Háromszék, 2015. január (27. évfolyam, 7385-7408. szám)

2015-01-05 / 7385. szám

I 'T'rt­­rvs ****■* KOZELET aromszer IBELFÖLDT Katolikus, majd ortodox istentiszteleten vett részt Johannis Mandátuma ideje alatt rendszeresen eljár majd a Romá­niában elismert egyházak szertartásaira Klaus Johannis ál­lamfő. Erre vasárnap a Facebook-oldalán tett ígéretet, mielőtt részt vett a nagyszebeni érsekségi székesegyházban tartott ortodox liturgián. Ha az államfő komolyan veszi ígéretét, az erdélyi magyar történelmi egyházak szertartásain is számíta­ni lehet majd a következő öt évben a jelenlétére. Tény, hogy az Agerpres tudósítása szerint Klaus Johannis azt mondta: „nagy örömmel” vett részt vasárnap az ortodox misén. Az államfő hamarosan találkozni készül Dániel pátriárkával. Az ortodox egyházfő meghívását a vasárnapi liturgiát celebráló Laurenţiu Streza mitropolita adta át Johannisnak. Az államfő egyébként az új év másodnapján a nagyszebeni Szenthárom­ság katolikus plébániatemplomban is imádkozott. Pirotechnikai eszközöket koboztak el 270 pirotechnikai eszközökkel kapcsolatos bűncselek­ményt lepleztek le szilveszterkor a belügyminisztérium csütörtöki közlése szerint, 78 ezer lej értékben koboztak el pirotechnikai eszközöket. Tűzijáték okozta beleset miatt kilenc személy került kórházba. A belügyminisztérium al­kalmazottjai 200 szilveszteri rendezvényen biztosították a rendet, amelyen összesen 345 ezer személy vett részt. Az események nagyobb incidens nélkül zajlottak. A közúti rendőrség több mint 2000 esetben bírságolt közlekedési szabályszegésért, 74 jogosítványt vontak be. Szigorítják a bevándorlást a brittek Az Európai Unió szerződéseit is módosítani kell az EU- társállamokból érkezők nagy-britanniai bevándorlásának megfékezésére - mondta tegnap a brit miniszterelnök. David Cameron a BBC televízió vasárnapi politikai maga­zinműsorában kijelentette azt is, hogy a brit EU-tagságról általa megígért népszavazást a 2017 végén meghatározott határidőnél előbb is megtarthatják. Cameron a brit kormány szigorítási terveinek fő pontjai közül kiemelte, hogy nem kaphatnak munkanélküli-segélyt­­azok, akik állásajánlat nélkül érkeznek más EU-tagállamokból, és ha hat hónapon belül nem találnak munkát, távozniuk kell Nagy- Britanniából. Akik találnak munkát, azoknak is négy évig kell folyamatosan dolgozniuk, mielőtt jogosulttá válnának a brit szociális ellátórendszer teljes körű szolgáltatásaira. Hagyják kilépni a görögöket? Angela Merkel német kancellár elengedné az eurózóná­­ból Görögországot, ha az új görög kormány elveti a megszo­rító intézkedéseket - írta a Der Spiegel német lap. Görögországban nemsokára előrehozott választás lesz, ahol a megszorításokat elvető szélsőbaloldali Sziriza győzelmére számítanak az elemzők. A párt elnöke, Alekszisz Ciprasz szombaton azt ígérte, hogy garantálni fogják az ország mél­tányos részvételét az eurózónában, és nem lesznek megszorí­tások. Az uniós vezetők arra intik Görögországot, hogy ne mondjon le a reformokról, ugyanakkor a német kormány már lemondana arról, hogy mindenáron az eurózónában tartsák a görögöket. Erről ír legalábbis a Der Spiegel baloldali német lap a német kormányhoz közeli forrásokra hivatkozva. A hé­ten londoni pénzügyi elemzők is úgy vélekedtek: nem kizárt, hogy idén tényleg elhagyja az eurózónát Görögország. Megtalálták a maláj utasszállítót A szélsőséges időjárási körülmények idézhették elő az egy hete a Jávai-tengerbe zuhant utasszállító tragédiáját - je­lentette be tegnap az indonéziai meteorológiai szolgálat. Az AirAsia 8501-es járata 162 emberrel a fedélzetén december 28-án reggel indult Surabayából Szingapúrba. A kapcsolat a felszállás után 42 perccel szakadt meg, amikor az Airbus a Jávai-tenger fölött, a borneói Kalimantan és Jáva között re­pült. A