Háromszék, 2018. április (30. évfolyam, 8362-8384. szám)

2018-04-16 / 8372. szám

SPORT LABDARÚGÁS, I. LIGA A piros-fehérek először nyertek élvonalbeli meccset a szemerjai stadionban . A fergeteges hangulatban és telt ház előtt játszó Sepsi OSK hátrányból fordítva megnyerte első élvonalbeli mérkőzését a sepsiszentgyörgyi MSC stadionban a Medgyesi Cozmetán ellen az alsóházi rájátszás 5. fordulójában, így a pénteken vereséget szenvedő FC Voluntari csapatát megelőzve a harmadik helyre ugrott. FOTÓ: HENNINC JÁNOS MISKA BRIGITTA­­ A mérkőzést megelő­zően a Sepsi OSK nem győzte le a Szeben megyei együttest, az alapszakaszban a medgyesi odavágón 2-1-re győzött a há­zigazda, a visszavágón pedig gól nélküli döntetlen született. Ezúttal is fenomenális hangulatban léphetett pályára az Eugen Neagoe irányította csapat, amely rögtön az 1. percben közel állt a gólszerzéshez, azonban az egyik védő tisztázni tudott Filipe Oliveira beadásánál, így a labda nem juthatott el az érkező Ibrahima Tan­dia lábáig. A piros-fehérek a folytatásban két nagy helyzetet is kihagytak: előbb az egyedül maradó Oliveira emelt lövését hárította Alexandru Greab, majd Tandia passzolt Marko Simonovski elé, aki a ti­zenhatos vonaltól próbálkozott, de a med­gyesi hálóőr ismét védett. Hiába kezdeményezett a Sepsi OSK és birtokolta többet a labdát, mert a Medgyes rögtön az első próbálkozását gólra váltot­ta. A 30. percben Sorin Buşu iramodott meg a bal oldalon, és a kiváló beadásból a Constantin Dima mellett felugró Mario Rondón könnyedén fejelt a hálóba (0-1). Megzavarta a kapott gól a házigazdákat, így az első félidő utolsó perceiben szem­mel láthatóan tanácstalanok voltak táma­dásban, majd Niczuly Roland bravúros védéssel mentette meg csapatát egy újabb góltól. Ellentámadásból próbálkozhatott a vendég csapat, viszont Darius Olaru lövé­sét a jól helyezkedő kézdivásárhelyi kapus védte. A szünet után Cristian Pustai csapata ismét közel állt a gólszerzéshez, viszont Niczuly ezúttal szögletre tolta Rondon lö­vését, majd Neagoe taktikát váltott, és az 54. percben Dima helyett Yasin Hamed, Oliveira helyett pedig Benjamin Kaku lé­pett pályára, illetve nem sokkal később a 37 éves Hadnagy Attila is játékba állt. A vezetőedző húzása nyerőnek bizonyult, hiszen a sepsiszentgyörgyi csatár a 69. percben kiegyenlített, Niczuly pontos ki­rúgását Hadnagy vette át, és nagyszerűen lőtt a jobb alsóba (1-1). Ez volt a tapasztalt csatár idénybeli ötödik találata. Az egyenlítést követően a Medgyes csak rögzített helyzetekből tudott veszé­lyeztetni, majd a ráadás második percében a piros-fehérek Simonovski révén meg­szerezték a győzelmet érő találatot. Fülöp István szabadrúgását a jól helyezkedő Se­bastian Ghinga visszafejelte a macedón csatár elé, aki közelről a hálóba pöckölte a labdát (2-1). A Sepsi OSK az egyetlen ve­retlen csapat az alsóházi rájátszásban, a 6. fordulóban pedig április 23-án, hétfőn 18 órától az FC Botoşani vendége lesz. Mestermérleg Cristian Pustai: „Pontokért utaztunk, és ennek megfelelően jól kezdtük a mér­kőzést. Elmondhatom, hogy az első fél­időben érvényesült az akaratunk, viszont a szünet után olyan hibákat vétettünk, amely sokba került, így az utolsó percek­ben kikaptunk. Ilyen a futball, egy kicsit fájdalmas, mert jól játszottunk, voltak helyzeteink, de még nem ébredtünk fel, pedig a vészjelző szól. Egymás után telnek a fordulók, mi pedig