Háromszék, 2012. január (24. évfolyam, 6480-6503. szám)

2012-01-04 / 6480. szám

ÖSSZEFOGÁSRA SZÓLÍT AZ SZNT Új év, új kezdet Összefogásra, közös cselekvésre szólította fel a romániai magyar pártok, szervezetek vezetőit újévi levelében Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. A Kelemen Hunornak, az RMDSZ, Szász Jenőnek, a Magyar Polgári Párt és Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének címzett jókívánságok mellett többek között ez szerepel: „Meggyőződésünk, hogy történelmi lehetőség áll előttünk, hogy határozott lépést tegyünk Székelyföld területi autonómiája felé. Akkor lehetünk sikeresek, ha összefogunk, és közösen élünk az unió által felkínált lehetőséggel.” Részletek a 2. oldalon Tizenketten 2012-ben FEKETE RÉKA A sepsiszentgyörgyi Kiss Tímea 2600 grammos kislá­nya, Helén az esztendő első háromszéki újszülöttje, vele együtt tegnap reggelig heten jöttek világra a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Helén január 1-jén 3 óra 45 perckor szü­letett hagyományos szülés­sel. Anya és kislánya (felvé­telünk) jól érzi magát. A kézdivásárhelyi kórházban szintén január 1-jén 22 óra 35 perckor sírt fel az első újszülött, a torjai Pakocs Mária első gyermeke, a 3200 grammos Dávid, más­nap a gelencei Fegyver Cseh Zsuzsannánál végeztek csá­szármetszést, aki Salomé nevű kislányának adott éle­tet, tegnap pedig a kézdivá­­sárhelyi Kicsid Mária hozta világra Bianka nevű, 4000 grammos kislányát, szintén császármetszéssel. Baróton január 2-án este vezették le az első idei szülést, a székely­­száldobosi Vékony Mónika örven­dezhet egészsé­ges, Denis nevű kisfiának. A ko­­vásznai kórház szülészetén tegnap délig nem sírt fel egyetlen kisbaba sem, a sepsiszentkirályi Semper Sanitas Kórházban egy megyeközponti anyuka hozta világra 3300 gram­mos, Mihály nevű kisfiát császármetszéssel. Jó reggelt, Szacsva! Jó reggelt, Olvasó! Jó reggelt, érintetlen szép háromszé­ki táj! Jó reggelt, nedvességet adó hótakaró, vadaskert, or­dasok járta téli éjszaka, jó reggelt, régi kerékvágásába visszazökkent elzárt falusi élet - jó reggelt, Szacsva! Meg­pihenni, megnyugodni jöttünk fel a bodzafordulós hegyek közé, csendes és mégis életes, havas, derűs pillantást vetni és nyújtani sorainkkal. Kisgyörgy Zoltán riportja az 5. oldalon SZILVESZTERI UTCABÁL SEPSISZENTGYÖRGYÖN •­­ Több ezren búcsúztatták Sepsiszentgyörgyön az óévet a városközpont­ban: a színház előtt csak Szent György-napi rendezvényeken látott tömeg gyűlt össze esztendőfordulóra, himnuszaink énekléséig a magyarországi Zanzibár együttes szórakoztatta koncertjével a petárdázó publikumot. A második szilveszteri utcabál a Tamási Áron Színház bemutató előadá­sa után kezdődött, kevéssel kilenc óra után: a bukaresti Nicola energikusan in­dította koncertjét a teátrum előtti szín­padon, miközben a vásári csárdában az árusok hideggel és fáradtsággal dacolva rendíthetetlenül mérték a forralt bort s a kürtőskalácsot. A Sepsiszentgyörgyön gyakran megforduló énekesnő román és angol nyelvű dalait eleinte pár százan hallgatták, de a koncertekre s az évbú­csúztató hangulatra kíváncsiak száma folyamatosan, óráról órára növekedett. A helybeli Selfish Murphy zenekar ír hangzásvilágú produkciója után máso­dik vendégként Delhusa Gjon magyar­­országi énekes lépett színpadra. Ke­véssel éjfél előtt vette át a mikrofont Antal Árpád András polgármester, két nyelven köszöntve a megyeszékhelyie­ket azt hangoztatta, legyünk büszkék arra, hogy mi kétszer lépünk át az új év­be. Visszaszámlálás után pukkantak a pezsgősdugók, s felrepültek