Háromszék, 2012. október (24. évfolyam, 6707-6733. szám)

2012-10-23 / 6726. szám

ELMARADT AZ MPP-EMNP TALÁLKOZÓ Nem lesz Hl DEMETER J. ILDIKÓ Meghiúsult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) választási együttműködése: a tegnap délelőttre tervezett megbeszélésen az MPP-s kül­döttség nem jelent meg, mindössze egy közleményt küldött. Bíró Zsolt MPP-elnök szerint a következőkben az RMDSZ- szel is megpróbálnak tárgyalni, de legnagyobb esélyüket a függetlenek támogatásában látják. Az EMNP vezetői sze­rint a „nemzeti válogatott” már csak a parlamentben való­sulhat meg, és erről elsősorban az RMDSZ tehet. Az MPP és az EMNP kül­döttségei a múlt hét csütör­tökén Székelyudvarhelyen kezdték meg a tárgyalásokat az esetleges választási együtt­működésről, és bár kijövet mindkét fél úgy nyilatkozott, hogy közeledtek az álláspon­tok, és remélhetőleg egyez­ségre jutnak, a Marosvá­sárhelyre tervezett záróalkura már nem került sor. Az MPP egy közleményben tudatta: sajnálattal veszi tudomásul, hogy „az EMNP a független­séget garantáló garanciák esetén is mereven elzárkózik az MPP színeiben való indu­lás gondolatától, és csak az önálló indulást tartja elfogad­hatónak”. A közleményt alá­író Bíró Zsolt, az MPP újon­nan megválasztott elnöke el­mondta: a csütörtöki tárgyalás óta összeült az MPP elnöksé­ge, és ez a testület értékelte úgy, hogy a hétfőre kitűzött tárgyalási forduló okafogyot­­tá vált. A következő napokban az RMDSZ-szel is megpró­bálnak tárgyalóasztalhoz ülni, hiszen az MPP június óta fo­lyamatosan azt szorgalmazta, hogy az erdélyi magyarság egy „nemzeti válogatottal” vegyen részt a parlamenti vá­lasztásokon, és a polgáriak továbbra is prioritásnak tekin­tik „az erdélyi magyar közélet minőségi és erkölcsi korrek­ciójának a megvalósítását”. (folytatása a 2. oldalon) Félszáz orvosra volna szükség is FARKAS RÉKA Összesítette a kormánybiztosi hivatal, hogy hány egészségügyi és tanügyi alkalmazott hiányzik Három­széken, a szeptemberi adatokat továbbították Buka­restbe, és bíznak benne, hogy az igényelt állások leg­alább egy részét felszabadítják a zárlat alól - mondta el Codrin Munteanu prefektus. Kovászna megyében 46 Fogolyon Kristóf Megyei Sor­­orvosra, hét gyógyszerészre, Kösségi Kórház vezetősége- 79 orvosasszisztensre és 59 nek tájékoztatójából derült ki. kisegítőre - ápolóra, beteg- Vannak hiányosságok a tan­szállítóra­­ lenne szükség. A ügyben is, összesen 98 betel­­sepsiszentgyörgyi megyei sér­­tetlen állásról tudnak. Tíz üve­­gősségi kórházban 60 új al­­dai pedagógusra, hat elemi al­­kalmazottra tartanának igényt, kolás tanítóra lenne szükség - köztük hat orvosra, három ezek szeptemberi adatok, több­sürgősségi orvost, egy bel­­nyíre összevont, illetve elő­­gyógyászt, egy általános seb­készítő osztályokra vonatkoz­­óészt és egy neurológust al­­nak - magyarázta a prefektus, halmaznának - ez már a Dr. (folytatása a 3. oldalon) •­STOPAM A­X-ABLAXOX Német profil, itj német Vasutat, ZT*­­• Kovászna, német minőség telefon: 0267 340 004 CSOCHOM ISTVÁN A gelencei Nagycsoport Közbirtokosság tagságának mintegy hetven szá­zaléka jelenlétében pénteken tartották meg tisztújító közgyűlésüket, me­lyen új vezetőséget választottak. A tagság tizenkét év után leváltotta Gábor Imre elnököt, helyette ifj. Cseh András erdőmérnököt választotta. Gábor Imre, az előző gyűlésen felfüggesztett elnök nem volt jelen, és bíróságon támadta meg felfüggesztését, azzal érvelve, hogy az első gyűlés nem volt döntőképes, mivel a jelenlét nem érte el az ötven plusz egy százalékot. A tagság kérésére a gyűlésen Cseh­ben, mert nem ő hívta azt össze. A József polgármester, közbirtokossági tag elnökölt. Elmondta: a kialakult helyzetért elsősorban a vezetőség, de a tagság is hibás, mivel hét esztendő telt el beszámoló közgyűlés nélkül. Sze­rinte ahhoz, hogy a közbirtokosság életben tudjon