Háromszék, 2012. október (24. évfolyam, 6707-6733. szám)
2012-10-19 / 6723. szám
Az egység az érdek esAVÁRY O. PÉTER A romániai magyarságnak az az érdeke, hogy egyetlen, egységes politikai erő lássa el politikai képviseletét, és a közösség ne legyen megosztott a decemberi parlamenti választásokon - hangsúlyozta Wilfried Martens, az Európai Néppárt (ENP) újraválasztott elnöke Bukarestben a Kelemen Hunor RMDSZ- elnökkel közösen tartott sajtóértekezletén. Az ENP kétnapos kongresszusa - melyen az Európai Unió tizenhat néppárti állam- és kormányfője vett részt - tegnap zárult, a tisztújítás mellett a 73 európai kereszténydemokrata, konzervatív és néppártot föfolytatása merítő ernyőszervezet húsz év után új alapprogramot fogadott el, mely azokat a lépéseket tartalmazza, amelyek révén az európai gazdasági közösség valódi politikai unióvá válhat. Újdonság az ENP politikájában az őshonos kisebbségek identitásának védelme, ezáltal a néppárt célul tűzte ki, hogy olyan keretszabályozást dolgoz ki az unió szintjén, amely majd kötelezővé válik az EU tagállamai számára. Az ENP kongresszusa megnyitotta azt az utat, amely az uniós kisebbségvédelem jogi kereteinek megteremtése felé vezet - értékelte Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. 2. oldalon) T£«MOSAN AJTOK-A FLAXOK Német profil, német vasulat, német minőség , a Súgás Áruház földszintjén telefon/fax: 0267 352 423 mobil: 0758 067 299 „I Pecsétek, címerek üzenete Címerek, pecsétek, zászlók mesélnek a magyar és a székely múltról a Székely Nemzeti Múzeumban tegnap megnyílt kiállításon, tömény, tartalmas betekintést nyújtanak az elmúlt öt évszázadba. A bemutatott anyag több erdélyi tudományos intézmény együttműködésének köszönhetően állt össze, s nagy szerepe volt Zepeczaner Jenő történésznek, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum nyugalmazott igazgatójának, a kiállítás kurátorának - derült ki Sztáncsur Sándor József régész köszöntőjéből. A házigazda a tárlat „sztárvendégének” nevezte a Kolozsvárról ideiglenesen hazahozott pecsétnyomót, a székely nemzet pecsétjét. (folytatása a 3. oldalon) Változó idők a hegyek között Kommandón a szárazság nem sújtotta a mezőgazdászokat - egyszerűen azért, mert a hegyek tetején amúgy sem terem meg a krumpli, a kukorica, a gyümölcs, de még a zöldség sem. Ennek ellenére az erdő emberei is érezték a szárazság átkát. A vízhiány egyik legfontosabb bevételüktől, az erdei gyümölcsök és gombák begyűjtéséből származó jövedelemtől fosztotta meg idén a kommandósokat. A keresetre pedig rászorulnak, az 1004 lakosú községben 42 család részesül Bokor Gábor rp szociális segélyben. „Nem is emlékszem, mikor volt még ilyen gyenge a gombatermés. Eddig szinte nulla, az utóbbi napokban hullott eső talán még előcsalogatja a medvegombát, az hozhat egy kis jövedelmet” - mondja Kocsis Béla polgármester. Az eső nyomán a csemegének számító laskagomba is megjelenhet. Igaz, ezt nem gyűjtik a felvásárlók, de a kommandósoknak megvannak a saját vevőik. Jelenleg egy gombafelvásárló működik a faluban, de ottjártunkkor az is zárva volt. ítja az 5. oldalon A SZERZŐ FELVÉTELE IMÁRÓL HOLNAPRA • Európa- és magyarellenes hőzöngők Több Európa mottóval zajlott a bukaresti parlamentben az Európai Néppárt kongresszusa az esemény napján, azzal párhuzamosan a kormánypártok több tízezres nagygyűlést szerveztek a Nemzeti Arénában azzal a nyilvánvaló céllal, hogy eltereljék a figyelmet a jobboldal rendezvényéről. Európa neve mindkét helyszínen igen gyakran elhangzott. De míg a néppárt összejövetelén többnyire a válságból való lehetséges kiutakról értekeztek az állam- és kormányfők, a Szociál-Liberális Szövetség tüntetésén erőteljesen Európa-ellenes beszédek hangzottak el, a baloldal képviselői Traian Basescu elleni gyűlöletüket kiterjesztették mindenkire, aki csak részt vett a kongresszuson vagy szóba állt a román államelnökkel. S mert önmagában az EU mégsem lehet célpont, hát előrántották ismét a magyar kártyát. Victor Ponta azzal fenyegetőzött, hogy Basescu barátai, Orbán Viktor meg Tőkés László épp most osztják fel egymás között az országot, Crin Antonescu pedig azt harsogta, Bukarest példaértékűen bánik kisebbségeivel, de vegye tudomásul mindenki: Románia egységes nemzetállam. Került hát ellenség, nacionalista mámorban úszott a tömeg, megvédték az országot, teljes volt a siker... Túloldalt a román államfő az integráció elmélyítését szorgalmazta, az Európai Egyesült Államok mielőbbi létrejötte mellett szállt síkra. A legnagyobb európai pártcsalád programjába a romániai magyar EP-képviselők közös fellépése nyomán bekerült az őshonos kisebbségek védelméről szóló passzus is. Tőkés László regionalizációról, az ország föderalizálásáról beszélt - mert lehet tárgyalni erről, mert ez is a krízisből kivezető utak egyike, mert mikor, ha nem akkor, amikor a föderális berendezkedésű német állam feje, Angela Merkel kancellár is ott van? A stadionban szekusnak nevezték Basescut azok, akik ismét jelöltként indítják a bizonyítottan szekus besúgó Dan Voiculescut, alias Felixet. A tüntetésen Románia korszerűsítését, felzárkóztatását ígérték azok, akik most éppen Gigi Becalival szövetkeznek. Csak néhány benyomás a két nagyszabású politikai rendezvényről. De jóval több kérdés, fokozódó aggodalom. Mi lesz még itt december 9-ig, ha a politikusok már most ily felelőtlenül szítják a gyűlöletet? Mi következik, ha azoké lesz majd a tér a parlament falain belül is, akik a stadionban hőzöngnek, és akiknek ily megnyilvánulások mellett csakis ott lenne a helyük? Mi lesz majd, ha e posztkommunista szövetség pillanatnyi pártérdekből, kihasználva a válság gerjesztette társadalmi elégedetlenséget, egyszer csak hátat fordít Európának? Farcádi Botond