Háromszék, 2016. augusztus (28. évfolyam, 7862-7887. szám)

2016-08-19 / 7878. szám

Háromszék 2016. AUGUSZTUS 20., SZOMBAT EMLÉKEZET SZEKERES ATTILA A perkői Szent István-kápolna és - kápolna a hegyen J­­ánó Mihály könyvéből kiderül, a szentléleki ősi vár, amelyről írások is szólnak, s legenda kering, sőt, még vázolták is, valójában nem létezett. Kemény József hamisított okleveleit vették alapul, de a régészeti ásatások bizonyítják, a Perkőn nem volt vár. Az államalapító királyunk titulusát viselő kápolna mellett még állt egy, a Szent Antal nevét viselő, amely elpusztult. A kutatás mai állása szerint a leg­valószínűbb, hogy a ma ismert kis épü­letet a Perkő-hegyen Kálnoki Sámuel építtette 1680 körül egy korábbi épület helyén vagy annak alapjain. A korábbi épületet Orbán Balázs szerint kis vé­dőfal övezte, amelynek maradványait az 1974. évi ásatáskor részben meg­találták. Kálnoki Sámuel a kápolnát Szent István király emlékére építtette annak a kornak a szellemében, amikor a katolikus egyház újjászületését több erdélyi főúr segítette. „Vezérük a nagy befolyású és gazdag Apor István volt, segítőtársai Mikes Mihály, Kálnoki Sámuel, Haller István. Az ő érdemük, hogy a katolikus egyház a következő korszakban ismét a régi fényére és hatalmára emelkedett” - írta Jancsó Benedek történetíró. A kápolna védő­szentjének kiválasztása, valószínű, annak volt köszönhető, hogy Kálnoki szoros kapcsolatban állt az erdélyi fe­rences kusztódiával (őrség), amelynek 1640-től VIII. Orbán pápa jóváhagyá­sával az első magyar szent király volt a védnöke. Történelmi források tanús­kodnak arról, hogy Kálnoki Sámuel az 1680-as évektől kezdve nagymérték­ben támogatta a székelyföldi feren­cesek templomainak és kápolnáinak építkezéseit, karbantartását, és jelen­tős adományokkal járult hozzá azok liturgikus berendezéséhez. A perkői kápolnával kapcsolatban Nagy Géza, a Székely Nemzeti Múzeum egykori igazgató-őre által idézett forrás utal arra, hogy 1682-ben Kálnoki Sámuel megalkuszik egy brassói festővel, Képiró Jánossal az épületbelső kifestésére. Kovács András művészettörténész a kápolna ma ismert falfestményei megren­delőjének - mivel a Petki család címere is helyet kapott a kompozícióban - Mikes Istvánt, Petki Róza férjét tekinti. A falfest­mény elpusztult címere ez esetben a Mikes családé kellene hogy legyen. Azonban a restaurálás nyomán láthatóvá vált egy kis részlete a szinte teljesen megsemmisült cí­mernek- amelyet Kovács András még nem ismerhetett. Ez ágaskodó medvét jelenít meg sisakdíszként. Ez a képi elem csakis a Kálnoki család címeréből származhat, ezért a Kálnoki és a Petki családok címerei­nek együttes ábrázolására kell keresnünk magyarázatot. Mivel a két család házassági kapcsolatáról csak jóval a kápolna építését megelőzően, az 1500-as évek második felé­ből van tudomásunk (Kálnoki Bálint II. és Petki Anna), a petkői Szent István-kápolna címereit nem házassági címerekként kell értelmeznünk. Leginkább arra gondolha­tunk, hogy az erdélyi ellenreformáció két harcos családjának, személy szerint Kál­noki Sámuelnek és Petki Istvánnak a cí­mere jelenik meg a Szent Korona-tan képi megfogalmazásában. A Szent István-kápolna falfestményé­nek feltárását Jánó Mihály kezdte meg 1995-ben, majd szakemberek folytatták, Pál Péter restaurálta. A szerző ikonográfiai magyarázatokkal szolgál a Szent Istvánt, Szent Lászlót, Szent Imrét, továbbá Adal­bert és Gellért püspököt ábrázoló szekkó­­ról. Végül jelzi, hogy a falfestmények vas­tag vakolat alóli feltárása új színt hozott a Szent István-napi búcsújárás szertar­tásába. A népi vallásosságra oly jellemző spontaneitás, ráérzés eredményeként ma már a búcsújárás folyamán újra szerepet kapott az oltárkép funkciót