Háromszék, 2013. augusztus (25. évfolyam, 6956-6981. szám)

2013-08-01 / 6956. szám

napilap AMERIKA SÜRGETI A RESTITÚCIÓT A Mikó-ügyet is figyelik „Az Adminisztráció továbbra is prioritásként kezeli az ügyet” - írja az Amerikai Egyesült Államok külügy­minisztériuma a 2013. július 9-i keltezésű válaszlevél­ben, amelyet annak a 21 kongresszusi képviselőnek címzett, aki június 13-án arra kérte John Kerry kül­ügyminisztert: erőteljesen lépjen fel a román kormány­nál annak érdekében, hogy az állam maradéktalanul szolgáltassa vissza a magyar egyházak 1945 után elkob­zott javait. A Thomas B. Gibbons ügyvivő külügyminisz­ter-helyettes által aláírt levél nyilvánosságra hozására - a többi aláíróval való konzultáció után - most adott engedélyt a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítványnak (HHRF) a kezdeményezés indít­ványozója, Andy Harris, aki a Kongresszus egyetlen magyar származású tagja. A HHRF a háttérből támo­gatta a törvényhozók ez irányú munkáját. (folytatása a 2. oldalon) r Autóliv. CSÜTÖRTÖK 2013. augusztus 1., XXV. évfolyam 6956. szám remsze Olcsóbb lesz-e mindennapi kenyerünk? Bár a kormány hivatalosan is be­jelentette, és a hét eleji költségvetés­kiigazításban is szerepel, hogy szep­tembertől 24 százalékról 9 százalék­ra csökkentik a kenyér áfáját, az ágazatban tevékenykedők közül né­melyek kételkedve fogadták a beje­lentést. Mások úgy látják, a kormány elvárásaival ellentétben - az ágazat­ban tapasztalt jelentős adócsalás visszaszorítását remélik - az intéz­kedés nem fehéríti ki a feketegazda­ságot sem. A téma kapcsán három­széki pékségek vezetőit szólaltattuk meg, s érdeklődtünk arról, hogyan mutatkozik majd a kenyér áfájának mérséklése a termék árában. Részletek a 3. oldalon Jancsó Benedek emlékezete imáról holnapra­­ Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány ku­ratóriumának elnöke Erdély és szűkebb pátriánk, Háromszék kiváló ismerője és szerelmese. Ahányszor teheti, eljön ide ki­kapcsolódni, segíteni, erőt meríteni. Rend­kívüli komolysággal és odaadással irányítja a Jancsó Alapítványt, és próbálja vissza­hozni a köztudatba az utókor által méltat­lanul elfelejtett nagy tudós, Jancsó Benedek alakját. Jancsó Antal nem csak Gelencével ápol élő és szoros kapcsolatot, hanem a ma­roshévízi Urmánczy Nándor Egyesülettel is. A legutóbbi gelencei falunapokon kisebb Jancsó-küldöttséggel együtt vett részt. Két héttel ezelőtt a kolozsvári Jancsó Noémi Egyesület magyarvistai székházának avató­ünnepségén, illetve a II. kolozsvári és ma­gyarvistai Jancsó-találkozón vett részt, és a szervezésbe is besegített. Augusztus 29. és szeptember 2. között első alkalommal közösen szervezik meg a II. Székely-ma­gyar Napok - VI. Dr. Urmánczy Nándor Emléknap rendezvénysorozatot. Az alapít­ványról, annak tevékenységéről, terveiről kérdeztük. Interjúnk a 6. oldalon Jancsó-találkozó Gelencén SOCHOM ISTVÁN ARCHÍV FELVÉTEL Készítik az arénát Ne aggódjunk, tudják az ország vezetői, mire is van szükségünk: tegnapi nyilatkoza­tában maga Victor Ponta kormányfő utalt erre módfelett büszkén, miután a kenyér áfájának csökkentéséről döntöttek, mond­ván, nincs gond az államfővel való együtt­éléssel, ő a kenyérrel foglalatoskodik, Basescu pedig a cirkusszal. Tisztában van tehát a miniszterelnök, miként teheti bol­doggá népét, csupáncsak annyi a gond, e két hozzávaló közül minduntalan a máso­dik, a cirkusz kerül túlsúlyba. Nincs ez másként ezúttal sem, egyelőre ugyanis korántsem biztos, hogy a minden­napi betevőnket sújtó adó csökkentése tükröződni fog az árakban is, és arra sem vehetnek mérget a kormányzók, hogy ily mó­don sikerül bár részben visszaszorítani az ágazatban tapasztalható feketézést. Rá­adásul, mint a tegnapelőtti diadalmas be­jelentések után tegnap kiderült, az intézke­dés ideiglenes, a Nemzetközi Valutaalap romániai küldöttségének vezetője szerint ugyanis az eredmények függvényében döntik majd el, érvényben maradhat-e, vagy vissza­térnek a korábbi, 24 százalékos áfaszintre. Szűk mozgásteret enged a nemzetközi pénz­intézet a kormánynak, de a jelek szerint Bukarestnek ennél többre nincs is igazán szüksége. Újabb hitel-megállapodást kötöt­tek, ismét a valutaalap gondjaira bízták az országot, maguk pedig már javában készül­nek arra, amihez leginkább értenek: politi­kai ellenfeleik sárba döngölésére, lejára­tására , ingyencirkuszra, kampányra, hisz jövőre két választást is rendeznek, az állam­elnöki pedig különös téttel bír számukra. Traian Basescu egyre élesebben és gú­nyosabban bírálja Pontát és kormányát, a miniszterelnök mind keményebben reagál, a paloták közötti harc újrakezdődött - kinek van itt érkezése kormányzásra, országveze­tésre? Készítik már az arénát, Traian Basescu hosszú évek után újabban ismét a nép közé merészkedett, mint mandátuma kezdetén, pártot alapított, mire Ponta popu­­lizmussal és ócska nacionalizmussal vá­laszolt. Átmeneti kenyérár-csökkentéssel igyekszik megőrizni híveit, s miután a román külügy igen felháborodottan vette tudomá­sul, hogy Tusványoson több magyar vezető a kormány régióátszervezési tervei ellen szólt, a miniszterelnök már-már Tőkés László le­tartóztatását helyezte kilátásba, miközben azt rótta fel Basescunak, hogy nem képes megvédeni az ország területi épségét. Lám, még csak 2013 nyarát éljük, de a jövő évi államfőválasztási kampány szele máris érződik. És félő, e kampány során, a fokozódó nemzetféltés idején nekünk, ma­gyaroknak sok babér nem terem. Fareádi Botond

Next