Háromszék, 2014. február (26. évfolyam, 7108-7131. szám)

2014-02-01 / 7108. szám

DEMETER J. ILDIKÓ Egy idegen zászló kitűzése sértőnek vagy provokálónak tűnhet némelyek számára, de valójában a szabad vélemény­­nyilvánítás kereteibe illeszkedik, ahogy azt az Emberi Jogok Európai Bírósága meghatározza — figyelmeztet közlemény­ben a közérdekű tájékoztatás szabadságáért harcoló Active- Watch (AW) emberi jogi szervezet, elítélve a Szatmár megyei tanfelügyelőség korlátozó és zaklató jellegű válaszát arra, hogy néhány magyar diák január 24-én (a román fejedelem­ségek egyesülésének napján) kitűzte Magyarország zászlaját A megyei főtanfelügyelő­­helyettes, Claudiu Mondici ugyanis azt nyilatkozta, hogy felvették a kapcsolatot a Köl­csey Ferenc Főgimnázium ve­zetőségével, amely vizsgáló­­bizottságot alakított, azonosí­totta a „vétkest”, a jövőben pe­dig „az iskolai szabályzat sze­rint fognak eljárni, hogy elke­rüljék a hasonló kellemetlen eseményeket”. Az AW szerint a diák gesztusának „bűnössé” minősítése a szabad vélemény­­nyilvánításra irányuló fenye­getés, a tényekhez viszonyítva erős túlzás, és hozzájárul az etnikumközi feszültségek szí­tásához. A szervezet emiatt a tanügyminisztériumnak is el­küldte állásfoglalását, és kéri a Szatmár megyei tanfelügye­lőség megbüntetését. A közle­mény emlékeztet arra, hogy tavaly Kovásznán történt ha­sonló eset, amikor egy román diáklány piros-sárga-kék haj­pántot tett fel a magyarok nemzeti ünnepén (március 15-én), és az őt szintén jogta­lanul megbüntető osztályfő­nökére 400 lejes bírságot rótt ki az Országos Diszkriminá­cióellenes Tanács. Az AW már akkor kérte a minisztéri­umtól a tolerancia, sokféle­ség, megértés szellemét szol­gáló programok és politikák kidolgozását az ilyen esetek megelőzésére, és azért is, hogy felvértezze a lakosságot a „hatalmi központokból ér­kező” nacionalista és elszige­telési kihívásokkal szemben. Kicsik és nagyok örvendenek a hó­­lyázásé, szórakozásé legyen a főszerep, vol, aki teheti, kihasználja a közösségi nak, de még inkább a mától kezdődő Túl a félévi dolgozatokon, javításokon, vakációzást. Talán csak a nyolcadik a­­vakációnak,­ ami ugyan csupán egy hé-­a sikeres vagy éppen gyenge minősítésű sok számára nem teljesen gondtalan a­tig tart, de elég ahhoz, hogy néhány nap lezárásokon, vége a stressznek, a korai szünidő, mert visszatérve az iskolapad­­­ig a játéké, szánkózásé, sízésé, korcso- felkelésnek, kaput nyitnak a téli tábor­ba nemsokára próbavizsgáznak. Repül a hógolyó - Váradi József Általános Iskola, Sepsiszentgyörgy ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI FEKETE RÉKA Jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a város három szaklíceumának tervezett együttműködését. A Berde Áron-, a Kós Károly- és a Puskás Tivadar-iskola vezetői a munkaerő, az anyagi javak és a különféle pályázatok közös kihasználásáról kötnének megállapodást. Ez nem jelent összevonást, mindegyik is­kola megőrzi önállóságát, vezetőségét, szer­ződéses partnerségről van szó, amellyel ok­tatási lehetőségeiket kívánják bővíteni - is­mertette az elképzelést a városi tanács csü­törtöki ülésén Sztakics Éva alpolgármester. A liberális Mădălin Guruianu fenntartásokat fogalmazott meg, és kérte, hogy a román osztályok helyzetéről a román tanácstagokat is tájékoztassák. Az SZDP-s Rodica Pârvan, a Constantin Brâncuşi-szaklíceum igazgató­ja kijelentette: őket is megkeresték, de egy­heti gondolkodás után úgy döntöttek, hogy nem társulnak, mert „nincs értelme”, hiszen ők is meg akarják tartani a tanári állásokat. (folytatása a 3. oldalon) A Puskás Tivadar Szakközépiskola ■MDEMETER J. ILDIKÓ MÁRÓL HOLNAPRA . Gyakran emlegetett és igaz: „a múlt is­merete nélkül nem lehet jövőt építeni”. Széchenyi István míves gondolata úgy is értelmezhető, annak, aki az elmúlt negyed­században erdélyi, székelyföldi magyar po­litikával foglalkozott, illetve foglalkozik, ismernie kellett volna, illetve ismernie kel­lene a magyar történelmet, különösképpen az 1900 utáni időszakot. Ha a sorsnak va­lamiféle csapása révén szakemberek levizs­gáztatnák az erdélyi magyar politikusokat — községi önkormányzati képviselőktől a legfelsőbb­­ szintekig vélhetően bizarr eredmények születnének. A napokban Sepsiszentgyörgyön, Kézdi­­vásárhelyen is precíz, elgondolkodtató elő­adásokat tartott erdélyi témakörben két bu­dapesti történész, Bárdi Nándor és L. Ba­logh Béni. Bemutatták legújabb, erre vonat­kozó köteteiket. A Székely Nemzeti Múzeum­ban egyetlen fiatal önkormányzati képviselő hallgatta őket, mások feltehetően azért nem tették ugyanezt, mert kisujjukban van a két világháború közötti időszak magyarságot érintő története, jól ismerik az akkori - ese­tenként rossz - politizálás következményeit. Arra, hogy választottjainkat mindez nem ér­dekli, értelemszerűen nem gondolunk. Pedig igen tanulságos a két világháború közötti erdélyi politika mind a magyar kor­mányzat viszonyulását, mind az erdélyi kö­zösségi önszerveződést tekintve. A magyar történelmi egyházak közel hétszáz iskolát hoztak létre, a legtehetségesebb fiatalokat pedig külföldre küldték tanulni. A trianoni diktátumot követően Budapest mindvégig komolyan ragaszkodott az erdélyi magyar kisebbséghez, segíteni próbálta, finanszíro­zással és háttérintézményekkel támogatta a magyar oktatást. Az erdélyi politika sajátos­ságaként említették, hogy a magyar elit ki­sebbségpolitikai stratégiákat dolgozott ki, illetve szükségszerűnek tartották a politikai egységet, ez azt is jelentette, hogy megosztó­­nak tekintett politikust nem engedtek érvé­nyesülni. A történeti példák arra is utalnak, megfontolandó, mit eredményez a politikai propaganda. Még akkor is, ha az éppen ma­gyar és a mindent vissza elvét harsogja, mi­ként Trianon után történt; a magyar politi­kusok ugyanis már akkor pontosan tudták, nincs reális esély egész Erdély visszaszerzé­sére, csak ezt nem merték felvállalni. A következmények nagyjából ismertek. Mégis, az akkori történelmi tények, társa­dalmi összefüggések hiteles forrásainak ta­nulmányozása továbbra is szükségszerű ér­telmes cselekedet marad, ez a tudás segíthet abban, hogy mérlegeljük, erdélyi, székely­­földi magyar közéletünkben mi jó s mi elfo­gadhatatlan; továbbá e tájékozottság révén jobban felismerhető az életünket hínárként behálózó kortárs politikai propaganda. Mózes László

Next