betöltő falkép­kompozíciója. A búcsúra érkező hívek sor­ba állva vonulnak be a kápolnába, Szent István király alakja előtt letérdelnek, rö­vid fohászt mondanak, majd imára kul­csolt kézzel távoznak, hogy a szabadban tartott szentmiseáldozat bemutatásában méltósággal részt vegyenek. Búcsús hagyományok a Perkőn Nincs írásos dokumentumunk arról, hogy Kálnoki Sámuel búcsújárás céljára építtet­te volna a Szent István-kápolnát a Perkőn. Azonban van egy pár évtizeddel későbbi adatunk, amely Szent István-napi ünnep­re, feltehetően búcsúra vonatkoztatható, Kálnoki Mihálynak egy 1727. augusztus 18-án kelt levelében, amelyet a Szentlé­leken lakó Apor Péternéhez címzett, s bi­zonyos egyezség időpontjáról szólva meg­jegyezte: „Szent István király napján az becsületes páterek Szentlélekre gyűlvén”. E megjegyzésből arra gondolhatunk, hogy a Szent István-napi ünnepségre, vagyis búcsúra az 1678-tól Esztelneken működő ferences rendház szerzetesei is összegyűl­tek Szentléleken. A perkői búcsújárást a felvilágosult abszolutizmus 1770-es évek­ben bevezetett intézkedései törték meg. II. József császár a vallásos élet külső meg­nyilvánulási formáit erősen korlátozta. A szerzetesrendekkel szembeni általános fellépés, a ferences rend megtizedelése is érzékenyen érintette a búcsújárókat. Ennek ellenére a székelyföldi zarándok­latok, búcsújárások tovább éltek, és a XIX. század elején megújultak. A perkői Szent István-napi búcsúról 1836-ban értesü­lünk újra, abból a levélből, amely Apor Lázár és Szentlélek, valamint Kiskászon faluközösségének egyezségéről szólt a hegyre való feljárást biztosító útról. Eb­ben írja a báró a kápolnáról szólva, hogy abban „Pünkösd másod napján és Szent István Király napján közönséges Isteni szolgálat szokott tartatni”. Itt olvasni első alkalommal a pünkösd másodnapján tar­tott miséről, amely a csíksomlyói búcsúról visszatérők utolsó vallásos megnyilvánu­lása volt, mielőtt végképp hazatértek vol­na Felső-Háromszék katolikus falvaiba. A „Szent István Király napi közönséges isteni szolgálat” kifejezés valójában már az augusztus 20-i búcsúra utal. A doku­mentumokban így fogalmaztak erről az eseményről: „minden Esztendőbe Pün­kösd másod, és Szent István király napján az isteni tiszteletre a K. Szentléleki Megye tagjain kivűl a vidékből is nagy sokaság szokott ottan megjelenni”. A XIX. században erősödött a búcsúk népi jellege, s mivel a papság távol tar­totta magát, a háromszékiek pünkösdi búcsújárása sem minden esetben folyt le zavartalanul. 1868-ban Péterfy Lőrinc, kézdiszentléleki kántor-tanító így írt az Egyházi és Iskolai Hetilapban: „Kantá­ban a minoritáknak Szentháromság tisz­teletére felszentelt díszes templomában valamint eddig, úgy ez évben is Három­szék összes rom. kath. hivei példás buz­­gósággal megtartók búcsújokat. Nagyobb falvakból 6-7 száznál többen állottak pap és kántor által vezérelt, Csíksomlyóról megrongyolt ziláltságban vissza hozott keresztjük és zászlójuk alá, mely megvi­­selést nem az út hosszúsága és zordonsá­­ga, hanem a gyergyói búcsus hívek (már SOCHOM ISTVÁN FELVÉTELE most méltán mondhatni) előre tervezett a salvatorra összegyűjtött kőrakás mögé megbújt férfiai kezéből záporként jövő kőrohama okozá. A szemben jövő kőzápor elől tüskén-bokron futás által menekülő, még életét szerető, 1500-nyi háromszéki búcsus hívek Somlyón kapott búcsúfiá­­val annyira megelégedtek, hogy egynek sincs kívánsága ily búcsút nyerni. Öt napi fáradozás után haza­térvén mindnyájan megegyeztek abban, hogy a Somlyói bú­csú emlékére évenkint pünkösd másod napján a k.