Háromszék, 2012. február (24. évfolyam, 6504-6528. szám)

2012-02-14 / 6515. szám

KÖZÉLET HaJoSSÍS! Székelyföldön versenyre készül az EMNP Erdély fejlesztéséért Jakabos Janka, az Erdélyi Magyar Nem­zeti Tanács megyei elnöke, a Mikó-terv egyik kidolgozója a múlt héten Budapesten hivatalosan is bemutatott gazdaságfejlesztési elképzelést vázolta: hosszú távú stratégiáról van szó, amely tíz évre meghatározhatja Erdély fejlesztését. Ilyen terv eddig nem ké­szült, most úgy tűnik, mások is felfedezték szükségességét - utalt az RMDSZ hasonló kísérletére, amely véleménye szerint tulaj­donképpen az „EU 2020-as stratégiájának magyar tallózása”. Sok a munka még, az operatív programokon most dolgoznak, és igyekeznek megtalálni, a forrásokat is ezek­hez. Egy másik tervük diák inkubátorház-há­­lózat létrehozása, és életre szeretnék hívni az Erdélyi Magyar Fejlesztési Ügynökséget - vázolta röviden elképzeléseiket Jakabos Janka. Toró Tamás, a szomszédos, már szór­vány Brassó megyeiek üzenetét hozta el. Drámai az ottani magyarság fogyása, de ők is hozzájárulhatnak a nemzetépítéshez, nap­ról napra mind többen csatlakoznak az új párthoz - mondta el, és megköszönte a há­romszékiek eddigi támogatását, kiemelte a további együttműködés fontosságát. (folytatás az első oldalról) Szólítanák a kiábrándultakat Papp Előd Székelyföldért felelős orszá­gos alelnök a Kárpát-medencei magyarság vidékfejlesztési együttműködéséről beszélt, de szólt arról is, hogy az EMNP azokat az embereket próbálja mozgósítani, akik az el­múlt 22 évben elvesztették hitüket, bizalmu­kat az erdélyi magyar politikusokban. Ő is kitért a szórvány fontosságára, „ha elvész, a Székelyföld is zsugorodik” - mondotta. A felszólalásokat követően bemutatkoz­tak az eddig megalapított háromszéki szer­vezetek helyi elnökei, majd Toró T. Tibor beszélt a pártkezdeményezés körülményei­ről. Immár visszatérő motívumként ő is használta a harmadik legkisebb királyfiról szóló népmesei elemet, kiemelte, szükség volt „erre a harmadik gyermekre”, mert az első kettő nem tette megfelelően a dolgát, „az egyik nem akarta (RMDSZ - szerk. megj.), a másik nem tudta vagy nem volt le­hetősége (MPP) az autonómiát képviselni” - mondotta. Toró T. Tibor felidézte azt is, hogy a 90-es évek eleje óta 600 000 szavaza­tot veszített a magyar képviselet, az erdélyi magyarság egy része elment, egy része meg sem született, de jelentős hányada itt él, igaz, kiábrándult, közönyössé vált. Az EMNP az ő képviseletükre szövetkezett - hangsúlyozta. Kifejtette azt is, az EMNT civil mozgalom­ként, az EMNP politikai pártként kiegészíti egymást, összeköti őket az az értékrend, amelyet Tőkés László képvisel. Ismertette a párt decemberi programalkotó ülésén meg­fogalmazott tíz programpontot, és magyará­zattal is szolgált az elképzelésekhez. Az EMNP háromszéki alakuló ülésén Nemes Elődöt elnöknek választották, a felső­­háromszékiek végül Illyés Botondot delegál­ták alelnöknek, Erdővidéket Farkas Domokos és Szép Béla képviseli a megyei elnökségben, jegyzőnek Szász Rékát választották. A BELFÖLD • Vészhelyzet nem lesz Romániának egészében véve nincs olyan felszereltsé­ge, amely a lakosság igényeinek megfelel - nyilatkozta tegnap Traian Băsescu államfő, aki szerint egyelőre nem kell vészhelyzetet kihirdetni. Tegnap 120 elzárt település­ről tudtak, hét megyében minden országutat és minden iskolát lezártak, és 330 vonat indulását függesztették fel. Négy másik megyében és Bukarestben is szünetel az ok­tatás, a képviselőház ülését is elnapolták. Az A1-es, A2-es autópályát és 46 országutat lezártak, 21 másik úton korlá­tozták a teherforgalmat (Nyugat- és Dél-Erdélyben is). Az Olt völgyében, a Vöröstoronyi-szorostól délre lavinák zú­dulnak az úttestre a környező hegyoldalakról. Összesen 23 település, mintegy 15 000 lakos maradt áram nélkül. A három hete tartó télben 74 személy fagyott meg az utcán vagy a lakásán. A szükségállapotba került Buzău és Vrancea megyében sok helyen a házak ereszéig, néhol en­nél is magasabbra ér a hó, több ezer katona segít a bajba jutott emberek mentésében, élelemmel, ivóvízzel és fűtő­anyaggal való ellátásában. A havazás folytatódik, a déli­délkeleti megyékben érvényes marad a