az első tű­zijáték óriás szikrái, majd színpadra vo­nult a budapesti Zanzibár zenekar, amely - miként Terecskei Rita énekesnő újólag elmondta - arról is ismert, hogy 1999-es megalakulása után második koncertjét éppen Sepsiszentgyörgyön tartotta. Többezres — alighanem minden előzetes becslést felülmúló —, zenei él­ményre (is) vágyó hallgatóságban ezút­tal sem volt hiány, a banda közel egy órán át húzta, olyannyira bemelegedve, hogy a második visszaszámlálás, illetve tűzijáték csak néhány pillanatnyi késés­sel kezdődött el, majd a látványos égi villogás után Terecskei Rita adta meg a hangot előbb a Himnusz, majd a Székely himnusz énekléséhez. Az esztendőforduló közösségi össze­kapaszkodása után folytatódott a Zanzi­bár koncertje, pukkantak az idegesítő petárdák, de a himnuszok elhangzása után nagyon sokan szaporán indultak fűtött helyiségek felé, szűkebb körben folytatni a szilveszteri mulatságot. ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI MÓZES LÁSZLÓ Imáról holnapra • Történelmünk visszafoglalása Január elseje a régi és az újabb módi szerint is egy kor­­helyleveses nap, a szilveszteréj­szakai vidámságra másnap meg kell hökkenteni a gyomrot egy finom, kolbászkarikás savanyú levessel, így történt ez idén is. A szilveszteri görbe éjszaka után viszont másnap az egymást kompenzáló vagy semlegesítő gasztronómiai végletek között a politika és a kultúra világában is keressük a kontrasztos dolgokat. Volt - van - részünk ilyenben is. Láthattuk a magyar alkotmány életbelépésének első óráiban a budapesti ope­raházi gálaműsort. Ez az idén nyomatékosan magyar és nemzeti fogantatású volt, mint maga az alkotmány. Schmitt Pál köztársasági elnök beszéde is az alkalomhoz és az új alaptörvényhez illő tartalmú és intonációjú, a magyarság egészéhez szóló, a mostani válságos helyzetben a nemzeti lét, a szuverenitás megőrzésére bátorító, emelkedett han­gulatú, a magyarság egészét befogadó szöveg volt. Erre következett a „savanyú leves", az operaház előtt zajló, alkotmány és kormány ellen tüntető heccmesterek szód, balliberális, gyurcsánykoalíciós produkciói. Az Andrássy úti ünneprontó hecckampány egyik pillére és alaptétele: Orbán és kétharmados többségi követői meg­szüntették a köztársaságot. Az ország neve ugyanis Magyarország. Az alkotmányból ollózom ki: államformá­ja: köztársaság. Erre a tételre viszont az ellenzék nem haj­landó figyelni, csak fújja és fújatja a magáét, hogy meg­szűnt a köztársaság. Ezzel a módszerrel végigbogarásszák az alkotmány passzusait. És még a médiatörvényből isme­retes érvekkel üvöltözik, hogy nincs szólás- és sajtósza­badság. Miközben az ország, a kormány és minden ellen vörösködnek, ilyen színekbe és szavakba öltözködve. Orbán Viktor a Nemzeti Galériában A magyar történe­lem képei és emlékei című kiállítás megnyitóján mondta: „Felülkerekedtünk a rosszabbik énünkön, rácáfoltunk ko­rábbi gyengeségeinkre, legyőztük kishitűségünket, félretol­tuk a hazánkat romlásba vezető erőket, és létrehoztuk ha­zánk történelmének legnagyobb összefogását. Osztály, szár­mazás, vallás és politikai hitek határát átlépve, valódi nem­zeti és kétharmados parlamenti forradalmat vittünk végbe. " Katona Tamás történész pedig úgy vélekedett, az ország ez­zel az alkotmánnyal visszafoglalta saját történelmét. Mi, határon túli és a nagyvilágban szétszóródott nem­zetrészek a most hatályba lépett új alaptörvény révén az országon kívül is ezután otthon, közös hazában érezhetjük magunkat. Ehhez az anyaország megteremtette a jogi ke­reteket és feltételeket. Sylvester Lajos

Next