tördeljük a kezünket, és ez olyan csapatnál történik, ahol a já­tékosok komoly tapasztalattal rendelkez­nek. Szeretnék gratulálni a házigazdák­nak, mert nagyon jól éreztük magunkat ebben a stadionban, hiszen telt ház előtt léphettünk pályára. Nagyszerű lenne, ha más városokban is meg tudnák ezt valósí­tani. Az emberek szurkoltak és énekeltek, még akkor is, amikor a csapatuk hátrány­ban volt, szóval, megérdemlik a dicséretet. Mindezek ellenére nem gondolom, hogy a csapat megérdemelte a győzelmet. Tudom, hogy nekik is volt olyan meccsük, amikor az utolsó percekben veszítettek pontokat, viszont most fordult a kocka.” Eugen Neagoe: „A fiúk dicséretet érde­melnek a győzelemért és a nagyon fontos három pont begyűjtéséért. Nagyon örü­lök, hogy nyerni tudtunk, hiszen ez az első élvonalbeli sikerünk ebben a stadi­onban. Telt ház előtt játszottunk, és ezek a szurkolók teljes mértékben megérdemlik, hogy továbbra is legyen csapatuk az első osztályban. Köszönjük, hogy mellettünk voltak, és szeretnénk, ha a hátralévő ha­zai mérkőzéseken is tele lenne a stadion. Mi elsősorban a szurkolóknak játszunk, és biztos vagyok benne, hogy a csapat megvalósítja célját, vagyis az élvonalban marad. Nagyon nehezen jött össze a győ­zelem, hasonló volt a helyzet, mint a Vo­luntari ellen, viszont ezúttal a ráadásban sikerült a győzelmet érő találatot belőni. Fontos ez a három pont, de a fiúkkal is be­széltem, és elmondtam nekik, hogy nem voltam elégedett a játékukkal. A cserejá­tékosok jelentették a különbséget, illetve örülök, hogy olyan tapasztalt labdarúgók is a keretben vannak, mint Hadnagy Atti­la. Egy olyan játékos, akit nem kell bemu­tatni, egy szimbólum a város és a csapat számára is.” Labdarúgó I. liga, alsóházi rájátszás, 5. forduló: Sepsi OSK-Medgyesi Gázmetán 2-1 (0-1). Sepsiszentgyörgy, MSC Stadion, mintegy 4500 néző. Vezette: George Ra­­dulescu. Sepsi OSK: Niczuly-Sato, Dima (Hamed, 54.), Viera, Ursu-Petrovic, Ghin­­ga-Tandia (Hadnagy, 64.), Fülöp, Olive­ira (Kuku, 54.)-Simonovski. Vezetőedző: Eugen Neagoe. Medgyes: Greab-Busu, Fytanidis, Constantin, Creţu-Cristea (Sîrghi, 70.), Rosado-Chamed (Caiado, 79.), Olaru (Tîrcoveanu, 75.), Diogo-Rondón. Vezetőedző: Cristian Pustai. Gólszerzők: Hadnagy (69.), Simonovski (90+2.), illetve Rondan (30.). Sárga lap: Sato (88.), illetve Fytanidis (68.). További mérkőzések: a playoff: Cra­­iova-Jászvásári Poli (gólszerzők: Mitriţă 18., 45+1., 55. - tizenegyesből, Dimitrov 90+1., illetve Danale 72.), az FC Viitorul- Kolozsvári CFR mérkőzést tegnap este lap­zárta után rendezték, az Astra Giurgiu- FCSB találkozóra ma 20.45 órától kerül sor . playout: FC Voluntari-Dinamo 2-4 (gsz.: Voicu 76., Balaur 84., illetve Popa 22., 46., Balaur 32. - öngól, Mahlangu 38.), Concor­dia Chiajna-Bukaresti Juventus 2-1 (gsz.: Prepeliţă 69., Pena 76., illetve Ştefan 27.), a Temesvári Poli-FC Botoşani meccset ma 18 órától játsszák. A playout rangsora: 1. Dinamo 4 0 1 12-5 32 A 6. forduló: • playoff: FC Viitorul- FCSB, Jászvásári Poli-Kolozsvári CFR, Astra Giurgiu-Craiova • playout: Dina­mo-Temesvári Poli, Concordia Chiajna- FC Voluntari, Bukaresti Juventus-Med­­gyesi Gázmetán, FC Botoşani-Sepsi OSK. 2. Botoşani1 2 1 1-1 25 3. Sepsi OSK2 3 0 9-6 19 4. Chiajna1 2 2 5-7 19 5. Voluntari1 1 3 6-9 18 6. Temesvár0 2 2 3-5 16 7. Medgyes2 1 2 6-8 15 8. Juventus2 1 2 4-5 13 FORMA-1 Red Bull-győzelem Kínában Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte vasárnap a Kínai Nagydíjat, ame­lyen a négyszeres világbajnok és címvédő brit Lewis Hamilton ötödik, a szintén négy­szeres vb-győztes, német Sebastian Vettel csak nyolcadik lett.