Háromszék, 2016. október (28. évfolyam, 7914-7939. szám)

2016-10-20 / 7930. szám

2016. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK aromsze KÖZELET INTERJÚ POMBORA LEHELLEL, RÉTY KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉVEL Ezt a munkát nem lehet befejezni, csak abbahagyni Dombori Lehel Lajos személyében új vezetője van a Bitát, Komollót, Egerpatakot és Szacsvát is magában foglaló Réty községnek. A megye legfiatalabb magyar polgármestere 32 és fél éves, Komolló szülötte, ott is lakik. Földrajz-idegenforgalom szakot végett a Babeş-Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatán. Diplomázás után a szakmában helyezkedett el, Csíkszereda környékén falusi turiz­musban dolgozott másfél évig, utána hat idényen át Görögországban idegenvezetőként, téli időszakban egy marosvásárhelyi utazási irodánál tevékenykedett zeni-ben hazatért. 2012-től a Kovászna Megye Tanácsán belül működő Adetcov vidékfejlesztési egyesületnél, majd a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületnél dolgozott, utóbbinál irodavezetői, majd ügyvezető igazgatói munkakörben. Négy éven át önkormányzati képviselő volt a réty­i helyi tanácsban. Dombora Lehelt a közigazgatási örökségről és terveiről kérdeztük. SZEKERES ATTILA :-Miért vállal­ta a polgármester-jelöltséget? - A volt polgármestert, Dál­­noki Lajost semmiképpen nem tudtuk meggyőzni, hogy egy újabb mandátumot vállaljon. Többször tárgyaltunk az utód­lásról tanácsos kollégákkal, falubeliekkel, engem biztattak az emberek. Aztán be kellett látnom, hogy nemzedékemben én álltam legközelebb az önkor­mányzathoz. Ugyanakkor itthon szeretnék maradni. Emigrációs hajlamom még a külföldi mun­kám alatt sem volt. Nem volt könnyű döntés, de elvállaltam. - A községházán milyen volt a váltás? - Réty község szinte az egyetlen hely a megyében, ahol simán ment minden. A volt polgármester, aki nyugdíjba vonult, sokszor kérés nélkül is bejön bizonyos dolgokat átnéz­ni, segíteni. Kiöregedett a volt munkaközösség, sokan nyugdíj­ba vonultak, beleértve a jegyzőt is. Első lépésként meghirdettük a munkahelyeket, új embere­ket alkalmaztunk. Péter József Henrik az új alpolgármester, a jegyző Németh Tímea, teljesen új csapattal kezdtünk. Mindannyi­unknak tanulmányoznunk kell a feladatokat, de jó, dinamikus csapat alakult. Az elmúlt három és fél hónap nagyon mozgal­mas volt. Még nem történt meg, hogy úgy térjek haza, hogy amit aznapra elterveztem, be is fe­jezzem. Szerintem ezt nem is lehet befejezni, csak abba lehet hagyni. Nem azért, mert renge­teg a gond, hanem mert nagyon sokféle. Az egyszerű emberek mindennapi panaszának meg­hallgatásához 36 órából kellene állnia napnak. - Milyen állapotban örökölte meg a községet? - A volt polgármester úr és az önkormányzat igen komoly munkát végzett, elsősorban inf­rastruktúra-fejlesztésben. Nagy arányban rendberakott és rend­ben tartott községet vettünk át, utcáink java része aszfaltbur­kolattal rendelkezik, kivételt képeznek a Rétyhez csatolt te­rületek és a mellékutcák, az ivó­­vízhálózat Rétyen, Komollón és Bitán kiépült. Ezek fenntartása, karbantartása nehéz. Tavaly év elején szolgáltató nélkül marad­tunk. A Tricomserv, amely ver­senytárgyaláson megnyerte a szolgáltatási jogot, visszavonult. Azóta házilag oldottuk meg a vízellátást, de az önkormány­zatnak mielőbb saját szolgálta­tócéget kell létrehoznia. Ezen dolgozunk, az engedélyek nagy része megvan. Sok községben gond az ivóvíz- és szennyvízhá­lózat működtetése. Csak ott van rendben, ahol a sepsiszentgyör­gyi Közüzemek Rt. a szolgáltató. Az viszont rettenetesen drága! A rétyi önkormányzat úgy gondol­ja: egy majdnem új rendszert, amelyet nagyrészt saját költség­ből építettek, nem szabad átad­ni, hogy más hajtsa be a hasznot. Óriási árkülönbségek vannak: a közüzemektől származó víz 6,40 lej, a rétyi fúrt kutakból származó 2 lej volt csatornázá­si díjjal együtt, de eddig nem fizetett senki. Ez tarthatatlan állapot. Ha