Háromszék, 2016. szeptember (28. évfolyam, 7888-7913. szám)

2016-09-12 / 7897. szám

Torjai Szeptemberfeszt Tizenharmadik alkalommal szerveztek falunapokat -amelyeket három esztendővel ezelőtt Szep­temberfesztre kereszteltek át- az elmúlt hétvégén az Aporok 709 éves falujában. A rendezvényen hídmérleget, ravatalozóházat, új hidat és napközi otthont adtak át, hatvanméteres puliszkát készí­tettek, nemzetközi főzőversenyt tartottak, és tegnap a Mária-kápolna kertjében ünnepi szentmisét celebráltak. A torjai volt Felső-Háromszék idei utolsó előtti faluünnepe, az utolsót Bélafalván tartják. A falunapok résztvevőinek egészségügyi ellátásáról a Salvatore Egyesület önkéntesei gondoskodtak. A községháza folyosóján mindkét napon mezőgazdasági terménykiállítást lehetett megtekinteni. A falunapokon Torja négy magyarországi testvértelepülése is képviseltette magát.»­3 SOCHOM ISTVÁN FELVÉTELE A Mária-búcsún a negyedikes Dobai Júlia énekelt Szilvanap Feldobolyban A SZERZŐ FELVÉTELE Második alkalommal szerveztek Feldobolyban szilvanapot. A kis falu nagy ünnepére a helybeliek mellett innen elszárma­zottak, „idegenek" is eljöttek. Főként a nap ínyencségéért, a frissen főzött szilvalekvár kedvéért érkeztek a vendégek, de szórakozásra, rég nem látott ismerősökkel való találkozásra is jó alkalmat adott a szilva napja. Reményt keltő, hogy sok fiatalt, gyermeket is vonzott a rendezvény. BOKOR GÁBOR : A szombati fára fektették a hangsúlyt. Cél­eseményt a Feldobolyi Kultu­ volt a falubeliek közötti össze­­rális és Közösségi Egyesület tartás erősítése, így a szilva szervezte. Nem miccsre és sör­ napját a találkozások ünnepé­re alapoztak, inkább a kultú- nek is lehet nevezni. »3 Mindenki kapott kóstolót a lekvárból ORSZÁGOS TANÉVNYITÓ SEPSISZENTGYÖRGYÖN A színvonalas magyar oktatásért Isten áldását kérve, egymást erősítve kezdik az új tanévet a romániai magyar pedagógusok, akik számára immár harmad­szor szervezett országos tanévnyitó ünnepséget a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ). Tavalyelőtt Csíksom­­lyó, tavaly a kolozsvári Farkas utcai református templom, idén a sepsiszentgyörgyi unitárius istenháza fogadta be az ország minden sarkából - majd minden erdélyi, de a távoli Temes és Szatmár megyéből, Bukarestből és a Csángóföldről is - érkező tanárokat, tanítókat, és ez a tér adott keretet ahhoz a lelki, szellemi ráhangolódáshoz, amelyet a jól végzett, felelősség­teljes munka igényel. DEMETER J. ILDIKÓ : A közel négyórás eseményen tizen­négy beszéd hangzott el, és mindenik hangsúlyozta, hogy nem mesterséget, hanem hi­vatást gyakorolnak, akik a pedagógusi pályát választják. Elsőként Kovács István helybe­li unitárius lelkész kérte Isten áldását rájuk, majd Bálint-Ben­­czédi Ferenc unitárius püspök, aki az iskola szerepéről beszél­ve - keresés és találás, oktatás és nevelés - az anyanyelvű ok­tatás, a saját, közösséget építő intézmények fontosságát, a testi és lelki építkezés, a tudás és a hit, a templom és az isko­la egymást kiegészítő szerepét fejtegetve jó tanulást, tiszta gondolatokat, szívvel való lá­tást kívánt, és azt is bejelentet­te, hogy a perselybe gyűlt ado­mányokkal a csángók magyar nyelvű oktatását támogatják. A Szózat közös eléneklése után Szabó Margit alsó-három­­széki RMPSZ-elnök, a rendez­vény műsorvezetője köszöntöt­te az egybegyűlteket: Zákonyi Botond bukaresti magyar nagy­követ mellett a Csíkszeredai és kolozsvári konzulátusok, a ma­gyar kormány, a magyarul is oktató egyetemek (a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegye­tem, a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem) vezetői, a történelmi egyházak küldöttei, az RMDSZ elnöke, európai és bukaresti parlamenti képvise­lői, önkormányzati vezetői, az EMNP alelnökei, főtanfelügye­lők, iskolaigazgatók és tizenkét megye pedagógusai jöttek el az erőgyűjtő tanévnyitóra.»