Háromszék, 2014. július (26. évfolyam, 7232-7258. szám)
2014-07-01 / 7232. szám
3 1 2014. július 1., kedd Különleges sportpályát avattak Esztelneken SOCHOM ISTVÁN Az esztelneki napok részeként szombaton nyitották meg a kézdivásárhelyi NATO csapat által berendezett airsoftpályát, amit a Beke család tulajdonában lévő egykori téeszistállóban és mellette rendeztek be. A megnyitón Varga Attila és Péntek László, Esztelnek, illetve Segesd testvérközség polgármestere is jelen volt. A mifelénk újnak számító sport, az csapatjátékra utal. Az airsoft fegyverek az airsoft szó jelentését Beke István csapat- eredeti eszközök hasonmásai, ám teljesítvezető magyarázta el. Mint mondta, az tényük tipikusan 0,5-3,3 Joule, meg angol megnevezés műanyag gömblövé-sem közelítik tehát a szabadon tartható déket kilövő, alacsony energiájú légi légfegyverekre előírt 7,5 J vagy a festékfegyverekre vonatkozik, és a velük űzött lövő fegyverekre érvényes 15 J korlátot. A ,3B” gömblövedékek nem hagynak festéknyomot, így az eltalált játékosnak kell a találatot jeleznie. A sport tehát a résztvevők tisztességén, sportszerű hozzáállásán alapszik - inkább komoly feszültséglevezető hobbi, mint versenysport. Akárcsak a paintball (festéklövés), ez is biztonságos, erőszakmentes szabadidős tevékenység, melynek játékosai nem képviselnek semmiféle katonai vagy félkatonai szervezetet, vallási vagy etnikai csoportot. A játék lényege egyfajta szimuláció, melyben két csapat játszik egymás ellen egy terepakadályokkal szabdalt pályán. Az esztelneki pálya országos szinten egyedi a maga nemében - mondta a csapat vezetője számítógépes gyakorlórendszerrel és céltáblákkal felszerelve. Játszhat bárki, aki betöltötte tizennyolcadik életévét. Nem veszélytelen sport - hangsúlyozta ezért szükséges a védőfelszerelés és a szabályok betartása. Azt is megtudtuk, hogy a pályát a NATO csapatának tagjai rendezték be, a pálya egészét bekábelezták. A csapat jelenleg tizenkét tagú, de szívesen fogadnak új jelentkezőket, akik eleget tesznek a feltételeknek. Jogokat adtak vissza a pedagógusoknak A FEKETE RÉKA ------------------------------ A bizalmi lapunknak elmondta, múlt héten Remus Pricopie oktatási miniszter fogadta a szakszervezet küldötteit, és a találkozón tizenhét olyan kérdést tárgyaltak meg, amelyek rendezése nélkül továbbá is káosz és elégedetlenség uralkodik a tanügyben. Az érdekvédelmi szervezet többek között kérte, hogy számolják fel a fejkvóta alapú finanszírozást, a pedagógusok mellett a kisegítő oktatói személyzet is legyen jogosult érdemfokozatra, a nyugdíjas pedagógus taníthasson anélkül, hogy az aktív időszakra elveszítené nyugdíját, tartsanak versenyvizsgákat igazgatói és tanfelügyelői állásokra (legutóbb hat éve szerveztek versenyvizsgát), készüljenek új tantervek minden korosztály számára, és igazítsák azokhoz a követelményrendszert, egyeztessenek új bérezési rácsról, adják vissza a doktori címmel járó pótlékot a tanároknak, emeljék az országos záróvizsgákon felügyelő és dolgozatjavító pedagógusok javadalmazását, szabályozzák a kisegítő oktatószemélyzet és nem oktató tanügyiek áthelyezését, szabadítsák fel az üres állásokat, töröljék az igazgatókat heti tizennégy óra megtartására kötelező előírást, tartsák be a kollektív munkaszerződést. Nagy Gábor leszögezte, említett jogok nagy része korábban létezett, benne volt a pedagógusok jogállását szabályozó 128-as jogszabályban, amit jócskán