Háromszék, 2012. október (24. évfolyam, 6707-6733. szám)
2012-10-10 / 6715. szám
BUDAPESTEN ÜLÉSEZETT A MÁÉRT Biztos támasz Magyarország Orbán Viktor miniszterelnök tart attól, hogy Romániában nacionalista fordulat következik be. A magyar kormányfő tegnap a budapesti Magyar Állandó Értekezleten (Máért) azt mondta: jó okkal aggódnak a romániai fejlemények miatt, évek óta nem fordult elő ugyanis olyan politikai hangütés a román belpolitikában, mint amilyet mostanában hallani. Orbán Viktor ugyanakkor azt is kifejtette, véleménye szerint izgalmas év előtt áll Magyarország és a Kárpát-medencei magyarság. Úgy látja: a magyar gazdaság képes lesz biztosítani azokat a forrásokat, amelyek a határon túli intézményrendszerek számára szükségesek, és - jelezte - abban reménykedik, hogy fejlesztéseket is végre tudnak hajtani. A jelen lévő szervezetek vezetőitől programközpontú fejlesztési javaslatokat kért, és azt mondta: a kifejezetten célzott elképzelések megvalósítására van esély jövőre. Részletek a 4. oldalon Életet menthet a munkahely biztonsága Bár Háromszék soha nem tartozott az élmezőnybe a munkabalesetek száma tekintetében, a vállalkozók pedig figyelnek a megelőzésre, a munkafelügyelők ellenőrzéseik során gyakran szembesülnek súlyos hiányosságokkal. Tegnap a bukaresti munkafelügyelőség szakemberei és sepsiszentgyörgyi felügyelők osztották meg tapasztalataikat mintegy félszáz háromszéki kis- és közepes vállalkozás képviselőivel. A hatóságiak ezúttal nem bírságoltak, inkább partnerként hangsúlyozták: a munkahelyek biztonságának megteremtése a vállalkozókat terheli, azonban elengedhetetlen, hogy minden alkalmazott elsajátítsa és betartsa a balesetek megelőzését szolgáló előírásokat. Részletek a 6. oldalon Államfői vétó a szakmai érettségire A szakmai érettségi bevezetésére vonatkozó jogszabály felülvizsgálatát kérte a parlamenttől Traian Basescu államfő, arra hivatkozva, hogy az elégtelen szabályozás rányomja bélyegét az oktatás minőségére, illetve kedvezőtlen hatással lehet a jövő évi érettségi vizsgára. Az államfő hétfőn látta el leteiben ismerniük választási kézjegyével a vonatkozó do- lehetőségeiket legkésőbb akumentumot, melyben le- tanév kezdetéig. Ugyanakkor szögezi: a szakmai érettségi az említett jogszabály szóbevezetéséről az iskolak szrint a szakmai érettségi vizsdés után egy hónappal szülega megszervezésének és letett döntés, s a már folyamat bonyolításának ütemtervét, ban lévő iskolai év érettségi- valamint a vizsgák tartalmát lét módosító intézkedései- a tanévet megelőzően ketizonytalanságot, kiszámítha- nyilvánosságra hozni - szókatlanságot szül. Az államfő gezte le az államfő felülviziúgy véli: a diákoknak alapolgálati kérelmében,san meg kell érteniük, rész (folytatása a 2. oldalon) EMIOPAN ^ profil, tev német vasazat, illémet minőség KABLA A Súgás ámhái11 1918 december, telat: 0267 31 Mától igényelhető a fűtéstámogatás Tegnapelőtt kapták meg a típuskérvényeket a sepsiszentgyörgyi szociális igazgatóságon, tegnap már osztani is kezdték, így elméletileg már ma benyújthatják a téli fűtéstámogatásra vonatkozó iratcsomókat az igénylők - tudtuk meg Tankó Vilmos intézményvezetőtől. Sietségre semmi ok, az állam csak november 1-jétől március 31-ig segít be a számlákba - a jogosultságot azonban többoldalas dokumentációval kell igazolni, ennek összeállítása napokba telhet. A szabályozás tavaly óta nem változott, idén is fejenként 615 lejes havi jövedelem alatt jár a pótlék (több lépcsőben, különböző küszöbök szerint kicsit több vagy kevesebb), a rászorulók a kérvény mellé