maradni, új vezetőséget kell választani. Azt is kiemelte: kötele­ző elszámoltatni a leváltott vezetősé­get. Mint mondta, Gábor Imre telefo­nált neki, hogy nem lesz jelen a gyűlő­polgármester felolvasta a lapunkban október 3-án Gábor Imre aláírásával közölt fizetett hirdetést, melyben a gyűlést összehívta. Cseh azt is elmond­ta, hogy az 54-es mellékletet nem lehet módosítani, annak megváltoztatása törvénybe ütköző, ezért 2005 után is ki lehetett volna fizetni az osztalékot. Fehér Vince több olyan kérdést fo­galmazott meg, amelyet a leváltott el­nöknek szeretett volna feltenni. A jelen levő közbirtokossági tagok látható többséggel, nyílt szavazással öttagú vezető tanácsot választottak ifj. Cseh András, Fehér Vince, Kerekes Károly, Tamás László és Markos Lázár sze­mélyében. Kerekes Károly a fakiter­melés azonnali leállítását és a pecsét mielőbbi átadását javasolta, amit a tagság meg is szavazott. A háromtagú ellenőrző bizottságba Kövesdi Annát, Szurkos Annát és Oláh Istvánt válasz­tották. Arról is döntöttek, hogy ezentúl félévente tartanak közgyűlést, és a szövetkezet tulajdonában levő helyi­ségek egyikét székhelynek bérbe ve­szik. Határozatuk értelmében a régi vezetőségnek tíz nap áll rendelkezésé­re átadni a közbirtokosság ingó és in­gatlan vagyonát. Gelence környéki erdők * a SZERZŐ FELVÉTELE Fmáról holnapra ! Kis erdélyi magyar komédia! Csoda lett volna, ha tegnap valamiféle egyezségre jut az EMNP és az MPP, hisz a napok óta csurranó-cseppenő in­formációkból már kiderülni látszott, a polgári pártosok­nak eszük ágában sincs tárgyalóasztalhoz ülni, csak hajto­gatják a nemzeti minimum mentén kötendő összefogás szükségességét, de mint az ázott macskát, úgy vágták ki soraikból azt az egyetlen embert, ki az összefogás szüksé­gességéről mert nyilatkozni a sajtónak. Pedig jó ideje a könnyű népszerűség és közérthetőség kedvéért a focinyel­ven ismételgeti Szász Jenő, majd utódja, Bíró Zsolt, hogy a hazai parlamenti választásokon „erdélyi magyar váloga­tottat " kell indítani, azaz a legjobbaknál is jobbakat. Majd bejelentették, ők majd a független jelölteket támogatják. Nem lenne igazán kimagasló személyiség soraikban? Múlt héten azért mégis kicsit tárgyalgattak, igaz, sokra nem juthattak, csak bejelentették: néhány nap múlva ismét találkoznak. Közben a válogatott edzője lelépett, s távirá­nyítótt csapata tegnap már annyi fáradságot sem vett, hogy megjelenjék Marosvásárhelyen. Megüzenték, hogy „okafogyottá ” vált az újabb egyeztetés, és sajnálattal vet­ték tudomásul, hogy az „EMNP a függetlenséget garantá­ló garanciák esetén is mereven elzárkózik az MPP színei­ben való indulás gondolatától, és csak az önálló indulást tartja elfogadhatónak". Mi több, hirtelen arra is ráébred­tek: „három politikai párt versengése veszélybe sodorja a magyar parlamenti jelenlétet", és kijelentették: „az MPP a magyar közélet minőségi és erkölcsi korrekciójának ren­deli alá politikai cselekvését. " Közhely. Ráadásul a közle­mény nagyfokú nyelvi szegénységről árulkodik, s nem lep­lezi, hogy az MPP, akár edzője, sikeresebb csapathoz csat­lakozna. Toró T. Tibor látván, hogy hoppon maradt, gyorsan, ki tudja hányadszor már, újabb egyeztetést ajánl, s ez alka­lommal már nemcsak az MPP-vel, hanem az RMDSZ-szel is tárgyalna, mert mint írja: „ lennie kell egy minimumnak, amiből már nem szabad engedniük a bukaresti parlament­be készülő erdélyi politikusoknak, induljanak bármelyik magyar párt fele alatt Elindult a nyilatkozatháború. Papp Előd, a Néppárt al­­elnöke szerint a polgáriak „nemzeti válogatottját" „ban­­dázó sztárjátékosai" miatt utasítják vissza. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ugyancsak idegesen hárította a nem­zeti minimumra hívó egyeztetést: az RMDSZ úgymond ma­ximalista, minimumról tehát nem tárgyal, így folyik mifelénk a szép kis erdélyi magyar komédia. Simó Erzsébet

Next