narancssárga, a Kárpátok vonalán pedig a sárga jelzésű hóriadó. Június 10-én választhatunk A koalíció hétfő reggeli ülésén június 10-ét javasolták a helyhatósági választások időpontjául, és erről egyeztetni fognak a pártokkal, beleértve az ellenzéki alakulatokat is — közölte Sever Voinescu, a DLP szóvivője, aki szerint a kormány hamarosan ki fogja adni a választási folyamat megkezdéséhez szükséges jogszabályokat. Ebben az év­ben a polgármestereket egy fordulóban választjuk meg. Keresik a közös nevező­t A kormánykoalíció pártjai megállapodást írnak alá az EU pénzügyi stabilitásáról szóló szerződés Románia általi támo­gatásáról és ratifikálásáról, és várják, hogy kezdeményezé­sükhöz csatlakozzék az ellenzék, amellyel más témákról is egyeztetnének - közölték a koalíciós pártok vezetői a Traian Băsescu államfővel folytatott Cotroceni-palotai konzultáci­ók után. Az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség nem vett részt a megbeszéléseken, Victor Ponta SZDP-elnök azonban elmondta: az ellenzék abbahagyná a parlamenti sztrájkot, ha a hatalom elfogadna négy „minimális feltételt”, köztük azt, hogy a kormányfő vállalja: nem él a felelősségvállalás és a sürgősségi rendelet eszközével. Băsescu úgy véli, Ponta ti­zenöt tételes követeléseiből hét a kormányprogram célkitű­zései között is szerepel, és ez jó alap a tárgyalásokhoz. Az MTI és a Mediafax híreinek felhasználásával szerkesztette: Demeter J. Ildikó Verseny és együttműködés Toró T. Tibor hétfőn Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatóján más kérdéseire is kitért. Beszélt az EMNP RMDSZ-hez és MPP-hez fűződő viszonyáról az önkormány­zati és parlamenti választások tükében. „Az EMNP az együttműködés és a verseny egész­séges elegyét kívánja támogatni mindenhol. Ez régiófüggő, tömbvidéken, például a Székelyföldön a verseny hangsúlyosabb, a szórványban az együttműködés” - mondot­ Folytatódik a plágiumbotrány A FEKETE RÉKA A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektorát, prorektorát és az általános orvostudományi kar dékánját plágiummal vádoló Hantz Péter európai uniós fórumokhoz fordul az ügy jogi orvoslásáért, mivel az ok­tatási minisztérium nem indított kivizsgálást korábbi be­adványai nyomán.Ezt tegnap elektronikus sajtótájékozta­tón fejtette ki a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke. Hantz Péter januárban hozta nyilvánosságra, hogy Constantin Copotoiu rektor és Clara Brinzaniuc tudo­mányos rektorhelyettes ve­zetésével olyan orvosi szak­cikkek jelentek meg, ame­lyek döntő részét külföldi tudományos folyóiratokban közölt munkákból másolták ki. A BKB alelnöke megke­reste az eredeti cikkek szer­zőit, akik írásban megerősí­tették a plágium tényét, el­lenben „a rektor és a rektor­helyettes abszurd és ellent­mondásos magyarázkodásba kezdett”. Hantz szerint a rektor „azt találta ki, hogy tudta és akarata ellenére lett a közlemény szerzője”. A MOGYE-n a héten vá­lasztást tartanak, amelyen Brinzaniuc és a szintén plá­giummal gyanúsított dékán, Leonard Azamfirel a rektori tisztségre pályázik, Copotoiu pedig az egyetemi szenátus el­nökségére. Hantz ennek meg­akadályozását is követeli. A HÍRSALÁTAI IDÉN FELSZÁMOLJÁK AZ ORSZÁGOS KŐ­SZÉNTÁRSASÁGOT. A Nemzetközi Valutaalap kérésére felszámolják az Országos Kőszéntársaságot. Az IMF azt kéri a kormánytól, hogy szeptember végéig kezdje meg a felszá­molási eljárást. Ennek során különválasztják az életképtelen aktívákat azoktól, amelyek értékesnek tekinthetőek. A január­­februári látogatás során megfogalmazott szándéklevél szerint a kormánynak legkésőbb februárban át kell adnia az Adó- és Pénzügyi Hivatalnak (ANAF) az Országos Kőszéntársaság (ONH) életképtelen aktíváit. A levél azt is előírja, hogy az élet­képes bányákat nyílt és átlátható liciten bocsátják áruba. Tavaly ősszel a kormány és a Nemzetközi Valutaalap megál­lapodott, hogy az Országos Kőszéntársasághoz tartozó petril­­lai, parosényi, urikányi bányákat kényszervégrehajtással átad­ják az Adó- és Pénzügyi Hivatalnak a vállalat adósságainak fejében. Ezt a három kitermelést életképtelennek minősítették, az Adó- és Pénzügyi Hivatal által átvett aktívákat továbbadják a gazdasági minisztériumnak, amely 2018-ig