eligazítót is kapnak arról, hogy mivel kell igazolniuk szegénységüket. Tankó szerint az idén is 3000- 3500 háztartás számíthat a téli fűtési támogatásra a megyeszékhelyen - számuk a tavalyi szigorítás után csökkent számottevően, és az ellenőrzések nyomán nagyon kevés csalás derült ki, mintegy 40 családnak kellett részben vagy egészben visszafizetnie a kiutalt pótlékot. A hideg beálltával rendszerint megnő az éjszakai szállás forgalma is, az idén még ez is az eddigi rendszer szerint fogadja a hajléktalanokat, egyszerre 75-80 személyt, jövőtől némi változtatásokat tervez a városvezetés. Az ingyenkonyhán naponta 120 adag meleg ételt főznek és osztanak ki, erre nagyobb igény lenne, de ennyi fér a rendelkezésre álló pénzkeretbe. Télen ott is nagyobbak a kiadások, erős fagyban ingyenteát és melegedési lehetőséget biztosítanak a betérőknek. DEMETER J. ILDIKÓ ALBERT LEVENTE FELVÉTELE MÁRÓL HOLNAPRA • Jogos aggodalmak Korántsem alaptalan a magyar kormány aggodalma, amelynek a Magyar Állandó Értekezlet tegnapi, budapesti ülésén is hangot adott Orbán Viktor miniszterelnök, miszerint nacionalista fordulat történhet Romániában. Mi több, e folyamat voltaképpen már elkezdődött - hogy ne menjünk messzire, idézzük csak fel a kormány helyi megbízottjának nacionalista megnyilvánulásait -, kibontakozásának talán csak az vet ideig-óráig gátat, hogy a bukaresti szociálliberálisok a hatalomátvétel utáni időszakban inkább a legfőbb politikai ellenfélnek tartott államfő kiiktatásával voltak elfoglalva, kudarcba fulladt próbálkozásuk után pedig átmenetileg jobbnak látták elcsendesedni. Persze, ez nem akadályozza őket abban, hogy ott tegyenek keresztbe, ahol érik, a decemberi voksolás közeledtével pedig minden bizonnyal egyre gyakrabban előkerül majd ama bizonyos magyar kártya. Fontos lenne azonban, hogy e hol kisebb, hol nagyobb lánggal újra és újra fellobbanó román nacionalizmusra egységes, előre rögzített stratégia mentén válaszoljanak a romániai magyar pártok, az erdélyi magyar közösség. Jelenleg ugyanis a nacionalista hangulatkeltés nem csupán a voksokat ily elítélendő eszközökkel hajkurászó román pártok érdekeit szolgálja, hanem - minő politikai paradoxon - a magyar érdekvédelmi szervezetnek is jól jön, mintegy a létjogosultságát igazolja. Lám-lám, ezért kell ott lennünk a kormányban vagy annak közelében - ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tesznek majdhogynem naponta az RMDSZ vezetői, legutóbb például Markó Béla idézte fel, mennyivel jobb volt hatalmon lenni, mint ellenzékben. Ám mindez azt is jelenti, hogy pillanatnyi politikai érdekből - csak fel kell mutatni a legújabb magyarellenes megnyilvánulásokat, s már szinte biztos a parlamenti bejutás - meg sem próbáljuk a gyökerénél megragadni a problémát. Persze, a román államnacionalizmust egyik napról a másikra felszámolni nem lehet. De autonómiaigényünk következetes felvállalása helyett kérészéletű, különféle - gyakran személyes vagy pártos - érdekekből köttetett alkuk jelentik ma már a romániai magyar politizálást, s hogy ez hová vezet, azt mindannyian látjuk: még nyelvi jogainknak sem tudunk maradéktalanul érvényt szerezni. Márpedig amíg ez a gyakorlat nem változik, amíg a magyar érdekvédelmi szövetség folytatja ide-oda csapódó, kompromisszumok uralta politikáját, addig a román politikum magatartását is csak ő húzd meg, ereszd meg politika jellemzi majd, a néha burkolt, máskor kinyilvánított magyarellenesség ugyanis távlati asszimilációs céljaikat és rövid távú pártpolitikai érdekeiket egyaránt szolgálja. Farcádi Botond