vizsgálathoz közeli források szerint közvetlen a tragé­dia előtt az utasszállító hirtelen, szinte elképzelhetetlen gyor­sasággal megemelkedett, és ezután zuhanni kezdett, majd­hogynem függőlegesen csapódott a tengerbe. Az indonéziai hatóságok immár biztosra veszik, hogy a Jávai-tenger fene­kén, Kalimantan partjaitól mintegy 170 kilométerre megta­lálták a lezuhant gép roncsait, összesen hat nagyobb törzsda­rabot. A legnagyobb közülük 18 méter hosszú, 5,4 méter széles. Eddig összesen harminc holttest került elő. Az MTI és a Mediafax híreinek felhasználásával szerkesztette: Farkas Réka KOLOZSVÁR, EURÓPA 2015-ÖS IFJÚSÁGI FŐVÁROSA Tűzijátékkal és lézershow-val indították az évet Látványos tűzijáték­kal és lézershow-val köszöntötte az új évet Kolozsvár, mely 2015- ben Európa Ifjúsági Fővárosa. A dermesztő hideg ellenére több ezren gyűl­tek éjfélre Kolozsvár fő­terére, ahol Emil Boc polgármester indította el az ifjúsági főváros prog­ramsorozatát. A polgár­­mester ez alkalommal jelentette be, hogy július 30. és augusztus 2. kö­zött a svéd Avici és a francia David Guetta is koncertezik a városban. A bejelentést megelőzően a dán The­ Asteroid Galaxy Tour együttes szóra­koztatta a közönséget. A polgármesteri hivatal 700 üveg pezsgőt bontott a sza­badban szilveszterezők számára. Az Európai Ifjúsági Fórum 2012 no­vemberében ítélte Kolozsvárnak a 2015- ös európai ifjúsági fővárosi címet, me­lyet eddig a hollandiai Rotterdam, az olaszor­szági Torino, a belgiumi Antwerpen, a portugáli­ai Braga, a szlovéniai Maribor és a görögor­szági Szaloniki viselhe­tett egy-egy évig. A város a magyar fi­atalokból álló PONT Csoport kezdeménye­zésére és irányításával készítette el pályázatát, mellyel 11 vetélytársát előzte meg. A cím el­nyerése után a város if­júsági szervezetei megalakították a Share Szövetséget, mely a város önkor­mányzatával társulva több mint ezer programot készített elő az ifjúsági fővá­ros programsorozatra. Szilveszteri hidegrekord A Mediafax hírügynök­ség csütörtöki jelentése sze­rint Bodzafordulón hajnal­ban -32 Celsius-fokig süllyedt a hőmérők higany­szála, Csíkszeredában és Brassóban -29, Nagysze­benben -26 fokot mértek. Országszerte tízezrek töltöt­ték a nagyvárosok utcáin a szilveszteréjszakát, de a bu­karesti hírügynökségek és hírtelevíziók nem adtak hírt arról, hogy bárki is megfa­gyott volna. Az Országos Meteoroló­giai Szolgálat honlapján kö­zölt adatok szerint az év el­ső délelőttje is rendkívül hideg maradt. Helyi idő sze­rint 14 órakor Csíkszere­dában még mindig -16, Kézdivásárhelyen és Bará­ton -15, Sepsiszentgyörgyön -14, Székelyudvarhelyen -13, Kolozsváron pedig -9 Celsius-fokot mértek. A meteorológiai szolgálat által korábban kibocsátott figyelmeztetés beigazoló­dott, péntekig tartott a szo­katlanul hideg idő, majd a hétvégi enyhe felmelegedés után hétfőtől ismét lehűlés várható. A hét első napján még havazásra számíthatunk, főként Erdélyben és a hegy­vidékeken, keddtől azonban újra dermesztő hideg lesz, éj­szaka -20, -23 Celsius-fok is lehet Székelyföldön. A valaha mért legalacso­nyabb romániai hőmérséklet -38,5 Celsius-fok volt. Ezt 1942. január 25-én mérték Botfaluban. Bizakodóbbak lettünk? (folytatás az első oldalról) A katonákkal szemben a legmaga­sabb az elégettségi szint, a kutatásba bevont személyek 81 százaléka szerint jó munkát végez a hadsereg. Az ügyé­szek tevékenységét 49 százalék értékel­te pozitívan, a bírók valamivel jobban állnak a közmegítélés tekintetében, az ő munkájukkal a megkérdezettek 51 szá­zaléka elégedett. A felmérésben részt vevők fele sze­rint személyenként legalább kétezer le­­jes havi bevétel szükséges a tisztességes létfeltételek biztosításához. A megkér­dezettek 39 százaléka azt mondta, hogy a havi keresete csak arra elég, hogy egyik hónapról a másikra megéljen. 