megnyirbálva építettek bele a 2011 januárjától érvényben lévő oktatási törvénybe. A szakszervezet képviselője hangsúlyozta, említett statútumból huszonhat jogot töröltek, így nem túlzás, amit most kérnek, követeléseik jogosak, ezt a tárcavezető is elismerte. Népszerűsítik az önkéntességet P DEMETER VIRÁG KATALIN Interaktív előadás-sorozaton tájékoztatta a háromszéki fiatalságot az önkéntességi törvényről a Háromszéki Ifjúsági Tanács, illetve a HITI Önkéntes Központ, következő lépésként pedig helyi vállalkozókkal szervezett találkozókon népszerűsítik az önkéntesek befogadásának előnyeit. A május végén elfogadott jogszabály lényeges hozadéka, hogy szakmai tapasztalatként ismeri el a szakirányon belüli önkéntességet. Az önkéntes munkája a fogadó szervezet tevékenységében, működésében értékként mutatkozik meg, aki pedig hasonlóra vállalkozik, annak az önkéntesség révén fejlődnie is kell - hívta fel a figyelmet a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban tartott ismertetőn Grüman Éva. A HITI Önkéntes Központ koordinátora - aki egyébként másfél évtizede önkénteskedik - arra buzdította hallgatóságát, legyenek nyitottak, kapcsolódjanak be a képzésekbe, legyenek részesei az őket befogadó ifjúsági vagy civil szervezetek életének, kapcsolódjanak be különböző tevékenységekbe, s amennyiben gondjuk akad, ne habozzanak segítséget kérni. Rámutatott arra is, a jogszabály szerint a felek közti viszonyt szerződés szentesíti majd (kiskorú önkéntesek esetében a szülők írják alá), ebben rögzítik, hol és milyen tevékenységet végez az önkéntes. Ez a dokumentum egyébként a munkájukat elismerő tanúsítványhoz is szükséges - az oklevelet az önkéntes igényelheti, a fogadó szervezetnek pedig kötelessége kiállítani. Grüman Éva szorgalmazta, utóbbiak szokjanak rá, hogy elismerik írott dokumentumban is az önkénteskedők tevékenységét. Romániában a lakosság húsz százaléka vállal önkéntes munkát, azaz saját akaratból, anyagi haszonnal nem járó tevékenységet, egyénileg vagy csoportosan, rendszeresen vagy alkalmanként. Európában ez az átlag negyven százalék, míg Norvégiában a közös jó érdekében a lakosság 80 százaléka önkénteskedik. ! RÖVIDEN : Ha támad a medve Négy medvetámadást jelentettek idén Háromszéken - tájékoztatott közleményében a környezetvédelmi hivatal, arra figyelmeztetve a polgárokat, hogy a vadakkal történő találkozást elkerülendő, legyenek elővigyázatosak. Amennyiben erdőben vagy annak közelében sétálunk, kirándulunk, tegyük azt inkább csoportosan, beszélgetve és hangokkal jelezve jelenlétünket, s amennyiben mégis vadállat közelébe kerülnénk, óvatosan vonuljunk vissza - javasolják. Tavasszal és az előző hetekben Erdővidéken és Felső-Háromszéken, Torján és Futásfalván történt hasonló eset, Baróton anyamedvével és bocsaival találkozott egy erdőt járó háromszéki, Málnáson pedig esztenát látogatott meg a nagyvad - mondta el lapunknak Gheorghe Neagu intézményvezető, aki szerint egyik eset sem járt súlyos következményekkel. (dvk.) A megyei útnak lesz elsőbbsége Bárót tanácsa legutóbbi ülésén megszavazta a forgalmi rend tervezett változtatásait. A legnagyobb változások a Cimbora óvodától a kereskedelmi bankig tartó szakaszon, a posta környékén és a Kossuth Lajos utcában lesznek, ahol a parkolásra vonatkozó szabályok módosulnak. Az RMDSZ-es Szabó Péter a szavazás előtt a lakók észrevételei alapján még egy kiegészítést javasolt: a főtéren, a bányászszobornál ne a