fogyasztunk, azért fizetni is kell, csak nem mind­egy, hogy mennyit. Úttörőként megyünk végig az ösvényen, meggyőződésünk, hogy az irány jó, és fél éven belül megoldódik az ügy. - Van-e, amit folytatni kell? - Az elkezdett tervek között szerepel a kultúrotthon felújítá­sa. Saját költségvetésből zajlik, de májusban le kellett állítani a munkát, mert a bukaresti Co­­lectiv-tragédia utáni tűzoltósági ellenőrzésen kiderült, hogy a terv nem tökéletesen megfelelő. Megoldható lett volna, ha a be­fogadóképességet lecsökkentjük 200 személyre, de mit értünk volna el, mivel 300 személyes­ben gondolkoztunk? Most már az engedélyek megvannak, hamarosan újrakezdhetjük a munkát. Sajnálom, hogy még idén sem tudjuk ott megtarta­ni a hagyományos karácsonyi hangversenyt. - Milyen új tervei vannak? - Éppen zajlik az egerpataki és szacsvai vízhálózat tervezé­se. A vidékfejlesztési pályázatok leadási határideje e hónap vége, idén már nem férünk bele, de a következő kiírásnál leadhat­juk. Ha ezt sikerül megoldani, mondhatjuk, hogy a hétvégi há­zakat leszámítva megoldódik a vízellátás az egész község terü­letén. - Apropó, hétvégi házak! Mi a jelenlegi jogi helyzet a tóparti „Ferencvárosban”? - Ott csupán néhány ház épült hivatalosan. Azonban idő­közben visszakapta a területet a Cseresdomb Közbirtokosság. Sok huzavona után sikerült meg­állapodniuk a házikósokkal évi négyzetméterenkénti egy euró bérleti díjban. Ennek fejében a közbirtokosság területet bizto­sít nekik. Tudom, hogy gondok még vannak, egyesek ezt sem fizetik. De jó dolog, hogy leállt a további építkezés. Sőt, az új ál­talános urbanisztikai tervben, amely idén remélhetőleg életbe lép, teljes építkezési tilalom sze­repel a területre. Kapcsolatunk minimális a házikósokkal, mert a közbirtokosság fizeti az adót. -Az út túloldalán levő házak helyzete rendezett? - Nagyrészt. A természetvé­delmi terület határa pontosan ott húzódik, ahol a házaknak vége van. Ám akadnak olyanok is - újabban hárman akik mindenféle engedély, megkérde­zés nélkül elkezdtek építkezni, majdnem az erdőben. Azonnal leállíttattuk az építkezést, és kö­telezzük, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot. A védett terület gondnoka a megyei természetvé­delmi és hegyimentőközpont. A minap tartottunk közös szemét­­gyűjtő akciót hetven önkéntes­sel. Rengeteg szemetet találtunk. Arról sürgősen le fogjuk szoktat­ni a közösséget, hogy a Rétyi Nyír mindenki szeméttelepe. - A Rétyi-tóhoz kapcsolódó tervük van-e? - Igen, a turisztikai övezet rendbetétele egy régebbi terv része. Most kezdődik a kivitele­zés. Ott három tó található. Ezek közül a legnagyobb a rétyi ön­­kormányzat tulajdona. Sikerült rendezni a jogi helyzetet, rövid időn belül megkapjuk a telek­könyvet. Ahhoz, hogy a vízügyi engedély is meglegyen, a Fekete­ügy felőli védőgátat és a befogó és kivezető rendszert teljesen újjá kell építenünk. A tervre már szerződést kötöttünk egy szakcéggel. Élhetőbbé, használ­hatóbbá szeretnénk tenni a tó környékét. - A Schweighofer céggel mi­lyen a viszonyuk? - Professzionális. Réty köz­ség területén felvásároltak 70 hektárt, beltelkesítették, és fel­épült a gyár. Ennek ingatlanadó­ja akkora összeg, mint egy ki­sebb község éves költségvetése. Ezt közvetlenül látjuk. Továbbá még van egy csomó járulékos illeték. Alkalmazottak béradó­jából visszafordított hányad, az áfából visszaosztott rész. Még nem látom át, mekkora össze­gekről van szó.­­ Ezáltal megoldódott a mun­kanélküliség kérdése? - A cégnél az alkalmazot­tak létszáma megközelíti az ötszázat, a községből ötvenen dolgoznak ott. Vannak, akik hivatalos munkaviszonyban állnak cégekkel, hivatalokkal, létezik egy önfenntartó réteg, a mezőgazdászok, akik nincse­nek rászorulva a munkahelyre, és nem is lehetne kötött munka­időbe illeszteni őket. Alig akad szociális segélyen tengődő. Aki akar, az mind dolgozik a köz­ségben. FOTÓ: FACEBOOK ■■■■■ jegyzet 1­956 A nyáron szülővárosomban, Sepsiszentgyörgyön jártam, és­­­ a városháza falán egy emléktáblát fedeztem fel, így szól a IX felirat rajta: „Gloria victis. (Azaz dicsőség az áldozatoknak, legyőzőtteknek.) 