29 százalék be tudja osztani jövedelmét, 14 százalék jól meg tud élni bevételeiből, egy százalék mondta azt, hogy mindent megengedhet magának, amit csak akar. 16 százalék szerint a megkeresett pénz az alapvető szükségletek kielégítésére sem elég. A megkérdezettek 40 százalé­kának van valamilyen törlesztendő ,adpsí^ga., ^ megkerd­^zc^ $ szá^­­léka gondolja azt, hogy több pénzt fog keresni az új évben, 39 százalékuk nem számít idén nagyobb jövedelemre a ta­valyihoz képest. Az IRES által készített közvélemény­kutatásból az is kiderült, a romániaiak 61 százaléka úgy véli, gyümölcsöző lesz az együttműködés Klaus Johannis és Victor Ponta között az új évben. 46 szá­zalék szerint 2015-ben megvalósul az SZDP reformja, ennek ellenkezőjét 33 százalék gondolja. A kutatást 1131 személy bevonásával készítették, a hibahatár 2,9 százalékos. HÍRSALÁTA__________ LEBONTOTTÁK BARCSAY ÁKOS DÉVAI EMLÉKOSZLOPÁT. December 29-én este a polgármes­teri hivatal utasítására lebontották Barcsay Ákos erdélyi fejdelem dévai emlékművét. A vármegyeház előtti téren 2011. november 12-én, a magyar szórvány napja alkalmá­ból Kelemen Hunor akkori művelődési miniszter leplezte le az emlékoszlopot, amelyre Barcsay Ákos bronzplakettje ke­rült, illetve a következő kétnyelvű felirat: Acaţiu Barcsay Ákos 1619-1661, Principe al Tarnsilvaniei / Erdély feje­delme, Comite al Judeţului Hunedoara / Hunyad megye főispánja, Proprietar al cetăţii Devei / A dévai vár birtoko­sa. Bő másfél hónappal az emlékoszlop leleplezését követő­en már előkerült egy trikolóros éhségsztrájkoló, aki az em­lékmű azonnali lebontását követelte. A nevetségesnek tűnő követelésre senki nem reagált. Legalábbis látszólag. Mint utóbb kiderült, a háttérben szorgosan folyt a munka. Előbb csak az emlékmű körüli kerítés tűnt el darabonként, aztán lekerült az emlékműállító neve, eltört egy-két gránitlap. Az éhségsztrájkoló pedig perbe fogta az önkormányzatot, első fokon pert vesztett, de kitartó fellebbezés nyomán 2014 ok­tóberében elérte célját: a Gyulafehérvári Táblabíróság az emlékműállítás engedélyeztetési folyamatában elkövetett mulasztásokra hivatkozva elrendelte a Barcsay Ákos-em­­lékoszlop eltávolítását Déva központjából. Az önkormány­zat ugyan nem siette el a dolgot, és nem zárkózott el az RMDSZ-szel való egyeztetéstől sem, de a törvény betűire hivatkozva december 29-én este 8 órakor a térre rendelt egy marógépet és egy kisebb teherautót, s néhány ember segítségével eltávolították az emlékművet. (Erdely.ma) TÖBB SZABADNAP, TÖBB MUNKA. Bár nemrégi­ben újabb hivatalos munkaszüneti napról döntött a törvény­­hozás, és a munkatörvénykönyvben jegyzett több szabad­napunk lesz, mégis többet kell majd dolgozni a jövő évben. A 2015-ben esedékes 13 munkaszüneti napból ugyanis öt hétvégére esik. A jogszabályok szerint szabadnap lesz: ja­nuár 1. és 2., a román fejedelemségek egyesülésének napja, január 24., húsvétkor április 5. és 6., május elseje, pünkösd, azaz május 24. és 25., továbbá augusztus 15-én Nagy­boldogasszony napja, november végén Szent András napja, decemberben az ország nemzeti ünnepe, illetve karácsony első és második napja. (Mediafax) LEGYEN SZAVAZATI JOGA az iskolák vezetőtaná­csában részt vevő diákképviselőnek - ezt szeretné elérni a Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ), mely ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a két tannyelvű is­kolákban a magyar diákoknak is legyen képviselőjük. A MAKOSZ által kidolgozott, az oktatási törvényt módosító javaslatot Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának el­nöke juttatta el a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének, az RMDSZ Hargita megyei parlamenti kép­viselőinek, támogatásukat kérve a javaslatok elfogadtatá­sában. (Erdély FM) 2015. január 5., hétfő

Next