Háromszék, 2016. szeptember (28. évfolyam, 7888-7913. szám)
2016-09-12 / 7897. szám
Torjai Szeptemberfeszt Tizenharmadik alkalommal szerveztek falunapokat -amelyeket három esztendővel ezelőtt Szeptemberfesztre kereszteltek át- az elmúlt hétvégén az Aporok 709 éves falujában. A rendezvényen hídmérleget, ravatalozóházat, új hidat és napközi otthont adtak át, hatvanméteres puliszkát készítettek, nemzetközi főzőversenyt tartottak, és tegnap a Mária-kápolna kertjében ünnepi szentmisét celebráltak. A torjai volt Felső-Háromszék idei utolsó előtti faluünnepe, az utolsót Bélafalván tartják. A falunapok résztvevőinek egészségügyi ellátásáról a Salvatore Egyesület önkéntesei gondoskodtak. A községháza folyosóján mindkét napon mezőgazdasági terménykiállítást lehetett megtekinteni. A falunapokon Torja négy magyarországi testvértelepülése is képviseltette magát.»3 SOCHOM ISTVÁN FELVÉTELE A Mária-búcsún a negyedikes Dobai Júlia énekelt Szilvanap Feldobolyban A SZERZŐ FELVÉTELE Második alkalommal szerveztek Feldobolyban szilvanapot. A kis falu nagy ünnepére a helybeliek mellett innen elszármazottak, „idegenek" is eljöttek. Főként a nap ínyencségéért, a frissen főzött szilvalekvár kedvéért érkeztek a vendégek, de szórakozásra, rég nem látott ismerősökkel való találkozásra is jó alkalmat adott a szilva napja. Reményt keltő, hogy sok fiatalt, gyermeket is vonzott a rendezvény. BOKOR GÁBOR : A szombati fára fektették a hangsúlyt. Céleseményt a Feldobolyi Kultu volt a falubeliek közötti összerális és Közösségi Egyesület tartás erősítése, így a szilva szervezte. Nem miccsre és sör napját a találkozások ünnepére alapoztak, inkább a kultú- nek is lehet nevezni. »3 Mindenki kapott kóstolót a lekvárból ORSZÁGOS TANÉVNYITÓ SEPSISZENTGYÖRGYÖN A színvonalas magyar oktatásért Isten áldását kérve, egymást erősítve kezdik az új tanévet a romániai magyar pedagógusok, akik számára immár harmadszor szervezett országos tanévnyitó ünnepséget a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ). Tavalyelőtt Csíksomlyó, tavaly a kolozsvári Farkas utcai református templom, idén a sepsiszentgyörgyi unitárius istenháza fogadta be az ország minden sarkából - majd minden erdélyi, de a távoli Temes és Szatmár megyéből, Bukarestből és a Csángóföldről is - érkező tanárokat, tanítókat, és ez a tér adott keretet ahhoz a lelki, szellemi ráhangolódáshoz, amelyet a jól végzett, felelősségteljes munka igényel. DEMETER J. ILDIKÓ : A közel négyórás eseményen tizennégy beszéd hangzott el, és mindenik hangsúlyozta, hogy nem mesterséget, hanem hivatást gyakorolnak, akik a pedagógusi pályát választják. Elsőként Kovács István helybeli unitárius lelkész kérte Isten áldását rájuk, majd Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök, aki az iskola szerepéről beszélve - keresés és találás, oktatás és nevelés - az anyanyelvű oktatás, a saját, közösséget építő intézmények fontosságát, a testi és lelki építkezés, a tudás és a hit, a templom és az iskola egymást kiegészítő szerepét fejtegetve jó tanulást, tiszta gondolatokat, szívvel való látást kívánt, és azt is bejelentette, hogy a perselybe gyűlt adományokkal a csángók magyar nyelvű oktatását támogatják. A Szózat közös eléneklése után Szabó Margit alsó-háromszéki RMPSZ-elnök, a rendezvény műsorvezetője köszöntötte az egybegyűlteket: Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet mellett a Csíkszeredai és kolozsvári konzulátusok, a magyar kormány, a magyarul is oktató egyetemek (a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem) vezetői, a történelmi egyházak küldöttei, az RMDSZ elnöke, európai és bukaresti parlamenti képviselői, önkormányzati vezetői, az EMNP alelnökei, főtanfelügyelők, iskolaigazgatók és tizenkét megye pedagógusai jöttek el az erőgyűjtő tanévnyitóra.»2 máról holnapra létezni, az iskola által .