Bibarcfalva irányából Köpec felé tartóknak legyen elsőbbségük, hanem az Olasztelek felől érkezőknek, az a szakasz a 131 -es megyei út része, a Kossuth Lajos utca pedig mégiscsak egy utca - érvelt. A javaslatot az ellenzékiek is támogatták, így a vendéglő előtti stoptáblát hamarosan áthelyezik, a katolikus templom várfala előtt pedig elsőbbségadás kötelező tábla figyelmezteti majd a gépjárművezetőket. (hecser) Megtiltották a lampioneregetést Elmaradt az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) kézdivásárhelyi szervezete által vasárnap estére a Gábor Áron-szobornál tervezett, Kívánt lampionnal! rendezvény. Az EMI tegnap sajtóközleményben tudatta, hogy az esemény önhibájukon kívül maradt el. Az EMI pénteken a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal által elküldött levélből értesült arról, hogy a légihatóság nem engedélyezte a lampioneregetést. Az átirat szerint Kézdivásárhely fölött személyszállító repülők haladnak el, ezért nem engedélyezett sem a tűzijáték, sem a lampioneregetés. A polgármester által aláírt átiratból az is kiderült: ha saját felelősségükre megszervezik, az következményeket von maga után - esetükben büntetést, pénzbírságot. Az EMI nem tudná felvállalni egy ilyen nagy összeg kifizetését, közös megegyezéssel lemondtak elképzelésükről. Rendezvényükkel egy eltűnőben lévő, XVI. századi magyar hagyományt szerettek volna újra életre hívni, emellett az autonómiaigényt is hangsúlyozni akarták. (rochom) Péter-Pálkor Előpatakon KISGYÖRGY ZOLTÁN Harmadszor szerveztek Péter és Pál apostol napján falunapokat a megújhodás útjára lépett Előpatakfürdőn, ahol Nedeia Sânpetrului - Szentpéterezés néven emlegetik ezt a görögkeleti vallásúaknál is jelentős hagyományt. A népünnepélyt Kovács László Zabola,Barcaföldvár, Hidvég csapapolgármester nyitotta meg, s a helybeliek mellett Árapatak, Erősd és a cigányság lakta Hete lakói is ünnepeltek. A fürdőhely központban a csobogó patak, a borvíztöltöde és az örök életű zenepavilon mellett a korszerű ásványvizes kezelőközpont és a patakon átvezető, frissen felszentelt híd már új tájképi elemet jelentett. Június végére díszbe öltöztették a központi parkot, az állandó jellegű színpadot, színes plakátokon hirdették a gazdag, kétnapos műsort. Gyerektái és a szászmagyarósiak elevenítették fel a tágabb vidék népszokásait, népdalait és táncait. pártja, az Árvalányhaj-együttes képviselte - mondta Ráduly-Báka Zsuzsanna lelkipásztor. „A mi csoportunk moldvai magyar és felcsíki táncokat mutatott be székely népi öltözetben. A táncokat két nagyobbik gyerekünk tanította be, akik a sepsiszentgyörgyi Százlábú tánccsoport tagjai” - mondta. A vajda hunyadi Cristian Fodor, a rendez vény meghívott énekese egy magyar népdallal is fellépett. A jelenlevők sajnálták, hogy nem hallhatták a plakátokon beharangozott sepsikőröspataki fúvószenekart, miként azt is, hogy Arapatak magyarsága nem képviseltette magát a kultúrműsorban, pedig évekkel ezelőtt az ottani református egyház a magyar művelődési élet mozgatója volt. Elkelt volna egy pergő cigánytánc is, mert a romák jelen- A község magyarságát az erősditől helyi népcsoportot képviselnek és felnőtt-, ének- és táncegyüttesek műsora pörgött: helyiek, sepsiszent- református egyház mellett működő, hallatták hangjukat a miccsező györgyiek, Bodzavidék, Kovászna, gyerekek és fiatalok néptáncoso- helybeliek. Erősdiek Élőpatakon A SZERZŐ FELVÉTELE KÖZÉLET Háromszék