a cigány nyelvet. Itt kaptuk a hírt, hogy Apáca és Nagyajta között hamarosan megkezdik az új híd építését az Oltón. Régre nyúlnak vissza a két település kapcsolatai, az utolsó háború idején csónakokon bonyolították a csempész cserekereskedelmet. Apáczai Csere Jánost is a nagyajtai diákok csalták magukkal „felsőbb oskolába”, no meg az Olt medrének szabályozása révén számos apácai lakos földparcellája a nagyajtai határba esett. A költő Bartalis János faluja testvéri kapcsolatot ápol a magyarországi Apátfalvával, Csanádapácával és a délvidéki Kisoroszival. Él és működik a Pro Apáczai Bartalis Egyesület. Látogatásunk idején zöld ággal és virágokkal díszítették a templomot. Virágvasárnap itt is konfirmáltak a fiatalok. Ünnep előtt-Orbán Géza, Lázár Arnold, Oláh Zsolt, Szabó Szabolcs FOTÓ: ALBERT LEVENTE 2011. április 27., szerda 6 1JEGYZETT Tojásakasztás Zágonban Húsvét hétfőjén már kora reggel útra keltek a legények. Sorra tértek be a lányos házakhoz. A szerényebbek vízzel loccsintották szembe a menyecskéket, a módosabbak kölnivizet permeteztek hajukra. A locsolásért piros tojás, egy pohárka pálinka, szelet kalács járt. A szemrevalóbb legények hajtókájára virágot tűztek a lányok. Ez azt jelentette, hogy a legény május elseje hajnalán kilombozott májusfákkal, két-három méteres növendék nyírfákkal kellett körberakja a lány kapuja elejét, házát. Minél több májusfára köszöntött a reggel, annál nagyobb volt a dicsőség a lánynak. A májusfaállítókat sokszor rögtönzött zenekar is kísérte. Nincs ebben semmi különös, Orbaiszéken ez a szokás ma is él. Közel egy évszázaddal ezelőtt azonban Zágonban másképp zajlott a locsolás. Az öntöző legény kapott ugyan piros tojást, de azt a leány a locsoló mellére tűzte, virág helyett. A kifújt, festett tojást tűvel átszúrták, vékony madzagot fűztek át rajta, azt akasztották a legény mellére. Nagy dicsőség volt ez, így adták a legény tudtára, hogy esélye van a menyecskénél. Ha korábban már udvarolgatott is, akkor a mellére tűzött tojás azt jelentette, elfogadják közeledését. Húsvét hétfőjét követő napon a lányok látogatták meg a tűzött tojással „megjelölt” legényeket, ezzel erősítve meg, hogy a lány szándékai valóban komolyak. A legény apró ajándékokkal köszönte meg a viszontlátogatást, fésű, zsebtükör volt az illő viszonzás. Sok esetben ez már az eljegyzés előszelét jelentette, de az egész locsolási „ cécó ” mindenképp arra volt tanúvallomás, hogy a két fiatal nem veti meg egymást, közös jövő felé kacsingatnak. Sok boldog házasság született egykoron egy-egy húsvéti tojásakasztás után - mesélte néhány éve néhai Demeterné Csorna Berta néni. S ha már a boldog házasságról írtunk, nem hagyhatjuk szó nélkül Bertus néni életútjának végét. Egy szűk nappal férje, Albert halála utánszületett 1914-ben, meghalt 2006-ban) ő is visszaadta lelkét Teremtőjének. Közös szertartással temették mindkettejüket, két halottas kocsit kísértek a gyászolók. Lehet ennél jobban betartani a holtodiglan-holtomiglan fogadalmat? Bokor Gábor