Háromszék, 2018. április (30. évfolyam, 8362-8384. szám)

2018-04-04 / 8362. szám

Ill 00001 BÁRÓT Köszönet az önzetlen segítségért A SZERZŐ ARCHÍV FELVÉTELE HECSER LÁSZLÓ • A polgármes­ter elmondása szerint több mint csalóka volt a hírtévék által közvetített kép: a köpeciek nem a kocsmában ölbe tett kézzel ülve várták a segítséget, hanem éjt nappá téve dolgoztak azért, hogy otthonaik a legnagyobb biztonságban legyenek. Már szerda este homokot hordtak és zsákoltak, majd csütörtökön is részt vállaltak a munkából.­ A Bárót tanácsának csütörtöki ülését követően Lázár-Kiss Barna András polgármester a két héttel korábbi árvíz okozta károkról számolt be, majd megvédte a közösségi oldalak kommenthuszárai által azért becsmérelt köpecseket és felsőrákosiakat, amiért „segíteni nem, csak a látszatra adva mocskolódni akartak”. 0­0­0­0­1 www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP ÁRA: 1,50 LE] • ELŐFIZETŐKNEK: 1,06 LE] Húsvéti varázslat Kézdivásárhelyen |­­OCHOM ISTVÁN : Az RMDSZ New Fashion Rt. készruhagyó- Kézdivásárhelyi Nőszervezete rak főtámogatásával létrejött és a Wegener Pro Sanitate Ala- Húsvéti varázslatot hagyomány­­pítvány társszervezésében, va- teremtő szándékkal indították ,amint a Zarah Moden Kft. és a el egy évvel ezelőtt. »2 A SZERZŐ FELVÉTELE Szorgoskodtak a gyerekek Húsvéthétfőn a zord időjárás ellenére több mint ezer résztvevő­vel zajlott a kézdivásárhelyi sportcsarnok környékén a második alkalommal megtartott Húsvéti varázslat családi rendezvény. Három évre tiltották ki Romániából Dabis Attilát Három évre tiltották ki Romániából nemzetbiztonsági okok­ra hivatkozva Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját-derült ki abból a határozatból, amelyet a román határrendészet továbbított az érintettnek. Dabis Attila kedden az MTI-nek elmondta, hogy közérdekű adat­­igényléssel fordult több román hatósághoz is. A Bukaresti Tábla­bíróság arról tájékoztatta, hogy nem érintett egyetlen bírósági eljárásban sem, a román határ­rendészet pedig a múlt hét végén elküldte neki azt a határozatot, amely a kitiltásáról szól.» . Bírság a Megyeháza feliratért Megbírságolták Tamás Sándort, Kovászna Megye Tanácsának elnö­két, amiért nem ültetett gyakorlatba egy jogerős bírósági ítéletet. A Kovászna megyei törvényszék döntése értelmében Tamás Sándor­nak az országos minimálbér 76 százalékának megfelelő összeget kell befizetnie minden nap késésért- közölte az Agerpres.­­2 máról holnapra ■■■■■■■ Akik átmentették a kommunizmust "Több későn, mint soha - a nyolcvankilenc de-­­­cemberében történtek miatt bűnvádi eljárást­­ kezdeményez az ügyészség Ion Iliescu, Petre Ro- bian és Gelu Voican Voiculescu ellen. A volt elnök, kormányfő, illetve miniszterelnök-helyettes ügyé­ben a legfőbb ügyész, Augustin Lázár írt levelet az államfőnek, kérve Klaus Iohannistól, engedélyezze a bűnvádi eljárás indítását a három egykori magas rangú állami vezető ellen. Kérését hétfőn juttatta el az elnöki hivatalba - az államfő jóváhagyása nélkül a vádhatóság nem vizsgálhat volt kormány­tagokat­­, s noha Romániában bevett szokás, hogy a politikusok gondosan óvják egymást, Iohannis nem akadályozhatja meg ezt az eljárást. Az 1989-es forradalom iratcsomóját 2016 novemberétől vizsgálja újból a katonai ügyészség, nem azért, mert Bukarestben az igazság iránti vágy hirtelen felülírt volna minden más érdeket, hanem azért, mert a forradalmárokat képviselő egyesület tagjai pert nyertek Románia ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán, azért, mert nem szolgáltattak igazságot a forradalom sebesültje­inek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak. S bár egyszer már lezárták az ügyet, most emberi­esség ellen elkövetett bűncselekmény gyanújával nyomozhatnak újra. A három egykori vezetőt eddig tanúként hallgatták ki, ám a jelek szerint mindhármukat vádlottá minősítenék. A katonai ügyészség még tavaly decemberben leszögezte ugyanis, hogy az 1989-es forradalom napjaiban azt követően sem keletkezett hatalmi űr, hogy a volt diktátor és felesége elmenekültek, hanem már december 22-én az esti óráktól irányított katonai diverzió zajlott, emiatt pedig csaknem ezren éle­tüket vesztették, sokan megsebesültek. A katonai diverzió vádhatósági rögzítése kiemelt jelentőségű tény, mely nem csupán ellenkezik a közel három évtizeden át szajkózott hivatalos állásponttal, hanem új fordulatot jelent. És bár sokan vannak, akik tényként kezelik ezt, jogi értelemben csak akkor nyer megerősítést, ha végleges és visszavon­hatatlan bírósági ítélet is szentesíti. Ám ha valóban katonai diverzió történt, azért az akkori politikai vezetők, a zűrzavaros napok Nemzeti Megmentési Frontjának döntéshozó tagjai felelősek. Jó esetben most ez az eljárás kezdődhet el, s bár alapos a gyanú, hogy említettek nem ártatlanok, ezt bizonyítani is kell. E téren hozhat változást a mostani eljárás, amelyet egy becsüle­tességre, tartásra adó országban bizonyosan nem halogatnak évtizedekig. És nemcsak az lenne fon­tos, hogy kiderüljön, kell-e felelnie cselekedeteiért a 88 esztendős Iliescunak és decemberi elvtársainak, hanem az is lényeges, ha bizonyosságot nyerhet, hogy az egész romániai rendszerváltást hazugság­ra építették. A vádemelés Iliescu és társai esetében, illetve egy bírósági eljárás akár a kommunizmus kései perének töredékét is jelenthetné, mi több, egyszer talán az is jogerőre emelkedhet, hogy nyolcvankilenc decemberében a kommunista párt és a Securitate nem tűnt el, csak átalakult. MÓZES LÁSZLÓ

Next