Háromszék, 2016. augusztus (28. évfolyam, 7862-7887. szám)

2016-08-04 / 7865. szám

www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP ÁRA: 1,20 LEI * ELŐFIZETŐKNEK: 88 BANI Kivitelezhető tervekkel Mikóújfal­uban SZEKERES ATTILA • Demeter Ferenc két mandátumon át tagja volt a helyi tanácsnak. A megyei önkormányzatnál dolgozó kollégákkal, a Há­romszéki Ifjúsági Tanács képviselőivel és helybeli­ekkel tanácskozva döntött úgy, hogy megpályázza a polgármesteri tisztséget. Az RMDSZ mikóújfalusi szerve­zetének választmánya dön­tött a jelöléséről. A helyha­tósági választáson nem volt ellenfele. »­3 ALBERT LEVENTE ARCHÍV FELVÉTELE Demeter Ferenc személyében új polgármestere van Mikóújfalunak. A 33 éves fiatalember törté­nelem és nemzetközi kapcsolat szakon végzett egyetemet, 2006-ban került haza Háromszékre, előbb a magánszférában dolgozott, majd 2010-től a megyei önkormányzatnál tevékenykedett különböző beosztásokban, közben nyolc hónapon át miniszteri tanácsos volt Korodi Attila volt kör­nyezetvédelmi tárcavezető kabinetjében. Az új elöljárót munkájáról, terveiről kérdeztük. Filmtett-műhely Árkoson Mondhatni, minifilmgyár helyszíne az árkosi oktatási köz­pont: itt zajlik a Filmtett Egyesület 15. alkotótábora, a Filmtett Workshop, jártak még itt a filmtettesek, 2003-ban a második tábor is itt zajlott, akkor szerényebb körülmények között. Ezenkívül még szerveztek két műhelyt Háromszéken: Sepsibe­­senyőn 2011-ben és 2012-ben. SZEKERES ATTILA » Az első filmes műhelyt képzéspótló szándékkal szervezték meg 2002-ben. A még mozgóképes havilapként indult Filmtettet kiadó szervezet partnere éve­ken át a Duna Műhely volt. Az alkotótáborok lehetőséget biz­tosítottak fiatal tehetségeknek, hogy csoportokba szerveződ­ve kipróbálják a filmkészítés különböző területeit. »3 TÓTH-CÖDRI IRINGÓ FELVÉTELE Vaszari Júlia felvételt készít a sepsiszentgyörgyi kórházban PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK Hová fér be az MPP? Egyelőre folynak a tárgyalások az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt országos vezetősége szintjén, így nem tudni, mely megyék­ben mond le a szövetség a parlamenti választási jelöltlista két helyéről a polgári alakulat jelöltjei javára-jelentette ki tegnap Gru­man Róbert, az RMDSZ háromszéki szervezetének ügyveze­tő elnöke. A politikus szerint a hónap közepén kerül nyilvános­ságra a jelöltállítási kriteri NAGY D. ISTVÁN . A két politi­kai alakulat az önkormány­zati választások alkalmából már együttműködött, és ta­valy Tamás Sándor, a három­széki RMDSZ vezetője vetet­te fel, hogy ezt a parlamenti választásokra is kiterjesztik - emlékeztetett Grüman. Az ügyvezető elnök szerint most zajlanak a tárgyalások, hogy az MPP két jelöltje mely me­gyei listára kerüljön fel. Szerinte Háromszéken nem kétséges, hogy az egyik polgári jelölt indulhat a szövetség lis­táján, viszont a végső döntés ez ügyben is az országos elnökség jóváhagyásával történhet meg. A másik hely sorsa egyelőre még ismeretlen. A politikus hozzátette: várhatóan augusz­tus 14. körül már tisztább lesz minden, és előfordulhat, hogy a SIC Feszten, Csomakőrösön Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, valamint a három székely me­gye önkormányzati elnökei be is jelentik a végső döntést a helyszínen lefolytatott egyezte­tések nyomán. Ami biztos, hogy egy nappal