Háromszék, 2011. augusztus (23. évfolyam, 6352-6377. szám)

2011-08-01 / 6352. szám

A populizmus veszélyére figyelmeztet Bâsescu MÓZES LÁSZLÓ Tegnap nemzetközi pénzügyi szervezetek szakemberei­vel egyeztetett Traian Băsescu államfő. A találkozó után rövid nyilatkozatban ismertette Románia gazdasági hely­zetét, illetve arra szólította fel a kormánypártok politikusa­it, tartózkodjanak a populista ígéretekétől.­ ­ Az elnök a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Bizottság pénz­ügyi megbízottjaival tárgyalt, ezt követő nyilatkozatában vázolta az illetékesek Romá­niával kapcsolatos következ­tetéseit, mondván, Emil Boc kormányfő ma részletesen is ismerteti a szakemberek or­szágértékelését. Az IMF ro­mániai látogatása véget ért — mondta —, az ország megőriz­te gazdasági és pénzügyi sta­bilitását, viszonylag kis gaz­dasági növekedéssel lehet számolni. Ennek idei, becsült értéke 1,5 százalékos, míg 2012-re 3,7 százalékos gaz­dasági növekedést jeleznek, ez 0,2 százalékkal kevesebb, mint korábban hitték. Ro­mánia kezd versenyképessé válni, főként az exportnak köszönhetően — hangoztatta Băsescu, hozzátéve, a nem­zetközi pénzügyi szervezetek képviselői megállapították, hogy az állami vállalatok veszteségei továbbra is nagy problémát jelentenek. (folytatása a 2. oldalon) MIKES-KÖRÚT Zágonból indultak a motoros kurucok BOKOR GÁBOR -------------------­ A homoródkarácsonyfalvi kuruc alaptáborból, toborzó­­ból indult útjára az a több mint harminc anyaországi mo­toros, akik Zágon-Rodostó zarándokúttal emlékeznek a kuruc szabadságharc háromszázadik évfordulójára. A Mikes-körút ötlete dr. Barabás Botondtól származik, a Magyarországon élő fiatal jogász kézdivásárhelyi gyöke­rekkel büszkélkedik. Mikes a fejedelmet szolgálta, a motor­­kerékpárral utazó zarándokok az egész magyar népet sze­retnék szolgálni, éltetve a nagy bujdosó örök értékű elveit - magyarázta Botond ikertestvére, Lehel. A motorosok és az őket követő autósok háromezer kilomé­ter út megtételére vállalkoztak. A karácsonyfalvi toborzó után szombat este érkeztek Mikes szülőfalujába - a Mikes-körút ki­indulópontjához -, ahol Barabás Tünde kultúrigazgató fogadta és vendégelte meg őket. Tegnap reggel az utazók a száműzött Rákóczi és hű követőinek törökországi útvonalát felelevenítő film vetítésén vettek részt. (folytatása a 2. oldalon) a sikerrendezvény CSINTA SAMU „Ez a föld a tiéd, ha el­mész, visszavár” — dúdolták a tűzoltóautó tetején a szol­gálatot teljesítők hosszú per­cekkel azt követően is, hogy az Óriáspince-tetőn elcsen­desedtek a Honfoglalás című rockopera utolsó akkordjai. A szombaton rendezett első Székely Vágta rendezvényso­rozata a szélsőséges időjárás ellenére is meghatározó kö­zösségi élményként marad meg sokunk emlékezetében. (folytatása a 2. oldalon) Székely Vágta, ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI MÁRÓL HOLNAPRA T * Élet helyett puliszkaliszt Leáldozóban Băsescu és Boc csillaga, szemmel láthatóan fél­nek a jövő esztendei választásoktól, s beindították a propagan­dagépezetet. Szükségük lenne a több mint ötmillió nyugdíjas szavazatára, s nosza, gyorsan szándéknyilatkozatot fogalmazott meg a kormány a szolidaritás kosaráról, mely révén a romániai öregek a „ lehető legalacsonyabb áron "juthatnának havonta bi­zonyos mennyiségű alapélelmiszerhez, liszthez, olajhoz, cukor­hoz, máléliszthez, rizshez. Sietve azt is leszögezték, kezdeménye­zésük nem kerül semmibe az államnak, még csak áfakiesést sem okoz, csupán a helyi önkormányzatokat állítja szervezési több­letfeladat elé. Mert — terveik szerint — a polgármestereknek kell majd létrehozniuk a Nastase-kormány idején Economat néven elhíresült és befuccsolt üzletlánchálózatot. Az olcsóbb élelmiszer természetesen jól jönne, nemcsak a nyugdíjasoknak, hanem sok­sok elszegényedett családnak is, de képesek lesznek-e a pénzte­len önkormányzatok az alacsonyabb árú portéka beszerzésére, az üzletek működtetésére, az alkalmazottak fizetésének biztosítá­sára? S vajon nem kerül-e többe a leves, mint a hús? E tiszta baloldali kezdeményezés azért különös, mert úgy jó másfél éve épp itt, Kovásznán kezdte el temetni Traian Băsescu a gondoskodó, szociális államot. Később más alkalmakkal is dobott sírjára egy-két lapát földet, mit sem törődve azzal, hogy Romániát alaptörvénye szociális piacgazdaságként ha­tározza meg. Úgy tetszett, a pártjával együtt balról jobbra ma­sírozó államelnöknek elege van a sok nyugdíjasból, társadal­mi segélyezettből, a gyermeknevelési szabadságot töltő kis­mamákból, rokkantakból, és elvárná, hogy az átmenet húsz éve alatt teljesen elszegényedett társadalom egyik napról a másikra öngondoskodóvá váljék. Higgyék el az ország nagy reményű hatalmasai, nem az egy vagy két kilogramm cukor és liszt, olaj, puliszkaliszt, rizs meg­vásárlása a kispénzű öregek legnyomasztóbb gondja. Nagyobb baj, hogy kevés a nyugdíj, hogy egyre drágább a gáz és a vil­lany, hogy most sincs pénz cukorbetegek, rákosok, szívbetegek, reumások, szervátültetésesek patikaszereire, hogy fizetniük kell a laborvizsgálatokért, s hogy egyre nehezebben férnek hoz­zá az egyelőre még ingyenes kórházi kezeléshez. Ne olcsó puliszkalisztet kínáljanak az idős embereknek, ha­nem emberibb életet! Simó Erzsébet

Next