-szent­léleki gyönyörű Perkőn tartandják meg. A keresztutja mondásá­hoz megkivántató keresztek felállítása már nemcsak tervben, hanem készülő­ben is van. Szűz Anyánk Máriát ábrázoló szobor és egy csinos kápolna felállításáról is szó volt.” A szobor elkészítése és egy új kápolna felépítése elmaradt, azonban a hegyre vivő stációkat évtizedekkel később elkészítették, erről a kézdiszentléleki egy­ház leltára 1931. évi átadásakor jegyez­ték fel a jegyzőkönyvbe: „a hívek stációs kereszteket állítottak fel 14 cserefából és kis korláttal vették körül mindeniket”. Az ekkor készült stációk az idő folyamán elrongálódtak. 2013-ban elkészültek a Perkő nyugati oldalán vezető út mentén a kőkeresztek, a felső-háromszéki kato­likus többségű falvak neveivel. A stációs kőkereszteket a következő települések állíttatták: I. Kézdivásárhely Szenthá­romság egyházközsége, II. Kézdialmás és Lemhény, III. Nyújtód és Kézdisárfalva, IV. Kézdivásárhely Boldog Özséb egyház­­községe, V. Ozsdola és Bereck, VI. Szentka­­tolna, Hatolyka és Imecsfalva, VII. Torja és Futásfalva, VIII. Gelence, Hilib és Haraly, IX. Kézdikővár és Kézdiszárazpatak, X. Kovászna, XI. Bélafalva és Esztelnek, XII. Zabola, XIII. Csernáton és Zágon, XIV. Kisz­­kászon és Kézdiszentlélek egyházközsége. A kőkeresztek a szentléleki Bartalis család kőfaragó műhelyében készültek. Emlékház Kiskászonban A Búcsújárók emlékházát 1996. augusz­tus 18-án, a honfoglalás millecentenári­­umának tiszteletére nyitották meg. Az 1890-ben épült régi iskolaépületben be­rendezett állandó kiállítás a háromszéki katolikusok csíksomlyói és perkői zarán­doklatainak tárgyi emlékeit őrzi és mutat­ja be. A magyar népi vallásosság egyetlen ilyen közszemlére bocsátott gyűjteményét a háromszéki római katolikus egyház­­községektől és magánszemélyektől köl­csönzött emléktárgyak képezik. A Búcsújárók emlékházát Jánó Mihály kezdeményezte, berendezését Kakas Zol­tán néprajzkutatóval és Ütő Gusztáv kép­zőművésszel közösen tervezték. Az első teremben tárlókba rendezve általában a búcsújárással kapcsolatos könyveket és más kiadványokat szemlél­het meg a látogató. A következő teremben legelőbb a régi búcsús lobogók vannak elhelyezve, amelyek a következő rendben vannak felfüggesztve: Kézdivásárhely, Csernáton, Petőfalva, Kiskászon, Nyújtód, Gelence, Lemhény, Haraly, Torja. A zász­lókat hajdan a helyi körmenetekben is használták. Különösen fontosak a lobogó­kon látható XIX-XX. századi szentképek, amelyek többnyire színes olajnyomatok. A búcsús zászlók mellett van elhelyezve az a keresztfára festett korpusz, amelyet régen a szárazpataki búcsúmenet élén vittek: látható még néhány bronzból ön­tött csengő a keresztalja nélkülözhetetlen elemeként. A tárlókban régi imakönyvek és néhány rózsafüzér látható. A SZERZŐ FELVÉTELE A perkői Szent István-kápolna Az 1995-ben feltárt falfestmény: középen Szent István, jobbján Szent László, balján Szent Imre KAPUI ÁGOTA Királyok királya Szent István napjára Királyok királya, létünknek támasza, ostromlott egeknek késik még válasza... Válladon, hátadon országod gondja ül néped a ma elől múltjába menekül Teremtés gőgje és irtásnak undora, új hited mákonya, ó hited óbora, telkedből kiirtott halványló Holdanya, szívedbe ültetett oltalmas Szűzanya, fejedből kiűzött Napfivér kegyelme, gyengének hatalma, szenteknek szerelme... Arcodnak másával fénylányok játszanak, váradnak faláról lármafák látszanak, idegen indokok alantas szándéka nyomasztja álmunkat... koronád árnyéka... Kő­ lelkek hullanak váradnak faláról szövik már palástod rabnéped jajából, országot építő álmaid bírókra kelnek a holnappal, szószegő szitokra... térdeplő népednek felszálló zokszava, ránk omló egeknek hömpölygő dallama... Királyok királya, hitünknek támasza, ostromlott egeknek késik még válasza: szívedben dübörgő táltosdob-ritmusok... lelkedet betöltő irgalmas Krisztusok...

Next