* Minden kezdet picit varázslatos is: magánlban hordozza a lehetőségek végtelenjét. Végét, az a pillanat, amely sikert és bukást egyaránt megalapozhat. Bármi megtörténhet, semmi sem elveszett, s bizony, ezek a momentumok az emberi élet meghatározó és lényeges ajándékai. Bár oktatónak s diáknak egyaránt szokványosnak tűnik, de ilyen pillanat az őszi becsengetés is. Vége a nyárnak, a vakációnak, s újra otthonná válik, válhat az iskola. Hiszen életünk jelentős részét ott töltjük, s ha már ez szükségszerű, miért ne lehetne a magunk hasznára és kedvére fordítani ezeket az esztendőket? Ha szeptember derekán nem, hát mikor álmodhatnánk merészet és nagyot? Mikor akarhatjuk, kívánhatjuk szívből és lélekből, ha nem most, hogy az éppen induló tanév minden létező gond és nyűg ellenére más, jobb, nemesebb, tartalmasabb legyen, mint az előző? Mikor remélhetjük igazán, ha nem most, hogy örömmel is beléphetünk az iskola kapuján, mikor bízhatunk erőteljesen abban, hogy a tantermekben valóban olyan tudással és tartással vérteznek fel, amelynek mindenkor hasznát vehetjük? Mikor hihetjük igazán, ha nem most, hogy az oktatás, a tanítás - miként avatottak számtalanszor elmondták - a diákot szolgálja, hogy a tudás a legnagyobb erő? Jó azt hinni, bár ilyenkor, hogy minden lehetséges. Nem ballagáskor kellenek a hangzatos frázisok, hanem ilyenkor a csendes, ám konok fogadalmak: jobbá tesszük önmagunkat az iskola által. Diák és oktató egyaránt. Jó lenne azt is bizonyossággal tudni, hogy végre jó úton járhatunk, nem csak a tanterv, a téves elvárások, a valahonnan, valamiért sulykolt abszurditások sűrűjében bolyongunk. Ezért leginkább a jól irányzott szavak kellenek, s a bátorítás az irányt keresőknek. Egykori iskolája, a zilahi Wesselényi Kollégium kapcsán a Párizsba, a lüktetésbe készülődő Ady azt írta: „Az én lelkemet itt formálták. Aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok." Nagyobb elismerést oktató, iskola alig kaphat. Vajon mai erdélyi, székelyföldi skáláinkról mondaná-e ugyanezt Ady? Ha igen, akkor elégedettek lehetünk, ha nem, akkor bizony azért kell dolgoznunk, hogy ez a helyzet megváltozzék. Ez a változás, pontosabban változtatás - hiszen nem varázsütésre, önmagától, tőlünk függetlenül történik, miközben reménykedve, de tétlenül állunk s várunk - talán a legsürgetőbb, halasztást nem tűrő közösségi tennivalónk. Hogy a mai diákok közül később minél többen elmondhassák büszkén: aki vagyok, az négy baráti, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai, illetőleg brassói, Csíkszeredai, kolozsvári, marosvásárhelyi - esztendő által vagyok. És vélhetően Ady még azt is elnézné nekünk, hogy az általa említett négy esztendőt a teljesség kedvéért tizenkettőre bővítenék, illetőleg ide sorolnánk még az iskola előtti képzést is. Mert minden és mindenki számít, semmi sem fölösleges. MÓZES LÁSZLÓ