Háromszék, 2015. március (27. évfolyam, 7433-7458. szám)
2015-03-26 / 7454. szám
Nem lehetünk veszélyforrás Az RMDSZ képviselőházi frakciója tegnap állásfoglalásban utasította el, hogy a hatóságok veszélyforrásként kezeljék Romániában az autonómiaköveteléseket. A szövetség honatyái szerint az ország nem viszonyulhat így a területén élő legszámosabb etnikai kisebbséghez, amely ráadásul az elmúlt 25 évben kizárólag békés eszközökkel, a demokrácia keretein belül igyekszik érvényt szerezni önrendelkezési igényének, jogainak. Mint ismeretes, az etnikai utasítja ezt az inkrimináló beautonómia követelését a belügyminisztérium által kedden közvitára bocsátott 2015 és 2020 közötti közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete sorolta a közbiztonsági veszélyforrások közé. Erre reagált tegnap a frakció ,A Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőházi frakciója a leghatározottabban elsorolást, amely közbiztonsági veszélyforrásnak nevezi közösségünk jogos, demokratikus törekvését. Szabadságjogaink ilyen jellegű korlátozása nem lehet stratégiába foglalt intézkedés egy olyan országban, amely immáron nyolc éve tagja az Európai Uniónak.” (folytatása a 2. oldalon) SZÉKELYFÖLDIEK STRASBOURGBAN Kipakoltak bajainkról Nem ért véget a székelyföldi küldöttség programja a félsikernek minősített strasbourgi kongresszusi ülés után: kedden délután az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának frissen újraválasztott főtitkárát, Andreas Kiefert tájékoztatták a romániai helyzetről, az erdélyi magyarok jogfosztásairól. Az eseményről az MPP számolt be sajtóközleményben. A Magyar Polgári Párt és tumnak a vizsgálatára, az RMDSZ Strasbourgban amelyben több székelyföldi tartózkodó delegációját azt önkormányzat kinyilvánítja, követően fogadta Kiefer, hogy a Székelyföld nevű, kühogy a testület monitoring- t önálló közigazgatási egybizottsága kimondta: nemségbe akar tartozni, hivatott annak a dokument (folytatása a 4. oldalon) Pereskedés himnuszéneklés miatt FARKAS RÉKA Nem jelent meg a román kormány képviselője az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) előtt, így Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke egyedül mondta el álláspontját a himnuszbírság miatt kezdeményezett ügyben. Döntését később közli a testület. Tavaly december elején 5000 lejre bírságolta a Kovászna megyei prefektúra az MPP-t, mert törvénytelennek minősítette, hogy június 4-én az általuk szervezett trianoni megemlékezésen az egybegyűltek elénekelték a magyar himnuszt. A polgáriak nemcsak bíróságon nyújtottak be óvást a büntetés ellen, de az ODT-t is felkérték, vizsgálja meg az ügyet, mert véleményük szerint diszkriminatív a prefektúra döntése. A két héttel ezelőtti első meghallgatás után a testület felkérte a kormányt, küldje el képviselőjét, hogy megindokolja, miért szükséges az a kormányrendelet, amely megszegéséért kirótták a bírságot, ám a kabinet válaszra sem méltatta az alárendeltségébe tartozó intézményt. Kulcsár-Terza József ezt felháborítónak nevezte, elmondta, ügyvédekkel egyeztet, hogy feljelenthetik-e az ügyészségen a kormányt, amiért nem végzi feladatát, nem teljesíti kötelességét. (folytatása a 2. oldalon) Erős hatósági fellépés A Bisztró ajtaján felirat és lakat hirdeti az ellenőrök látogatását ALBERT LEVENTE FELVÉTELE FERENCZ CSABA Meglehetősen vegyes volt a fogadtatása, hogy a múlt hét folyamán nagy erőkkel rontottak rá Kovászna megyei vendéglátóegységekre, illetve más szolgáltatókra a hatóság adócsalás elleni igazgatóságának ellenőrei. Összesített mérleget nem sikerült készítenünk, de csak Sepsiszentgyörgyön hat vendéglő ellenőrzése során több mint negyvenezer lej büntetést róttak ki, egyik egységet pedig