1956-ot követően Sepsiszentgyörgy 23 polgárát összesen 265 év börtönbüntetésre ítélte a kommunista diktatúra.” Tehát átlagosan 11,5 évet kaptak fejenként az említettek. Ez a város, Háromszék fővárosa 525 km-re van Békéstől, de 1956-ban még 40 év sem telt el a trianoni diktátumtól, tehát még erős volt a kötődés az anyaországhoz, mint ahogy onnan errefelé ma is az, s hála Istennek, innen arrafelé is egyre erősödik. A Rákosi-rezsimben „természetesen”, a Kádár puha diktatúrájában aljasul, előre megfontoltan az erdélyi 1956-os történésekről szó sem es­hetett a tananyagban. Még ellenforradalom címszó alatt sem, hiszen a határon túli magyarok témája tabu volt. Ma is mondják még, hogy Ká­dár alatt jobb volt. Volt közbiztonság, munkahely, nyaralás, nem úgy, mint ma. Rákosi diktatúrája fizikai létükben fenyegette az embereket, de terrorja, akárcsak a Ceauşescué, lelkeket edzett, és hősöket, hősi ellenszegülést, 1956-ot szült. A Kádár-rendszer, az aczéli „zsenialitás­nak” hála, a XX. század egyik legrafináltabb elnyomó rendszere lett. A látszólagos jólét és biztonság kevésbé veszélyeztette - főként a rendszer második felében - a fizikai biztonságot, de közben így, aljasul és orvul megvette az emberek lelkét. Volt biztonság, ha nem szóltál a rendszer ellen. Volt munkahely mindenkinek, de amit termeltünk, a KGST vette meg kényszerből, szovjet nyomásra, minősége Nyugaton sokszor nem állta meg a helyét. A munkanélküliség az intézmények, gyárak kapuján belül volt: lufi-állások, vízfej-adminisztráció, álszak­szervezet, „dolgozó” sportolók stb. Egy idő után a párt, a vezér már nem követelt nyíltan semmit, Kádár mosolygott, és az emberek önként tették azt, amiről úgy gondolták, hogy odafent tetszene. Igába hajtot­ták fejüket, elveszítették lelküket, és egy idő után maguktól önkéntesen viselték a jármot. Nagy tisztelet a kivételeknek. Az áljólét fenntar­tásában pedig úgy eladósodott az ország, hogy annak terhét ma is nyögjük. És a legvidámabb barakk vitrinjének fényezésére az a Nyugat és az az Amerika adta a hitelt, amely 1956-ban segítséget ígért nekünk, és szépen cserben is hagyott. Ma megglobalizálna, ha hagyjuk. Térjünk vissza 1956-ra. Gondoljanak bele, mekkora erő, mekkora lélek, mekkora hősiesség, bátorság lakozott az akkori magyarokban! Amikor itt, Békésen is szembeszálltak a hatalommal tulajdonképpen egy még ereje teljében levő világrendszerrel a nagy Szovjetunióval a kommunizmus akkori változatával szálltak szembe. Kaszával fej­szével a tankok ellen. Vagy csupasz kézzel akár, de mindenre elszánt, könnyfakasztóan gyönyörűséges akkori magyar lélekkel. Ma már látni lehet a régi külföldre menekített fényképeket 1956- ról Családom, feleségem, gyerekeim arcán láttam a megdöbbenést a halottak, a romb­á lőtt házak láttán. Igen, így volt, véresen így. Mert a forradalom, a szabadságharc nem játék. Ott tényleg meghaltak az em­berek. Meg, mert jöttek a szovjet tankok, és leverettettünk. Megtorlás, kivégzések, börtön itt is és mindenhol határon túl is, ahol magyarok éltek. Erdélyben egyetemi évfolyamokat „fejeztek le”, emberek ezreit, tízezreit hurcolták el börtönbe, gulagokra a Duna-csatornához, mert szolidárisak voltak a magyar forradalommal. Egység kell. Egyet aka­rás kell. Mert ma is csak egymásra számíthatunk mi magyarok. Hisz ahhoz, hogy a mai hazugságörvény undorító szennye el ne nyeljen, nekünk kell összefognunk és elutasítanunk azt, hogy a fejünk fölött döntsenek olyan európai politikusok, akiknek semmi sem szent. Megőszültem. 1956-ban azonban még meg sem születtem. Csak olvastam, hallottam, tanultam róla. Ma élő résztvevőit, a kor tanúit ezért mélységesen tisztelem, és kicsit irigylem is őket. Nem szenve­désükért, hanem tettük hősiességéért, helytállásukért. Legyenek példaképeink. PÁLMAI TAMÁS

Next