Háromszék, 2017. október (29. évfolyam, 8214-8239. szám)

2017-10-19 / 8229. szám

SZÉKELY MIKÓ KOLLÉGIUM Jobb bentlakás, jobb étkezde FEKETE RÉKA » Az étkezdében jelenleg négyszáz diáknak főznek. Itt ebédelnek a bentla­kók, a napközi programos kis­iskolások és a Speciális Iskola diákjai. A Plugor Sándor Mű­vészeti Líceum is szerette vol­na kihasználni a lehetőséget, de kiszállítást kértek, ehhez ellenben nincs elegendő sze­mélyzete az iskolának - tudtuk meg Kubanda Miklóstól.­­­­ A Mikóé lett a Kós Károly iskola bentlakása Közel tízéves kiesés után újból van saját étkezdéje a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium­nak, és ettől a tanévtől jobb körülmények között lakhatnak a bentlakók. Mindez annak köszön­hető, hogy a Kós Károly Szakközépiskolát besorolták a Puskás Tivadar Szakközépiskolába, és a szabadon maradt épületegyüttes egy részét a helyi önkormányzat a Mikó használatába adta. Két évtized a védtelenek szolgálatában ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI A Gábor Áron Terembe gyűltek össze a háromszéki gyermekjogvédők Székelyföldi közösségeinkben, így Háromszéken is hosszú ideje empátiával, odafigyeléssel, gonddal vagyunk azok irányában, akiket a sors egy kicsit hátrébb sorolt-fogal­mazott tegnap Tamás Sándor megyei önkormányzati vezető a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Kovászna Megyei Szociális Ellá­tási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság egész napos rendez­vénysorozatának megnyitóján. Az intézmény konferenciával ünnepelt a megyei könyvtár Gábor Áron Termében, a személyes beszámolók, előadások közt gyermekek előadásait hallhatták az esemény vendégei.» 2 Visszaszorítani a magyarellenességet A lelátókon megnyilvánuló magyarellenesség visszaszorítására javasoltak megoldásokat az erdélyi Mikó Imre Jogvédő Szolgálat képviselői a Román Labdarúgó-szövetségnek (RLSZ) egy találko­zón, amelyről tegnapi közleményében számolt be a szolgálat. A szolgálat nevében Benkő Erika és Csorna Botond, az RMDSZ parlamenti képvise­lői tárgyaltak Bukarestben az RLSZ két osztályvezetőjével. A képviselők a keddi tárgya­láson négy nemrég történt súlyos esetre hívták fel a fi­gyelmet, és megoldásként azt javasolták a szövetségnek, hogy küldjön független meg­figyelőt minden olyan mérkő­zésre, amelynek kisebbségi vonatkozása is van, a játék­vezető állítsa le a mérkőzést, ha kisebbségellenes rigmusok hangzanak el a lelátókon, és ha valamelyik csapat szurko­lótábora visszaeső, büntessék zárt kapus mérkőzésekkel. »4 SÉRÜLTEK A DIÁKOK JOGAI Szélső­jobbos díjkiosztás Sepsiszentgyörgyön A szélsőjobboldali megnyilvánulásairól hírhedt és etnikai gyűlölet­keltés miatt vizsgálat alatt álló Dan Tanasă részt vett a fogyasztó­­védelmi világnap alkalmából rendezett iskolai vetélkedő Kovászna megyei szakaszának 2017. március 18-án megtartott díjkiosztó ün­nepségén, és dedikált példányokat osztogatott a középiskolás diá­koknak Dinu Ciurescu Elfeledve Románia szívében című könyvéből - hívja fel a figyelmet a kormányfőhöz, a belügyminiszterhez, a nép ügyvédjéhez és a diszkrimináció-ellenes tanácshoz intézett levelében Garai Zoltán brassói polgár, aki egy Tanasz közösségi oldaláról vett fényképet is mellékel a prefektúrán lezajlott ese­ményről. A felvételen a székelyföldi románok Spanyolországban élő védelmezője a díszasztalnál, a szintén magyarellenességéről ismert Mircea Diacon megyei fogyasztóvédelmi igazgató, Sebastian Cucu prefektus, Nicolae Radocea alprefektus és a tanfelügyelőség két képviselője mellett látható, írás közben.­­2 máról holnapra Gyűlölet a lelátókon intha csak készakarva ki akarnának provokálni belőlünk valami olyan vá­laszreakciót, aminek ürügyén aztán le­csaphatnak, büntethetnek, megbélyegezhetnek. És nem, nem lehet azzal takarózni, hogy a sport vilá­ga már csak ilyen, a szurkolók körében mindenütt és mindig voltak szélsőséges csoportok, nem kell különösebb fontosságot tulajdonítani a lelátókról érkező magyarellenes megnyilvánulásoknak. Sportról lenne szó, fociról - de nem csak. A Sepsi OSK labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba ugyanis nem kiváltotta, csak felerősítette az eddig is jelen levő idegengyűlö­letet. És nem pár száz, pár ezer futballhuligán elszigetelt megnyilvánulásairól van szó, hiszen a romániai társadalom egésze cinkos és bűnrészes abban, hogy a sporteseményekre példaképeiket bátorítani kilátogató gyermekek hamarabb ■tanulják meg a magyarokat szidalmazó rigmu­sokat, mint a sportszerűség alapjait. A kifelé a magyarokkal az országból vagy a nyomdafesté­ket nem tűrő más szidalmazásokért nemcsak és talán nem is elsősorban az a pár ezer, gyűlölettől elvakult ultra a vétkes, hanem mindenki, aki tét­lenül asszisztál ehhez. A kiáltást némán hallgató sportkedvelő, a kemény magtól esetleg távolabb ülő néző, aki semmit nem tesz ez ellen, nem ordít ugyan, de maga sem mutat példát sportszerűség­ből, elmulasztja megtapsolni az ellenfél csapa­tát. Vétkes a gyűlölködés ellen a szabályok adta lehetőségekkel nem élő bíró, az esetet elhallgató megfigyelő, az egészet elkendőző labdarúgó-szö­vetség, az álszent módon hallgató sportkommen­tátor, a kettős mércét alkalmazó sajtó. Tágabb értelemben pedig a társadalom egésze, hiszen, noha más szavakkal, esetleg választékosabban, de nagyjából ugyanez a magyarellenes diskurzus az uralkodó a parlamentben, a hírtelevíziók stú­diójában, sőt, még olyan fontos állami intézmé­nyekben is találkozunk vele, mint a fogyasztóvé­delmi hatóság vagy éppen a törvényszék. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat képviselő­ivel folytatott tegnapi találkozón a labdarúgó­szövetség illetékesei együttműködést ígértek a romániai lelátókon tapasztalható idegengyűlölet visszaszorításában. Kíváncsian várjuk a szigorú fellépést, derűlátásra talán csak az ad okot, hogy - szemben a közéleti, politikai szférával, ahol gyakran nincs hová fordulni a kisebbségben élő nemzeti közösségek jogfosztásai ügyében, hiszen az Európai Unió tagállami belügynek tekinti eze­ket -, a nemzetközi szakszövetségek, az UEFA és a FIFA a legkevésbé sem tűrik a xenofób megnyil­vánulásokat. Talán emiatt kénytelen lesz lépni valamit a bukaresti szakszövetség. Addig is nekünk bírnunk kell cérnával: min­den provokációt figyelmen kívül hagyva, civili­­záltan, kitartóan biztatni kedvenceinket, példát mutatni sportszerűségből, és határozottan szóvá tenni sérelmeinket. A lelátók világában épp úgy, mint azon kívül. FARCÁDI BOTOND M

Next