Háromszék, 2012. szeptember (24. évfolyam, 6682-6706. szám)
2012-09-11 / 6690. szám
független " Ára: 1 lej Előfizetőknek: 77 bani napilap XXIV. évfolyam 6690. szám aromsze Napirenden a Mikó-ügy A héten még tart a Székely Mikó Kollégium védelmében gyűjtött, az elítéltekkel szolidarizáló aláírások összesítése, azt már tudni lehet, hogy az interneten meghaladta a tízezret a támogatók száma, az Igazság napján, szeptember elsején pedig több mint 6500-an írták alá az íveket. Négyezernél több aláírás gyűlt Kolozsváron és több ezer Marosvásárhelyen a Félszigeten. Most szedik össze az egyházak, települések által gyűjtött támogató kézjegyeket, pontos adatokat jövő hétre ígértek. (folytatása a 2. oldalon) RMDSZ-ES PARLAMENTIJELÖLT-ÁLLÍTÁS Tizenhat székért J© FARKAS RÉKA ... Háromszéken a négy képviselői helyre öten pályáznának az RMDSZ színeiben, a két szenátori tisztségért szintén öten szállnának versenybe. Tegnap 14 órakor zárult a jelentkezés, a széki és megyei testületek szeptember 27-ig határoznak arról, kik lesznek a szövetség jelöltjei a december 9-i parlamenti választásokon. A háromszéki szervezetek összevonásakor, átszervezésekor úgy alakították ki a széki szervezeteket, hogy azok megegyezzenek a választási körzetekkel, így most egyszerűsödött a jelöltek kiválasztása is, magyarázta Tamás Sándor megyei elnök. (folytatása a 2. oldalon) 2012. szeptember 11., KEDD Várakozó Feldoboly Huszonkettedik esztendeje, hogy lapunk rendszeresen látogatja a Bodzai-hegyek lábánál gyümölcsfatengerben meglapuló falut, pillanatképeket rajzol, melyek metszetét adják a kistelepülés életének. A két évtized alatt eget rengető események nem történtek a faluban, pedig az itt lakók mindig a gyökeres változásokra várnak. Ami szép, jó és emlékezetes volt, azt az egyik kezünkön meg tudjuk számolni. A többi idő várakozásokkal telt, azzal telik ma is. Ezért nevezik magukat a falu lakói várakozó Dobolynak. ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI Bővül a Református Kollégium • FEKETE RÉKA A hivatalos tanévnyitó előtt egy héttel, szombaton Székelyudvarhelyen tartották a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitóját, amelyen a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumot két tanár és két diák képviselte. A református előkészítő osztály a Tanulók Házában felújított terembe költözik, s ezzel megkezdődik az elemi tagozat kiépítése. A vártemplomi reformállamosítás utáni években tus egyházközség tulajdonát még egy ideig általános isképező, Kós Károly által tér- kólaként működött, majd a vezett épületben 1931-ben pionírháznak, később a Takezdte meg működését az aulók Házának adott ottegyházi elemi iskola, az ál- hont. Emeleti termeiben jelenleg is a tanulók ingyenes kori foglalkozásait tartják, de a tulajdonos református egyház idéntől a földszintre beköltöztette a Református Kollégium előkészítő osztályát. Az érdeklődés nem maradt el, a beiratkozott huszonöt gyermek mellett még két jelentkező számára külön engedélyért folyamodott az iskola. (folytatása a 3. oldalon) ÍMÁRÓL HOLNAPRA ? Hová vezet a román út? Ha bennünket kérdeznének azok a magyarországi ellenzéki politikusok, akik fölöttébb nagy vehemenciával estek neki Orbán Viktornak, miután a miniszterelnök határozottan visszautasította a Nemzetközi Valutaalap olyan jellegű követeléseink teljesítését, mint a nyugdíjak csökkentése, adók emelése, privatizáció - mi bizony részletesen beszámolnánk tapasztalatainkról. Elmondhatnánk például, hogy nem afféle kommunikációs trükk a fekete lista, bizony, az IMF korifeusai szigorú könyvelőkként csak számokat látnak, mögöttük húzódó emberi sorsot, családi drámát nem. Közölnénk a szegény emberekért oly képmutató módon aggódó magyar szocialistákkal, liberálisokkal, hogy igen, minálunk meg is valósították mindezt: leépítések, elbocsátások történtek, negyedével csökkentették az állami alkalmazottak fizetéseit, a nyomor szélére taszítva pedagógusokat, köztisztviselőket. Felidézhetnénk, hogy a nyugdíjak csökkentése sem afféle népriogató, felelősséghárító taktika: 15 százalékkal vágták volna vissza azokat is, ha az alkotmánybíróság többségi szavazattal nem akadályozza meg az embertelen intézkedést. Ha valóban kíváncsiak volnának, és az ország bajai iránti aggodalom ösztönözné őket, mesélhetnénk nekik arról, milyen is az, amikor egy állam olcsónak tűnő hitelért cserébe feladja szuverenitását, elfogadja, hogy idegenből érkező pénzügyi guruk döntsenek arról is, milyen arányban kell drágítani a vonatjegyet, a földgázt, a villanyáramot, mennyit kell fizetnünk az orvosi vizsgálatért, mikor kinek kell eladni a még állami tulajdonban maradt vagyont, vállalatokat. Részletesen kifejthetnénk, hisz a magunk bőrén éreztük, hová vezet az a kizárólag megszorításokra épülő gazdaságpolitika, amely nem sérti a nagytőke érdekeit, a válság minden terhét a dolgozókra, a helyi vállalkozókra, a kisemberekre hárítja. Őszintén bevallanánk: nem vigasztal bennünket, hogy szegények vagyunk, de a bankok nem fizetnek tranzakciós adót, hogy egyre nehezebben élünk, de a multik nem panaszkodnak, hogy kilátástalan a fiatalok helyzete, de a telefontársaságok virulnak, hisz nem kell távközlési adót fizetniük. Figyelmeztethetnénk: ez az út szociális zavargásokhoz és politikai krízishez vezet, mely odáig fajulhat, mint minálunk, hogy a jogállamiság alapjait rombolják holmi politikai kalandorok. Tudjuk, milyen az, amikor az ország vezetése szolgalelkűen fejet hajt a nemzetközi pénzintézetek képviselői előtt - és tudjuk azt is, milyen az, amikor tehetetlenségük leplezése céljából, jobb híján, olcsó, avítt nacionalizmust próbálnak újraéleszteni a bukaresti kormányzók, kik magyarellenes intézkedéseik mellett nem átallják kioktatni az európai vezetőket anélkül, hogy bár egyetlen saját kezdeményezésük, halovány elképzelésük lenne a jövőről. S bár nem kérdeznek, mégis elmondjuk: hihetnek nekünk, Orbán Viktorék nem ezt az utat választották. Farcádi Botond