­2 máról holnapra létezni, az iskola által .* Minden kezdet picit varázslatos is: magá­n­l­ban hordozza a lehetőségek végtelenjé­t. Vé­gét, az a pillanat, amely sikert és bukást egyaránt megalapozhat. Bármi megtörténhet, sem­mi sem elveszett, s bizony, ezek a momentumok az emberi élet meghatározó és lényeges ajándékai. Bár oktatónak s diáknak egyaránt szokványos­nak tűnik, de ilyen pillanat az őszi becsengetés is. Vége a nyárnak, a vakációnak, s újra otthonná válik, válhat az iskola. Hiszen életünk jelentős részét ott töltjük, s ha már ez szükségszerű, miért ne lehetne a magunk hasznára és kedvére fordítani ezeket az esztendőket? Ha szeptember derekán nem, hát mikor álmodhatnánk merészet és nagyot? Mikor akarhatjuk, kívánhatjuk szívből és lélekből, ha nem most, hogy az éppen induló tanév minden létező gond és nyűg ellenére más, jobb, nemesebb, tartalmasabb legyen, mint az előző? Mikor re­mélhetjük igazán, ha nem most, hogy örömmel is beléphetünk az iskola kapuján, mikor bízhatunk erőteljesen abban, hogy a tantermekben valóban olyan tudással és tartással vérteznek fel, amely­nek mindenkor hasznát vehetjük? Mikor hihetjük igazán, ha nem most, hogy az oktatás, a tanítás - miként avatottak számtalanszor elmondták - a diákot szolgálja, hogy a tudás a legnagyobb erő? Jó azt hinni, bár ilyenkor, hogy minden le­hetséges. Nem ballagáskor kellenek a hangzatos frázisok, hanem ilyenkor a csendes, ám konok fogadalmak: jobbá tesszük önmagunkat az iskola által. Diák és oktató egyaránt. Jó lenne azt is bizo­nyossággal tudni, hogy végre jó úton járhatunk, nem csak a tanterv, a téves elvárások, a valahon­nan, valamiért sulykolt abszurditások sűrűjében bolyongunk. Ezért leginkább a jól irányzott szavak kellenek, s a bátorítás az irányt keresőknek. Egykori iskolája, a zilahi Wesselényi Kollégium kapcsán a Párizsba, a lüktetésbe készülődő Ady azt írta: „Az én lelkemet itt formálták. Aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok." Nagyobb elismerést oktató, iskola alig kaphat. Vajon mai erdélyi, székelyföldi skáláinkról mondaná-e ugyan­ezt Ady? Ha igen, akkor elégedettek lehetünk, ha nem, akkor bizony azért kell dolgoznunk, hogy ez a helyzet megváltozzék. Ez a változás, ponto­sabban változtatás - hiszen nem varázsütésre, önmagától, tőlünk függetlenül történik, miközben reménykedve, de tétlenül állunk s várunk - talán a legsürgetőbb, halasztást nem tűrő közösségi ten­nivalónk. Hogy a mai diákok közül később minél többen elmondhassák büszkén: aki vagyok, az négy­­ baráti, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai, illetőleg brassói, Csíkszeredai, kolozs­vári, marosvásárhelyi - esztendő által vagyok. És vélhetően Ady még azt is elnézné nekünk, hogy az általa említett négy esztendőt a teljesség kedvéért tizenkettőre bővítenék, illetőleg ide sorolnánk még az iskola előtti képzést is. Mert minden és minden­ki számít, semmi sem fölösleges. MÓZES LÁSZLÓ

Next