­ ­ A 28 éves Ricciardo pályafutása hatodik futamgyőzelmét ünnepelhette, amelyet szenzációs teljesítménnyel, a hatodik helyről rajtolva, látványos előzéseinek kö­szönhetően aratott Sanghajban. A máso­dik helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn piótája ért célba, míg a dobogó harmadik fokára a szintén finn Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője állhatott fel. Az első rajtkockát elfoglaló Vettel a rajtnál megőrizte pozícióját, miközben csapattársa, Räikkönen a másodikról a negyedik helyig csúszott vissza, miután Bottas és a holland Max Verstappen is megelőzte. Az első kör végén Vettel, Bot­tas, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, a címvédő Hampton pedig az ötödik pozíciót birtokolta. A 31. körben a versenybíróság beküld­te a pályára a biztonsági autót, mert a Toro Rosso két pilótája, Brendon Hartley és Pi­erre Gasly kisebb ütközése után törmelék került az aszfaltra, amelynek letakarítá­­sa néhány kör erejéig tartott, majd a 36. körben a Safety Car kiállt a mezőny elől. Ricciardo hamar utolérte és el is húzott előbb Hamilton, majd a második helyen száguldó Vettel mellett is. A 43. körben Verstappen túlságosan optimista előzés­sel próbálkozott az összetett pontverseny­ben éllovas némettel szemben, a Red Bull és a Ferrari összeütközött, és mindkettő megforgott, a holland pilóta pedig 10 má­sodperces bokszutca-áthajtásos büntetést kapott. Nem sokkal később Ricciardo tá­madásba lendült Bottas ellen, és egy ha­tározott, de sportszerű előzést bemutatva átvette a vezetést finn riválisától. A vi­lágbajnokság két hét múlva Bakuban, az Azerbajdzsáni Nagydíjjal folytatódik. 2018. ÁPRILIS 16., HÉTFŐ ,Háromszék LABDARÚGÁS Bayern-Real és Liverpool-Roma elődöntő a BL-ben A Bayern München a címvédő Real Madrid, a Liverpool pedig az AS Roma csa­patával találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. A pénteki nyoni sorsoláson az is kiderült, hogy az első mérkőzéseket Münchenben, illetve Liver­poolban rendezik. A Bayern München-Real Madrid páro­sítás az európai klubfutball leggyako­ribb párharca, amelynek örökmérlege teljesen kiegyenlített, mindkét csapat 11 alkalommal nyert két döntetlen mel­lett. Tavaly a negyeddöntőben találko­zott egymással a két sztárcsapat, az első felvonáson, Münchenben 2-1-re, majd a visszavágón hosszabbítás után 4-2-re nyert a Real Madrid, Cristiano Ronaldo a két mérkőzésen öt gólt szerzett. A Liverpool és az AS Roma játszotta 1984-ben a Bajnokcsapatok Európa Ku­pája döntőjét, az olaszok hazai pályán végül büntetőkkel elveszítették a finá­lét. A BL-elődöntők első találkozóira április 24-én és 25-én, a visszavágókra egy héttel később kerül sor. A finálé má­jus 26-án lesz Kijevben. Az Európa-liga elődöntőjében Olym­­pique Marseille-Salzburg és Arsenal- Atlético Madrid párharcokat rendez­nek. Az első mérkőzéseket április 26-án rendezik Marseille-ben és Londonban, a visszavágókat május 3-án játsszák Salzburgban és Madridban. A francia és az osztrák csapat ősszel azonos csoportban szerepelt az EL-ben. Az Arsenal és az Atlético eddig csak egyszer találkozott egymással: 2009 nyarán az Emirates Cup elnevezésű fel­készülési tornán.

Next