egy létrehozan­dó társaságon keresztül bezárja azokat. (Paprika Rádió) ÖSSZEVONTÁK A SÜRGŐSSÉGI FELÜGYELE­TEKET. Egyetlen hivatalból irányítják majd a rendkívüli esetekre szakosodott mentőszolgálatot, így pénzt, időt és 2 ta, de hozzáfűzte: itt, a Székelyföldön is van­nak olyan települések, ahol nem kizárt az együttműködés. Az RMDSZ azonban úgy képzeli ezt, hogy az EMNP támogatja jelölt­jeit, az MPP esetében a párt országos elnöke jelent akadályt - mondotta, de hangsúlyozta: mindenképpen nyitottak a tárgyalásoka. Toró T. Tibor elismerte, az MPP-vel több a közös pontjuk, kevesebb az akadály. Kivel szövetkezzék Ponta? Az EMNP megbízott elnöke kitért Victor Ponta szombati, sepsiszentgyörgyi nyilatko­zatára is, szomorúnak nevezte, de nem meg­lepőnek, hogy a „Tőkés-pártot” szélsőséges, szinte fasiszta alakulatnak minősítette. Még szomorúbb, hogy az SZDP elnökének meg­nyilvánulása illeszkedik abba az egységes nemzetállami szemléletbe, amely szélsősé­gesnek gondolja az autonómiaformákat, a szubszidiaritást - fejtette ki az EMNP elnö­ke. „Nem más ez, mint az európai baloldal­nak az igyekezete, hogy szélsőségesnek mi­nősítsék az országok, népek önrendelkezési elvét. Csak azt tekintik helyesnek, ha hol Moszkvából, hol Brüsszelből mondják meg, mi a megfelelő” - hangsúlyozta. Rendkívül beszédesnek nevezte azt is, hogy az SZDP az RMDSZ-t tartja egyedül elfogadható part­nernek, véleménye szerint ez azt jelezi, „az RMDSZ nem zavarja köreiket”. Tisztázás csángóügyben szülők” befizetéseinek ellen­őrzött és átlátható felhaszná­lására jött létre. Kuratóriuma évről évre egyre szigorúbb elszámolást követelt meg, a felelősségteljes munkát pe­dig a kuratóriumi tagok költ­ségtérítés nélkül végzik el. Ezért tartják felháborítónak és elkeserítőnek, hogy „a közpénzekkel tisztességesen elszámolni nem tudó szemé­lyek a saját felelősségüket nem vállalva, az AMMOA kuratóriumát kiáltják ki bűn­baknak”. A nyilatkozat sze­rint a kuratórium a becstelen támadásokkal és hamis állí­tásokkal szemben 2011-ben többször, soron kívül is pénzt utalt át az MCSMSZ-nek, ennek vezetői azonban nem tudták visszaigazolni, hogy a tanári bérekre kért össze­geket valóban azok kifizeté­sére fordították, munkaerőt is megspórolnának. Az utóbbi napokban több településen is gondot okozott a mentés a rendkívüli hava­zás és hideg miatt. Vrancea megyében a hadsereg részvéte­lére is szükség volt egy szülő nő kórházba szállításához, Hargita megyében két égési sérült ellátása és beutalása okozott nehézséget. (manna.ro) HÁNYSZOR CSÖNGET A POSTÁS? Hatszáz alkal­mazottjától válik meg a Román Posta március végéig, és 135-tel csökkenti a kirendeltségek számát - jelentette a Citynews.ro portál. Az elbocsátásról a kormány és az IMF- küldöttség közötti tárgyalásokon döntöttek. Folynak az előkészületek arra is, hogy értékesítsék a Román Posta részvényeinek legalább húsz százalékát. A vállalat a 2010- es évet 29 millió eurós veszteséggel zárta, alkalmazottjai­nak száma mintegy 35 ezer. KÉSIK A VIZITDÍJ BEVEZETÉSE. Az év első felében felszabadítják a zárolt 45 ezer egészségügyi állás egyhar­­madát - közölte nagyváradi látogatása során Ritli László egészségügyi miniszter. A szaktárca terveiről beszélve el­mondta: mivel már tavaly kidolgozták a generikus gyógy­szerek törvényét, idén az alkalmazás módszerével foglal­koznak. Ritli László úgy véli, hogy a vizitdíj-rendszer beve­zetése késni fog, mivel az erre vonatkozó 220-as törvény nem alkalmazható. (Kolozsvári Rádió) A moldvai magyar okta­tási programról adott ki teg­nap nyilatkozatot a Moldvai Magyar Oktatásért Alapít­vány (AMMOA) két alapító­ja, Petrás Mária és Petrás Róbert. Kezdetnek leszöge­zik, hogy a moldvai magyar oktatás legnagyobb civil tá­mogatását megteremtő Le­gyen ön is keresztapa, ke­resztanya program elindítá­sában Böjte Csaba múlhatat­lan érdemeket szerzett, ezt azonban kevesen tudják, rendszerint elhallgatják, sőt, „módszeresen és igaztala­­nul” ferdítenek. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsé­gének (MCSMSZ) lemon­dott vezetősége kisajátította a nemes cél támogatására irányuló programot - állítják az aláírók, akik szerint az AMMOA Csaba testvér szorgalmazására, a „kereszt­

Next