egy hónapra bezárták. Az általunk megkérdezett vendéglátósok egyike sem tagadta, hogy kaptak apró hiányosságokat az ellenőrök, ám elfogadhatatlannak, sőt, felháborítónak tartják mind a büntetések mértékét, mind a módot, ahogyan az ellenőrzés lezajlott. Molnár István, a Ganesa és a Korzo Irish Pub tulajdonosa elmondta: nyolc ellenőr valósággal megszállta a vendéglőt, megalázóan, néha erőszakosan követelték a dokumentumokat. Mindezt pénteken délután, amikor eléggé nagy a forgalom - több vendég is felállt és távozott a vendéglőből. Végül a pénztár és a pénztárszalag szerinti összesítés során fedeztek fel 16 lej különbséget - ezért nyolcezer lejes bírságot róttak ki. Újabb kétezer lejes büntetés a raktári jelentésben észlelt apró hiba miatt született. Még érdekesebb a Ganesa vendéglőben tapasztalt hiányosság: ott azért járt a háromezer lejes bírság, mert a napi menü pénztárszalagján nem szerepelt külön a három fogás neve, illetve három ugyanazon áron forgalmazott terméket nem külön-külön tüntettek fel a dokumentumon. (folytatása a 3. oldalon) MÁRÓL HOLNAPRA . Mikor lesz vége? Ország-világ lélegzetvisszafojtva leste, hogy a bukaresti parlament jóváhagyja vagy elutasítja az ügyészek kérését, és indulhatnak-e újabb bűnvádi eljárások még két magas rangú szociáldemokrata politikus ellen. A korrupciógyanús ügyeknek már számát sem tudjuk — tavaly ősszel Laura Codruţa Kövesi főügyész 4500-nál is több közepes és magas szinten folyó vizsgálatot említett, de ez csak hozzávetőleges, folyton változó adat, és ha különböző taktikázással le is lehet fékezni néhányat belőlük, illetve fel is mentenek gyanúba keveredett személyeket, vagy elítélnek ártatlanokat (ne zárjuk ki ezt a lehetőséget, a miénknél sokkal fejlettebb igazságszolgáltatással rendelkező államokban is előfordulnak súlyos tévedések), a leleplezéseket követő felfokozott várakozás beszédesen mutatja, hogy a törvény előtti egyenlőség a huszonegyedik századi Romániában az európai uniós és NATO-tagság ellenére sem valóságos. A pillanatnyi széljárás szerinti - hol ijedten meghunyászkodó, hol sunyin összezáró-parlamenti szavazások eredményei még inkább rávilágítanak erre. Jelzik, hogy az ország legfelsőbb szerve egyáltalán nem veszi komolyan sem feladatát, sem a választókat, és abban reménykedik, hogy majdcsak lejár ez a nagy számonkérési buzgalom, akkor pedig visszatérhet a régi, kényelmes kerékvágásba. Nem baj, ha alkotmányellenes: a képviselőház a napokban visszacsempészte a házszabály-módosító tervezetbe azt a cikkelyt, amely a honatyák amúgy is példátlan mentelmi jogát még inkább megerősítené. Ezt az alkotmánybíróság 2013-ban visszadobta, de lám, nem veszett el, ugrásra készen várakozik a törvényhozási előszobában. A törvények kijátszásában jeleskedő „ okos fiúk” és „ügyes lányok” égre forgatott szemekkel várják, hogy elmúljon a vihar, lakjon végre jól a kegyetlen Iustitia. Természetesen abban reménykednek, hogy őket nem találja el a bekötött szemű istennő - csakhogy a nehezen beindult gépezetet aligha tudják már leállítani. Minden arra mutat, hogy a huszonöt évi rablást és fosztogatást görgető nagy igazságszolgáltatási hullám még nem tetőzött, tehát valószínűleg elsodor még néhány, biztosnak látszó helyen megkapaszkodott vezetőt is, de hosszú évekbe telhet, míg ezek a perek lezáródnak, és a közügyek irányítására megválasztott vagy kinevezett személyek végre megértik, hogy nem az átlagot messze meghaladó fizetéseik kiegészítéséért vannak ott, hanem azért dolgoznak, hogy kiérdemeljék a beléjük fektetett bizalmat. Akkor várható a bilincscsörgetés megszűnése, a napi győzelmeken vagy vereségeken túlmutató eredmény. Ez már nem csak az egyenlőbbek javát szolgálja. Demeter J. Ildikó