később, augusztus 15-én hozzák nyilvánosságra a jelöltállítás feltételeit, ame­lyeknek az MPP jelöltjeinek is meg kell felelniük. SIC FESZT Tömény programot ígérnek Különleges, illetve egyedi tevékenységek, aktuális kérdésekkel is foglalkozó előadások, valamint a mondhatni kötelező esti koncertek és bulik egyaránt megtalálhatók az idei, augusztus 11-14­ között esedékes SIC Feszt programjában. A szervezők sze­rint nem céljuk más fesztiválokkal versengeni, viszont igyekez­nek mindenki számára tartalmas napokat biztosítani.»­2 máról holnapra A rossz döntések ára­ omániában a legjobb szándékú észszerű­­sítési tervek is könnyen csődöt mondanak, sokszor derült már ki, hogy a minisztériumi irodákban végzett, az emberi tényezőt semmibe vevő számítások bizony hibásak, és amit Buka­restben észszerű, jó megoldásnak találnak, az a „terepen” egészen másképp fest. Mikor jó hat évvel ezelőtt Cseke Attila akkori egészségügyi miniszter elindította a kórházak összevonását, felszámolá­sát, bezárását célzó programját, sokan találták kézenfekvőnek a javaslatot. Csakhogy az egysége­sített fővárosi elbírálásról jó néhány esetben utólag kiderült: több kárt okozott, mint amennyi hasznot hajtott. Ez történt az előpataki kórház esetében is. Nagy tiltakozás kísérte az izomideg-sorvadá­­sos betegek egyetlen romániai gyógyintézményé­­nek kitelepítését, háborogtak az orvosok, a pácien­sek - de hiába, a szaktárca hajthatatlan maradt. Az illetékesek több nyilatkozatából az derült ki, nem is értik, miért e zavar, hisz egy korszerű, sokkal jobb épületbe költözhetnek, nem győzték hajtogatni, hogy az intézkedés „költséghatékony és korrekt”, azt is megfogalmazták, hogy valaki manipulálja a betegeket, gyógyítóikat. Apelláta nem volt, 2011 nyarán áttelepítették az intézményt Bodzafordulóra a városi kórháznak szánt, de túl­méretezett, frissen befejezett épületbe. Szűk egy év alatt beigazolódott, igazuk volt a tiltakozóknak: az amúgy is sok szenvedést elviselni kénytelen be­tegek nem bírják a hegyek közötti hideget, a nehéz levegőt, még a nyár is megerőltető az amúgy is nehezen lélegző pácienseknek, a tél pedig valósá­gos kínszenvedés. Hiába volt új a bodzafordulós épület, nem mozgássérültek számára készült, még zöldövezetbe is csak a nagy forgalmú országúton áttolókocsizva juthattak el. Lehet, bejött a köny­velői pontossággal kiszámolt nyereség, de talán legalább az egészségügyi tárcától elvárható lett volna, hogy figyeljen az orvosi szakvéleményekre is, ne csak azt keresgélje sértődötten, ki miért meri ellenezni javaslatát. A betegeket tehát könnyedén feláldozták, de tu­lajdonképpen máig titok, hogy miért. Az előpataki kórház egykor jobb napokat megélt épülete azóta is üres, szép lassan megeszi az idő a még álló fa­lakat is. Az évek teltével egyre több pénz kell majd feljavítására, és erre egyelőre esély sem mutatko­zik. Ötletek lennének: a megyei, a sepsiszentgyör­gyi önkormányzat is bővelkedik elképzelésekben, azonban a minisztérium nem hajlandó lemondani az ingatlanról, így pedig pályázni sincs esély. Élőpatak, az egykori híres gyógy- és üdülőközpont pedig várhatja, hogy rossz döntések után, végre a jó megoldás is kipattanjon valamelyik felelős ille­tékes fejéből. Hisz példája annak, milyen könnyű tönkretenni valamit, és mily nehéz helyrehozni a hibás lépések következményeit. FARKAS RÉKA

Next